Akikre büszkék vagyunk

Budakeszi Zeneiskola – Ahol a zene szeretetének az átadása a legfontosabb

A mai budakesziek – az újabb generációk és az elmúlt évtizedekben városukban otthonra leltek – számára teljesen természetes az, hogy egy zeneiskola is működik településünkön. Pedig ha jól belegondolunk, mikor a 60-as évek elején szerény körülmények között elindult a zeneoktatás Budakeszin, városunk egy mindössze 4-5 ezer fős, fővárossal határos kis falu volt. A kezdetekről, az intézmény mindennapjairól és terveikről szól ez az írásunk.

A ma már Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola néven ismert zeneiskola megalakulása és 60 éves történelme kapcsán egy emberről mindig szót ejt a krónika. Czövek Ernát a magyar zenetörténet úgy tartja számon, mint a kodályi gondolat jegyében a vidéki állami zeneiskolai szervezet felállításának megteremtőjét, aki szerencsénkre 1961-ben éppen Budakeszire költözött. És ha már itt talált otthonra ez a kivételes zongoratanár személyiség és remek szervező, akkor azonnal munkához is látott. Lakásán, a Petőfi u. 15-ben zeneoktatói munkaközösséget alapított néhány kollégájával, melylyel gyakorlatilag megteremtette településünkön a mai napig működő alapfokú zenei oktatást. Zongoratanítványai közül többen sikeres művészek és egyetemi oktatók lettek. Köztük van Szokolay Balázs Liszt Fe-renc-díjas magyar zongoraművész és tanár, akit – még kisgyermekkorában – ötéves korától Budakeszin tanította zongorázni 1966-tól 1970-ig.

Czövek Erna 1968-ban elköltözött ugyan Budakesziről, de településünk fejlődésével párhuzamosan a zenei okatás az évek múlásával egyre jobban kiterebélyesedett. 1991-ben aztán mint önkormányzati zeneiskola önállósodtak, fenntartójuk 2013-tól az Érdi Tankerületi Központ lett.
Barcsik Hédi igazgató asszony 20 éve vezeti az intézményt. Elmondása szerint ma 430 növendékük van, ami óriási szám. Ebből a budakeszi székhelyű iskola zsámbéki tanintézményét 170-en látogatják, Budakeszin pedig 260 tanulójuk van. Hat tanszak van az iskolában: vonós-, fúvós-, billentyűs-, ütős-, vokális- és akkordikus tanszak, melyeken belül közel húsz hangszerből választhatnak a tanulók. Mintegy negyven főállású és néhány óraadó tanár vesz részt a tanításban.
Klasszikus és népzene oktatás folyik az intézmény falai között. Kiemelkedő jellemzője az zeneiskolának, hogy a méretéhez képest a zenetanulás hangszerválasztéka igen széles skálán mozog. A legfiatalabb tanszak az ütős, mely 2020-ban indult. Az általánosan közismert hangszereken kívül a választható ritka hangszerek között van Budakeszin a kürt és a népi hegedű, Zsámbékon pedig a népi citera, népi furulya és a harmonika oktatás.
Az új budakeszi iskola átadása óta az iskola közben működő intézmény már teljes egészében – nyolc termében – a zeneoktatást szolgálja, ezen kívül még tizenegy tanteremben tanítanak délutánonként a SZIA két telephelyén és a WUDISULI épületében.

Az igazgató asszony szerint néha talán nem feltűnő a falakon belüli munkájuk. Ez olyan, mint mikor a kis hangyák egyenként rakják a homokszemeket egymásra. Hosszú az út a látvány, a siker megszületéséig. Náluk a sikerhez elengedhetetlenül szükséges alapok lerakása a legfőbb cél. Ennek két lényeges ága van. Az egyikben tanulóik elsajátítják az alapvető hangszerkezelést és a kottaolvasást. Belőlük lesznek az amatőr zenészek, az értő koncerthallgatók, akik majd felnőve, újra jelentkeznek náluk, ezzel is ösztökélve gyermekeiket a zene szeretetére. Ők a 99%-os többség. A másik, 1%-os kisebbségből lesz előadóművész vagy éppen zenetanár, aki magasabb szinten folytatja zenei tanulmányait.
Sokat pályáznak, elsősorban hangszervásárlásra és a különféle országos versenyeken való részvétel költségeire. Évről évre számos díjat hoznak el a gyerekek ezekről a versenyekről.
Tanítványuk volt egykor Janicsák Veca, Hámori Máté, Liszt-díjas karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője is, de hosszan lehetne folytatni sort. Az iskola legfiatalabb tanára, Szirmai Jenő is több neves, világjáró együttesben muzsikál időről időre.
Harminc éve tanár Budakeszin a több fúvós hangszert is oktató Velenczei Anna. Az ő és az akkor itt tanító fúvóskollégák növendékeiből jött létre a zeneiskola fúvószenekara 1996-ban. Az intézmény tanítványaiból álló fúvószenekarral néhai Csepregi Gyula, az egykor Budakeszin élt Európa-hírű jazz szaxofonos is fellépett három alkalommal 2004-2006-ban. Ebből az együttesből alakult meg néhány éve a Budakeszi Fúvószenekar, mely ma már a Budakeszi Német Önkormányzat együtteseként működik, és tagjai között Velenczei Anna több egykori tanítványa is játszik.

Ma is együtt játszik az egykor az intézményben alakult Ad Libitum Gitárzenekar is, akik régebben Kozma László tanítványai voltak. Házasságot és gyermekáldást is hozott már ez a kétévtizedes együttzenélés az együttesben.
Barcsik Hédi egy kis nosztalgiával szólt arról, hogy se szeri, se száma az intézmény működéséhez fűződő történeteknek. Számára is tanulságos volt a Covid-járvány karanténos időszaka, mikor csak online voltak kapcsolatban a tanítványaikkal. Bármenyire is meglepő, ez a sajátos helyzet nem gyengítette, hanem erősítette a gyakorlási hajlandóságot és úgy érzi, hogy a zenében sokan egyfajta lelki kapaszkodót találtak.
Jelentősen nőtt a zenetanulás iránti vágy az elmúlt években, mely késztetést talán a járvány is okozhatja. Sajnos jelenleg az iskola befogadóképessége nem bővíthető, és újabb zenetanárokat sem tudnak felkérni oktatói munkára. Most az a legfőbb céljuk, hogy tovább erősítsék az oktatás minőségi feltételeit.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2022 március

Megosztom a cikket

Walter László – A szabólegény, aki felért a csúcsra

A nulláról elinduló szabólegény életútja a példátlan kitartás, szorgalom, rafinéria, kreativitás és örök megújulás kiemelkedő példája. Akik ismerik, ma is nap mint nap találkozhatnak vele Budakeszin, az átalakuló Walter Üzletház falai között (Fő út 43.), ahol egy újabb álom megvalósulásának lehetünk tanúi. Szállodává alakul az üzletház. És ez a szálloda egy nem mindennapi szálloda lesz. A 79 éves Walter László nem szokott rózsaszín álmokat kergetni. Ismerkedjünk meg életútjával. És ezen az úton végighaladva kapunk egy izgalmas áttekintést a 70-es években indult magyar butik ipar kialakulásáról is.

Mikor tette meg az első lépéseket azon az úton, melyen még ma is rendületlenül halad tovább?

Walter László: 1973-ban tettem le a mestervizsgát tanult szakmámból, és ezzel egy időben önálló ipart is váltottam. Méretes férfiszabó műhelyemet az V. kerületben, a Falk Miksa utca 30. sz.-ban (akkor Néphadsereg utca) kezdtem el működtetni, klasz-szikus formában, egyéni méretvétel alapján, kézi munkával. Nyugodtan mondhatom, hogy az első percektől kezdve nagyon jól ment az üzlet.

Ezekben az években még nem voltak butikok Magyarországon, de már mozgolódott ez a szektor…

W. L.: Nem voltak még butikok, de azért már volt egy kisebb magán világ a kereskedelemben. Voltak olyan borozók és volt a kötőipar, melyeket az ún. „bennfentes embereknek” és a legismertebb focistáknak adták oda. És ezek részeként a kötőiparokhoz kapcsolódtak a belső kerületek kapualjaiban kialakított kötöttáru boltok is. Ilyen volt pl. a Falk Miksa utcával csaknem szemben – a Vígszínház mellett – Grosics Gyula feleségének az üzlete és a Kígyó utcában Bozsik József feleségének a hasonló profilú kis boltja.

Ezekből a kötősökből alakult ki később a butikvilág?

W. L.: Igen, valamikor a 70-es évek végén, 1980 tájékán kapott állampolgári jogot a magán butik kereskedelem és ennek készítői háttere is.

Nyilván Ön is élt ezzel a lehetőséggel…

W. L.: Én ekkor a méretes szabóságom mellett beszálltam a jeans készítés világába (mosott farmer, kord nadrágok stb.) is. Ez már tulajdonképpen tömeggyártás volt, mert óriási volt az igény ezekre a termékekre, hiszen akkor még nem lehetett itthon kapni márkás farmereket, az emberek pedig csak ritkán jutottak ki nyugatra, hogy ilyeneket vásároljanak.

Könnyű volt elindulni ezen az eddig ismeretlen úton?

W. L.: Hát, ezt nem mondanám, hisz akkoriban egy magánvállalkozásnak, a „maszek”-nek hivatalosan csak egy bejelentett alkalmazottja lehetett, és ha ún. bedolgozókat foglalkoztatott, azoknak is iparengedéllyel kellett rendelkezniük.

Nyilván sikeresek lehettek ezek a 80-as évek az Ön számára, hisz a farmerek iránt hatalmas volt akkoriban az érdeklődés, és a butikok minden mennyiséget el tudtak adni! Az akkori NDK-ból is sokan itt vásárolták meg a hőn áhított farmereket.

W. L.: Nem panaszkodom! Ezeknek az éveknek köszönhettem, hogy a rendszerváltás után Budakeszin megvásárolhattam a szülői tulajdon utáni hányadokat, és akkor építettem meg ezt az épületet, az ún. Walter üzletházat a Fő utca 43. sz. alatt, szemben az azóta már DM-ként működő egykori CBA-val.

Ez azt jelenti, hogy Budakeszire költöztette át a szabás-varrást?

W. L.: Igen, idehoztam a központi műhelyt. A szuterénban működött a szabászat, az első szinten a nagykereskedés, a második emeleten pedig a varrás. Ezekben az években 98 ember dolgozott nálam. Havonta 2000 öltönyt gyártottunk.

Hány évig tartott ez a nagykereskedésre épülő áldott állapot? Hisz néhány év múlva megjelentek a multik Magyarországon…

W. L.: Ebben a piac átrendeződési időszakban lépést vesztettem, mert nem akartam elbocsátani a dolgozóimat. Fenntartottam a termelést, és ezáltal óriási eladatlan készletet halmoztam fel. Sok viszonteladóm tönkrement, többen a férfiből női divatárura tértek át. Óriási veszteségeim voltak.  Szerencsémre azonban 1999-ben megépült a Nyugati pályaudvar mellett, a Váci út elején a Westend bevásárlóközpont. Itt nyitottam meg az első Walter Férfi Divat üzletemet, majd az elkövetkező években kialakítottam a Walter üzletlánc hálózatot az ország különböző pontjain, többek között az Auchanban, Tes-cóban és néhány vidéki városban, így Budakeszin is. Később aztán az igényesebb kínálat irányába mentünk el, jelentős dizájn változással. Átstrukturáltuk a hálózatunkat, és ebben a fiamnak, ifj. Walter Lászlónak döntő szerepe volt. Ma négy Walter Divat üzletünk van: a Mammut-ban, a Westendben, a Shop Artban és a Savoya parkban. És ezek mellett még a fiam Bécsben is működtet két Walter Fashion üzletet.

1990 után itt, a Walter üzletházban 22 üzlet és szolgáltatás működött. Most viszont az erre járók egy jelenős építészeti átalakulást láthatnak. Mi lesz a régi Walter üzletház helyén?

W. L.: Egy exkluzív szálloda! Ám, mielőtt erről részletesebben is beszélnék, el kell mondanom, hogy 2000 tájékán a fiammal közösen építettünk Balatonszárszón egy nyolcszobás, nagyon elegáns apartmant, a Gránit Villát, amely egy igazi sikertörténet. Az elmúlt évben a booking.com szerint a magyar és külföldi vendégek (ausztrál, litván, kínai, izraeli, orosz stb.) a maximális 10 pontból 9,5 pontra értékelték az egész főszezonban teltházas szárszói Gránit Villa színvonalát! Az itt látható egyik fotó a szárszói apartmanban készült, ennek alapján talán sejthetik az olvasók, hogy ebben, a Budakeszin megvalósuló 28 szobás – átlagban 25-40 m2 esek – szállodábanis hasonló hangulat várja majd a vendégeket, hasonló körülmények között.

Nem nagy merészség egy ilyen elegáns szálloda megnyitása kisvárosunkban?

W. L.: Kikértük erről a booking.hu véleményét is. Ők garantálták nekünk Budakeszin is a teltházat, ha azt a színvonalat tartjuk, ami Szárszón van. A Gránit Villa folyamatos sikere adja nekem a hitet arra, hogy én a ruhaiparos beszálljak a számomra korábban ismeretlen szállodaiparba. És van itt még egy fontos tényező. Budakeszi egy átutazó tengely része az Észak-Európából jövőknek, akik számára Szlovénia, Horvátország, Olaszország vagy Spanyolország a végcél. Ha ők kora reggel elindulnak a hazájukból, nyilván félúton meg akarnak pihenni és erre nagyon alkalmas hely Budakeszi, hiszen ha innen folytatják útjukat, megspórolnak egy hosszú, gyakran problémás átvergődést a Budapest előtti agglomerációból vagy éppen Budapestről.

Mi lesz a szálloda neve?

W. L.: Laura. Ez a hatéves, csodálatos kisunokám neve.

Mikor adják át?

W. L.: Van rá esély, hogy 2022 végén. Nyilván a teljes komplexum nem lesz kész, hisz ez egy hatalmas befektetés, de a szobák, a reggeliző és egyéb kiszolgáló helyiségek, a kert a szökőkúttal elkészülhetnek erre az időpontra. A melegkonyha, az étterem és a 40 m hosszú wellness központ kialakítását is elindítottuk kon-cepciózusan, utóbbit a szuterénban, de ezek megvalósulása a távolabbi jövő, mint ahogyan a földalatti garázs megépítése is a Fő utca 45-ben, a szálloda mellett.

Ön a 79. évében is tele van elképzelésekkel, energiával!

W. L.: Lehet, hogy ennek a szállodának a teljes befejezését már nem fogom megérni, de ha én elkezdek egy mondatot és azt abbahagyom, a fiam majd befejezi. A mi családunk így működik.
Én minden nap hajnali 5-kor kelek. Akkor csörög a vekker. 5.45-kor indulok el Budakeszire a Svábhegyről, és azon a negyedórás úton, míg kiérek Budakeszire, imádkozom. Minden reggel megköszönöm a Jóistennek a családomat, az unokámat, azt, hogy ismét felébredtem, és képes vagyok dolgozni. És ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mi lesz, ha holnapután meghalok, azt válaszolom: holnap ugyanígy megtalálsz itt, munka közben! Ez az én életfelfogásom.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2022 január

Megosztom a cikket

Egy budakeszi sikertörténet

A viselettel, a ruháinkon elhelyezett motívumokkal, színekkel lelki és szellemi tartalmakat is ki lehet fejezni. A ruha egyfajta önkifejezés Bárczi Erika és Hargitay-Nagy Zsuzsa, az Igéző viselet két megálmodója és alkotója szerint, akiket a magyar népművészet iránti érdeklődés, majd elkötelezettség indított el közös munkájukban. Megtartva a törékeny örökséget, mindennap hordható, igényes kollekciót alkotnak Igéző névvel.

https://magyarnemzet.hu/kultura/2022/01/torekeny-orokseg-magunkra-vett-uzenetek

Megosztom a cikket

Egy Budakeszin alakult zenekar története

Schrenk Judit Sattwa vagyok. Nagy örömömre szolgál, hogy a jógás és hangfürdős cikkeim után most ismét írhatok szeretett világzenei és mantra zenekaromról, a Samsara Boulevard-ról.

Jógaoktatóként már nagyon régóta szeretem és használom/gyakorlom a mantrákat, vagy más néven rövid, pozitív rezgésű szavakat, mondatokat. Fontosnak tartom elmondani, hogy nem, mint vallási irányzat szerepel nálam a jóga, sokkal inkább életmód, pozitív hozzáállás; életstílusként használom a jóga módszereit, eszközeit.
Kisgyermekkorom óta énekelek, folyamatosan, megállás nélkül. Fiatal felnőttként nagyon kerestem, hogy mi az én zenei stílusom, hol tudnám a hangomat és a kreativitásomat a leginkább kibontakoztatni. Számtalan jógaiskolába és akadémiára jártam és az egyik ilyen alkalommal hallottam először a kirtant, ahol egy előénekes énekel egy sort, és a résztvevő közönség utána ismétli, általában egy lassú tempóból indulva, majd egyre inkább gyorsulva a végén hatalmas „bulivá” alakul az egész, dobok, tánc, extatikus hangulat alakul ki.

Azért tartom ezt nagyon fontosnak, mert rengeteg ember egyáltalán nem mer énekelni, énekhangot kiadni, ami általában még gyermekkorra vezethető visz-sza, mikor a gyerekek olyan visszajelzéseket kaptak énekórán, hogy „Inkább beírom neked az ötöst, csak te ne énekelj” és hasonlók, amivel egy életre elvették az emberek kedvét és önbizalmát az énekléstől, sőt sokszor sajnos magától a zenétől is. Az egyik ilyen jógás kirtan alkalommal engem hívtak ki a tanáraim, hogy vezessek egy kirtant, és bumm, akkor éreztem, hogy igen, ez az én utam, ezt szeretném énekelni, ez az, ami igazán a szívemből tud szólni! Ezek a mantrák a szívemből szólnak, és mintha mindig is ismertem volna őket.

Rövidesen megalapítottam első zenekaromat, a Sattwa Sound Bandet, ez a banda lelkes jógázó, zenélő ismerőseimből állt, és jó pár jógás rendezvényen, kisebb fesztiválon és saját magunk által szervezett koncerteken léptünk fel. Remek kiindulópont volt ahhoz, hogy megtanuljam, mivel jár egy zenekar élete, munkája, a próbák, a műszaki felszerelések, egy koncerten való technikai beállás, és az emberi tényezők, amik egy zenekar életében, mint minden más kis közösségben is felmerülnek. Csodás hat évet töltöttünk, zenéltünk együtt, a végére azonban picit elkezdtünk más irányokban gondolkodni, valamint a hat tag már nehezen ért rá a próbákra, mert mindannyian messze laktunk egymástól és más ritmusban dolgoztunk. Pont Budakeszire költözésem után és a kislányom megszületése után mondtuk ki, hogy akkor lezárjuk ezt a szép hat évet és ezt a zenekart. Békében, szeretetben sikerült elbúcsúznunk egymástól.

Közben teltek a hónapok és növö-getett a kisbabám, nekem pedig elkezdett hiányozni a zene, a tánc. Budakeszin akkor kb. 3-4 embert ismertem csak, lévén, hogy 2012-ben költöztem csak ide. A Rathaus-keller egyik plakátján láttam meg, hogy Tofi (Tófalvi Erzsébet, aki azóta egyik legjobb barátnőm lett) tart Le-manguria önismereti táncot hetente a pincében, amire elkezdtem járni, és nagyon jól esett testemnek – lelkemnek ez az önismereti táncos folyamat. Az egyik ilyen alkalmon ismertem meg Mihók Anita gitárművészt, aki sok év után épp akkor költözött vissza Budakeszire. Kiderült, hogy a gitározás mellett ugyanúgy, ahogy én is, hangterápival is foglalkozik és nagyon egy irányba gondolkodunk, ő is szeretne mant-rákat énekelni, egy spirituális zenekart létrehozni. Ezek után másnap teljesen véletlenül összefutottam vele Budapesten egy hangtál- gong bemutató teremben, amire szinte semmilyen esély nem volt. Hitetlenkedve néztünk egymásra, hogy: „Te itt???” Akkor mondtam ki először, hogy Anita, szerintem nekünk dolgunk van egymással.

Ezek után megbeszéltünk egy próba alkalmat, ahol Anitával elénekeltünk együtt néhány mantrát és úgy láttuk, az eredmény biztató és belevágunk, zenekart alapítunk! Kerestünk egy dobost, csodák csodájára, azonnal ajánlotta egy ismerősünk Ölvedi Gábort. Anita írt neki egy felkérő levelet, amire álmunkban sem gondoltuk volna, hogy másnap érkezik egy nagyon hosszú kifejtős válasz arról, hogy Gáborunk is épp most keres lehetőséget arra, hogy a sok egyéb zenei projektje mellett (akkor épp 12 másik zenekarban zenélt) kibontakoztathassa a benne élő lelki, spirituális zenét és nagyon szívesen csatlakozik.

Kibéreltük a Dalotti Tibor által vezetett Budakeszi Rathauskellert minden keddre, és kezdődhettek a próbák! Az első pillanattól imádtuk az egészet, ahogy hármunk teljesen különböző zenei világa és rengeteg érdekes hangszere találkozhatott egy közös projektben, életre keltve új dallamokat, talajt adva a gyógyító mantráknak és szent daloknak, bennünk élő magyar szövegeknek. Rövid időn belül írtunk egy albumnyi saját dalt, és alaposan összepróbáltuk. Szerettünk volna kiemelkedni a hobby spirituális zenekarok sorából, és bár önerőből, de profin csinálni, amibe belekezdtünk.
A zenélés és próbák mellett rengeteg időt töltöttünk azzal, hogy profi fotóink, videoclipünk, ruháink, marketingünk, weboldalunk stb. legyen. Ez nem könnyű akkor, ha mellette az embernek családja, gyereke, egyéb munkája van, és mindent saját zsebből kell megoldania. De a közös zenélés annyi örömet adott, hogy mindez nem vette el a kedvünket, és az első perctől úgy éreztük, hogy ez a zenekar egy igazán szerencsés csillagzat alatt született, és az univerzum erői vagy a Jóisten minden nehézségen átsegített bennünket. Elkezdődtek a koncertek, a két első koncertünk szintén a Rathauskeller-ben volt 40-50 embernek, majd elkezdtük kinőni a helyet.

Budapestre kezdtünk szervezni koncerteket, és egyre több meghívás érkezett nyári fesztiválokra, vidéki koncerthelyszínekre, magánrendezvényekre. Eközben megnyertünk egy mantra dalíró pályázatot, és egyre bővült a bennünket kedvelő közönség létszáma. Kitaláltuk, hogy tarthatnánk hétvégi elvonulásokat, ahol ötvözzük hármunk tudását, jógát, chikungot, meditációt, dobkört, transztáncot, meditációt, összekötve koncerttel, közös mantrázással. Elkezdtünk úgynevezett fekvő koncerteket is tartani, ahol a résztvevők kényelmes matracokon fekszenek, mi pedig egy Gyógyító Erdőn vezetjük végig a vendégeinket, egyik meditatív lassú dalból „átfolyva” a másikba, közben használva rengeteg hangszert, gongot, hangtálakat stb.

Másfél év után az az öröm ért bennünket, hogy csatlakozott hozzánk Kovács Sára Dizna is, aki amellett, hogy profi fuvolanűvész, gyönyörűen énekel, mindenféle nagyon érdekes egyéb fúvós hangszeren is játszik, pl. az ausztrál didgeridoon, indián furulyán, márványfuvolán stb. Az ő fiatalos lendülete, profizmusa, kreativitása még teljesebbé tette a zenekar hangzását, tökéletesen beleillett a csapatba. Gőzerővel folyt tovább a közös munka, az elmúlt öt évben összesen négy saját kiadású CD-nk jelent meg, mely tartalmazza a fekvő koncerttől elkezdve, a fesztiválos pörgést és minden hangulatot, amit csak létrehoztunk eddig. Írtunk magyar dalokat is, például az egészségről, elengedésről és a háláról is. Az ötödik tagunk Szatmári György, Dure lett, aki elektromos paden biztosítja számunkra a basszus alapot. Az ő Hozzám szólsz című dala nagy közönség kedvenc lett.

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet, producer, mindent amit megálmodunk magunk hozzuk létre, és erre meglehetősen büszkék vagyunk. Mindig akadnak segítőink az úton, akik épp jó időben vannak jó helyen, nekik is nagyon hálásak vagyunk! A pandémia nekünk is megnehezítette a lehetőségeinket, de nem adtuk fel, stúdióba vonultunk, és online koncerteket adtunk, nem hagytuk cserben lelkes közönségünket. Annyi csodálatos visszajelzést kaptunk már arról, hogy milyen gyógyító, vidámító, feltöltő a zenénk, az elvonulásaink, programjaink, hogy kitartunk, mert életfeladatunknak érezzük azt, amit csinálunk.

Jelenleg az 5. albumunkon dolgozunk, új dalokat írunk, és készülünk a nagy karácsonyi ünnepi koncertünkre, mely a Tárogató úti Színpadon lesz december 4-én. Várjuk a budakeszi lakosokat is sok szeretettel, földrajzilag igazán közel van a helyszín. Online is van lehetőség bekapcsolódni a koncertbe. Februárban pedig hétvégi elvonulást tartunk, amire szintén szívesen fogadjuk a jelentkezéseket!

Amennyiben felkeltette érdeklődésüket a Samsara Boulevard zenekar, akkor a www.samsaraboulevard.com oldalon minden információt megtalálhatnak. Érdemes a Facebookon is kedvelni a Samsara Boulevard oldalt, ahol teljesen naprakész információk találhatóak.
A Budakeszi Sattwa Jógastúdióba pedig várom önöket jógázni, és gon-gos, tibeti tálas hangfürdőkre, érdeklődni a sattwajoga@yahoo.com email címen vagy a +36 20 977 5888-as telefonszámon lehet!

Budakeszi Hírmondó 2021 november

Megosztom a cikket

Eddig 39-szer úszta át a Balatont

A hétköznapi hősök nevét ritkán ismeri meg a világ, vagy akár szűkebb környezetük. Ilyen hétköznapi hős a Budakeszin élő Gurbán Béla is, aki eddig 39 alkalommal úszta át a Balatont, az évről évre megrendezendő Balatonbogár–Révfülöp közötti 5.2 km-es távon.

