Erős bennem a túlélő ösztön, nem hagyom magam leállni
A végletekig tudom feszíteni a húrt, maximalista vagyok! – mondta a Budakeszi Hírmondónak a színésznő, előadóművész, aki sztárfellépője lesz zenekarával, a Péterfy Bori & Love Banddel az V. Budakörnyéki Sörfesztiválon.
Nálunk, Budakeszin fogsz fellépni június 16-án este 9 órakor a zenekaroddal, a Péterfy Bori & Love Band-del. Sokan várnak rád, rátok a Buda környéki rajongóid közül. Banális kérdés indulásként… Szereted-e a sört?
Péterfy Bori: Fiatalabb koromban szerettem, mostanában nagyon ritkán szoktam sörözni, de vannak ilyen ízesített vagy kézműves sörök, amik néha nyári melegben vagy alkalomadtán jól esnek.
Végre véget értek a covidos évek, lecsengett a járvány. Te hogyan éled meg mindezt? Mik a „túlélési” technikáid? A színpad, a színház, a koncertek, az alkotómunka a menekülőútvonal?
P. B.: Hát, megmondom őszintén, én valahogy úgy vagyok vele, hogy a túlélő ösztön sokkal erősebb bennem, mert én már nagyon régóta elfelejtettem igazából ezt az egész vírust, nem is gondolok rá. Nekem ez olyan, mintha sok-sok évvel ezelőtt történt volna. Valóban, amíg tartott az nagyon nehéz időszak volt. Én pl. két szakmában vagyok benne napi szinten, a színház és a koncertezés az életem. Ugye, a Covid miatt mondhatni, mind a kettőt 100%-ig elbuktam. Anyagilag, mentálisan, minden szempontból nagyon nehéz időszak volt. Kis, alsó tagozatos gyereket nevelő szülőnek, nekem is iszonyatos kínlódás volt az online iskola. Viszont nagyon sok kiváló dolog is történt. Nekem és a gyerekemnek is eufórikus élmény volt, hogy a húgommal és az ő gyerekeivel együtt voltunk akkor huzamosabb ideig vidéken, egy fél évre kiköltöztünk az első járvány idején. Nekem is jót tett pszichésen a leállás, mert én soha nem hagyom magam leállni, a végletekig tudom feszíteni a húrt, maximalista vagyok, nagyon sokat dolgozom, és ez a kényszerpihenő nagyon jót tett. Született is belőle egy nagyon jó lemezünk, Szikra címmel, a zenekar legutóbbi albuma, 2022-ben jelent meg.
Az újrakezdésről, a megújulásról szóltak, szólnak ezek az évek sokaknak. Benned ez hogyan alakul, milyen irányba alakít téged?
P. B.: Nálam nincs szó ilyesmiről. Egyszerűen csak újra beindult az élet és mentünk tovább. Semmilyen újrakezdés, semmi ilyesmit nem éltem meg. A járvány okozta nehézségek eltörpülnek ahhoz képest, amit egy a kulturális életben tevékenykedő művész kénytelen megélni ma Magyarországon.
Mik a friss hírek a zenekarodban, merre haladtok, min dolgoztok, mik a tervek, pl. a nyárra? Mertek-e tervezni évekre előre?
P. B.: Mindig hosszabb távra tervezünk, nem is lehetne máshogy. Már most vannak beírva a naptárunkba decemberi koncertek, de lehet, hogy már 2024-es koncertek is vannak benne, hiszen azok a helyszínek, ahol a nagyobb koncertjeinket adjuk, ilyenkor már betöltik a jövő évi dátumokat is.
Budakeszi agglomerációhoz tartozó település a Zsámbéki-medencében. Nektek is van egy nyaralótok Szentgyörgypusztán. Van egyfajta kétlakiság az életedben?
P. B.: Nem, én abszolút budapesti vagyok, ide köt a munkám, minden este színpadon vagyok, napközben próbálok, és megbolondulnék, ha naponta ki-be kellene utaznom. A belvároshoz ragaszkodom, és imádok is itt élni.
Budapesten születtél, itt nőttél fel, de köztudott, hogy erdélyi származású vagy apai, anyai ágon is. Azt mondják az erdélyiekre, jó és rossz felhanggal egyaránt, hogy a jég hátán is megélnek, fokozott életösztön van a génjeikben. Ha a színésszé válásod kezdeteire és a karriered eddigi állomásaira gondolok, talán van ebben némi igazság. Mit gondolsz erről?
