Akikre büszkék vagyunk

Dr. Bogos Krisztina PhD, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója.

Dr. Bogos Krisztinát, az Országos Korányi Pulmonoló-giai Intézet főigazgatóját Budakeszi Képviselő-testülete városunk díszpolgárává választotta. A laudálónak egyrészt nagyon könnyű, másrészt nagyon nehéz dolga van – épp ugyanazon ok folytán. A főigazgató asszonyt immáron csaknem harminc éve ismerem, éveken át munkatársi viszonyban is dolgoztunk a közvetlen betegellátásban és manapság is, bár értelemszerűen más beosztásban a Korányi Intézetben szolgálunk a betegek érdekeit maximálisan figyelemben tartva.

Dr. Bogos Krisztina szakmai pályája a kitartás, a szorgalom, az értelem, a soha meg nem alkuvás, a mindenek felett álló tisztesség mintapéldája. A Budakeszit körülvevő hegyek, erdős területek emlékeztetik, ahonnét jött: a mohácsi erdők dombos vidékére, gyermekkorára, fiatal éveire. Évtizedek óta itt él velünk városunkban családjával, közgazdász férjével, orvostanhallgató lányával együtt.

Pécsett járt egyetemre, majd ezután rögtön az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kezdett el dolgozni. 1996-ban tüdőgyógyászatból, 2005-ben belgyógyászatból, 2007-ben klinikai onkológiából tett szakvizsgát. 2009-ben PhD tudományos fokozatot szerzett a Semmelweis Egyetem, doktori iskolában. 2012-ől osztályvezető főorvosként dolgozott a IV. Tüdőbelosztály élén (ez az osztály látja el a budakeszi lakósokat is). 2016-ban a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karán, az Egészségügyi mesterképzési szakon, okleveles egészségügyi menedzser képesítést szerzett. 2018. november 1-től orvos igazgatóként kezdte meg az intézet menedzsmentjében a munkát, 2020. július 1-től megbízott, majd 2021. február 1-től kinevezett intézményvezetőként végzi az intézet szakmai és gazdasági irányítását. 2021. márciustól a Szakmai Kollégium Tüdőgyógyászat Tagozat elnöke. A betegellátás mellett igen fontosnak tartja a betegség megelőzést, a prevenciót. Számos projekt vezetőjeként dolgozik, melyek közül kiemelendő a HUNCHEST hazai CT-szűrés a korai tüdőrák felfedezésére, mortalitás csökkentésére program. Fontos kapcsolat Budakeszivel, hogy Budakör-nyéki Egészségprogram irányítója, amely az Országos Korányi Intézet és a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás közös feladata. A cél a lakosság egészségügyi állapotának javítása, a hosszabb egészséges élet elérése céljából.

Budakeszi város és az Országos Korányi Intézet kapcsolata kiváló, mely Bogos Krisztina főigazgató asszony munkásságának is köszönhető. A pandémia kapcsán a Korányira kiemelt feladat hárult, mely ellátás megszervezésében, szakmai irányításában az igazgató asszonynak elévülhetetlen érdemei vannak. Bizonyára sokan vannak itt budakesziek, akik vagy a megelőzésben, az oltás felvételében, vagy éppen a betegség gyógyításában a Korányi Intézet segítségét vették igénybe, s ezért nagy köszönet jár.

Bogos Krisztina számos kitüntetésben részesült, ezek közül kiemelném a Széchenyi Társaság díját, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kormánykitüntetését és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság legrangosabb díját, a Korányi-emlékgyűrűt.

Nagyon örül a lakóhelyétől kapott elismerésnek, és annak, hogy együtt dolgozhat a polgármester asszonnyal és a testülettel városunkért az egészségesebb, boldogabb lakosságért!

Dr. Ostoros Gyula PhD önkormányzati képviselő laudációja

Budakeszi Hírmondó 2022 augusztus

Mándoki Tamás és felesége, Erzsébet több mint három évtizede hozták létre a Mándoki-tanyát Budakeszin, az Álomvölgy közelében. Akkor két tehenük volt, később száznál is több lett, most a túlélésért küzdenek. Mindent megtesznek azért, hogy talpon maradjanak. Mándoki Erzsébet abban bízik, továbbra is meg tudják őrizni a budakesziek bizalmát, a vásárlók tudják ugyanis a leginkább támogatni őket és a hozzájuk hasonló helyi vállalkozásokat.

Honnan jön az állatok szeretete? Gondolom, anélkül ezt a munkát nem lehet csinálni.

Mándoki Erzsébet: Hát, ez igaz. A férjem, szerintem, erre született, hivatásként csinálja, pedig nem ez a szakmája. Budakeszin született, a szüleitől sem ezt látta, akik gyári munkások voltak. Kiskorában már nyulakat tartott, odavolt az állatokért. Harminckét éve néhány állattal, főállású munka mellett kezdte a vállalkozást. Itt mellettünk az építőanyag telepen dolgozott. A napi műszak után elment és először vett egy tehenet, majd kettőt, és így szép lassan jutottunk oda, ahol most tartunk

Harminckét évvel ezelőtt hogyan ismerkedtek meg Tamással, hogyan is került ön Budakeszire?

M. E.: Hát, én sokszor elmondom neki, hogy a Jóisten rendelt ide mellé, mert ezt a sok munkát, áldozatvállalást nem sokan csinálnák végig. De a lényeg, hogy a kemény munka meghozta a jószágok mellé a jóságot is, a gondviselés mindig segített bennünket, az rendelt ide engem is. Gyergyóremetén születtem, 1992-ben jöttem át Magyarországra. Három év után ismertük meg egymást, és azóta így együtt húzzuk az igát.

Az nem kérdés, hogy ez a vállalkozás nagyon sok munkával jár. Mi az, ami miatt a legnehezebb időkben sem adták fel, vitték tovább?

M. E.: Szerintem a kitartás a lényeg, a munkaszeretet. A férjem gyakran nem is a hasznot nézi, hogy megéri-e, vagy sem ezt csinálni, hanem csak csinálja és kész. Én is sokáig törtem magam a három gyerek mellett, nem volt egyszerű, de belenyugodtam a sorsomba. Főleg akkor, amikor édesanyám egyszer elmesélte, hogy amikor ment szülni, autóstoppolt az úton, és a tejszállító autó állt meg, az vitte be a szülészetre. Akkor döbbentem rá, lehet, hogy ez az én utam. Amikor a gyerekeink kicsik voltak, nagy könnyebbség volt, hogy nem kellett minden nap rohanni a munkába, a gyerekekkel itthon tudtam maradni, és közben a munkát is el tudtam végezni, meg tudtam oldani.

A férjemnek 18 óra általában a napi munka, nekem is simán megvan a 10-es átlagban. Ebben a hétvége is benne van, itt nincs se karácsony, se húsvét vagy más ünnep, minden áldott nap csinálni kell. Nagy nyaralások sincsenek, mert nincs olyan emberünk, akire rá tudnánk bízni egy-két napra a munkát, Ha temetésre vagy esküvőre kell mennünk, egy-egy nap megoldjuk valahogy, de ennyi, ide vagyunk kötve.

Mekkora a gazdaság, hány állatot tartanak?

M. E.: Kettővel indultunk 32 éve, volt, amikor százra fölment, de ez régebben volt, most, hogy ennyire felmentek az árak, kénytelenek voltunk a többségét eladni, csak néhány tehén maradt, ami a túlélést jelenti. Most a szárazság miatt a takarmány ára is megugrott, volt úgy, hogy a tejet sem tudtuk eladni, pedig piaci ár alatt értékesítjük. Betegség is közbejött a családban, szülésekkor én is feladtam egy időre, hogy csak a családra, a gyerekekre tudjak figyelni. A férjem a legnehezebb időkben sem hagyta abba a vállalkozást, és most is megpróbálunk talpon maradni, sajtot is készítek, a tejet is igyekszünk eladni.

A helyzet az, hogy lehetetlen embert találni erre a munkára. Egy plusz segítségünk volt évekig, de elment. Erre épeszű ember nem vállalkozik. A mostani piaci viszonyok mellett egy egyszerű segédmunkás keres napi 20 ezer Ft-ot, mi azt nem tudjuk kitermelni, tehát napi 20-36 ezret nem tudunk adni. Csak mindenféle függőséggel küzdő embert sikerül ideig-óráig találni, hogy legalább valaki legeltesse az állatokat, minden mást a férjem intézi, csinálja, és én besegítek. Amíg a gyerekek itthon voltak, segítettek, de szerintem valójában elmenekültek innen a munka elől. Az apósom, amíg élt sokat segített, de ő már nincs. A túlélést az jelenti, ha megveszik a nyers, friss tejet nap mint nap itt a Kert utca 30. szám alatti házunknál a kis boltunkban.

Harminc év alatt sokat változtak a fogyasztói szokások. Ez önöket hogyan érinti?

M. E.: Régen a mostani idősebb korosztály értékelte a házi tejet, és sokan jöttek, álltak sorba a tejért. A mai generációnak már nem ízlik a nyers tej, mert túl zsíros, „tehén ízű”, meg olyan problémák is vannak, amihez már nincsenek hozzászokva, például, hogy a tejet fel kell forralni, pár nap alatt el kell fogyasztani, de lehet altatni is, és akkor nem romlik meg. De azzal már baj van, munka van.

Pedig Budakeszi arról is híres, hogy nagyon sok a környezettudatos ember itt. Legalábbis a közösségi csoportokban ezt látjuk, a bio és az egészséges élelem a jelszó. Igaz, egyre többen mondják, hogy a tej nem is egészséges… Sok a vita erről. Ez, gondolom, nem segíti a vállalkozást.

M. E.: Van gond elég… Lehet, hogy az én hibám is, hogy soha nem reklámoztam magunkat. Hittem abban, hogy szájról szájra terjed a hír, hogy a termékeink finomak, jó minőségűek, és így elfogy az árunk, de belátom, hogy ez ma már nem elég. Pedig nincs a környéken hasonló jellegű, egyéni vállalkozásként működő gazdaság, családi vállalkozás. A legközelebbi Etyeken van, de az egy jóval nagyobb méretű gazdaság. A budaörsi állatorvos gyakran mondja is, nehogy abbahagyjuk, mert akkor a munkahelye megszűnik, miattunk tartják őt az állam részéről. Lehet, hogy ki kellene járnom a hétvégi piacunkra, de nem győzöm már a munkát, termelni, terméket előállítani, és még piacoz-ni is, már túl sok. Ha volna segítségem, az talán más lenne.

A sajtjai nagyon finomak, kóstoltam. Hol tanulta a sajtkészítést?

M. E.: Az én szüleim is gazdálkodtak, volt vajköpülés, sajtkészítés is, láttam ezeket gyerekkoromban. Aztán később voltam kint Svájcban és az osztrákoknál is sajtüzemben tanulni, meg Erdélyben is van elég sok ilyen sajtkészítő, akiktől ellestem egy-két praktikát. Nagyrészt azonban a saját tapasztalat és ismeretszerzés vitt előre, az interneten utánanéztem a dolgoknak. A tanuló lecke ára is megvolt, néha ehetetlen volt, amit készítettem. A lényeg az odafigyelés, a precíz munka. A baj az, hogy 10 liter tejből csak egy kiló sajt lesz, és nyolc hónap az érlelése. Ha csak a bekerülési költséget számolom haszon nélkül, a sajt ára felmegy akár 7-8 ezer Ft-ra is, ami megfizethetetlen lenne helyi szinten, ezért ár alatt kell adnom. A saját munkám árát nem is számolom. Heti kétszer kell csinálni egy savós oldatot, és át kell dörzsölni az érlelt sajtokat, hogy a kérge szép legyen, ne szakadjon ki, ne legyen repedés. Tehát a sajtkészítés csak passzió, illetve kényszer, nem igazán kifizetődő, amikor nagyon ráérek, akkor csinálok parenyicát is, ami még ma-cerásabb. A friss gomolya is népszerű, lilahagymást is csinálok, ilyen olyan fűszerrel is készítem.

Mi a gyerekeik véleménye a vállalkozásról, a tanyáról?

M. E.: A gyerekek ebben nőttek fel, amíg kicsik voltak, segítettek. Három gyerekem van, a fiam 27 éves, de rajta már kiskorában látszott, hogy nem az a típus, mint az apja, mindig szerelt, egyszer egy rádiót is darabokra szedett, műszaki irányultságú volt. Villamosmérnök lett, elvégezte az egyetemet, és azóta önálló életet él. A lányom fogtechnikus, ő is már külön él, és van még egy 12 éves kislányunk is, benne látok valami jelet, hogy kedveli az állatokat, sokszor megy az apjával a tanyára. A legnagyobb gond az, hogy nincs saját tulajdonú földterület mögöttünk, tehát nincs egy több hektáros alapunk. Bármikor visszamondhatja a bérleti szerződést vagy az önkormányzat vagy a Baumgartner, márpedig a legeltetésnél minden egyes tehénnek külön-külön kb. 1 hektáros területre van szüksége. Nemrég ráadásul egy 10 hektáros területen a reptér mellett leégett egy kaszáló, amit bérlünk, tehát túlélésre hajtunk. A férjem is tud dolgozni mást, ha kell, van szakmája, és nekem is. A munkától nem félünk. A kérdés csak az, hogy mi lesz akkor a megvásárolt mezőgazdasági gépekkel.

A budakesziek jobban járnának, gondolom, ha önöknek sikerülne túlélni a válságot, mert fontos nekünk a friss tej, a friss tejtermék

M. E.: Igen, valószínű. Ráadásul, ha még nagyobb fennakadás, probléma lesz az élelmiszerszállítással, akkor tudják majd sokan értékelni a helyben készült és elérhető élelmiszert. Amíg nyitva vannak a nagyáruházak, addig erre nem is gondol az emberek többsége.

A „régi szép időkből” szólva, mi az, amire jó szívvel emlékszik vissza az elmúlt 32 évből?

M. E.: A gyerekekre, amikor kicsik voltak, a család a legfontosabb érték. Most is az számít, hogy ők legyenek jól, tudjanak tanulni, ügyesek legyenek. Jó emlékezni a régi baráti összejövetelekre itt Budakeszin. Visszatérve a jelenre, egy biztos, ha most elmennék 8-10 órás műszakba egy irodába dolgozni, az sokkal nehezebb lenne, mert nagyon hozzászoktam ahhoz, hogy én osztom be az időmet, és magamnak osztom ki a munkát. Ennek is megvannak az előnyei, hátrányai. Én olyan vagyok, hogy nekem mindig tenni-venni, mozogni kell, úgyhogy nem panaszkodom. Így szép az életünk, ahogy van.

Sükösd Levente

Budakeszi Hírmondó 2022 július

Nem volt nehéz dolgom ennek az interjúnak az elkészítésekor. Sashegyi Somával 10 éves korában találkoztam először. Fiatal kora ellenére megélt sokszínű pályájának megismerése – a tanulás, a zene, a producerkedés, a síelés, a sörök világa -izgalmas kalandozás a 26 éves „polihisztor”-ral.

Néhányszor megfordultam nálatok az évek során. Egy alkalommal, miközben édesapáddal beszélgettem, arra lettem figyelmes, hogy te, a 10-11 éves kiskamasz, miképpen üvöltöd bele a nagyvilágba önsajnáltató, világ bánatodat a másik szobából. Az ominózus mondatod ekképpen hangzott: „Engem mindenki utál!”

Sashegyi Soma: Emlékszem erre az időszakomra! Elég sokáig tartott!

Ekkor már javában tanultál zongorázni a Czövek Erna Zeneiskolában.

S. S.: Az általános iskola 8 éve alatt kaptam ott egy erős alapképzést Tassi-Ködöböcz Judittól, és közben elkezdtem dob tanulmányaimat is Zsoldos Gábornál (Dedy, Hungária). Visszanézve mindenképpen fontos volt számomra ez a klasszikus zenén alapuló oktatás, de mindig is vonzott a könnyűzenei vonal. Mikor befejezetem 14 évesen a Czövek Ernát, már magánoktatás keretében megnéztük Fóris Szilárdnál, hogy ez miképpen is működik a billentyűkön. Szilárd megmutatta a blues alapfogásait és ezzel kinyílt számomra egy új világ!

A billentyűsök mindig kapósak. Hamarosan már együttesben játszottál.

S. S.: Fehér Bencéékkel, egy budakeszi zenekar volt az első, az Elvileg Blues Band. De ez nem tartott sokáig. Megkeresett a Facebook-on engem, az alig 17 évest, egy huszonévesekből álló csapat, az Ex-Creations. Tagjai valamennyien a könnyűzenei képzésben fogalomnak számító Kőbányai Zenei Stúdióban végeztek. El lehet képzelni, hogy milyen boldog voltam. Nagyon jó volt velük. Rengeteget tanultam tőlük. Aztán jött a Tej együttes, ugyancsak nagyon képzett muzsikusokkal. Zenei fejlődésemhez ez is sokat adott. Két lemezt is kiadtunk.

És őket követte a The Anahit, ahol ma is játszol. Néhány hete az A38 hajón is felléptetek.

S. S.: 2017 óta tart a közös munkánk és 2019. év óta játszunk négyen, ebben a felállásban. Ketten budake-sziek vagyunk, Havasi-Hollanda Gyuri és jómagam. A kezdetben melankolikus dark rnb-t játszottunk, kor-társ-párkapcsolati problémákról szóltak a szövegek, napjainkban viszont felgyorsultunk és – ahogy mi mondjuk – inkább „ironikus, csipkelődős pop”-ot játszunk. Ez év januárjában jelöltek bennünket a Petőfi Zenei Díjra, az év elektronikus zenei előadója kategóriában. Sajnos nem mi nyertük el díjat, de meghívást kaptunk a díj gálaestjére, amin nagy élmény volt részt venni. Akár ennek is betudható, hogy egyik dalunkat, a Messages-t január-februárban játszotta a Petőfi rádió, mely aztán bekerült a legjobbak közé, a Top 40-be is.

Te mindig jó tanuló voltál, ugye?

S. S.: Ez túlzás! A jegyeim alapján talán igen, de én magamat soha nem tartottam jó tanulónak, inkább kifejezetten lustának. Úgy tűnik, hogy szerencsémre szivacs alkatom van, ragadnak rám az ismeretek. Emellett van egy olyan magabiztosságom, hogy mindenki azt hiszi, hogy mindig felkészült vagyok és tudom, amit mondok. 

A Nagy Sándor József Gimnázium diák igazgatója is voltál a 2014-2015-ben. Mi egy diák igazgató feladata?

S. S.: Szeretek mindig „fontoskodni”, és különféle vezetői szerepekben „tetszelegni”, mert úgy gondolom, hogy van véleményem a dolgokról. El tudok fogadni minden kritikát, de szeretem is, ha elmondhatom, hogy mit gondolok. Ezzel is sokat lehet hozzátenni egy eredményes közösség működéséhez. Bizonyára ennek köszönhettem, hogy megkaptam ezt a jelölést és tisztséget a diáktársaimtól. Ez elsősorban protokolláris megbízatás. Nekem volt tisztem az igazgatónővel megnyitni a szalagavató bál táncparkettjét,illetve ballagáskor búcsú beszédet mondani. Persze egyes kérdésekben is kikérték a véleményemet és voltak egyéb feladatok, melyeket meg kellett szervezni.

Ezekben az években a síelésben is jelentős sikereket értél el!

S. S.: A budakeszi VIADAL SE versenyzőjeként a diákolimpián elért győzelmemre vagyok a legbüszkébb.

Érettségi után hol folytattad tanulmányaidat?

S. S.: Kommunikációs média- és szabad bölcsészet volt a kitűzött célom az állami felsőoktatásban, nem fizetős szakon, de nem vettek fel. Így aztán az Óbudai Egyetemre kerültem be, had- biztonságtechnikai mérnök szakon. De az nem az én világom volt! Fél év után abbahagytam! Ezt követően aztán kikötöttem az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának közösségszervező szakán, melyet el is végeztem azóta. Ez egy nagyon izgalmas szakma, melyben nagy perspektívát látok.

És utána mi következett?

S. S.: Beiratkoztam a design- és művészet management szakra, kurátori szakirányra fókuszálva a Metropolitan Egyetemen.

Azt hallottam, hogy nagy szakértője vagy a sörök világának!

S. S.: A Covid-járvány alatt mindenkinek kellett valami elfoglaltságot találnia. Nem jártunk össze a haverokkal. Online megnyitottuk a zoom-ot és ott teremtettünk egy vendéglátós hangulatot. Mindenki kibontotta a maga kis sörét. Ennek kapcsán kerültek előtérbe a kézműves sörök, melyeket rendelésre házhoz hozták. Kialakult ez a szenvedély. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy most dolgozok egy kis sörbárban, rugalmasan összehangolva időben a zenei munkámmal. Itt csapolok, tanácsokat adok a vendégeknek, hogy milyen sört igyanak, sörfőzőkkel beszélgetek, és közben jól érzem magamat. Nagyon izgalmasnak találom, hogy mennyi mindent ki lehet hozni élesztőből, komlóból, malátából és vízből. Ahhoz képest, hogy a legtöbb ember ezeket a nagyüzemi lager söröket issza, mikor én először ittam kisüzemi ipát, annak egészen más íze volt, az lenyűgözött.

Sok mindenről szó esett ebben az interjúban, csak kapkodom a fejem. Vajon mit fogsz csinálni tíz év múlva?

S. S.: Mindenféleképpen a zeneiparban (zenész, producer, hangmérnök, hangosító) szeretnék kicsúcsosodni. Még nem említettem, hogy egyebek között elvégeztem egy zenei producer iskolát is, az imPro Schoolt, ahol már 2 éve tanítok. Tanítva tanulok itt a mai napig. Hisz záporoznak a kérdések. Ráadásul olyan műfajokról is kérdeznek a hallgatók, melyekben nincsenek alkotói tapasztalataim. Ezekből aztán még külön is fel kell készülnöm, de ez jó, mert ezzel is szélesedik az eszköztáram. Mindemellett júniusban a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikumban szereztem hangosító végzettséget. Stúdió körülmények között dolgoztam már, a The Anahit dalkészítési munkálatai során. A hangmérnöki feladatokat eddig is én végeztem, de a jövőben élőben is szeretnék hangosítani, ebben is szeretnék elmélyülni. És van még egy tervem, a síoktatás. Az a sok év, amit versenyzéssel töltöttem, adott egy nagy hó biztonságot, kellő tudást, ezt is szeretném kamatoztatni. Zene és síoktatás – a kettő jól kiegészíti majd egymást.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2022 július

Budakeszi Egészségügyért díj 2022

Aligha ért bárkit is meglepetésként, hogy néhány hete Budakeszi Egészségügyért díjat kapott dr. Ambrus Katalin. Ő az a doktor néni, akinek játékos „szuri”-jánál nem sírnak a gyerekek. (Na jó, nagy ritkán talán hullik egy-egy könnycsepp…) A 25 éve praktizáló, nagycsaládos doktornővel beszélgettünk pályájáról, mindennapjairól.

Hol kezdődött el gyermekorvosi pályája?

