Akikre büszkék vagyunk

Örömmel adunk hírt arról, hogy Gyülekezetünk hűséges felügyelője, Benczúr László Ybl díjas építészmérnök, 2023. augusztus 20-án, Budakeszi díszpolgára lett.
Budakeszin, a Főtéri parkban, a Szent István király emlékműnél Bakács Bernadett alpolgármester méltatása után a megtisztelő elismerést Dr. Győry Ottilila polgármester adta át számára.
A díjátadással egyidőben zajlott a budakeszi evangélikus gyülekezet istentisztelete is. A díjazott kérésére a gyülekezet tagjai a Benczúr László által tervezett templomban adtak hálát a díjért és imádkoztak a Felügyelőért és családjáért.
Az ünnepség méltó és szívmelengető volt, melyen az ünnepi kenyérszentelést gyülekezetünk nevében Dr. Fabiny Tibor a Károli Gáspár Református Egyetem professzora, teológus, irodalomtörténész végezte.
Gratuláljunk együtt Benczúr Lászlónak ezen emlékezetes és megérdemelt elismerésért! Isten Áldja Benczúr Lászlót!
A rendezvényen részt vett Berlinger Gábor a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség alelnöke és családja is (gyülekezetünk tagjai), akinek egyúttal gratulálhattunk az Államalapításunk Ünnepe alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök asszony által adományozott állami kitüntetéséhez, a Magyar Ezüst Érdemkereszthez.
Soli Deo Gloria

www.facebook.com/budakeszi.evangelikus.templom

Balczó András 85 éves.
Látták a tévében tegnap este a dr. Béres Józsefről szóló filmet?
A feltaláló megalkuvást nem tűrő harcának és morális értékrendjének bemutatása a film komoly erénye.
De mégsem emiatt írok, hanem azon kiváló emberek miatt, akik a nehéz időkben is kiálltak mellette, szembe menve az intrikákkal és hazugságokkal a ’60-as, ’70-es években.
Amikor meghallottam köztük Balczó András nevét, büszke voltam arra, hogy személyesen ismerhetem a háromszoros olimpiai bajnokot, tizenkét gyermek édasapját, Budakeszi díszpolgárát.
Isten éltesse szép családja körében!

www.facebook.com

Már a cím is azt jelezheti az olvasónak, hogy a következő interjú alanya egy színes, életét nagy lángon élő, karakteres, hatalmas munkabírású személyiség, akit az RTL Klub „Cápák között” ötéves showműsorából bizonyára sokan ismernek. Interjúnkban most megpróbáljuk bemutatni a Budakeszin élő Balogh Petya -szoftveres vállalkozó, programozó, stratéga, dreamer, technológus, befektető, startupper mentor – nem mindennapi történetét.

Tényleg hétéves korában kezdett írni informatikai programokat autodidakta módon egy Commodore-64-es számítógépen? Ez elég hihetetlenül hangzik.

Balogh Petya: Igazából akkoriban még nem sok más lehetőségem volt. Édesapámmal, majd később általános iskolai és gimnáziumi számtech tanáraimmal együtt bújtuk a könyveket, újságokat, és tanultuk a programozást. Az elég hamar kiderült, hogy jó érzékem – és még nagyobb kitartásom – van a témához, ha tehettem volna, akkor egész nap a gépet nyomkodom. Egyik első szoftverem, amire emlékszem, egy matematika oktató program volt az öcsémnek, amivel az összeadást és kivonást tudta gyakorolni. Aztán persze jöttek a nagyobb és izgalmasabb célok, lemodellezni, hogyan töri a fényt egy vízcsepp, vagy megszámolni egy fotón a sejteket, zeneszerkesztőt fejleszteni, saját programnyelvet… Mindig az izgalmas kihívásokat kerestem.

Gimnáziumi tanulmányait pedig Budakeszin, a Nagy Sándor József Gimnáziumban végezte az 1990-es évek elején. Akkor még nem budakesziként (7 éve él városunkban) -távol a szülői háztól – az iskolához tartozó kollégiumban lakott?