A Balaton-átúszást évente egy alkalommal rendeznek meg, július első szombatján, amit csak kedvezőtlen időjárás esetén módosítanak. A versenyre jelentkezők a Balaton Révfülöp és Balatonboglár közé eső 5,2 km-es szakaszának átúszására vállalkoznak.
A középkorban az úszás a tiltott (sport)tevékenységek közé tartozott, és csak a felvilágosodás idején kezdett elfogadottá válni, mikor báró Wesselényi Miklós, az „árvízi hajós” nagy feltűnést keltve 1835-ben elsőnek úszta át a tihanyi öblöt. A modern polgári úszósport tulajdonképpen csak a 19. század vége felé született meg Földünkön. Magyarországon ehhez legnagyobb mértékben Szekrényessy Kálmán járult hozzá, aki 1880-ban, elsőként úszta át a Balaton Siófok és Balatonfüred közé eső szakaszát.
A Balaton északi és déli partja közötti tóátúszás, a Révfülöpöt és Balatonboglárt elválasztó 5200 méter hosszú pályaszakaszon, a Kádár-korszak végén alakult igazi tömegsportrendezvénnyé, 1977-ben, volt az első hivatalos átúszás, mely ezen a távon, a tó két partja között a mai napig létező, nagy népszerűségnek örvendő tömegsportesemény.
Gurbán Béla is ott volt az indulók között 1977-ben és azóta is, minden évben ott van a rajtvonalnál, leszámítva egy-két rossz időjárási viszonyok miatt elmaradt versenyt. Az 1977-es első startnál, még csekély létszámmal ugrottak a Balaton vízébe emlékei szerint, aztán évről évre egyre többen. Az elmúlt években már nem egyszer, 10-12 ezren is részt vettek ezen az erőpróbán. Idén 7-8 ezren vettek részt az átúszáson.
Az indulási pont a révfülöpi kikötő mellett, közvetlenül a tóparton lévő labdarúgópálya, célpontja pedig a balatonboglári Platán strand. A versenyzők rádiófrekvenciás csuklópántot kapnak, az időmérés ennek leolvasásával történik. A résztvevőknek rendelkezniük kell orvosi alkalmassági véleménnyel. Ezt az internetes regisztrációt követően kinyomtatott nevezési lapon a háziorvos is kitöltheti, de a rendezvény helyszínén is részt lehet venni orvosi vizsgálaton. Az 5,2 km-es távon 150-180 vitorlás hajó biztosítja az útvonalat, és három egészségügyi hajó is vigyázza az úszók biztonságát.
Gurbán Béla szerint az 5,2 km-es távon bármikor meg lehet pihenni a vitorlás hajókon, és szőlőcukorral-, vízzel felfrissülni. A táv rekord ideje egy óra. Gurbán Béla ebben az évben 4 óra alatt ért célba. Elmondása szerint a lényeg nem a versenyzésen van. „Ez nem verseny, hanem egy igazi tömegsport rendezvény, ahol akár 80 év felettiek is megmérettetik magukat. A lényeg, hogy mindenki élvezze a Balaton szépségét, érezze jól magát úszás közben. Csodálatos látni útközben a gömbkilátót, túlhaladni egy km-jelző bóján és örülni annak, hogy közeledik a cél, látni már a jegenyefákat a parton, és ismét boldogan nyugtázni, hogy leküzdöttem a távot. Rengeteg ismerőssel, baráttal találkozunk évről évre, akikkel újra és újra elmondjuk: Jövőre, veled, ugyanitt! Naptáramban már szerepel a jövő évi verseny időpontja!”

Megtudhattuk tőle azt is, hogy egy általános kondícióval, viszonylag elfogadható úszó tudással teljesíthető bárki számára a táv. A saját utazósebességet tartva, a ritmusból nem kiesve nem lehet senki számára gond. Akkor jönnek a bajok, ha valaki túlértékeli a teljesítő képességét. Az úszás mellett biciklizik is. Sőt, sárkányhajózik is a Dunán, ami az egyik legjobb közösségépítő tömegsport. Legutóbb két ilyen versenyen is részt vett. A nyáron pedig 3 és fél óra alatt körbebiciklizte a Tisza-tó körüli 65 km-es utat és túrázni is szokott. Élete során legyalogolta az Országos Kéktúra általa teljesített vég
pontjait, háromszor az Írottkő-Nagymilic távot. Ebből a harmadikat 17 év alatt, a feleségével! A Budakeszit körülölelő erdőket is gyakran járják. Örömmel látja, hogy Budakeszin is egyre több tömegsportot kiszolgáló létesítmény épül. Főleg a tavasszal elkészülő tanuszoda átadását várja. Fontosnak tartja, hogy minden gyermek tanuljon meg biztonságosan úszni.
Gurbán Béla a 68. évét tapossa. Reméli, hogy hamarosan eljön az idő, hogy az elkövetkező években hat kis unokájával közösen is átússzák majd a Balatont.

Horváth Jenő

 

Budakeszi Hírmondó 2021 november

Megosztom a cikket

A természet szeretetének átadása

Interjúnk ezúttal egy olyan, még ma is aktív testnevelő tanárt ismertet meg az olvasóval, aki hosszú pályafutása során gyermekek százaival szerettette meg a minket körülölelő természet csodáit az elmúlt évtizedekben. A kulcs mindehhez egy nem mindennapi sportág, a tájfutás volt és az még a mai napig is Horváth Magdolna életében, ahol a lényeg, játszva megismertetni a természetet.

Ön miképpen lett tájfutó, hisz ez nem éppen egy tömegsport?

Horváth Magdolna: Édesapám, aki amúgy szerszámszerkesztő mérnök volt a Danuvia Gépgyárban, egy ott verbuválódott természetbarát csoporttal kezdett el rendszeres túrázni az 1950-es évek elején. A magyar tájfutás alapjai ennek nyomán alakultak ki a turisztikából. Ez az akko riban fiatal emberekből álló, erőtől duzzadó csapat ugyanis egy idő után úgy gondolta, hogy nekik nem elég az erdei sétálgatás. Térképet vettek a kezükbe (bár azokban az időkben még titkosítva voltak a térképek, bármennyire is meglepően hangzik ez a mai fiatalok számára) és a rajt-, célterületet kitűzve futással tették meg a kijelölt távot az erdőkben. Hosszú vajúdás után, ennek eredményeképpen alakult meg aztán a Tájékozódási Futó Szövetség 1970-ben. Kisgyerekként a fák, bokrok, sziklák, kövek közt rohangálva már akkor erős bokánk volt a terepfutáshoz, így aztán velünk, a gyerekeivel, édesapánk 1960 tájékán ismertette meg ezt a csodálatos sportágat a Széche-nyi-hegyen, ahol akkoriban éltünk. Emlékszem, térképet nyomott a kezembe mindenféle magyarázat nélkül. Persze először jól eltévedtem, egy kicsit pityeregtem is, de aztán csak-csak megtaláltam a kitűzött végpontot. Azóta vagyok a tájfutás szerelmese.

Egy kívülálló számára talán kissé „misztikusnak” tűnik ez a sportág.

H. M.: A tájfutás karrierje valamikor 1900 tájékán indult el a skandináv országokból. A lényeg, hogy a versenyzőnek térkép és tájoló segítségével a térképen feltüntetett ellenőrzőpontokkal kijelölt pályán, a pontokat előírt sorrendben érintve, a legrövidebb idő alatt kell végigfutni. A versenyző az ellenőrzőpontok között maga választja meg az útvonalát. Hazánkban napjainkban mintegy háromezren űzik ezt a sportot. A többség családi sportként, kedvtelésként veszi kezébe a térképet, tájolót és húzza fel a futócipőt. Gyerekek, szülők, nagyszülők várnak a rajtvonalnál az indulásra, 36 kategóriában, hogy aztán különböző távolságokat, különböző nehézségű pályákat leküzdve érkezzenek a célba. Aki nagyon eredményes akar lenni ebben a sportágban, az csak keveseket érint. Ők indulnak el az évenként megrendezendő világbajnokságon és más nemzetközi versenyeken. Mondhatnám nyugodtan, hogy ez egy igazi amatőr sport mind a mai napig Magyarországon.

Meglehetősen komplex sportág a tájfutás!

H. M.: Nincs még egy ilyen komplex sport, mely a gondolkodási képességek fejlesztése mellett test-, szellem-, lélek és fizikum gyógyító. Ráadásul mindez természetes közegben történik.

Ön kimagasló eredményeket ért el mind sportolóként, mind edzőként az 1980-as évektől kezdődően.