Ambrus Katalin: 1997-ben diplomáztam a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, és ezt követően a Budai Gyermekkórházba kerültem, ahol nagyon szerettem a kollégákat, a főorvosokat, akik őszintén, boldogan, féltékenység nélkül adták át tapasztalataikat. Akkor azt képzeltem, hogy egyszer majd hozzájuk hasonlóan főorvos leszek ott, aki ugyanúgy tanítja majd a fiatalabb generációt, és – hűséges típus lévén – onnan megyek majd nyugdíjba. Nem gondoltam volna akkor, hogy valaha is el kell onnan jönnöm. Aztán 2007-ben – a kórházstruktúra- talakítások áldozataként – a Budai Gyermekkórházban megszüntették az aktív ágyakat. Én akkor éppen otthon voltam gyesen a harmadik gyermekünkkel. Válaszút elé kerültem. Vagy elmegyek egy másik kórházba, és teljesen elölről kezdem a hierarchiában a menetelést új főnökökkel, kollégákkal, vagy pedig Nagyezsda doktornő megüresedett praxisát választom Budakeszin. Férjem tanácsára az utóbbit választottuk. Jó döntés volt, mert házi gyermekorvosként kiegyensúlyozottabb családi életet tudunk élni, mintha kórházban dolgoznék.

Hivatásának javára szolgál, hogy négy gyermek édesanyja?

A. K.: Már Budakeszin voltam gyermekorvos, mikor negyedik gyermekünk megszületett. Négy gyermekünk közül két lányunk már egyetemre jár. A nagyobbik közgazdásznak készül, a kisebbik orvosnak. Egyik fiunk gimnazista, a másik általános iskolás. Sok dolgot nem az egyetemen, hanem a saját gyerekeinken tapasztalva tanultam meg. Nemcsak a betegségekre gondolok, hanem érzelmi fejlődésükre, korosztályos kisebb-nagyobb gondjaikra, amiket szintén beépíthettem a munkámba. Gyermekorvosként jó megélni, hogy születésétől, felnőtt koráig hozzám is tartoznak, hozzám is kötődnek kis pácienseim. Itt nem úgy van, hogy bejön hétfőn a beteg és csütörtökön gyógyultan távozik, és soha többé nem látom. Ők az én betegeim. Aztán jönnek a testvéreik, és őket is elkísérem a felnőtté válásig. A családjaikhoz is nagyon kötődöm, jó velük a városban is összefutni mindenféle helyeken.

Budakeszin sok a gyerek, ami egy gyermekorvos számára komoly kihívást jelenthet.

A. K.: Sokan ide születnek, sok a beköltöző kisgyermekes család és sok a nagycsalád. Gyerekből van bőven Budakeszin. Örülök ennek. Rosz-szabb lenne fordítva, ha keresgélni kéne őket. Biztos több így a feladat, de én ezt nagyon szeretem csinálni.

Azt hallottam, hogy kis páciensei keresztnevét is jól ismeri.

A. K.: Nagyon szeretem tudni a nevüket, nekem is nagyon fontos, hogy hamar megtanuljam, mert ez a kettőnk közötti bizalom építésének fontos ékköve. Jól esik nekik, ha nevükön szólítom őket, amikor bejönnek hozzám. Bárhol találkozom velük, megszólítom őket. Igyekszem, hogy ez mindig így maradjon.

Már a házi gyermekorvosi praxisa előtt is Budakeszin élt?

A. K.: Másfél éves voltam, mikor a szüleimmel Budakeszire költöztünk. Szüleim az egyik első lakást vették meg az átadáskor az Arany János utcai lakótelepen hitelből, 1973-ban. Az ikerhúgaim már itt születtek.
Ide jártam a Fő utcai, majd a Piros, azután meg a Pitypang óvodába, utána pedig a Széchenyi Általános Iskolába. Később itt mentem férjhez – abban a házasságkötő teremben, ahol most átadták, átvehettem a Budakeszi Egészségügyért díjat. Minden ide köt, ehhez a hegyekkel körülölelt városhoz! Itt élünk a férjemmel, négy gyermekünkkel, és itt élnek a szüleim és a testvéreim is.

Biciklivel érkezett erre az interjúra is. Szeret sportolni?

A. K.: Nagyon, hobbim a sport! Általános iskolában sporttagozatos osztályba jártam, nyolc év alatt ez életem részévé vált, atletizáltam, de azóta is hiányzik a mozgás, ha kimarad. Futni a sportpark futópályájára járok, és szeretem a csoportos, különféle tematikus órákat. Az online világban is keresem a lehetőségeket, ha a személyes részvételre nem jut időm.

Hallom, újabban nagy pizzasütésekkel is meglepi családját…

A. K.: Gyerekkoromban pék szerettem volna lenni, mert nagyon szeretem a pékségek illatát. Anyukám meggyőzött, hogy ott nagyon korán kell kelni, és az férfiaknak való. Új hobbimhoz, a pizzasütéshez „saját nevelésű” kovászt használok. Ezt nevelgetem, ez is olyan, mint a kertészkedés, arról is mindig gondoskodni kell. Ráadásul egy pizzasütő kemencét is kaptam a férjemtől.

Budakeszin számos pályaelhagyó értelmiségit ismerek, akik pékséget vagy éppen cukrászdát nyitottak többek között. Lehet, hogy ön is pályaelhagyásra készül?

A. K.: Én nem égtem ki a saját választásomból, sőt! Másrészt meg azért nem vagyok annyira szerelmes a pék szakmába, hogy megérje nekem váltani, ez hobbinak elegendő, maradok a gyermekorvoslásnál!

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2022 július

Dr. Pócza Péter PhD már negyedik éve dolgozik Budakeszin. Pályázat nyerteseként jött 2019. január elsejétől a nemrég felújított rendelőintézetünkbe intézményvezetőnek. Önkormányzatunk kiemelt területként kezeli a budakesziek egészségügyi ellátásának folyamatos bővítését, fejlesztését. Ezt szolgálja, segíti a Budakeszi Egészségügyi Központ élén a főorvos úr, aki ezt megelőzően mentősként és rákkutató orvosként is dolgozott.

Önnek kellett a megbízás szerint létrehoznia, megszerveznie magát az intézményt, a Budakeszi Egészségügyi Központnak a szakmai hátterét, és kilobbiznia az állami támogatást… Jól fogalmazok, így volt?

Dr. Pócza Péter: Így volt. Gyorsan elment ez a pár év. 2018-ban, év végén adtam be a pályázatomat és első intézkedésként meg kellett alapítanunk az intézményt: létrehoztuk Budakeszi Város Önkormányzatának egy teljesen friss, új intézményét, a szakellátással megbízott Budakeszi Egészségügyi Központot. Ezt követően indult el a munka, fokozatosan egy járási székhely új kapacitással rendelkező szakrendelőjévé váltunk.

Eltelt három és fél év. Nem bánta meg a döntését?

P. P.: Egyértelműen nem. 15 év egyetemi pályafutás, illetve magánszolgáltatónál és OMSZ-nál, sürgősségi betegellátásban szerzett tapasztalat után egy teljesen más, új kihívást jelentett a szakrendelő megszervezése, felépítése.

Amerikában is élt, dolgozott, volt itthon mentőorvos, onkológuskutató, és még sok minden más a szakmában. Nem bánta meg, hogy így alakult a sorsa, hogy pl. a kutatást abba kellett hagynia? A mentős szakma talán túl stresszes egy idő után, de úgy tudom, imádta, imádná mind a mai napig azt csinálni…

P. P.: Azt gondolom, hogy Isten a tenyerén hordozott! Fantasztikus kollégákkal dolgoztam, dolgozom együtt, nem volt olyan pillanata az életemnek, amit megbántam volna. Mindegyik munkahelyemen egyformán szerettem eddig dolgozni. Mindegyik más volt, mindegyik más és más kihívást jelentett, azt gondolom, egyáltalán nem kell feladni a kutatást, nagyon remélem, hogy lesz tudományos munka is a Budakeszi Egészségügyi Központban. A sürgősségi ellátás is visszatér az életünkhöz: fontos feladat egy mentőállomás megszervezése és helyt kell állnunk az ügyeleti rendszer átalakítása kapcsán is.

Budakeszin sokan szeretik, tisztelik, szakmailag sokat elért a Budakeszi Egészségügyi Központ élén, a szakmai irányításával a budakesziek több mint elégedettek, az önkormányzat úgyszintén. Mi a titka, emberileg, szakmailag mik az alapvető irányok, elvek, amik mentén halad, működik az életben?

P. P.: Számomra nagyon fontos a szolgálatkészség, az alázat és a tisztesség. Vezetőként nagyon fontosnak tartom a betegek és kollégák szolgálatát, a példamutatást. Talán a következő gondolat írja le leginkább az ars poeticamat: „A jó ügyfélszolgálat azzal kezdődik, hogy elsősorban az alkalmazottakra koncentrálunk, és másodsorban vagyunk ügyfélközpontúak. A szervezetek túl sokszor minden energiájukat az ügyfélre fordítják, miközben figyelmen kívül hagyják a munkát végző embereket. Ez egy darabig talán működik, de végül az alkalmazottak elfáradnak, kiégnek, negatívvá és neheztelővé válnak A legjobb szolgáltatást nyújtó szervezetek az alkalmazottakat megbecsülik, meghallgatják és törődnek velük. Cserébe ezek az alkalmazottak értékelik és valódi törődéssel szolgálják ki ügyfeleiket (…) Ha jó példát adsz a szolgálatkészségről, embereid tovább fogják azt adni. Ha azt akarod, hogy a csapatod szolgálatkész legyen, szolgáld őket! Ha azt akarod, hogy törődjenek másokkal, törődj velük! Ha azt szeretnéd, hogy szeressék a munkájukat, szeresd őket! Ha azt akarod, hogy az alkalmazot-taid a tőlük telhető legjobbat nyújtsák, add nekik a tőled telhető legjobbat!” (Jon Gordon)

A közéletben is első perctől aktív, aminek nem feltétlenül örül mindenki, a Facebook népe, a helyi csoportok tagjainak egy része nem mindig örül a határozott véleményének a várost érintő ügyekben. Azt várnák el öntől, hogy egy főorvos-intézményvezető, közszolgaként legyen semleges, visszafogott. Mit gondol erről?

P. P.: Az intézmény létrehozása, szakrendelések beindítása, pályázatok, közbeszerzések, szakemberek felkeresése, felvétele. az egy dolog. Egy másik dolog Pócza Péter budakeszi lakos. Amióta az eszemet tudom markáns véleménnyel rendelkeztem, sohasem érdekelt, hogy ezzel kinek nem felelek meg, nem is szoktam ezen gondolkodni. főleg ellentmondásosnak érzem, ha valakit azért kedvelnek, mert nem szólal meg, vagy mások véleményét szajkózza. Persze tudom, „mi mind egyéniségek vagyunk…” (Brian élete). Sohasem voltam egyetlen pártnak sem a tagja, és mindig a szívemen viseltem a segítségnyújtást és a fejlődés segítését, szerintem az csak természetes, hogy ez még fokozottabban igaz a szeretett városomban.

A szakmai tudása, teljesítménye a közügyekben más véleményen lévők számára is evidens, támadhatatlan. Mire a leginkább büszke a Budakeszin elért eredményei közül? Sorolhatja is…

P. P.: A Budakeszi Egészségügyi Központ egészére, az állandó fejlődésre, a kollégáimra, arra, hogy minden szinten felfigyeltek ránk. Ennek köszönhetően kért fel az Országos Kórházi Főigazgatóság az alap- és szakellátás fejlesztéséért felelős Horizontális Szakmai Tanácsadó Testület tagjának. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a Budakeszi Egészségügyi Központ felkerült a „térképre”.

A családja többnyire tabu, úgy látom az online aktivitás alapján, de azért mondana pár emléket, élményt az életéből, ami meghatározta a mostani énjét, világlátását, habitusát, az egész életútját?

P. P.: Aki ismer, tudja, hogy nekem a legfontosabb a család, velük vagyok teljes, boldog, de ez sohasem kifelé szól, hanem befelé. Édesanyám, édesapám orvos, bátyám büntetőbíró. Mindannyian meghatározó emberek az életemben, nekik köszönhető, hogy orvos lettem, hogy kutatni kezdtem, hogy mindig fejlődni akartam. Feleségem francianémet szakos tanár, 20 éve vagyunk együtt, nem tudnám elképzelni az életemet nélküle, mindenben számíthatok rá. Együtt építkeztünk itt, Budakeszin és együtt neveljük három csodálatos gyermekünket. Azt gondolom, ezek az emberek alakították, ők alakítják a világlátásomat.

A családi háttérről, a gyerekkoráról, a felnőtté válása időszakáról is szívesen olvasnának szerintem a budakesziek egy-két történetet – ha megosztja velünk.

P. P.: Ebben azért kételkednék. Szombathelyen születtem, egy „többszörösen hátrányos” helyzetű családba, rendszeridegenek voltunk, de mindig azt láttam, hogy nem lehet feladni, bármilyen mélységből is fel lehet és fel kell állni. Édesapám kapott egy főorvosi állásajánlatot Budapesten, az Uzsoki utcai kórházban, így 1988-ban felköltöztünk. Édesapám patológus, cytológus, édesanyám gyermekorvos, aneszteziológus, kardiológus. Nagyon sokszor mentünk be bátyámmal a kórházba, így ismerkedtem meg Gábor Tóni bácsival (ortopédia/traumatológia) és Élő János bácsival (fül-orr-gégészet), nagyon szerettek minket bátyámmal, ami a középiskolában néha nagyon jól jött, segítettek az orvosi igazolásokkal. Szerettem Édesapámnál a laborban lenni, itt már 12 évesen megszerettem a kémiát, kaptam egy lila, „Kémiai kísérletek” című könyvet, amelyhez a vezető asszisztens segítségével minden eszközt beszereztem és a lakásunk pincéjében berendeztem egy labort. Kémcsövekkel, lombikokkal, vegyszerekkel. Aztán egy szilveszterre puskaport csináltam., na ezután a lakógyűlésen téma lettem, de Édesapám még itt is megvédett, egészen 15 éves koromig megmaradt a kis laborom.

Van-e hobbija? Tudom, a focirajongás az egyik. És mi még?

P. P.: Nagyon szeretjük a sportokat, sajnos ebből én személyesen nagyon kevésben tudok részt venni, de majd most, a járvány után! Gyermekeink úsznak, táncolnak, fociznak és vízilabdáznak, mi pedig visszük őket, hiszen nagyon fontosnak tartjuk a rendszeres edzésmunkát. Kikapcsolódásként komolyzenét hallgatok és olvasok, illetve nagyon szeretek kertészkedni. Gyakran járunk a gyermekeink és a válogatott mérkőzéseire is, hatalmas közösségi élmény, nagyon jó kikapcsolódás számomra.

Milyennek látja Budakeszit, a várost, és milyennek szeretné látni a jövőben? Hogyan, merre haladjon tovább?

P. P.: Nagyon szeretem Budakeszit, minden tőlem telhetőt meg szeretnék tenni a fejlődéséért. Úgy látom, hogy fontos évek előtt áll a város, meg kell találni az optimális fejlődési ütemet, nagyon nagy kihívás lesz az infrastruktúra fejlesztése. Szükséges az úthálózat, bölcsőde, óvoda, iskola és ezzel párhuzamosan az egészségügy fejlesztése. Azt gondolom szükséges lenne segíteni a szolgáltatások megmaradását, szórakozási lehetőségek biztosítását és természetesen a sportolási lehetőségeket. Lassan nincs a közelben település uszoda és sportcsarnok nélkül. Ezeknek fontos közösségteremtő szerepe van. Fontosnak tartom egy közösségi tér megfelelő kialakítását, sokféle funkcióval.

Egészségügyi vonalon, az egészségügyi ellátásfejlesztése terén sincs megállás, hiszen hamarosan épül az új egészségház a közösségi tér mellett. Mik a tervek, milyen változásokat hoz majd ez az ellátás minőségében?

P. P.: Hatalmas fellélegzést hoz nekünk az új épület, rendkívül szorosan működnek a rendelések, és nem tudjuk kihasználni a kapacitásainkat sem. A meglévő rendelési időket tudjuk majd bővíteni és pár új rendelést szeretnénk beindítani, de erről majd akkor beszélek, ha megépült az új rendelőnk. Szolgáltatásaink minősége nagyon fontos nekünk, ebben nem lesz változás. Mindig szeretem elmondani, hogy a Budakeszi Egészségügyi Központ nem más szakrendelések helyett, hanem azok mellett vehető igénybe, ugyanúgy megmaradtak a korábbi szolgáltatók, mi egy teljesen új kapacitásként jöttünk létre, szeretnénk terhet levenni a János Kórház válláról, és helyben ellátást nyújtani.