P. B.: Hát, így ebből a szempontból nincs, én budapesti gyerek vagyok. Szerintem ez akkor lehet igaz, ha valaki elmegy a szülőföldjéről és úgy próbál szerencsét, de bennem soha nem volt ilyen. Én ennél gyávább voltam, soha nem mertem azt meglépni, hogy elmenjek külföldre.
Talán vannak, akik nem tudják,, hogy anyai nagyapai dédapád Áprily Lajos költő, műfordító, anyai nagymamád Jancsó Adrienne előadóművész, anyai nagyapád Jékely Zoltán író, költő, édesapád Péterfy László szobrász, édesanyád Péterfy Lászlóné Jékely Adrienne magyartanár. Ilyen családi háttérrel nem is lehetett más választásod, mint a művészet, a művészi létforma. Kérdés, hogy ez a komoly családi háttér mennyiben jelent biztos alapot, fogódzót életed megatározó döntéshelyzeteiben?
P. B.: Nyilván, az a légkör, amiben az ember felnő, meg azok a képességek, amiket örököl vagy fejleszt magában, azok meghatározzák az ember életét.
Említetted már, hogy komoly kihívás ma Magyarországon színészként létezni. Mik voltak az egyéni tapasztalataid színészként, előadóművészként az utóbbi időben?
P. B.: Imádom a munkám! De persze nagyon nehéz a színészi pálya, mint minden olyan munka, amit az ember komolyan vesz. Már jó pár éve szabadúszó vagyok. Előtte volt legutóbb az Alföldi-féle nemzeti színházi tagság. Szabadúszóként, hála Istennek, tudok válogatni, és csak olyan szerepeket vállalok el, olyan helyen, olyan rendezőkkel, amik érdekelnek, és amiket kihívásnak találok. Az összes szerepemet imádom, amiket most játszom. Az Átriumban játszom több előadásban, az Orlai Produkcióban, a Jurányiban, a Katonában is játszom egy darabban, és a Proton színházban a Mundruczó Kornél-féle darabban is játszom. Most kaptam egy felkérést a jövő évre újra az Orlainál egy nagyon izgalmas kétszereplős előadásra, úgyhogy, hála Istennek, nagyon jó feladatokkal áldott meg a sors.
Krétakör Színház, gondolom, olyan meghatározó pont volt az életedben, ami meghatározza a jelent is bizonyos értelemben?
P. B.: Igen, persze, az életrajzi könyvemben is írok nagyon hosszan a Krétakörről., 2022-ben jelent meg az életrajzi könyvem, a Borikönyv, ami aztán az év könyve is lett, ami fantasztikus, mert nem hiszem, hogy olyan sok könyvem lesz még. Ez nagyon nagy dolog, hogy egy könyvet kiadtam, és ez az év könyve lett. A Krétakör az egyik legnagyobb történet az életünkben, gyakorlatilag legendás volt, azok előadásaik, amelyeket meg lehet találni a Youtube-on vagy egyéb felületeken, azokat gyakorlatilag a mostani fiatal színészek fejből tudják és idézgetnek belőle. Jövőre lesz húszéves a Fekete ország című előadásunk, ami pl. legendásnak számít, és jeleneteket tudnak belőle fejből nemcsak színészek, hanem civilek is. A Krétakör egy fantasztikus történet volt egy szerencsésebb korban.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét 2008-ban kaptad. Még emlékszel rá, mit éreztél akkor?
P. B.: Megmondom őszintém, már teljesen el is felejtettem, hogy én kaptam olyat, egy másik világban. Nyilván, persze az ember örül az ilyen díjaknak, vagy hát ez nem is egy díj, hanem kitüntetés. Néha rákérdeznek, de azt se tudom, hogy hol van, valahol egy polcon.
Most talán a könyved a fontosabb… Zárásként, a budakeszi koncerten a nagy slágerek elhangoznak, ugye? A „Hajolj bele a hajamba / Dúdold bele, hogy la bamba”. Ugye, lesz az is?
P. B.: Lehet, hogy lesz, de nem ehhez a számhoz mérjünk magunkat és a közönségünket se. Persze, van hétnyolc lemezünk, úgyhogy rengeteg szuper számunk van, és mi olyan zenekar vagyunk, akiknek az a fontos, hogy a koncertjeinken 100%-ig ki tudjunk teljesedni. Mivel a közönségünk mindig tud velünk jönni, egy hullámhosszon vagyunk, ezért soha nincs arról szó, hogy húúú, nekünk most valami rendkívülit kéne produkálnunk, és így lesz ez most is, Budakeszin.
Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést.
Sükösd Levente
Budakeszi Hírmondó 2023. május