B. P.: Igen, amikor középiskolát kellett választanom, akkor Gödöllőről logikusabb lett volt a helyi gimnázium vagy a HÉV vonalán a Neumann, az ország legjobb számítástechnikai szakközépiskolája. De pont abban az évben indult Budakeszin, a Nagy Sándor József Gimnáziumban a programozó osztály, és a távolról érkezőknek kollégiumuk is volt. A gimi is tetszett, de a kollégium, és a szabad, önálló élet vonzott igazán. A szüleimet nem volt könnyű meggyőzni, de makacs vagyok, végül sikerült. Így lettem budakeszi lakos, legalábbis négy évre.

Gondolom, innen egyenes út vezetett az egyetemre, hiszen diplomás családból származik.

B. P.: Az nálunk sosem volt kérdés, hogy egyetemre megyek, diplomát szerzek. A szüleim mindketten villamosmérnökök, és nekik sok áldozatot kellett hozni azért, hogy ezt elérjék. Így érthető, hogy gyerekkoromtól fogva az volt a kitűzött út, hogy egyetemet végzek majd. Sőt, édesapám még azt is megígérte, hogy a diplomáért egy eredeti IBM-márkájú PC-t is kapok majd tőle. Ez volt akkoriban a legnagyobb álmom. Az egyetem választást egy kicsit felülírta a szabadságvágyam. Ők azt remélték, hogy a BME-n folytatom, mert oda Gödöllőről még be tudnék járni minden reggel. Én pedig pont ezért a Veszprémi Egyetemre jelentkeztem informatikus szakra, így szabad maradhattam. De aztán elég hamar rájöttem, hogy én már egy ügyes programozó voltam, abban akartam kiteljesedni, és ehhez az egyetem nem vitt közelebb. Mikor kiderült, hogy a második évfolyamon egyetlen óra géptermi időt sem kapunk, csak elméletben és papíron tanulunk heti pár órában programozást, végleg betelt a pohár.

Hogyan lehet valakiből vállalkozó – semmi élettapasztalattal -egyszerű érettségi bizonyítvánnyal, tőke nélkül? Gyakorlatilag a nulláról indulva?

B. P.: Akkoriban is voltak már befektetők szerencsére, (bár főleg autónepperek), akik fantáziát láttak az éppen kezdődő internetben, és hajlandóak voltak megfinanszírozni egy ifjú titánt, aki a csillagokat is leígérte nekik az égről. Az első pár projekt – bár sok szempontból nagyon izgalmas volt – buktával zárult. Hiányzott a piaci tapasztalat, az iparági tudás, az értékesítés.

Aztán eltelt néhány év, és sorra jöttek a hazai, nemzetközi szakmai és üzleti sikerei. Először a Nokiánál, majd később már társtulajdonosként, alapítóként, tulajdonosként saját cégeivel fejlesztett az informatika legkülönfélébb területein, nyilván sokaknak adva munkát.

B. P.: Egy keményebb kudarc után csábultam el Finnországba, a Nokiához. Akkoriban ők voltak Európa legnagyobb technológiai cége – az akkori Apple – mondhatni. Egy izgalmas, új technológián dolgoztam egy kis magyar csapattal odakint, a vezeték nélküli hálózatok új generációján. Ez később WiFi néven terjedt el, és nagyon büszke vagyok, hogy ha kicsiben is, de részese lehettem. Amikor három és fél év után meguntam az északi levegőt, hazaköltöztem, és a mobiljáték cégemet kezdtem építeni, amiből knőtt később az NNG is (ismertebb nevén iGO). Ez végre működött, és egy nemzetközi sikersztori nőtt belőle, az ország egyik legnagyobb szoftvercége. Közel ezer főnek adtunk munkát, jelen voltunk öt kontinensen és több tízmillió embernek segítettünk célba érni.

Mikor váltott az érdeklődése, és fordult a tech startupok, az angyal befektetések irányába, Budakeszin működő székhellyel?

B. P.: 2013-ban eladtam a tulajdonrészemet a cégben, majd 2015-ben felálltam a vezérigazgatói székből, és 38 évesen nyugdíjba vonultam. Volna. De megtaláltak a hazai startupok, alapítók és mindenkit érdekelt az utam, a tanulságaim. Az első évben több mint 300 alapítóval találkoztunk, beszélgettünk. És a legígéretesebb sztorikba pénzt is tettünk. Közben újraházasodtam, és új párommal, Majával (Balogh-Mázi Mária, 2019-ben az Év Női Vállalkozója) közös gyerekünket vártuk. Ekkor döntöttünk úgy, hogy Budakeszire költözünk. Tetszett, hogy ennyire zöld, emberi és mégis közel van a városhoz.

■Az ilyenekben tudatlan átlagember azt hallva, hogy „angyal befektetések, startupok mentorálása”, nyilván felmerülnek ilyen kérdések, hogy mit is jelentenek ezek a tevékenységek, és hány ilyen kezdő vállalkozással működnek együtt ennek kapcsán!?

B. P.: Angyalbefektetőnek azt nevezzük, aki először hiszi el egy vállalkozónak az álmát, aki először tesz pénzt valamibe, ami még nincs is. Ilyen korai fázisban, ennyire bizonytalanba fektetni csak úgy lehet, ha a cégen túl meglátjuk és értjük az embert, a vállalkozót. Neki szavazunk ezzel bizalmat. És általában nem csak pénzt fektetünk be, hanem a tudásunkat, a tapasztalatunkat és a kapcsolatrendszerünket is. Eddig több, mint 50 ilyen befektetést végeztünk, amire ma már egy komoly csapatunk is van, ez az STRT (strt.hu). A célunk, hogy tíz éven belül ezer startup cégbe fektessünk a régióban, és őket támogassuk a siker felé.

2021-ben elnyerték az „Év Startup Befektetője” díjat. Hiteles múlt, edukatív kommunikáció a siker titka? Nagyon népszerűek a startu-posok körében, köszönhetően sajátos, egyedi világlátásuknak.

B. P.: Szerintem a legfontosabb az, hogy szelídnek és kedvesnek kell maradni. A befektetés igazából nem csak számokról, sokkal inkább emberekről szól. Bizalomról, segítésről, közös célokról. És arról, hogy bármi is történik, korrektek maradjunk. Mert ez egy évtizedes közös munka, és biztosan fognak történni jó és rossz dolgok is az úton. Mi ebben vagyunk nagyon jók: partnernek lenni, bizalomban maradni hosszú távon is.

Hajtja az örök tenni akarás, a kíváncsiság, az új kihívások leküzdése! Startup mentori, befektetési tevékenysége mellett gyakran látható-hallható tv-ben, rádióban. 2023 óta műsorvezetője a Jazzy Rádió Business Classnak, a „Cégépítők” podcaston is vendégeket faggat, és a Dumaszínházban is standup-ozik alkalmanként. Legutóbb például Litkey Gergellyel és Budakeszin élő „földijével”, Kovács András Péterrel. E-konferenciák gyakorta meghívott előadója, Siófokon, Erdélyben tanfolyamokat tart. Miképpen lehet ezt friss szellemmel, fizikummal végig csinálni, a kiégés veszélye nélkül?

B. P.: Imádom, amit csinálok. Ahogy gyerekként a programozásban, mostanában az üzletben találom meg az izgalmas kihívásokat. Mindig építek valami nagyot, mindig van egy nagy őrült célom, amit néha sikerül elérni. Hiszem, hogy azért vagyunk itt, hogy többet hagyjunk magunk után. Az életünknek nem csak önmagáért és önmagáról kell szólnia, hanem hasznosak kell legyünk a többiek számára. Ez mozgat és éltet.

És persze itt van még ezek mellett az RTL Klub „Cápák között” üzleti showműsora, melynek a kezdetek óta egyik mentora. Mit jelent önnek ez a százezres nézettségű sorozat adás?

B. P.: Számomra egy nagyon fontos fordulópontot jelent ez. Amikor indultunk, 2019-ben, 30 évvel a rendszerváltás után, a „vállalkozó” szó még félig-meddig szitokszó volt. A kilencvenes évek vállalkozói azok voltak, akik széthordták az országot. Pedig szerintem a világban egészen addig nem történik semmi, amíg valaki nem kockáztat, vállal felelősséget, és kezd el valami újat. Ők az igazi vállalkozók. Ők építik maguk körül a világunkat. És egy ország jövőjét vállalkozóinak a minősége határozza meg. Több jó és korrekt vállalkozó = jobb ország.

Ez év júniusában a Budakeszi Önkormányzata által szervezett vállalkozói fórumon ön is előadást tartott, ahol elsősorban a mesterséges intelligencia jövőbeni társadalmi kihívásairól szólt a hallgatóságnak. Egyebek mellett megkérdezték arról is, hogy Budakeszin élő lokálpatriótaként miképpen tudja meghatározni magát városunkban, akár településünk üzleti lehetőségei szempontjából is.

B. P.: Egyelőre még leginkább alvóváros Budakeszi, ahol a szabadidőt, az estéket, a hétvégéket töltjük. De ahogy egyre többen távmunkában dolgoznak, ahogy a fizikai távolság szerepe csökken, úgy ez is változni fog. Budakeszi sok szempontból nincs jó helyen, nincs autópályája, így sosem lesz erős kereskedelmi, gyártási, logisztikai központ. Ugyanakkor sok magasan képzett értelmiségi lakik itt, akik világcégeknek dolgoznak. Ebben szerintem van egy kiaknázatlan potenciál.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2023. július

Kapcsolódó:
 

Dr. Türke István – „Szeretnék még továbbra is a gyógyítás közkatonája lenni”

2025-09-05

Facebook

Csoma Gergely 101 élete”

2022-11-11

Facebook

Isten éltesse Rudolf Évát!

2022-03-08

Facebook

Budakeszi Építészeti Értékeiért Díj – 2022

2022-09-05

Facebook

Lokálpatriótaként élni – Mészner Antal Budakeszi díszpolgára

2024-08-27

Facebook

Mozgalmas, sokoldalú, éles kanyarokkal teli alkotó élet

2024-10-27

Facebook

Kisfiára, az 1 éves Vincére az édesanyja, a budakeszi Szabó Gabi vigyáz, amikor Anna edz. A világbajnoknő borászattal is foglalkozik, a férje, Tamás pedig pálinkafőző mester. A szeptemberi családi napunkon a kiállító borászok között velük is találkozhatunk majd.

www.facebook.com/gyoriottilia

Pontosabban a Póczi Patika ügyvezetője, Nyárfás Krisztina kap egészségügyben végzett munkájáért, Semmelweis-nap apropójából.

Idén a Budakeszi Egészségügyéért-díj egyik kitüntetettje Garamvölgyi Virág csoportvezető védőnő.

A városunkban élő, ide született budakeszi őslakos Kocsis Gábort egy véletlen folytán a Facebookon „fedeztem fel”. Nem mindennapi élettörténete alighanem sok olvasónk figyelmét keltheti fel. És ha még azt is hozzáteszem, hogy hasznaldfel.hu internetes portálja Facebook oldalának 216 ezer követője van, akkor úgy gondolom, még jobban felcsigázom az érdeklődést.

Hol kezdjük?

Kocsis Gábor: Talán a harcművészetnél, melyet 8 éves koromban kezdtem el gyakorolni. A taekwon-do nemcsak egy mozgásforma, hanem egy életszemlélet is, mely segíti a mentális-, lelki-, fizikai erő felszabadítását. Itt nem elvont fogalmakra, hanem a mindennapi életben is alkalmazható dolgokra érdemes gondolni. Megtanultam például, hogy annyit vehetik ki valamiből, amennyi munkát beletettem, megadom a tiszteletet más embereknek – annak is, akit tanítok -, és minden élőnek, és ha azt gondolom, hogy valamit már nem bírok tovább csinálni, akkor még legalább ugyanannyit bírok, mint amennyit addig megtettem.

Nem mondható szokványosnak a címben olvasható foglakozása: űrkutató mérnök…

K. G.: A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem űrkutató csoportjában műholdfedélzeti elektronika fejlesztéssel foglalkoztam. Beleláttam valamenynyire az űrkutatás tudományos részébe is, de alapvetően mérnökként dolgoztam.

Ön nem politikus, nem ismert művész vagy sportoló, de még csak nem is botrányhős, celeb, mégis Face-book oldalának 216 ezer követője van. Elképesztően magas ez a szám! De miképpen lesz egy négydanos, teakwondós űrkutató mérnöknek ilyen nagy érdeklődést kiváltó weboldala?

K. G.: 2011-ben, 28 évesen, vezetés közben ért egy stroke. Ültem az autóban, szinte magatehetetlenül úgy, hogy előtte a testem semmi előjelét nem adta annak, hogy baj lesz. Dolgoztam, sportoltam, éltem, nevettem, majd egyik percről a másikra összeomlott az életem. Innen indul a története a hasznaldfel.hu weboldalamnak. Az volt a szerencsém, hogy kriptogénnek, vagyis orvosilag megmagyarázhatatlannak minősítették a stroke-omat. Nem volt genetikai oka, trombózis vagy más testi előzmény sem történt, az orvosok tanácstalanul tárták szét karjukat, így aztán kénytelen voltam magamba nézni. Ha senkire, semmire sem foghatom a történteket, akkor valahol csak én lehetek az, aki mindezt okozta magának. Elzáródásos stroke-om volt, ami azt jelenti, hogy ahol a vérrög vagy vérlemezke elzárta az oxigénben dús vér útját, ott meghalt az agyamnak egy része. Annak a funkcióját viszont átvette az agy egy másik területe, így gyorsan visszajöttek ezek az elvesztett képességeim. Ilyen csodákra is képes az agyunk.

A stroke-om után jött a feldolgozási folyamat. Sokat sétáltam Budakeszi utcáin és az erdőben, közben pedig rengeteg gondolat jött, amely segített perspektívába helyeznem ezt a váratlan csapást, és rájönnöm, hogy hol csúsztam le erről az Élet nevű játékról. Például rendszeresen végiggyalogoltam a járdaszegélyeken, hogy a stroke után elveszett egyensúlyérzékemet visszaszerezzem, és az egyik ilyen alkalommal ismertem fel, hogy pontosan úgy éltem addig az életemet, ahogyan a járdaszegélyen is végigmentem: csak arra koncentráltam, hogy ne hibázzak és végigjussak, közben viszont lemaradtam szinte minden csodálatos dologról, amit az úton láthattam volna.

Tehát ez a gyógyulási, feldolgozási folyamat vezetett oda, hogy elindította a weblapját?

K. G.: Igen, a saját lelki felépülésem érlelte meg bennem azt a gondolatot, hogy szeretnék a tapasztalataimból az embereknek visszaadni, hogy másoknak már ne kelljen olyan kemény harcokat megvívniuk. Felhasználtam, egyfajta erőforrásként tekintettem mindenre, ami velem történt, ezért is lett az oldalam neve „Használd fel”.

Magam sem gondoltam volna, hogy ekkora igény lesz egy ilyen jellegű weboldalra. A 2013-as elindulás óta több mint 1000 írásomat tettem közzé, a blogomat mostanra már tízezrek olvassák rendszeresen. De továbbra is ugyanazt gondolom, amit az indulásakor: ha csak egyetlen embernek is tudok segíteni, már megérte.

A hasznaldfel.hu azért jött létre, hogy értéket adjon az embereknek, segítsen a negatív tapasztalatok által fejlődni, szebbé varázsolva az életet. Szeretem megtalálni az élet apró csodáit; a világra irányuló gyermeki kíváncsiságot máig nem nőttem ki és nem is fogom. Megfigyelem a természet működését, figyelek az emberekre az utcán, nyitott vagyok arra, amit látok, így nagyon sok témát ad az élet az írásaimhoz.

(Néhány cikk címe a hasznaldfel.hu oldalán: „Gyerekek, gyerekek…. -15 dolog, amit a kisgyerekek jobban csinálnak nálad”, „Beszélgetések a kutyámmal”, „Amikor rád öntik a szemetet – avagy hogyan kezeld hatékonyan mások dühkitöréseit?”)

Ma már ez az oldal sokkal többről szól, mint a stroke!

K. G.: Napjainkban már alig szól a stroke-ról, sokkal inkább emberi kapcsolati nehézségekről, konfliktushelyzetek megoldásáról, saját belső vívódásainkra adott válaszokról. Így lettem az évek során coach, mentális segítő. Rájöttem, hogy ez az utam, nem pedig a számomra egyébként kedvelt mérnöki munka. Azt végleg feladtam, ami nem ment könnyen, hiszen a legnehezebb döntéseket általában nem a fontos és a nem fontos, hanem a fontos és az igazán fontos között hozzuk meg.

És végül egy kérés. Akik ismerik önt, tudják, hogy van három hihetetlenül fegyelmezett kutyája: Lord, Gertrúd és Gréta. Mutassa be őket nekünk!

K. G.: Mindhárman mentett kutyák, akikkel csúnyán elbántak embertársaink. Lordot egy sintértelepről hoztuk el a kivégzése elől. Két fogadott testvérét, Gertrúdot és Grétát kidobták 3-4 hetesen a pusztába, nem élték volna túl az éjszakát sem, ha nem találja meg őket a párom egy ismerőse. Hogy miért ilyen fegyelmezettek? Nem olyan nagy titok ez. Következetesség, bizonyos mértékű keménység és rengeteg szeretet. Csupán ennyi. Ezért van az, hogy például leülnek az úttest szélén akkor is, ha nem jön autó, mert következetesen tudják, hogy ez egy szabály, amiből nem engedek. Bármikor megjelenhet egy jármű, ezért csak akkor megyünk át az úton, amikor azt biztonságosnak ítélem meg és engedélyt adok az indulásra. Mindemellett az csak a látszat, hogy én tanítom őket fontos dolgokra, mert fordítva ez sokkal inkább igaz. Rengeteget tanultam a három kutyámtól a konfliktusok kezeléséről, a pillanat megéléséről, a belső egyensúly megtalálásáról – és összességében a nagybetűs Életről.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2023. június

Részlet Kemény Blanka méltatásából a Budakeszi Oktatásért Díj átadásakor: „Felnőttként és főleg szülőként tudjuk, hogy a gyermekek további életét nagyban meghatározza az alsó osztályos tanító személye. A négy év alatt itt kapott és megtanult alapokra épülnek a további tanulmányok. A tanító személyisége nagyban befolyásolja azt is, ki hogyan fog állni a tanuláshoz a jövőben. Tanulmányaink során visszavonhatatlan szerepe van az alsó osztályos tanítóknak.”

Mi vitte a pedagógusi pályára?

Kemény Blanka: Az érettségi után volt egy kis elkanyar-odásom, hiszen egy teljesen más területen indult el az életpályám, a bankszektorban, a Nemzeti Bank devizaosztályán kezdtem el dolgozni. Először megpróbáltam küzdeni, hogy „nem, én nem leszek pedagógus!” Pedig nem volt kérdés, hogy „mi leszek, ha felnövök”, hisz édesanyám által „fertőzött elem” voltam, én abban nőttem fel és abban szocializálódtam, hogy pedagógus leszek. Hogy végül mégis erre a pályára kerültem, ahhoz az adta meg a végső lökést, hogy Budakeszin volt egy nagyszabású turisztikai találkozó az általános iskola udvarán, az egykori kresz-park területén még a rendszerváltás előtt, és a szervezők megkértek, hogy segítsek ennek a programnak a lebonyolításában. Ennek során többen is megkérdezték tőlem, hogy netán még főiskolára járok, vagy itt tanítok az általános iskolában, mert úgy látják, hogy nekem ezt kell csinálnom.

Igazából nem is szerettem soha azt a banki munkát, nem ez volt az én utam, így aztán nem esett nehezemre a váltás. Ezt követően itt kezdtem képesítés nélküli nevelőként, közben pedig elvégeztem a tanítóképzőt. Azóta is itt dolgozom, 34 éve.

Tulajdonképpen szerencsésnek is mondhatja magát, hisz alsó tagozatban oktathat!

K. B.: Igen, ők még képlékenyek és együttműködőek. Azt szoktam mondani, egyrészt az óvónőknek van nagyon nehéz dolga, mert ők az elsők, akik beintegrálják a gyerekeket ebbe a rendszerbe. Ők adják nekik azokat az erős alapokat – az együttműködést és az egymáshoz szokást -, melyek a szociális léthez tartoznak. Ebbe kavart bele a covid járvány. Sajnos most éljük meg itt az iskolában is, hogy az akkori ovisok mintegy másfél évet otthon töltöttek és ez néhány gyereknél nagyon látszik. Másrészt a felsős tanárok előtt megemelem a kalapomat, mert a felsősök az egyik legnehezebb korosztály. Itt kezdődik a kamaszodás, mely ma már negyedik osztálytól érezhető. Ebben a változó világban előbbre csúsztak a dolgok. Egyre „fiatalabbak vagyunk” külcsínre is. Rengeteg új információ ér minket és a gyerekeket is. A XXI. század gyermekei korábban nőnek fel, és sajnos előbb találkoznak olyan témákkal, melyeket mi gyermekként sokkal később – érettebb korban – ismertünk meg, mikor eljött annak az ideje.

Gondolom, ön is számos tanulási, olvasási és egyéb problémákkal küzdő gyerekkel találkozik munkája során.

K. B.: Igen, életpályám során találkoztam mindenféle fogyatékkal élő, de amúgy ép-egészséges gyerekekkel. Az első és talán legfontosabb ebben az, hogy mindig olyan többségi közeg jöjjön össze az osztályban, mely nem csúfol, hanem elfogadja, megérti ezeket a helyzeteket, és ezzel támogatja, erősíti az érintett osztálytársakat

Elmondana néhány ilyen problémás esetet, melyek az ön számára is komoly kihívást jelentettek?

K. B.: Volt két olyan beszédfogyatékos tanulónk, akiknek olyan szinten nem volt meg a beszélt és a hallott szövegek értése, hogy azokat vissza tudta volna adni akár beszélt vagy írásos produktumban. Nehéz dolguk volt. Ők már felső tagozatosok.

Újabb kihívást is kapott az elmúlt tanévben, egy gyengén látó kislány beintegrálását az osztályába.

K. B.: A 2022/2023-as tanévben egy olyan pilot programot vállaltam, ami országos szinten is egyedi. Budakeszin ilyen eddig nem volt. Elvállaltam egy számomra is ismeretlen területet, és azóta is folyamatosan továbbképzésekre járok, hogy erősítsem magam ezen a téren. Vállaltam, hogy egy nagyfokú látáscsökkent kislányt beintegrálok az osztályunkba, megmutatjuk neki, hogy milyen értékes és ugyanarra képes, mint akármelyik gyermek. Mindezt egy német nemzetiségi iskolában! A program annyira sikeres, hogy az órai felvételekből speciális szakmai oktatóanyag készül, ezzel szeretnénk elérni, hogy országos szinten is egyre több általános iskolában megvalósulhasson a látássérültek integrációja. Az érintett gyengén látó kislány kitartásának is köszönhetően új ajtó nyílott meg és reményt ad azon gyermekek és szülőtársaink számára, akik eddig elfeledve és mellőzve érezték magukat.

Az érintett kislány teljesértékű része osztályunknak. Nagyon motivált minden tekintetben. Semmi gond nincs vele. Nagyon kifinomultak az érzékszervei, ha egyszer végigmegy egy terepen, akkor onnantól magabiztosan tud közlekedni. Hátulról látva a mozgását, nem is gondolnánk, hogy látássérült. Hip-hop táncolni is jár. Mindezek mellett sokkal kifinomultabb a szociális érzékenysége a társai felé. Én úgy gondolom, hogy nem látván őket, ő teljesen másképpen értékeli az embereket. Mást érezhet ebből a világból, ami olyan jó lenne, ha nekünk is megadatna. Amire életünk első éveiben talán mi is képesek vagyunk, csak aztán kinevelődünk belőle.

Miképpen tudná összefoglalni azt a tanítói pályafutása alatt kialakult űn. „keményblankás” módszertant, tanítási stílust, mely önt jellemzi?

K. B.: Sok mindenből áll az össze, amiből én építkeztem. Egyrészt anyukám volt a meghatározó. Láttam őt tanítani és természetesen az anyai mivolta is befolyásolt. Aztán diákként – itt Budakeszin – az általános iskolában a történelem-földrajz szakos tanárom, Bogyainé Viola néni, akit megjelenésében is hatalmas csodálattal hallgattunk, úgy néztünk rá, mint egy istennőre. A fizikát tantó, „rettegett” Pirityi Zsóka nénit is nagyon szerettem. Később a budakeszi gimnáziumba jártam – akkor még nem volt elnevezve Nagy Sándor Józsefről -, ahol olyan személyiségek voltak, mint a most nyugdíjba menő Mácsár Melinda történelem tanárnő és az iskola berkeiben Napoleon „fedőnéven futott” földrajz tanárom, Németh László, akik meghatározó személyiségek voltak. Náluk persze az is fontos volt, hogy mit tanítanak, de igazából az „ahogy” volt a lényeg. A folyosón, vagy bárhol az iskola keretein belül sztorik tömegére emlékszem velük kapcsolatban. Humoruk, következetességük, feleltetési módszereik felejthetetlenné tették számomra azokat az éveket.

Jómagam is úgy gondolom, hogy a humor a pedagógia egyik meghatározó része, melyet főleg akkor alkalmazok én is, mikor már látom, hogy fáradóban vannak a gyerekek az órákon. Olyan szavakat, humoros kifejezéseket használok ilyenkor, melyek színesebbé, viccesebbé teszik a dolgokat, mely mosolyt varázsol az arcukra. Persze nehéz ezt így elmondani, ahhoz el kellene jönni egy órára.

Végül is mi lehet egy pedagógus végcélja?

K. B.: Pályafutásom 35 éve alatt rájöttem arra, hogy igazándiból nekem egy koordinátornak kéne lennem, aki nyilván megtanít alapokat, evidenciákat, abc-t, és hogy a 3+2 az annyi, de utána jön a lényeg! Kicsit fel kell nyitni ezeknek az életük elején álló kis emberkéknek a szemét és elmondani: „Előtted nyitva a világ! Nem azzal van vége, hogy ezt a könyvet becsukod, hanem, hogy érdekeljen! Olvastad a könyvben, hogy öböl!? Vedd elő a térképet, nézd meg! Van lehetőség az online világban, azt is használd, hogy mindent megtudjál, amit tudni szeretnél!”

Igen, én legalábbis azt gondolom, ez az én legfontosabb célom a hivatásommal!

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2023. június