Tíz-húsz év múlva, ha itt ülnénk és a megvalósult tervekről kérdezném… – ez a szokványos záró kérdés jutott eszembe, de erről meg az, hogy milyen fontos, hogy megérjük azt a 10-20 évet. Ebben pedig önnek is döntő szerepe van, lehet a budakeszi egészségügyi ellátórendszer vezetőjeként, és ezt segíti régiós szinten a Buda-környéki Önkormányzati Társulás által működtetett Budakörnyéki Egészségprogram is, amelynek az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, és a Budakörnyéki Egészségügyi Központ is a szakmai partnere. Mik a legfőbb tennivalóink, nekünk pácienseknek és önöknek, egészségügyi szakembereknek?

P. P.: Nagyon sok tervünk van. Emlőközpont, CTG-labor, mentőállomás, allergológiai labor… Nagyon fontos a pályázatok írása, az együttműködés, az együtt gondolkodás. Kimondottan jó a kapcsolatunk Budakeszi Önkormányzatával, a Budakörnyéki Önkormányzati Társulással és az Államtitkársággal. Nagyon hasonlóan képzeljük a helyi egészségügyi fejlesztéseket, így valósulhattak meg a sikeres „Három generációval az egészségért” és a „Budakörnyéki Egészségprogram” pályázatok. A korábbi egészségügyi vezetéssel, dr. Horváth Ildikóval és a mostani vezetéssel, dr. Takács Péterrel is kölcsönös és szakmai kapcsolatokra törekszünk, megtiszteltetés ilyen szakemberekkel dolgozni. Nagyon komoly kihívást jelentenek a járványok, a digitalizáció, egy állandóan változó rendszerben kell helytállnunk. A környező országos intézmények is partnerek a munkánkban, mi is segítünk a kölcsönösség elve alapján. Nekünk, egészségügyi szakembereknek a feladata a megfelelő válaszok kidolgozása a kor egészségügyi kérdéseire. De ezek a válaszok nem lehetségesek a páciensek tevékeny részvétele nélkül. Jó példa lesz erre a Budakeszin megvalósuló Richter Egészségváros.

Köszönöm az interjút.

Sükösd Levente

Bokor József 70 éves. Isten éltesse sokáig szép családja körében! Budakeszin született, nagybátyja, Bokor János az ’56-os koncepciós perek egyik mártírja. Minden nehézség ellenére, 44 éve boldog házasságban élnek Bokor Ildikóval, aki évtizedek óta városunk közéletének egyik motorja. Óvodapedagógusként, hagyományőrzőként, közösségszervezőként is sokan szeretik és tisztelik. Most mindketten boldog nyugdíjasok, akik a családjukért élnek.

https://www.facebook.com/gyoriottilia/posts/452440996882598

Kisvárosunk egy újságíró számára maga a paradicsom. Nem túlzás azt mondani, hogy az egy főre jutó, gazdag életművet teremtő interjúalanyok száma szinte végtelennek mondható Budakeszin. Pap Ferencnek, a 30 éve Budakeszin élő Balázs Béla-díjas operatőrnek, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjának gazdag, izgalmas életútja is alighanem sok olvasónk érdeklődésére számíthat.

Hogyan lesz valakiből operatőr?

Pap Ferenc: Nagykőrös határában, tanyán születtem 1949-ben bábaasszonnyal, egy szegény parasztcsalád tizenkettedik, legkisebb gyerekeként, ahol könyv sem volt igazán. Aztán 1952-ben elvették a földünket és otthagytuk a tanyát, beköltöztünk Nagykőrösre.
És mindezek dacára miképpen lettem operatőr, mi vitt erre a pályára….? Tudja, milyen érzés az, hogy reggel 6-kor ki kell menni és beállni a kukorica sorba a tsz-ben és 12-ig kapálni, aztán délután 2-től megint folytatni a tűző napon, naplementéig!? Éjszaka úgy remegnek a fáradt, végletekig kimerült izmok, hogy aludni sem lehet, aztán másnap reggel minden kezdődik elölről…!
Az első lökést az általános iskolában kaptam a fotózásra, 12 évesen. Volt egy osztálytársam, Fleischman Jancsi, ő adott először egy olyan fotót a kezembe, mely az iskola udvarán készült. Elnézegettem, hogy a téglák, a málló falra felfutó vadszőlő, az ecetfa ágai, minden ugyanúgy volt a képen, mint a valóságban. Tulajdonképpen ez az egyetlen fotó indított el a pályámon. Elkezdett érdekelni a dolog. Volt egy fotószakkör az iskolában, ott szereztem meg az alapismereteimet, és egy Pajtás fényképezőgéppel elkészítettem az első fotóimat.

De akkor még nagyon messze volt az operatőri pálya, mint cél…

P. F.: Nálunk hetente egyszer volt hús az asztalon. Egy szegény parasztcsalád nem engedhetett meg magának olyan luxust, mint a fotózás. Apám akkoriban a tsz-ben 700 Ft-ot keresett havonta, anyám meg ennél is kevesebbet. Ilyen társadalmi körülmények között szinte elérhetetlen vágy volt, hogy egy komolyabb fényképezőgépet tudjak venni, ezért 13 évesen, 2 évvel idősebb bátyámmal elvállaltuk 2 hold szőlő kapálását, metszését, művelését. Ez 1963-64 környékén történt. Ebből az akkor nagy pénznek számító keresetünkből vettük meg 1500 Ft-ért életünk első Verra fényképezőgépét, nagyítót, előhívót és a szárítót. Ezzel már el tudtuk kezdeni a fotózást könyv nélkül, abszolút autodidakta módon.
Azután mind a ketten szakközépiskolába kerültünk. Én baromfi feldolgozást tanultam. Szüleim azt akarták, hogy legyen szakma a kezünkben. Ők a fotózást csak amolyan úri huncutságnak gondolták. Pedig ezekben a középiskolás években már egész szépen kerestünk a fényképezésből. A felvételeket a régi istálló mellett, a spájzból átalakított sötétkamrában hívtam elő, ott hallgattuk a Szabad Európa Rádió adását is.
Eljártunk fotózni a tsz-ekbe, zárszámadó közgyűlésekre, tsz-bálokra. Egy-egy levelezőlap nagyságú fényképet el tudtunk adni 4 forintért, ami nekünk 1 forint 40 fillérbe került. Ebből vettük a vegyszert, papírt a következő fényképekhez. És én közben a Pest Megyei Hírlapnak is küldtem képeket a Nagykőrösön történt eseményekről. Büszke voltam, hogy az újságban megjelent a fotóm és alatta a nevem. Emellett ugyanúgy mennünk kellett kapálni, metszeni a kertben. Volt lovunk, tehenünk, baromfink. Reggel korán kellett kelnünk, hogy megetessük az állatokat, és csak utána mehettünk iskolába.

Hogy jutott el a parasztfiú a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakára?

P. F.: Érettségi tájékán már elhatároztam, hogy nem leszek baromfi feldolgozó. Tetszett nekem az, hogy „MTI Fotó Pap Ferenc”, ami azzal is jár, hogy utazgatni lehet mindenfelé. Én Budapestre vagy bárhová az országban csak osztálykirándulással jutottam el felnőtté válásomig.
Megkérdeztem egy nagykőrösi fényképésztől, hogy miképpen kerülhetek az MTI-hez fotóriporternek. Tőle tudtam meg, hogy el kell végezni a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakát. „Na jó, akkor uccu neki!” – gondoltam. Egyszerű statisztikai adatként elsőre felvettek 1969-ben…! Az dívott akkoriban a főiskolán, hogy felvettek egy-egy paraszt származásút is, mint pl. korábban Sára Sándort is. A sors ajándéka, hogy ráadásul még tehetségesek is voltunk!

Kikkel járt egy évfolyamra?

P. F.: Rendező-operatőr szakra jártam, a Herskó-osztályba. A filmesek többek között Dárday István, Fehér György, Jeles András, Lányi András, Vitézy László voltak az évfolyamtársaim. Az operatőrök pedig Edelényi János, Illés János, Kardos Sándor. Tanárunk a nagyhírű Illés György volt, akinek nevéhez sok sikeres operatőr életpályájának megalapozása fűződik.
Szerencsések voltunk ezzel a rendező-operatőr párosítással. Ezzel olyan kapcsolatok alakultak ki közöttünk az évfolyamon, melyek végigkísérték alkotói életpályánkat, mind a mai napig.

Milyen volt operatőri pályájának az indulása?

P. F.: Az indulással is szerencsém volt. Sára Sándor mellé kerültem kameramannak. A főiskola nagyon jó az alapok elsajátítására, de a szakmát igazán Sára Sándor mellett tanultam meg. Nála ismertem meg a forgatási stáb hierarchiáját és azt is, hogy mi egyértelműen a rendező, és mi az operatőr feladata. Három filmben -Árvácska, Budapesti mesék és a 80 huszár – voltam a kameramanja 1976-1978 között.
Első önálló operatőri munkám a Gyarmati Lívia rendezte Minden szerdán című filmhez köthető 1979-ben. Vele több filmet is csináltam.

A 70-es évek közepétől operatőrként ön is bekapcsolódott a Balázs Béla Stúdióban, a Budapesti Iskola, azóta klasszikussá vált kultikus dokumentum-játékfilmjeinek a megalkotásába először kameramanként, segédoperatőrként, majd operatőrként is.

P. F.: Dárday István Filmregényének Koltai Lajos mellett én voltam az operatőre, aztán Tarr Béla Családi tűzfészek és a Szabadgyalog, Erdőss Pál Adj király katonát!, valamint Vitézy László Békeidők című filmjeinél is én álltam a kamera mögött.

Pályafutása során több mint 50 játékfilmnek és 100 dokumentum- és ismeretterjesztő filmnek volt az operatőre, és még napjainkban is dolgozik.

P. F.: 2007-ben készítettük el Szalai Györgyi és Dárday István rendezésében Az emigránst, Márai Sándor utolsó naplója alapján, 2017-ben pedig bemutatták a Duna Tv-ben A színésznő, idén pedig Az énekesnő című, Vité-zy László által rendezett filmeket.
Ezek a legutóbbi munkáim Bara Margit és Kovács Erzsi története kapcsán készültek, ám nem az ő történetük áll e két film középpontjában, hanem annak a kornak a megidézése, melyben személyes drámájukat megismerheti a néző. Nevük egyszer sem hangzik el a filmben. A rendezővel, Vitézy Lászlóval kidolgoztunk egy olyan módszert, mely teljesen sallangmentessé teszi a nézők elé táruló jeleneteket. Ezek a filmek nem minősítenek, hanem tárgyilagosan ott vannak. Nincs bennük felesleges totál, felesleges információ. Az emberi arc a legfontosabb. A tekintet, az összenézés többet jelent ezer kimondott szónál. Szinte végig csak közeli képeket láthatunk. Arra koncentrál végig a kamera, hogy mik az arcon azok a metakommunikációs, direkt jelek, melyek a belső történést tükrözik a szereplő lelkében. Egy ilyen szerepben a színész nem alakít, hanem „van”. Az a legnagyobb színészi alakítás, ha tud létezni a művész a kisugárzásával.

Ezzel a jelentős pályával a háta mögött milyen újabb feladatok várnak önre?

P. F.: Oktatom a fiatal operatőr jelölteket a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgókép Intézetében. Amúgy meg 73 évesen örülök, ha elmehetek horgászni! Persze mindig ezt mondom, aztán megint szembe jön velem egy újabb feladat.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2022 május

Dr. Bogos Krisztina PhD éppen 30 éve, 1992-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán és azóta dolgozik az egykori Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben, mai nevén az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, melynek 2020 óta a főigazgató főorvosa. Tüdőgyógyász, belgyógyász, klinikai onkológus. Többek közt Oxfordban és a franciaországi Vandoeuvre-les-Nancy-ban is dolgozott ösztöndíjas kutató orvosként. Több nemzetközi és hazai orvosi szakmai szervezet vezetőségi tagja. Idén március 15-e alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Áder János köztársasági elnöktől. A családjával, férjével és lányával több éve Budakeszin él, amiért rendkívül szerencsésnek tartja magát: szeret itt élni, mert a Budakeszi környezete a Tolna megyei erdőkre emlékezteti, ahol a gyermekkorában sokat barangolt.

Ön egy csodálatos természetközeli helyen dolgozik. Gyerekkorában, kislányként álmodozott-e esetleg arról, hogy ilyen szép, természetközeli lesz majd a munkahelye?

Dr. Bogos Krisztina: Ha visszagondolok, szerintem predesztinálva volt, hogy én egy ilyen helyen fogok dolgozni. Mohácson születtem, de a példaképem, nagybátyám Tolna megyében volt erdész, és én ott töltöttem a gyerekkorom meghatározó részét. Emlékszem, hogy egy alkalommal el is kísértem egy tárgyalásra ide a Pilisi Parkerdőhöz. Későbbi, amikor Pécsett egyetemista voltam, az akkori tüdőgyógyászati intézet is a hegyen volt a Mecsekben, tehát az is az erdei környezethez kapcsolódó élményeket adott. Az, hogy én 1992-ben az egyetem elvégzését követően ide, ebbe az erdőkkel körülvett munkahelyre kerültem, és hogy a mai napig itt vagyok, azt gondolom, sok mindent elárul rólam. A hűség több szempontból is jellemző rám.

1992-től dolgozik itt, ez most a harmincadik évforduló, és van egy másik jubileum is, húsz éve lett osztályvezető főorvos. Jól tudom, ugye?

Dr. B. K.: Igen.

Szépen, ciklikusan jöttek a dolgok az ön életében, fokozatos, stabil építkezés volt a karriere.

Dr. B. K.: Igen. Nagyon fontosak a lépcsőfokok. A tanulásban, a tapasztalatszerzésben nem lehet átugrani a fokozatokat. Idő kell ahhoz is, hogy megtanuljon az ember például beszélgetni a betegekkel. Fantasztikus dolog megtanulni és megélni, hogy ha jól kérdezünk, ha jól figyelünk, akkor szinte tálcán nyújthatja a beteg a diagnózist. Ennek az elsajátításához is sok idő és tapasztalat szükséges. Szeretni kell az emberekkel való foglalkozást, és fontos az empátia. Én mindig orvos szerettem volna lenni. A családban nem volt orvos, de sokan dolgoztak egészségügyben, és mindig nagyon szerettem mindent, amit ott láttam, tapasztaltam. Vonzott ez a környezet. Gyerekként az unokahúgommal gyakran játszottunk orvosos játékot, ő volt a nővér, és én a doktornő.

Hát, beteljesedett az álom, és idén a legmagasabb szintű elismerést is megkapta, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Áder János köztársasági elnöktől. Gondolom, csak elérzékenyült, amikor megtudta, hogy ön is felkerült a díjazotti listájára.