H. M.: A sport hozott össze későbbi férjemmel, Kovács Józseffel, aki biatlon bajnok volt. Később az egész család közösen űzte a különböző sportokat: sífutást, biatlont, tájfutást. Fiam, Kovács Domonkos korán képet kapott a sportos életből, a mai napig kiváló az ellenállóképessége, példás sportos életet él, továbbadva fiának a mintát. Magam számos magyar bajnokságot nyertem az elit kategóriában, 1981-ben az év tájfutója lettem, 45 évesen pedig Csehországban a Jjicsini homokkő sziklák labirintusában senior világbajnok. 26 éves koromban kezdődött edzői pályám, éveken keresztül egy csapatban futottam tanítványaimmal, akik aztán számtalan bajnokságot nyertek a különféle kategóriákban, illetve nemzetközi versenyeken. főiskolás világbajnokságokról, junior világbajnokságokról dobogós helyezéssekkel tértek haza. Csodálatos élmény volt velük több évtizeden át együttműködni.

Budakeszin pedig sok évig testnevelő tanárként dolgozott a SZIA-ban.

H. M.: 20 éves voltam, mikor Budakeszire költöztünk. 1990-ig főállású edzőként dolgoztam. Ezt követően a SZIA-ban voltam testnevelő tanár tíz éven át, és mellette edzősködtem is. Több száz budakeszi gyereket ismertetettem meg a tájfutással ebben az időszakban. Aztán saját vállalkozást indítottam, mely ugyancsak valamilyen formában kötődött a tájfutáshoz, hisz térképeket készítettünk.

Nyugdíjasként is aktív életet él.

H. M.: Visszajöttem óraadó testnevelőnek a SZIA-ba és ennek révén most is oktatom a gyerekeket tájfutásra, tájékozódásra. Bezeczki Erzsi, a SZIA tanító nénije hívott, hogy tanítsam a gyerekeket a tájfutásra, hisz korábban, a SZIA-s időszakomban az ő 3 fia is a tanítványom volt, és látta ennek a sportágnak a csodás erejét, kitűnő hatását a gyerekek testi-lelki fejlődésére.
Minden héten 4 órát a természetben töltünk a gyerekekkel, nem baj, ha kicsit hűvösebb, vagy éppen melegebb az idő, remek dolog az erdőben kalandozni, pontokat keresni. Egy-egy pont meglelése apró sikerélmény csomaggal látja el őket. Megnyugszanak, lecsillapodnak, kitisztulnak tőle. Túrázunk, játszunk, megtanítom őket a térképek használatára.

Az egykori budakeszi tanítványai ma már szülők, közülük mennyien űzik ma is a tájfutást városunkban?

H. M.: Legalább húszan. Ők napjainkban is versenyszerűen futnak, de biztos sokkal többen vannak, akik ma is rendszeres túrázók.

A Covid-járvány sok szempontból változást hozott az emberek gondolkodásába. Felértékelődött az erdő, a turizmus szerepe sokak számára.

H. M.: Azt tapasztalom a budakeszi erdőt járva, hogy kétszer, háromszor több embert látok túrázni, sétálni, mint a korábbi években. Az embereket talán megtanítja ez a járvány arra, hogy a napi hajsza, sok-sok gond mellett a természetjárás adhat számukra egy olyan lehetőséget, hogy egyensúlyban tartsák testüket és lelküket.
Remélem, hogy mindezeken túl, talán az én munkám, szemléletem is egy kicsit hozzátesz ahhoz, hogy Budakeszin az itt élők azon része is felfedezze városunk páratlan természeti adottságait, akik talán még a mai napig sem ismerik városunk páratlan természeti adottságait. Az itt élőket csak biztatni tudom egy kis kalandra, induljanak neki, keressék fel a mamutfenyők környékét, nézzék meg a Bodzás árok és a Mária-szurdok páratlan szépségeit, a Budakeszi Arborétumot, a János-hegyen az Erzsébet-kilátót. A gyerekek számára csodálatos új játszótér épült az Anna-réten, a Normafa közelében, ahova Budakesziről, közel 2 km-es úton lehet eljutni, mely a Kossuth utca végétől a Virágárok mellett halad felfelé. Szintén szépséges pihenőhely a Vadaspark felé haladva, a Szilfa-tisztás és környéke is.

 

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2021 november

Megosztom a cikket

Pákh Tibor, aki túlélte gyilkosait

Nevéről, krisztusi kálváriát idéző szenvedéseiről a rendszerváltásig csak a Szabad Európa Rádió híreiben hallottunk. A napjainkban 97 éves jogász és műszaki fordító, dr. Pákh Tibor rendíthetetlenül és megtörhetetlenül élte meg, szenvedte végig a XX. század sorsfordító évtizedeit. Példaértékű élete a magyar szabadságért vívott küzdelem szimbóluma. A budakeszi Jobb Kor Polgári Egyesület hagyományos, 56-os forradalom és szabadságharc emlékét őrző civil rendezvényen 2019-ben és 2021-ben is Pákh Tibor volt a meghívott díszvendég a Budakeszi Országzászló- és 56-os Emlékkőnél. Kötelességünk, hogy ezt az életutat a fiatalabb generáció is megismerje!

„Pákh Tibor Komáromban született polgári családban. Apja ügyvéd-mezőgazdász, az FKgP megyei elnöke, többször képviselőjelöltje, anyja zongoraművész volt. 1942-ben beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára, majd 1944-ben, egyetemi tanulmányait megszakítva bevonult katonának, 1945-ben hadifogolyként szovjet kényszermunkatáborba került, és csak 1948 őszén tért vissza Magyarországra.1949-ben jogi doktori oklevelet szerzett. Nemzetközi jogásznak készült, három nyelv ismeretében. Közben pedig gazdálkodni is próbált a családi birtokán, de hamarosan kuláklistára tették.

Később műszaki fordítóként a Csepel Autógyárban helyezkedett el. 1954-ben ügyvédjelölt lett, de 1955-ben törölték a kamara tagjai sorából. 1956. október 25-én a Kossuth téri sortűzben megsebesült, november közepéig kórházban ápolták. 1957-ben munkahelyén megtagadta a magyar kérdés ENSZ-beli tárgyalása ellen a Kádár-kormány szervezte tiltakozó nyilatkozat aláírását, emiatt elbocsátották. 1960-ban ellenforradalmi tevékenység vádjával – politikai tanulmányok írásáért  letartóztatták. 1961-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd büntetését tizenöt évre mérsékelték. (Itt, a börtön fordítóirodájában, egy zárkában együtt dolgozott Göncz Árpáddal. A szerk.) A börtönben 1966-tól több alkalommal éhségsztrájkot folytatott, részint, hogy ügyét polgári bíróság tárgyalja újra, részint tiltakozásul az elítélteket sújtó jogsérelmek ellen. A börtönkórházban elektro- és inzulinsokkal, továbbá gyógyszeres kezeléssel próbálták elérni, hogy a sztrájkot abbahagyja. 1971-ben polgári elmegyógyintézetben elmebeteggé nyilvánították, szabadlábra, de ugyanakkor rendőri felügyelet alá helyezték. Munkavállalását mindvégig akadályozták, megbízásos fordításokból élt.

A nyolcvanas években rendszeresen részt vett ellenzéki megmozdulásokon, és hirdette meggyőződését – emiatt többször letartóztatták. Nyilvánosan követelte Mindszenty József hercegprímás rehabilitációját, a szovjet csapatok távozását az országból, és mindvégig küzdött a jogtalanságok ellen. 1980 tavaszán – a lengyel polgárjogi aktivistákhoz csatlakozva – éhségsztrájkolt a Pod-
kowa Lesna-i templomban. 1981 októberében útlevele jogtalan elkobzása ellen tiltakozott éhségsztrájkkal; ekkor beszállították az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe, ahol kényszergyógykezelésben részesítették. Számos magyar értelmiségi és több nemzetközi szervezet tiltakozott Pákh Tibor embertelen és életveszélyes „kezelése” ellen, így végül kiengedték az elmegyógyintézetből. A Kádár-rendszerben az ellenzék legendás alakja volt, bár egyik tömörüléshez sem csatlakozott.
1993-ban az Amerikai Pszichiátriai Társaság kezdeményezésére a Magyar Pszichiátriai Intézet által létrehozott ad hoc bizottság rehabilitálta: hivatalosan is megállapították, hogy nem elmebeteg.” (Forrás: 56-os Intézet.)

1992-ben New York állam Nassau megyei jogászkamarája tiszteletbeli taggá választotta, 1994-ben Podkowa Lesna városának díszpolgára lett. 2013-ban a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki. Felesége, akivel 1954-ben házasodtak össze, mindvégig kitartott Pákh Tibor elképesztő életútján. Edit asz-szony 2014-ben hunyt el. Pákh Tibor ma is szálfaegyenes tartással, mélyen megélt gondolatokkal, tisztánlátással, gyűlölet nélkül emlékszik vissza azokra a borzalmas évtizedekre. „Mindig a lelkiismeretem szerint éltem, nyugodtam megyek a Jóistenhez.” Ez év október 23-án megtartott budakeszi beszédét az alábbi gondolatokkal zárta: „Ne engedje az Úristen, hogy mi a szomorúszeműek országa legyünk! Az 56-os hősök fénye ragyogjon mai is a fiatalok és idősek szemében!”

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2021 november

Megosztom a cikket

Költő, író, zeneművész?

Mechler Anna

Mintegy 16 ezres lélekszámú kisvárosunk sűrűn megrakott tálcán hozza egy újságíró számára a jobbnál jobb témákat. Talán nem túlzás azt állítani, hogy akár egy ötfős szerkesztőség is kicsi lenne ahhoz, hogy valaha is megbirkózzon ezzel a nem mindennapi adottsággal.
Mechler Anna is azon Budakeszin élő személyiségek egyike, akikre büszke lehet városunk. Most ismerkedjünk meg az ő történetével, melynek az ad különös aktualitást, hogy ez év szeptemberében a XXIV. Aquincumi Költőverseny háromszoros díjazottja lett. Persze az ő története ennél sokkal többről szól.

A nevével először 2004-ben találkoztam Budakeszin a helyi polgári körök bálján, mikor lelkes amatőrök, néhány városunkban élő zeneművész, a főszerepben Varga Miklóssal, eljátszotta az István a király rockopera rövid keresztmetszetét. Önt akkor ott Réka szerepében ismertük meg. Honnan indult zenei pályája?

Mechler Anna: Az első komoly impulzusokat a Pécsi Művészeti Szakközépiskolából hoztam magammal. 1997-ben szereztem karvezetői diplomát a Zeneakadémián, majd az Operaházban voltam 2 évig balettkorrepetitor, aki improvizál a bemelegítő gyakorlatokhoz, valamint a próbák során a zenekart helyettesítő zongorakivonatot játssza egészen a zenekari próbák megkezdéséig. Közben pedig 1998-ban megalakítottam a hattagú Hylarion énekegyüttest, mely a mai napig is működik. Ezzel a félprofesszionális csapattal a saját örömünkre énekelünk elsősorban, mert ahhoz, hogy továbblépjünk, egy külön menedzsment kellene, amely intézi a fellépéseinket és minden egyebet, ami a „színpad mögött” zajlik. Több alkalommal énekeltünk Budakeszin is, legutóbb a közelmúltban az evangélikus templom felszentelésekor.
Mindezek mellett doktori tanulmányokat folytattam egyházzenei szakon. 2004-ben védtem meg a disszertációmat, aminek témája az Énekek éneke a liturgiában és a zenében volt. Az azóta eltelt időszakban különböző iskolákban tanítottam zenét az alapfoktól az egyetemig, dolgoztam az EMMI-ben a kulturális főosztályon, vezetek egy nőikart a Pitypang Sport Óvodában, és zenei munkám mellett egyre többet foglalkozom az irodalommal is.

Irodalmi érdeklődése mikor kezdődött el?

M. A.: 14 éves korom óta folyamatosan írok. Akkoriban inkább novellákat és kevesebb verset, aztán volt egy időszakom, amikor szinte kizárólag verseket írtam. Az igazi áttörés 2006-ban volt számomra egy korábbi Aquincumi Költőversenyen, ahol többszörös díjazott lettem. Itt szembesültem vele először, hogy másoknak is tetszik, amit írok. Ez egy fontos visszaigazolás volt számomra, hiszen a verseny jeligés, így nem az számít, hogy ki adja be a művet és eddig hány kötete jelent már meg. Aztán más versenyeken is sikerrel szerepeltem, mint például 2009-ben a Magyar Nyelv Éve kapcsán kiírt országos pályázat, vagy a Somogy folyóirat novellapályázata. Ezek a díjak, elismerések adták meg azt a bizonyosságot, hogy érdemes irodalommal foglalkoznom, és nem értékelem túl a saját írásaimat.
Tulajdonképpen a mesekönyv írás is egy pályázati sikernek – a Pont Kiadó mesepályázatán kapott díjnak – volt a következménye 2006 tájékán. A Bartoló, a markoló, az első mesekönyvem 2013-ban jelent meg a Manó Könyvkiadónál. Azóta minden évben legalább egy könyvem megjelenik náluk.

Ezek elsősorban ún. fiús könyvek, mely talán nem véletlen, hisz négy fiúgyermeket nevelnek férjével.

M. A.: Ez így van, az első történetek az ő kérésükre születtek! Akkoriban körülnézve a gyerekkönyvpiacon, nem sok értékes, kicsi fiúknak szóló könyvet találtam, mely őket is érdekelte volna. Így jött létre aztán a Kerék mesék sorozat, amely összesen hat kötetből áll: Bartoló, a markoló, Pedró, a tűzoltóautó, Tóbiás, a kukásautó, Zebulon, az autódaru, Jonatán, a kamion, Bernát, a mentőautó. Van továbbá egy hetedik, a Kerékmesék nagykönyve, ahol az önálló kötetekből kimaradt, de szintén izgalmas járművek: például a fagyiskocsi, a rendőrautó, az aratógép, a traktor, kábelszállító vagy a konténerszállító teherautó egy-egy történet főhőse. Összesen 21 újabb mese olvasható ebben a könyvben. De közben más köteteim is megjelentek, elindult egy lányoknak szóló, gyógynövényes vonal is. Ezek közül az Olina és a varázsszirmokat beválasztották az évtized legjobb gyermekkönyvei közé. A gyógynövényekről szóló ismeretterjesztő mesék azért is fontosak számomra, mert nem szerettem volna, hogy beskatulyázzanak, hogy csak fiúknak írok.
Gyerekkönyveim megírásának egyik kedves hozadéka, hogy most már nem csak énekelek, hanem előadok-mesélek is az óvodákban, iskolákban, könyvtárakban.

Sőt, a többségében Budakeszin élő neves színművészek és lelkes helyi amatőrök által előadott Földi hatalom, égi kegyelem színházi bemutatón is szerepet kapott a makkosmáriai kegytemplom kertjében.

M. A.: Én játszottam Ágnest, az egyik asszonyt, aki a férjét várja haza a Don-kanyarból. Ezt az előadást nagyon szerettem; rengeteget tanultam a próbafolyamat során az benne résztvevő színművészektől, Détár Enikőtől, Timkó Esztertől, Balázs Pétertől, Crespo Rodrigó-tól, Széles Tamástól, Szakács Tibortól, Betz Istvántól és Szabó Sipos Barnabástól. Zenés irodalmi esteket tervezgetek a most megismert emberekkel és alig várom, hogy újra találkozhassam velük!

Mindeközben az irodalom más területein is megjelennek alkotásai.

M. A.: Zenei hátteremnek köszönhetően egy egészen speciális területtel is foglalkozom: kórusmű-, opera-, oratórium-, és dalszövegeket írok. Saját tapasztalataim alapján komponista alkotótársaim zenei szándékait is szem előtt tudom tartani a szavak szintjén. 2018-ban kiemelkedő színvonalú szövegkönyvek írásáért a Patronus Arts Alapítvány díjában részesültem.

Legújabb költői sikerének díját szeptemberben vehette át a XXIV. Aquincumi Költőversenyen.

Ágnesként a „Földi hatalom, égi kegyelem” előadásban

M. A.: Ezt a költőversenyt huszonöt évvel ezelőtt Papp János színművész álmodta meg. Azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a saját eszközeivel támogassa és inspirálja, hogy a XX-XXI. században is szülessenek klasszikus, antik strófákban versek. Évente egyszer várnak a pályázóktól maximum 32 soros pályaműveket – pályázatonként legfeljebb kettőt – egy bizonyos, előre megadott témában. A mű lehet párbeszéd, monológ, vagy bármi, csak feleljen meg a verseny előírásainak. Idén a Morbus Epidemi-cus, a járványos betegség volt a hívó szó. A téma nekem kétféle megközelítést juttatott eszembe. Az egyikből lett az Audiencia, egy napjainkra aktualizált, humoros környezet-klímavédő párbeszéd. A másik vers komor hangú, a veszteséget állítja a középpontba, a címe Gyermekhalál, ez sappho-i strófában íródott. A két vers összesen három díjat nyert el a versenyen.

Honnan volt, van, lesz energiája mindezekhez egy négygyermekes, kamasz fiús nagycsaládban?

M. A.: Amikor velük foglalkozom – amit nagyon szívesen teszek -, vagy a háztartást vezetem, az többnyire viszi az energiát. Nem sajnálom „szabad óráimat” a zenére, írásra, mert ezek töltenek vissza. Család és alkotás, így teljes az életem.

Emlékezetes számomra egy csaknem két évtizede írott versének egy sora: „Budakeszi, te álmainknak őre, csókol-hatatlan Csipkerózsika!” Egy erőteljes, de jobbító szándékú, tehetetlen dühöt éreztem abban a mondatában.

M. A.: Ez a vers arról szólt, hogy annyi minden jó történhetne ezen a csodálatos adottságú településen, de valójában nem történik semmi. Azóta sokkal jobb lett a helyzet Budakeszin. Egyebek mellett a Földi hatalom, égi kegyelem makkosi előadásai is megmutatták, hogy mekkora igénye van az itt élőknek a minőségi, magas szintű kultúrára. Szerencsére sokan élnek közöttünk olyanok, akik ezt képesek megadni, ráadásul még szeretnék is, és egyre több fórum nyílik arra, hogy megadhassák.
Persze mindehhez a legfontosabb egy jó akusztikájú színház-koncertterem megépítése lenne. A járási központ Budakeszi lakóinak csakúgy, mint a szomszédos településen élőknek nagy igénye lenne a minőségi kultúrát adó, minden tekintetben méltó helyre. Sőt, a Budakeszivel határos fővárosi kerületek kultúrafogyasztói, a rohamosan fejlődő turizmus is vevő lenne jó programokra.

További tervek?

M. A.: Most nagyon jó helyzetben vagyok, mert tavaly elnyertem a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíját. Ez egy óriási dolog, hiszen megadja azt a hátteret – és anyagi biztonságot -, ami kell az alkotói munkához. Az ösztöndíj egy fix havi összeget jelent, amiért cserébe egy előre vállalt projektet kell megvalósítanom. Két mű létrehozását tűztem ki célul: a szavak és dallamok összekapcsolását egy opera librettójának elkészítésével szeretném folytatni, ami a Cyrano-történet alapján készül, valamint egy Budakeszihez, a lakóhelyemhez kapcsolódó helytörténeti vonatkozású ifjúsági regény megírását tervezem.
A könyv fókuszában a honfoglalás kori emlékek lesznek. Az ösztöndíj első éve alatt a nevezetes helyeket már végigjártam, lefényképeztem. A helytörténeti kiadványokat átolvastam, a település múltjával többé-kevésbé tisztában vagyok. Azóta el is kezdtem írni ezt a könyvet, mely felső tagozatos kiskamaszoknak fog szólni és Budakeszi nevezetességeit fogja bemutatni országnak-világnak.

 

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2021 október

Megosztom a cikket

Európai Polgár kitüntetést kapott a magyar szerzetesnővér, aki egy kólagyártó multinál kezdte pályafutását

Idén a Budakszin elő Baritz Laura Sarolta Domonkos-rendi szerzetesnővér vehette át az Európai Polgár díjat. Közel háromszáz jelölt közül választotta ki a bírálóbizottság a magyar szerzetesnővért. A rangos elismerést 2008 óta az Európai Parlament ítéli oda.
GRATULÁLUNK!

Európai Polgár kitüntetést kapott a magyar szerzetesnővér, aki egy kólagyártó multinál kezdte pályafutását

Megosztom a cikket

Gratulálunk, Szofi!!!

Morandeira-Bernáth Szófia bronz minősítéssel zárta a Nemzeti VERSenyt!

Gratulálunk a budakeszi SZIA tanulójának, aki közel 220 VERSenyzőből került a legjobb harminc közé, és kilencévesként helytállt a többségében felnőttekből álló mezőnyben!
A Nemzeti Színházban rendezett döntőn elmondott verse itt látható (10.53-tól): https://www.facebook.com/nemzetiverseny/videos/3190647124490056, a díjátadó pedig itt tekinthető meg 14.51-től: https://www.facebook.com/nemzetiverseny/videos/956992368502745

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=425865042390758&id=105641537746445

Megosztom a cikket