Már a cím is azt jelezheti az olvasónak, hogy a következő interjú alanya egy színes, életét nagy lángon élő, karakteres, hatalmas munkabírású személyiség, akit az RTL Klub „Cápák között” ötéves showműsorából bizonyára sokan ismernek. Interjúnkban most megpróbáljuk bemutatni a Budakeszin élő Balogh Petya -szoftveres vállalkozó, programozó, stratéga, dreamer, technológus, befektető, startupper mentor – nem mindennapi történetét.
Tényleg hétéves korában kezdett írni informatikai programokat autodidakta módon egy Commodore-64-es számítógépen? Ez elég hihetetlenül hangzik.
Balogh Petya: Igazából akkoriban még nem sok más lehetőségem volt. Édesapámmal, majd később általános iskolai és gimnáziumi számtech tanáraimmal együtt bújtuk a könyveket, újságokat, és tanultuk a programozást. Az elég hamar kiderült, hogy jó érzékem – és még nagyobb kitartásom – van a témához, ha tehettem volna, akkor egész nap a gépet nyomkodom. Egyik első szoftverem, amire emlékszem, egy matematika oktató program volt az öcsémnek, amivel az összeadást és kivonást tudta gyakorolni. Aztán persze jöttek a nagyobb és izgalmasabb célok, lemodellezni, hogyan töri a fényt egy vízcsepp, vagy megszámolni egy fotón a sejteket, zeneszerkesztőt fejleszteni, saját programnyelvet… Mindig az izgalmas kihívásokat kerestem.
Gimnáziumi tanulmányait pedig Budakeszin, a Nagy Sándor József Gimnáziumban végezte az 1990-es évek elején. Akkor még nem budakesziként (7 éve él városunkban) -távol a szülői háztól – az iskolához tartozó kollégiumban lakott?
B. P.: Igen, amikor középiskolát kellett választanom, akkor Gödöllőről logikusabb lett volt a helyi gimnázium vagy a HÉV vonalán a Neumann, az ország legjobb számítástechnikai szakközépiskolája. De pont abban az évben indult Budakeszin, a Nagy Sándor József Gimnáziumban a programozó osztály, és a távolról érkezőknek kollégiumuk is volt. A gimi is tetszett, de a kollégium, és a szabad, önálló élet vonzott igazán. A szüleimet nem volt könnyű meggyőzni, de makacs vagyok, végül sikerült. Így lettem budakeszi lakos, legalábbis négy évre.
Gondolom, innen egyenes út vezetett az egyetemre, hiszen diplomás családból származik.
B. P.: Az nálunk sosem volt kérdés, hogy egyetemre megyek, diplomát szerzek. A szüleim mindketten villamosmérnökök, és nekik sok áldozatot kellett hozni azért, hogy ezt elérjék. Így érthető, hogy gyerekkoromtól fogva az volt a kitűzött út, hogy egyetemet végzek majd. Sőt, édesapám még azt is megígérte, hogy a diplomáért egy eredeti IBM-márkájú PC-t is kapok majd tőle. Ez volt akkoriban a legnagyobb álmom. Az egyetem választást egy kicsit felülírta a szabadságvágyam. Ők azt remélték, hogy a BME-n folytatom, mert oda Gödöllőről még be tudnék járni minden reggel. Én pedig pont ezért a Veszprémi Egyetemre jelentkeztem informatikus szakra, így szabad maradhattam. De aztán elég hamar rájöttem, hogy én már egy ügyes programozó voltam, abban akartam kiteljesedni, és ehhez az egyetem nem vitt közelebb. Mikor kiderült, hogy a második évfolyamon egyetlen óra géptermi időt sem kapunk, csak elméletben és papíron tanulunk heti pár órában programozást, végleg betelt a pohár.
Hogyan lehet valakiből vállalkozó – semmi élettapasztalattal -egyszerű érettségi bizonyítvánnyal, tőke nélkül? Gyakorlatilag a nulláról indulva?
B. P.: Akkoriban is voltak már befektetők szerencsére, (bár főleg autónepperek), akik fantáziát láttak az éppen kezdődő internetben, és hajlandóak voltak megfinanszírozni egy ifjú titánt, aki a csillagokat is leígérte nekik az égről. Az első pár projekt – bár sok szempontból nagyon izgalmas volt – buktával zárult. Hiányzott a piaci tapasztalat, az iparági tudás, az értékesítés.
Aztán eltelt néhány év, és sorra jöttek a hazai, nemzetközi szakmai és üzleti sikerei. Először a Nokiánál, majd később már társtulajdonosként, alapítóként, tulajdonosként saját cégeivel fejlesztett az informatika legkülönfélébb területein, nyilván sokaknak adva munkát.
B. P.: Egy keményebb kudarc után csábultam el Finnországba, a Nokiához. Akkoriban ők voltak Európa legnagyobb technológiai cége – az akkori Apple – mondhatni. Egy izgalmas, új technológián dolgoztam egy kis magyar csapattal odakint, a vezeték nélküli hálózatok új generációján. Ez később WiFi néven terjedt el, és nagyon büszke vagyok, hogy ha kicsiben is, de részese lehettem. Amikor három és fél év után meguntam az északi levegőt, hazaköltöztem, és a mobiljáték cégemet kezdtem építeni, amiből knőtt később az NNG is (ismertebb nevén iGO). Ez végre működött, és egy nemzetközi sikersztori nőtt belőle, az ország egyik legnagyobb szoftvercége. Közel ezer főnek adtunk munkát, jelen voltunk öt kontinensen és több tízmillió embernek segítettünk célba érni.
Mikor váltott az érdeklődése, és fordult a tech startupok, az angyal befektetések irányába, Budakeszin működő székhellyel?