Dr. B. K.: Hatalmas meglepetés volt. Persze, az ember igyekszik jól dolgozni, végzi a munkáját, és az sem volt kérdés számomra, hogy mindig kell valami pluszt is hozzátenni a kötelező feladatokon túlmenően is. De, hogy mindezért ekkora elismerés érjen, ez hatalmas megtiszteltetés. Azt gondolom, hogy az elmúlt két és fél év helytállása, a COVID járvány alatt végzett munkám bizonyította, hogy képes vagyok összetartani egy csapatot, hogy helyt tudtam, helyt tudtunk állni. A kollégáimmal együtt megoldottuk ezt a hatalmas feladatot. Mindennek hosszú előzménye van. Az egyetemen is tudományos diákköri munkát végeztem, vérképzőszervi daganatos betegekkel foglalkoztam. A tanulással folyamatosan változott a szemléletmódom a szakmával, a szakterületekkel kapcsolatban. A külföldi tanulmányaim során is sok innovációt ismertem meg, amit aztán itt az intézetben, a civil szervezetekben és a szakmai fórumokban is jól tudtam hasznosítani. A szakvizsgákra való készülés is mind plusz idő, befektetett energia, amit az ember szívesen beletesz, de ezt mindig a családtól veszi el. De nekem egy fantasztikus férjem van, aki folyamatosan mellettem állt és támogatott a gyermeknevelésben is, meg az életünk minden területén mind a mai napig.

Csodálatos szép egyetemista lánya van, ha jól tudom…

Dr. B. K.: Igen, szép is és okos is, nagyon büszkék vagyunk rá.

Követi a szakmában?

Dr. B. K.: Most még nem tudom megmondani, nem nagyon szoktam faggatni, hogy ő milyen szakirányba akar haladni. Még csak másodéves orvostanhallgató, nagyon tud figyelni az emberekre, úgyhogy szerintem neki is való ez a pálya.

A Budakeszi Hírmondó olvasói talán akkor figyeltek fel leginkább önre, amikor az országos hírekbe bekerült azzal, hogy kinevezték főigazgatónak a Korányi élére. Hogy látja, milyen a budakesziek egészségügyi ellátása? Másrészt, menynyire vagyunk egészségtudatosak? Ön a Budakörnyéki Egészségprogram szakmai irányítója, és a Buda-környéki Önkormányzati Társulásnak a szakmai támogató partnere, ebben a minőségében is kérdezem.

Dr. B. K.: Az utóbbi évtizedekben nagyon sok szó esett az egészségtudatosságról, arról, hogy az emberek egészséges ételeket fogyasszanak, a mozgás fontossága is hangsúlyos, de sok esetben ez megmaradt az elmélet szintjén. Gondolok arra, hogy pl. fiatal emberek sportolnak, de azért mellette dohányoznak is, ez önellentmondás. A lényeg, hogy sok teendőnk van még e téren is.

Mondja ezt a tüdőgyógyász, hivatalból.

Dr. B. K.: Igen. Az egészségtudatosság Magyarországon még gyenge lábakon áll, ezt kijelenthetjük.

A Budakörnyéki Egészségprogram (BEP) keretein belül, mi az, amit szeretne még mindenképp a következő években megvalósítani? Számos ötlete van, azt tudom.

Dr. B. K.: Igen. Sok mozgással, a szabadidősporttal kapcsolatos programot megvalósítottunk a BEP-nek köszönhetően. Mindenkit arra buzdítok, hogy kövessék, figyeljék a lehetőségeket, amiket nyújtunk, mert egy nagyon szép környezetben élünk itt, és van lehetőség kirándulni, biciklizni, futni, kosarazni, nemsokára már úszni is. Azt gondolom, hogy a mozgás alapvetően fontos, relaxál, kikapcsol, de egyben javítja a fizikai és szellemi állapotunkat. Azt, hogy a gondolkodásban is segíthet a mozgás, sokan nem hiszik el, csak akkor, amikor már a kialakult betegségük miatt például rehabilitáción vannak. Nagyon jó és összetett hatása van a mozgásnak. Sokkal több oxigént kap ilyenkor az agy, jobban megy a tanulás, olvasás, és jobban megy az emésztés is. A Budapest Egészségprogram rendezvényei példaértékűek, nagyon sok lehetőséget kínálnak a Zsámbéki-medence lakosainak az egészségük megőrzéséhez. Nem véletlen a nagyszámú érdeklődés, és a fiatal, gyermekes családok jelenléte az elnök asszony és stábja által szervezett napokon. Kiemelten fontos, hogy ez az életforma, szemléletmód már gyermekkorban az életünk részévé váljon, bevésődjön, szokásunkká váljon felnőttkorban is. A tudatos táplálkozásra való ösztönzés során nem véletlenül a termelői piacról vittünk dietetikus szakembert a BEP programjaira, és az önkormányzati társulásnál is rendelkezésre áll egy szakember, aki folyamatosan ötletekkel segíti a programot.

Mindez persze akkor hatékony, ha hiteles, aki ezt képviseli, hirdeti. A budakeszi polgármester asszony ebben is hiteles, mert valóban a mozgásnak, az egészséges életmódnak nem csak a hirdetője, hanem a képviselője is. De ugyanez elmondható önről is, ha visszagondolok például a reptéri tornára, ahol ön is részt vett, akkor ez mindenképpen igaz. Menynyire fontos önnek az, hogy jelen legyen, részt vegyen a helyi közéletben, hogy szerepet vállaljon, részt vegyen lokálpatriótaként az itteni programokban? Több éve él Budakeszin a családjával.

Dr. B. K.: 1998 óta itt élünk Budakeszin. Nagyon jó érzés ehhez a közösséghez tartozni. Ide járt iskolába a lányunk, természetes volt, hogy ebben a közegben is mozogtunk, nagyon sok ismerősünk, barátunk van. Régóta tervezgettük már prevenciós programok indítását Budakeszin, és lám, most ezek meg is valósultak. Nagyon sok értékes ember van Budakeszin, akikre számíthatunk e téren. A férjemmel mindketten családi házban nőttünk fel, gyerekkorunk óta életünk része a természet, a kert, a kertészkedés, a madárfütty. Nagy ajándék az élettől, hogy most is ilyen környezetben élhetünk Budakeszin.

Mik az ön számra legfontosabb értékek az életben, amik zsinórmértéket jelentenek önnek?

Dr. B. K.: A család nagyon fontos. Itthonról járunk haza Mohácsra. Hála Istennek, élnek a szüleim. A testvéreim külföldön dolgoznak, de május elején, anyák napján együtt voltunk. Nagyon jó együtt megélni a szere-tetet, ami összetart bennünket. Nekem vezetőként is fontos szeretet alapú közösségben dolgozni.

Az embereket foglalkoztatja a sokadik COVID-hullám után, hogy akkor hányadán is állunk a járványnyal, vége van-e a történetnek, mi várható?

Dr. B. K.: Még mindig nem tudjuk pontosan megmondani, hogy hova szelídül ez a folyamat. Most maszk nélkül beszélgetünk, már oltva, és tudjuk a napi hírekből, hogy már egyre kevesebb a beteg, de azért még itt az intézetben is vannak COVID-osok, ha nem is olyan súlyos állapotban, mint akár egy évvel ezelőtt. Kínában viszont újabb lezárások vannak. Nagyon nehéz megítélni, hogy az ősz is mit fog hozni, de mára már megtanultuk, hogy mikor kell a közösségben felvenni a maszkot, menynyire kell odafigyelnünk a távolságtartásra. Úgy gondolom, úgy leszünk ezzel is mint az influenzával, a lényeg, hogy használjuk azt a tudást, amit eddig megszereztünk. Ebben segíthet a Budakörnyéki Egészségprogram is, amely egyedülálló az országban. Jó lenne, ha minél többen megismernék ezt a programunkat, amelyet az Egészségügyi Világszervezet, a WHO is elismert, díjazott.

Előny vagy hátrány volt-e a szakmában eltöltött harminc év során az, hogy ön női vezető?

Dr. B. K.: Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet élén először áll személyemben női vezető, ezidáig férfi vezetők voltak, úgyhogy erről majd csak a jövőben lehet nyilatkozni. Biztos, hogy mást tudok hozzátenni, mint az előző sikeres vezetők. A női érzékenység, empátia olyan fontos tulajdonságok, amelyek inkább ránk, nőkre jellemzőek. Érdekes lehet az a gondolat, hogy a Budakeszin élő helyi közismert nők, vezető szerepet betöltő asszonyok, közösségben, együtt teremtsenek értéket. Egy ilyen közösségben például szívesen vállalnék oroszlánrészt.

Sükösd Levente

Budakeszi Hírmondó 2022 május