B. P.: 2013-ban eladtam a tulajdonrészemet a cégben, majd 2015-ben felálltam a vezérigazgatói székből, és 38 évesen nyugdíjba vonultam. Volna. De megtaláltak a hazai startupok, alapítók és mindenkit érdekelt az utam, a tanulságaim. Az első évben több mint 300 alapítóval találkoztunk, beszélgettünk. És a legígéretesebb sztorikba pénzt is tettünk. Közben újraházasodtam, és új párommal, Majával (Balogh-Mázi Mária, 2019-ben az Év Női Vállalkozója) közös gyerekünket vártuk. Ekkor döntöttünk úgy, hogy Budakeszire költözünk. Tetszett, hogy ennyire zöld, emberi és mégis közel van a városhoz.
■Az ilyenekben tudatlan átlagember azt hallva, hogy „angyal befektetések, startupok mentorálása”, nyilván felmerülnek ilyen kérdések, hogy mit is jelentenek ezek a tevékenységek, és hány ilyen kezdő vállalkozással működnek együtt ennek kapcsán!?
B. P.: Angyalbefektetőnek azt nevezzük, aki először hiszi el egy vállalkozónak az álmát, aki először tesz pénzt valamibe, ami még nincs is. Ilyen korai fázisban, ennyire bizonytalanba fektetni csak úgy lehet, ha a cégen túl meglátjuk és értjük az embert, a vállalkozót. Neki szavazunk ezzel bizalmat. És általában nem csak pénzt fektetünk be, hanem a tudásunkat, a tapasztalatunkat és a kapcsolatrendszerünket is. Eddig több, mint 50 ilyen befektetést végeztünk, amire ma már egy komoly csapatunk is van, ez az STRT (strt.hu). A célunk, hogy tíz éven belül ezer startup cégbe fektessünk a régióban, és őket támogassuk a siker felé.
2021-ben elnyerték az „Év Startup Befektetője” díjat. Hiteles múlt, edukatív kommunikáció a siker titka? Nagyon népszerűek a startu-posok körében, köszönhetően sajátos, egyedi világlátásuknak.
B. P.: Szerintem a legfontosabb az, hogy szelídnek és kedvesnek kell maradni. A befektetés igazából nem csak számokról, sokkal inkább emberekről szól. Bizalomról, segítésről, közös célokról. És arról, hogy bármi is történik, korrektek maradjunk. Mert ez egy évtizedes közös munka, és biztosan fognak történni jó és rossz dolgok is az úton. Mi ebben vagyunk nagyon jók: partnernek lenni, bizalomban maradni hosszú távon is.
Hajtja az örök tenni akarás, a kíváncsiság, az új kihívások leküzdése! Startup mentori, befektetési tevékenysége mellett gyakran látható-hallható tv-ben, rádióban. 2023 óta műsorvezetője a Jazzy Rádió Business Classnak, a „Cégépítők” podcaston is vendégeket faggat, és a Dumaszínházban is standup-ozik alkalmanként. Legutóbb például Litkey Gergellyel és Budakeszin élő „földijével”, Kovács András Péterrel. E-konferenciák gyakorta meghívott előadója, Siófokon, Erdélyben tanfolyamokat tart. Miképpen lehet ezt friss szellemmel, fizikummal végig csinálni, a kiégés veszélye nélkül?
B. P.: Imádom, amit csinálok. Ahogy gyerekként a programozásban, mostanában az üzletben találom meg az izgalmas kihívásokat. Mindig építek valami nagyot, mindig van egy nagy őrült célom, amit néha sikerül elérni. Hiszem, hogy azért vagyunk itt, hogy többet hagyjunk magunk után. Az életünknek nem csak önmagáért és önmagáról kell szólnia, hanem hasznosak kell legyünk a többiek számára. Ez mozgat és éltet.
És persze itt van még ezek mellett az RTL Klub „Cápák között” üzleti showműsora, melynek a kezdetek óta egyik mentora. Mit jelent önnek ez a százezres nézettségű sorozat adás?
B. P.: Számomra egy nagyon fontos fordulópontot jelent ez. Amikor indultunk, 2019-ben, 30 évvel a rendszerváltás után, a „vállalkozó” szó még félig-meddig szitokszó volt. A kilencvenes évek vállalkozói azok voltak, akik széthordták az országot. Pedig szerintem a világban egészen addig nem történik semmi, amíg valaki nem kockáztat, vállal felelősséget, és kezd el valami újat. Ők az igazi vállalkozók. Ők építik maguk körül a világunkat. És egy ország jövőjét vállalkozóinak a minősége határozza meg. Több jó és korrekt vállalkozó = jobb ország.
Ez év júniusában a Budakeszi Önkormányzata által szervezett vállalkozói fórumon ön is előadást tartott, ahol elsősorban a mesterséges intelligencia jövőbeni társadalmi kihívásairól szólt a hallgatóságnak. Egyebek mellett megkérdezték arról is, hogy Budakeszin élő lokálpatriótaként miképpen tudja meghatározni magát városunkban, akár településünk üzleti lehetőségei szempontjából is.
B. P.: Egyelőre még leginkább alvóváros Budakeszi, ahol a szabadidőt, az estéket, a hétvégéket töltjük. De ahogy egyre többen távmunkában dolgoznak, ahogy a fizikai távolság szerepe csökken, úgy ez is változni fog. Budakeszi sok szempontból nincs jó helyen, nincs autópályája, így sosem lesz erős kereskedelmi, gyártási, logisztikai központ. Ugyanakkor sok magasan képzett értelmiségi lakik itt, akik világcégeknek dolgoznak. Ebben szerintem van egy kiaknázatlan potenciál.
Horváth Jenő
Budakeszi Hírmondó 2023. július
Kapcsolódó: