Akikre büszkék vagyunk

Budakeszi díszpolgára, Albert Zsuzsa a nyáron volt 90 éves. 54 évet dolgozott a Magyar Rádióban. A mai napig olvas, ír, tervei vannak,az egész családra vasal, ellátja magát és időnként süteményeket süt az unokáknak és dédunokáknak. Mindig megcsodálom őt, mikor látom dinamizmussal teli járását, mozgását Budakeszi utcáin. A József Attila- és számos korábbi díj mellett a közelmúltban a Magyar Érdemrend tiszti keresztje elismerést vehette át. Rádiós- és költői munkásságáról kérdeztük őt ebben az interjúban.

Hogyan lesz valakiből költő?

Albert Zsuzsa: Ehhez kellett gyermekkorom meleg családi fészke, szüleim irodalmi érdeklődése, a jó könyvek, a rengeteg olvasás. 13 éves lehettem, mikor egy egész dolgozatot versben írtam meg. A pesterzsébeti gimnáziumban kitűnő tanáraim voltak, meg aztán erre születni kell. Ám életem nagy részét a rádióban töltöttem, nem költőként, hanem irodalmi szerkesztőként, ez volt a foglalkozásom. Csak akkor írtam verseket, mikor szükségét éreztem. Ezért is olyan vékonyak a versesköteteim, összesen hat. Néha rá is csodálkozom egy-egy mások által írt vastagabb verseskötetre.

Egyetemi évei után a rádióhoz került.

A. Zs.: Sokat olvasó szüleim álmát egy egyetemi diploma megszerzéséről nekem sikerült teljesíteni: 1950-ben felvettek az ELTE magyar-történelem szakára, ahol aztán a nagyszerű első év után a mérhetetlenül sok marxizmus miatt elhagytam a történelmet és egyszakos lettem. Mivel református vagyok, engem elsősorban a XVI. századi irodalom foglalkoztatott, ahol otthon voltam a biblia- és zsoltárok miatt. Nagy évfolyam volt a mienk. Egy évfolyamra jártam Antall Józseffel, Katona Tamással és két későbbi nyelvésszel, Grétsy Lászlóval és Wacha Imrével. Évfolyamtársam volt Martin György néptánc- és népzenekutató, a táncház mozgalom szellemi atyja és Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató is.

Az ő közelségükben én is éveken át néptáncoltam és Var-gyas Lajos népdal óráira jártam, ahol a népdalok lejegyzését gyakoroltuk. Életem legnagyobb ajándéka, későbbi férjem, Albert Gábor is erre az évfolyamra járt. Sugárzott róla a kemény jellem és az értelem. 64 évet éltünk együtt. Felneveltünk két kitűnő gyereket és van hat unokánk, két dédunokánk. 1954-ben, az egyetem elvégzése után tanítani szerettem volna, de akkor nem volt megüresedett tanári állás. A sors és a szerencse folytán végül is a rádióhoz kerültem, az irodalmi osztályra.

Milyen 1956-os emlékei vannak rádiósként?

A. Zs.: Október 23-án a rádiósok háromnegyed része kinn volt az utcán, köztük én is. A Műegyetemről jövő tömeg akkor már ott volt a Szentkirályi utca vonalában, ahonnan a Nagykörúton keresztül mentünk a Bem-szoborhoz, majd a parlamenthez, aztán tovább a rádióhoz, végül a Nemzeti Múzeumhoz, ahol akkor már kezdtek lőni. A múzeum kapujában lapultam a lövések elmúltáig. Akkor még fel sem fogtam, hogy mekkora veszélyben volt az életem. Egy furgonnal sikerült végül hazaérnem többekkel Pesterzsébetre. Akkor már késő este volt, egy éves kisfiam születésnapját egy nappal később ünnepeltük. Édesanyám vigyázott rá és fel volt háborodva, hogy hol voltam ennyi ideig, mert fogalma sem volt, hogy mi történt azokban az órákban. Férjemet akkor a budakeszi tüdőszanatóriumban tbc beszűrődéssel ápolták.

A rádióban nagy tisztogatás volt a forradalom leverése után?

A. Zs.: Érdekes, de nem! „Csak” néhány fiatalt rúgtak ki, akik a szerelmüket látogatták meg a börtönben. Mindenki meghúzta magát, megpróbálta túlélni ezeket az időket, persze műsorokat kellett csinálni. Én például egy Reviczky Gyula-műsort szerkesztettem, mert úgy gondoltam, hogy az politikamentes lesz. Az volt a címe, hogy A Világ csak hangulat, mert neki van egy ilyen verse. Na, amit én kaptam azért! A világ csak hangulat…? – kérték tőlem számon! Keresztury Dezső és Képes Géza mentett meg egy irodalomtörténeti sorozattal.

Ezt követően még évtizedekig dolgozott a rádió irodalmi szerkesztőségében. „Az ötvennegyedik év – 19542008” címmel foglalta össze ezeket az évtizedeket, melyek alatt kiteljesedő pályája szorosan összefonódott a XX. század második felének magyar irodalmával, kiváló alkotókkal, ünnepeltekkel és politikai okokból háttérbe szorultakkal is.

A. Zs.: Szerencsénkre a rádió irodalmi osztálya a forradalom után is egyben maradt és olyan vezetőik voltak, akik ugyan párttagok voltak – jelentős politikai kapcsolatokkal -, ám ők vigyáztak ránk, tartották a hátukat, ha valami nem tetszett a felső vezetésnek. Voltak idők, mikor 25 tagja is volt a csapatnak.

A szerkesztőség politikamentes műsorokat készített. Én szerkesztője voltam többek között az Édes anyanyelvünk (Lőrincze Lajos), Beszélni nehéz (Deme László), Hangalbum, Miért szép?, Beszélgetés egy versről” sorozatoknak. Szépirodalmi műsorokat csináltam a tavaszról, Jékely Zoltán, Csorba Győző, Takáts Gyula és mások költészetéről. Kedves munkatársam volt Tamási Áron és Tatay Sándor is.

Mikor jött el az az idő, hogy ezekben a politikamentes műsorokban lehettek áthallások is?

A. Zs.: Én nem igazán szerettem politizálni. Az viszont tény, hogy azok a költők, írók, akik műsoraim vendégei voltak, nem kötődtek az egypárti kurzushoz. Azokat a műsorokat mások alkották. Én többek között Nemes Nagy Ágnessel, Csorba Győzővel, Jékely Zoltánnal, Weöres Sándorral, Károlyi Amyval készítettem tematikus összeállításokat. Az ilyen jellegű műsorokhoz kellett a falakat feszíteni. Először egy-egy verssel, majd öt perccel, tíz perccel, 15-20 perc beszélgetéssel, 60 perces műsorokkal kaptak teret ezek a háttérbe szorított alkotók.

A 60-as, 70-es, 80-as években még nem voltak kereskedelmi rádió-és tv-adók. Mindössze három rádió-és egy tv-adó működött, és természetesen még híre-hamva sem volt az internetnek. Sokkal több volt a szépirodalmat olvasó ember. A rádió irodalmi osztályának ezeket a műsorait sokan hallgatták. Nem véletlen, hogy szerkesztőségükben, mintegy húszan dolgoztak sok-sok éven át.

A. Zs.: Ha valaki nem olvasott verset, akkor is óhatatlanul, gyakran véletlenül ráakadhatott ezekre a műsorainkra. Az elhangzott verseket színészek adták elő, akik rengeteget adtak hozzá ezekhez az alkotásokhoz. Nagyon sok hallgatónk volt azokban az évtizedekben. Jó társaság, egy nagy csapat alkotta szerkesztőségünket: Kulcsár Katalin, Liptay Katalin, Kövesdy Zsuzsa, Puskás Károly, Papp Zoltán és mások. „Az ötvennegyedik év – 19542008” című kötetemben igyekeztem összefoglalni sok évtizedes szerkesztői munkámat. Ez egy dokumentum értékű krónika és egyben emlékirat is, melyben mini portrékban idéztem fel jelentős írók, költők, művészek alakját, akikkel munkám során személyes, gyakran életre szóló kapcsolatba kerültem. A kötetben olvasható levelezéseim is erősítik a kötet dokumentum értékét.

Ugyancsak dokumentum értékű talán legismertebb munkája az „Irodalmi legendák, legendás irodalom” 11 kötete, mely a XX. század második felének szubjektív irodalomtörténete.

A. Zs.: Anekdotákat meséltek írók, meg irodalomtörténészek egykori élt íróbarátaikról a stúdióban. Ebből először műsorok készültek, aztán megszületett belőle ez a könyvsorozat. („…könyvei kordokumentumok, irodalomtörténeti csemegék. Legfőbb értékük abban rejlik, hogy hűen mutatják azt az értékrendet, amelyben a szellem, a műveltség, a tehetség, az emberi tisztesség még együtt jártak. Mai életünkben kevés a megbízható tájékozódási pont” – az idézet az egykori kolléganőtől, Liptay Katalintól származik.)

Kikről szóltak ezek az anekdoták és kik voltak az anekdotázók, aki körülülték az asztalát?

A. Zs.: Mások mellett Tersánszky Józsi Jenőről, Jékely Zoltánról, Kormos Istvánról, Weöres Sándorról, Pilinszky Jánosról, Berda Józsefről szóltak ezek az anekdoták. Sajnos ma már az emlékezők közül is kevesen élünk. Hogy kik voltak az em-lékezők az asztal körül? Cseres Tibor, Csukás István, Csurka István, Károlyi Amy, Keresztury Dezső, Kolozsvári Grandpierre Emil, Lengyel Balázs, Lőrincze Lajos, Lator László, Réz Pál, Vas István, Mészöly Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Törő-csik Mari, Nagy Gáspár, akik most hirtelen eszembe jutnak. Összesen 104 ilyen műsor készült. Ebből 102 már a rendszerváltozás után, összesen 250 közreműködővel.

A rádiónak ez a legendás, sok évtizedes irodalmi műsorfolyama is hozzájárult egy kicsit ahhoz, hogy Herder jóslata a magyar nemzet lehetséges végpusztulásáról ne valósuljon meg.

A. Zs.: A nyelv és az irodalom tartja meg a magyarságot. Keverék nép vagyunk, de szépséges nyelvünk olyan nehéz, hogy aki ezt a nyelvet megtanulja, az magyar. Lehet, hogy egy kicsit romlik, de megvan és használjuk.

Akárhogy is számolom, a szerkesztő asszony szinte végig alakítója volt a magyar rádiózás egyik meghatározó műsorának, hisz az irodalmi osztály valamikor a 40-es évek végén indult és ön nem sokkal később, 1954-ben kezdte el ott a munkát. Lehetett abban valami eleve elrendelt sorsszerűség, hogy ötvennégy év után – ami alighanem egyedülálló az intézmény mintegy 100 éves történetében -, mikor 2008-ban végleg befejezte itt a pályafutását, az irodalmi osztályt is megszüntették?

A. Zs.: Látja, erre még nem is gondoltam!

Albert Gábor Kossuth-díjas íróval 64 évig éltek együtt boldog házasságban. Halála előtt egy évvel, 2016-ban megkapták a budakeszi díszpolgári címet.

A. Zs.: Az ő művei nem könnyű olvasmányok. Prózája nemcsak epika, hanem filozófia és líra is. Nem tartozott csapatba. Sem urbánus, sem népi nem volt. Olyan magyar író, aki nagyon művelt volt és gyönyörűen írt. Nemzeti megmaradásunk, a magyar sorsproblémák érdekelték. Egyik legjobb könyve ennek kapcsán, A Királyok könyve IV. Béláról szólt. Esszéit hét kötetben gyűjtötték össze, hét novellás kötetet és hat regényt írt, többségében saját kortársairól, az ő életünkről. Emelt fővel című szociográfiája az egyik legfontosabb könyve. Összes munkája 27 kötetben jelent meg.

Hogy kerültek Budakeszire?

A. Zs.: Negyedszázada költöztünk ide lányomék családjával együtt ebbe a kertes házba. Kezdetben nem volt könnyű az itteni élet a budapesti évtizedek után, egy addig számunkra teljesen ismeretlen környezetben. Aztán a szerencse úgy hozta, az 1943-as szárszói református konferencia 2003-as újraindításának egyik fő szervezője, Merétey Sándor, a budakeszi református egyházközösség lelkipásztora mellett férjem, Albert Gábor volt. Ezt a szervezést tíz éven át csinálták közösen. Ez a kapocs a helyi református közösséggel is hozzájárult ahhoz, hogy megszerettük ezt a szép, erdőkkel körülvett települést. Jómagam pedig ebben a református közösségben 15 éven át szerveztem a reformáció emléknapját október 31-én, irodalmi estek formájában, ahol színész barátaim is felléptek.

90. születésnapját júliusban ünnepelte családi körben.

A. Zs.: A Kossuth rádió egy korábbi műsorommal köszöntött, és a Pesti Vigadóban átvehettem a Magyar Érdemrend tiszti keresztjét. Jól esett, hogy gondoltak rám.

90 évesen egy nagy életművet tudhat maga mögött. Még mindig tud mosolyogni, fürge és gyors, ahogy látom az utcán, pedig a közelmúltban volt egy-két balesete.

A. Zs.: Hát azért, mert gyors vagyok, de a lábam már nem olyan tökéletes.

Mindig, mindenből feláll és felépül!

A. Zs.: Tudja, ez azért van, mert jó férjem volt, itt vannak körülöttem a könyvei. Rengeteg könyvet gyűjtött. Hatalmas, mintegy 10 ezres könyvtárat hagyott ránk. Ő a könyveivel tovább él velem. És a levelezésével – melyet leírtam és remélem, hogy most ki tudom adni – én is tovább élem a múltamat. Meg azért, mert együtt élek a lányom családjával, és a fiamék is közel vannak. Arról nem beszélve, hogy az Úristen is közel van hozzám!

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2022. szeptember

Évek óta tagja vagy már az Egészségváros védnökeinek, te hogyan készülsz ezekre az eseményekre?

Béres Alexandra: Nagyon jó érzés, hogy úgy érzem, szinte már hazajárok az Egészségvárosokra. Tudom, hogy mire számíthatok, milyenek lesznek a körülmények, milyen a hangulata az eseménynek. Amellett, hogy nagyon hasonlóak, mégis egy picit mindig más a különböző helyszíneken a rendezvény: mindig más településekre látogatunk el, és mindig más emberek ülnek velem szemben az előadásokon. Tehát az állandósságon belül egyben változatos is. Attól függetlenül, hogy régóta az Egészségváros védnöke vagyok, és ismerem már a rendezvényt és ismerem a hangulatát is, bevallom, az idény első Egészségvárosain mindig sokkal izgatottabb vagyok

Személyesen milyen visszajelzéseket szoktál kapni az Egészségvárossal kapcsolatosan?

B. A.: Azt szokták mondani a résztvevők, hogy ez egy csodálatos kezdeményezés, és nagyon kevés vállalatnál tapasztalható az, ami a Richternél igen, hogy ilyen jó ügy mellé álljanak. A résztvevők mindig, minden esetben nagyon pozitív visszajelzéseket adnak az Egészségvárossal kapcsolatban, és általában attól érzik különlegesnek ezt a rendezvényt, hogy nagyon sok segítséget kapnak az egészségügyi szűrések jóvoltából, valamint sok érdekes programon vehetnek részt az Egészségvárosok helyszínein, és nagyon hasznosnak érzik, hogy az esemény alkalmával felhívják a figyelmüket az egészségük megőrzésére, a prevenció fontosságára is.

Tehát egyrészt az ingyenesen igénybe vehető egészségügyi szűrések, valamint az izgalmas előadások, tornák és az ezekhez kapcsolódó érdekes, vizuális elemek miatt érzik különlegesnek a Richter Egészségvárost az emberek.

Véleményed szerint miért kiemelkedő fontosságúak az olyan prevencióval kapcsolatos programok, mint a Richter Egészségváros?

B. A.: Azért, mert bizonyos tekintetben felnyitják az emberek szemét a hosszú, egészséges életmóddal és jólléttel kapcsolatosan, kifejezetten az egészségügy szempontjából pedig azért kiemelkedőek a prevenciós rendezvények, mert nagy segítséget nyújtanak abban, hogy általuk egészségesebbnek, fittebbnek és boldogabbnak érezhessék magukat az embereket.

Mit üzennél azoknak, akik még nem döntötték el, hogy részt vegyenek-e a Budakeszin megrendezésre kerülő Richter Egészségvároson?

B. A.: Én azt érzem, hogy az emberek kicsit visszafogottabbak mostanában mindennel kapcsolatban, így a számukra újdonságként ható programokkal kapcsolatosan is, de pont az egészség az, amiért ki kellene lépnünk a megszokásból, rossz beidegződésekből. A Richter Egészségvároson való részvétel pedig ehhez akár egy nagyon jó, izgalmas első lépés lehet az egész család számára. A legnehezebb mindig az elindulás, de egy izgalmas programon való részvétellel, mint amilyen a Richter Egészségváros, ez könnyebben mehet.

Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon az egészségtudatosság és prevenció fontossága a lakosság körében?

B. A.: Én nagyon hiszek abban, hogy az egyénnek ezt először önmagában kell eldöntenie, hiszen amíg csak kívülről jön ez az üzenet, és nem érjük el azt, hogy ez belső motivációvá alakuljon, addig soha nem valódi érték ez számukra. Tehát minden módon meg kell próbálni bemutatni azt, hogy mitől lehet jobb, és minél többet kell beszélni róla, hátha egy-egy üzenet, egy-egy mondat a kellő időben el tud érni úgy az emberekhez, hogy azt valóban a sajátjuknak érezzék. Addig nem történik semmi. Épp ezért minél több olyan társadalmi jellegű felhívásra lenne szükség, mint amilyen az Egészségváros, ahhoz, hogy ez az elhatározás egyre több emberben meg tudjon fogalmazódni. Minél több impuzulsra lenne szükség, hiszen általában nem az első vagy a második üzenet éri el a hatását, hanem a sokadik, de egyszer eléri.

Mit üzensz Budakeszi lakosainak, miért érdemes kilátogatniuk október 1-jén a Közösségi térre?

B. A.: Véleményem szerint nagyon nagy ajándék Budakeszi lakosságának, hogy nem kell hosszú órákon keresztül sorban állniuk az egészségügyi szűrésekért, ahova sokszor még hoszszú várólisták is vannak, hanem egy helyen, egy rendezvényen belül az Egészségváros ingyenes szűrésein egyszerre nagyon sok vizsgálaton vehetnek részt az érdeklődők, ennél pedig egyszerűen nincs jobb alkalom arra, hogy valaki tisztába kerüljön a saját egészségügyi állapotával.

Van-e kötődésed, kedves emléked Budakeszivel kapcsolatban?

B. A.: Gyerekként szép emlékeim kötődnek a Budakeszi Vadasparkhoz, így október 1-jén is örömmel térek majd vissza a településre.

Gyakran szoktam említeni budakeszi ismerőseimnek, hogy városunkban szinte megszámlálhatatlanul sok izgalmas-, maradandó életpályájú interjú alany él. Ezek egyike Gulyás Kiss Zoltán kaszkadőr, akit több évtizedes, kihívásokkal teli pályafutásáról faggattuk, ahol nem ritka, hogy 110-el húz rá a rámpára egy látványos autós borulásért, máskor meg hagyja, hogy felgyújtsák, aztán meg ló vonszolja végig a porban, vagy éppen a 30 méter magas várfal tetejéről zuhan a keskeny várudvarra.

Sok évtizedes tapasztalattal a háta mögött, néhány mondattal elmondaná, hogy mi is egy kaszkadőr feladata?

Gulyás Kiss Zoltán: A kaszkadőr feladata az átlagosnál veszélyesebb feladatok ellátása filmekben, színházi produkciókban, ahol legtöbbször a színészek testi épségének megóvása érdekében alkalmazzák őket testdublőrként, illetve azért, mert a színész – kellő gyakorlottság hiányában – nem lenne képes a jelenetet megcsinálni, bár vannak színészek, akik vállalják az ilyen helyzeteket.

Miképpen talált önre ez a veszélyekkel teli hivatás?

G. K. Z.: 1977-ben egy pomázi lovasiskolában lovagoltam, ahol egy tornász srác trükklovagolt, s én egyszer beugrottam a helyére. Pár hónap alatt megtanultam a trükklovaglást, ezzel hívtam fel magamra a figyelmet. Idősebb kaszkadőr kollégák láttak bennem fantáziát, így kerültem be a 80 huszár és a Csillagszemű című filmekbe. A 80 huszárban nem tudom pontosan, hogy látszom-e, csak az biztos, hogy kaptam egy nagy bajuszt, ezzel indult a pályafutásom.

Kik voltak egykor az első kaszkadőrök, ők milyen körből indultak el?

G. K. Z.: Ennek a bölcsője az 1960-as évektől kezdve Magyarországon az öttusasport volt. Ferdinándy Géza öttusa világbajnok és Pintér Tamás (Oroszlán) öttusaedző voltak ennek a zászlóvivői. Az öttusában öt sportágban jeleskedtek a sportolók, könynyű volt őket elvinni az akkoriban készült Várkonyi Zoltán által rendezett történelmi filmekhez, hisz nekik volt állóképességük, tudtak lovagolni és vívni. Nem volt még abban az időben kaszkadőrképzés. Egymástól lestük el a trükköket, mert mindenki féltékenyen őrizte a saját kárán tapasztaltakat. Az idő múlásával persze sokat fejlődött ez a veszélyes hivatás, egyre nagyobbak lettek az elvárások. Sok olyan feladat bejött, mely specifikusabbá tette ezt a munkát, amit már egy öttusázó nem lett volna képes ellátni. Gondolok itt például arra, hogy hiába lovagol remekül egy öttusázó, de az nem biztos, hogy szívesen esik le a lóról, vagy fel tud buktatni egy lovat. Ezek elsajátítása egy hosszú tanulási folyamat.

Tehát nyilván elindult egy szakirányú képzés…

G. K. Z.: Vezetésemmel működik a 2003 tájékán alakult Magyar Kaszkadőr Akadémia, melyen évente indítunk, általában 10 fővel, két éves képzést. A gyalogos szak adja a legátfogóbb tudást a legtöbb feladattal, a többi – motoros, autós, lovas – szak erre épül, hiszen benne van a verekedés, az eséstechnika, a vizes feladatok, a fegyvertechnika vagy a vívás.

Ezek szerint napjainkban már aligha engedheti meg egy film producere, hogy veszélyes helyzetekben a színészeket ne kaszkadőr dublőr helyettesítse?

G. K. Z.: A ’70-es évek közepén készült a Kísértet Lublón című film, melynek egyik jelenetében háttal ülve lovagolt vágtában, az amúgy jó fizikai adottságú, vagány, remek lovas Cserhalmi György. Ezt ma már nem engedhetik meg maguknak a színészek- és egy produkció sem, mert ha egy ilyen helyzetben lesérül egy fő alak, akkor mehet az egész, addig leforgatott film a kukába, miközben a legolcsóbb film forgatása is megközelítőleg napi 10 millió forint. A kaszkadőr tehát egyfelől védi a színészek testi épségét, másfelől pedig a filmek költségvetésének is biztonságot ad.

45 éve van a pályán. Hány film munkáiban vett részt ez idő alatt?

G. K. Z.: Az adatbázis szerint körülbelül 230 mozifilmről tudok, melyek többségében magyar és amerikai filmek. Ám ebben nincsenek benne a tv- és reklámfilmek, ezekkel együtt sokkal nagyobb ez szám.

Magyar filmek?

G. K. Z.: A 20 éve készült Hídember, ahol egy 400 lovas konvojt kellett vezetnem, reguláznom első lovasként a szilvásváradi dombokon, hogy ne legyen baleset. Ma már ezt digitális utómunkával, maximum 50 lovassal megcsinálnák. És emlékezetes volt a Tar Béla rendezte Sátántangó is, ahol lementük Bajára, a Fő térre, itt kellett végighajtani 20 lovat a fellocsolt, csillogó jégen.

És hadd említsek itt néhány már éppen elkészült történelmi, vagy készülő filmet is – sok csatajelenettel -, mely évtizedekig nagy adóssága volt a magyar filmművészetnek: Hadik, a leghuszárabb huszár, Aranybulla, Hunyadi, Petőfi. És az év végén elkészül a Báthory Erzsébet életéről szóló Tündérkert (ez még egyelőre csak munkacím) is. Jövőre pedig ugyancsak Magyarországon forgatjuk a Batu kán életéről szóló magyar-mongol-ausztrál-angol kooprodukciós filmet.

Hallottam, hogy a Hadik, a leg-huszárabb huszár harcjeleneteiben, óriási kaszabolás, látványos lovas rohamok láthatóak. A kaszkadőröket a film akciórendezőjeként ön készítette fel erre a nem mindennapi forgatásra.

G. K. Z.: Sőt, Trill Zsoltot is – aki Hadik Andrást alakítja a filmben – én tanítottam lovagolni három hónapon keresztül, a nulláról kiindulva itt, Budakeszin, a nagyszénászugi lovastanyán. Tudtam, hogy ezt nagyon akarja a művész dublőr nélkül és ez neki egy hatalmas érzés lesz! Egy olyan jelenetbe engedtem be, ahol mögötte 70 lovas rohamozott egy lejtőn, karddal a kézben. Eufórikusak voltak annak a jelenetnek a pillanatai, hatalmas erőt éreztem akkor ebben az alakításában. Ha felborult volna az a 70 ló, nem biztos, hogy kikerülték volna. És megcsinálta! Játszotta a szerepét és közben fél kézzel fogta a kantárszárat, a másik kezében pedig a kardot, miközben én mentem tőle 3-4 méterre egy quaddal és egy kamerával, amivel felvettük a jelenetet! Négyszer vettük fel ezt a lovas rohamot, szerencsére minden probléma nélkül. Nagy volt a felelősségem, de sikerült. Ez az érték már megvan az utókornak a filmvásznon.

Amerikai filmek?

G. K. Z.: A Royce-ban James Belushi kaszkadőr dublőre, az Én a kémben Eddy Murphy partnere voltam. Ez utóbbi filmben a budavári sikló szervizlépcsőjén futottam lefelé, ő meg jött a siklóban, és leütött. Óriási biztonsági meeting volt, hogy ki kerülhet hozzá közel, úgyhogy megtisztelve éreztem magam. 1996-ban Rob Cohen forgatta a Sárkányszív című mesefilmet Dennis Quaiddel, mely különösen emlékezetes maradt számomra.

Ez utóbbi forgatása során kapta az „őrült magyar” elnevezést.

G. K. Z.: Itt kaptam egy igazi adrenalinfröccs-feladatot a rendezőtől, aki a 30 méter magas zólyomi várfal tetejéről álmodott meg egy zuhanást, miután az ellenfelek már jól kiharcolták magukat. Pszichésen volt kemény, mert a várudvar és a torony közé egy 5 méteres résbe tudtuk csak betenni a légzsákot, ami fentről nagyon alattam volt. Azon túl pedig egy szakadék… Ráadásul karddal együtt kellett ugrani. De én akkoriban álmomban is ugráltam, annyira benne voltam az ilyenekben, hogy miután sokan nem vállalták, és odavittek engem, azonnal rábólintottam. Alig hitték el! Ekkor kaptam meg a stábtól ezt a megtisztelő, „őrült magyar” elnevezést.

Kapott olyan feladatot, amely még önt is meglepte, amitől megrémült?

G. K. Z.: Nem, de ez nem a bátorságom, hanem a rutinom miatt van.

Gondolom, jól fizetik a kaszkadőröket…

G. K. Z.: Ma már nagyon jó a gázsink! A rendszerváltás előtt, de még utána is évekig ez nem így volt. Ekkor elmentem maszek taxizni, voltam tűzoltókészülék- ellenőr, takarmánykeverő a lovardában… túléltük!

A digitális technika megjelenése mennyire változtatta meg a kaszkadőrök pozícióját?

G. K. Z.: A számítógépek nem fogják kiszorítani a kaszkadőröket, az akciók alapja mindig egy felvezető mozzanat, a kaszkadőr mozgása lesz. Ha ez kimarad egy ember zuhanásából, egy autós borulásból azon látszik, hogy az csak egy videojátékból lett kiragadva, mely hiteltelenné teszi az egészet. Ha valóban hitelessé akarnak tenni egy zuhanást az alkotók egy igényesen elkészített filmhez, akkor a felvezető mozdulatot meg kell csinálni. Ehhez le kell ugrani egy kaszkadőrnek öt-hat méter mélységben egy zöld, vagy kék háttér előtt, sok kameraállásból, melyet aztán utómunkával meg lehet hosszabítani.

Nagynevű világsztárok környezetében dolgozhatott. Milyenek testközelből ezek a hírességek?

G. K. Z.: Brad Pitt baromi jó színész, de rátett a hype-ra azzal, hogy a set és az öltözője közé felhúzatott egy 500 méteres zárt folyosót. Omar Sharifnak egyszer lehettem a dublőre, a Nagy Katalin című filmben, ő már egy ölelésével többet ért el, mint mások a nagy felhajtással. Nagyon sokra becsültem őt.

Sok éve van a kaszkadőr pályán. Gondolom volt néhány komolyabb balesete is.

G. K. Z.: Két alkalommal volt súlyos balesetem és ezek mellett sok kisebb sérülésem is volt. Ezeken túl, egyszer leégett a fejem is…

Két Guinness-rekordot is összehozott Veres Zoltán műrepülővel közösen. Szinte hihetetlen, hogy azokat is megúszta ép bőrrel!

G. K. Z.: Az egyiket a Lánchíd felett követtük el úgy, hogy egy repülőgép szárnyáról átszálltam a föléje érkező helikopterre. A másik rekordkíséretnél Veres Zoli két rámpa között repült, én meg átugrottam fölötte egy motorral.

Túl ennyi mindenen, hogyan tovább?

Néha még vállalok kisebb munkákat beugróra, de főként akciórendezőként, kaszkadőr szakértőként dolgozom. Van egy felépülése a rendszernek, hogy a kaszkadőr magában nem dolgozhat. Felelős kell, góré kell, aki megtervezi a lehető legnagyobb biztonsággal az akciójelenet kivitelezését. Nem biztos, hogy egy kaszkadőr, aki akció közben éppen nekimegy falnak, gondolkodik a külső tényezőkön. Kell egy tisztafejű valaki, aki átlátja a helyzetet. Ha például egy balfék odarak az útba egy lámpát, azt odébb kell tenni. És csinálom tovább a Magyar Kaszkadőr Akadémia elnökeként az utánpótlás nevelését, az alapítótársam, néhai Pintér Tamás (Oroszlán) szellemében, melynek a lényege a pontosság és a becsület. Megkaptuk özvegyétől az egykor használt kardjait, tőreit. Vizsgákon ezekkel vívhatnak a jövő kaszkadőrei.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2022 augusztus

A budakeszi Panyik Zsombor világbajnok az ifik között 1000m-en!
A megosztott videó egy éve készült, amikor a polgármester meglátogatta egy edzésen.

Fontos, hogy mi budakesziek érezzük: biztonságunkért a nap 24 órájában lelkiismeretesen dolgoznak a rendőreink, a polgárőreink, a közterület-felügyelőink, a hivatásos és az önkéntes tűzoltóink. Sok bűncselekményt sikerült felderíteniük, megakadályozniuk az utóbbi időben, számos tűzesetnél hősiesen oltottak, mentettek, minden erejükkel segítették és védték a budakesziek testi épségét és vagyontárgyait. Köszönet érte!

Magyarország különleges hely Európa térképén. Nekünk természetesnek tűnik, de egy hozzánk érkező külföldinek egyáltalán nem az, hogy például Budapest belvárosában az éjszaka közepén még akár egy egyedülálló nő is viszonylagos biztonságban közlekedhet.

Különösen igaz ez az olyan családias kisvárosokra, mint Budakeszi, ahol ismerjük egymást, figyelünk egymásra. Ezt köszönhetjük egyrészt annak, hogy hazánk kulturálisan és társadalmilag viszonylag egységes. Azonban ez kevés lenne a közbiztonságot szolgáló hatóságok és civilek elkötelezett munkája nélkül.

Sokszor mondjuk: rend a lelke mindennek! A rendőrség neve is beszédes: ők éjjel-nappal őrködnek a rend felett, hogy mi nyugodtan aludhassunk!

Nagyon fontos a lakosság szubjektív biztonságérzete is: ha látjuk a rendfenntartók jelenlétét, akkor biztonságban érezzük magunkat, tudjuk, hogy bajban van kihez fordulnunk. Önkormányzatunk számára kiemelten fontos a biztonság. Ezért a közelmúltban jelentősen bővítettük a térfigyelő kamerarendszert. 2019-ben mindössze 8 db kamera üzemelt, ezzel szemben ma 41 kamera működik városszerte. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a rendőrség a közelmúltban számos bűneset elkövetőit villámgyorsan kézre kerítette, a polgárőrökkel és közterület-felügyelőkkel együttműködve.

Idén több olyan szabálysértés, rongálás és lopás történt, amely felkavarta a budakeszi közvéleményt. Sőt, a temetőinket ért rongálások országosan is ismertté váltak.

A rendőrség gyorsan és eredményesen lépett fel ezekben az esetekben. A teljesség igénye nélkül:

• a Rózsa utcai gyújtogató,
• a pizzériás fosztogató és
• a könyvesbolti betörő elfogása,
• A Nagy Sándor József utcai „trükkös tolvajok” és
• a köztemető rongálóinak elfogása, • a zsidó temető rongálók beazonosítása és
• az Okmányiroda épületét megrongáló kézre kerítése.

Hálásan köszönöm rendőreink, polgárőreink, közterület-felügyelőink munkáját!

Fontos köszönetet mondanunk tűzoltóinknak is, hiszen a jelenlegi szárazságban különösen felértékelődik az ő munkájuk. Több súlyos tűzeset is volt Budakeszin az elmúlt hónapokban, amelyeknél a BÖTE részt vett az oltásban, gyakran elsőként érve a helyszínre. Magam is testközelből tapasztalhattam meg a Rózsa utcában kiütött hatalmas tűz szörnyű pusztítását, amelyben négy ház teljesen lakhatatlanná vált.

A BÖTE több ízben vett részt a környező erdőkben és mezőkön kiütött tüzek megfékezésében. Oltottak égő autót, szabadítottak ki járművet kidőlt fa alól, és gyermeket a tűző napon bezárt autóból.

Jó tett helyébe jót várj! Az Önkormányzat a lehetőségeihez mérten anyagilag is támogatja a közrend, közbiztonság őreit. Az eredményes felderítő munkát elismerve a Képviselő-testület augusztus 4-i ülésén arról döntött, hogy a Budakeszi Rendőrőrs parancsnokát és nyolc rendőrét:

• Hoffmann Kornél rendőr alezredest,
• Helmeczi Sándor rendőr zászlóst,
• Kürtösi Pál rendőr zászlóst,
• Rohály Ferenc rendőr zászlóst,
• Horváth Ádám rendőr főtörzsőrmestert,
• Farkas Szilárd rendőr főtörzsőrmestert,
• Krizsán Krisztián rendőr törzsőrmestert,
• Török Tamás rendőr törzsőrmestert,
• Tóth Vivien Barbara rendőr őrmestert, valamint
• Uzsoki Gábort a Budakörnyéki Közterület-felügyelet vezetőjét,
• Hilcser Tamást, a Budakörnyéki

Közterület-felügyelet közterületfelügyelőjét, illetve

• Farkas Dánielt, a Budakeszi Városi

Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület elnökét személyenként 50 000 Ft értékű vásárlási utalvánnyal jutalmazza.

A BÖTE elnökének javaslatára öt tűzoltót jutalmazunk szintén fejenként 50 000 Ft értékű vásárlási utalvánnyal:

• Szilágyi Egon,
• András Márton,
• Galló Bence,
• Kaposi Sebestyén és
• ifj Schrotti János.

Köszönöm a város közbiztonsága érdekében kifejtett gyors és eredményes munkájukat.

Végezetül a tűzoltók megrázóan szép imáját szeretném megosztani önökkel:

„Tégy képessé arra, hogy meghalljam a leghalkabb segélykérést, …

Hogy megvédjem az embereket és javaikat.

És ha a Te akaratodból elveszítem az életem, Vedd védelmező karodba családom, s szeretteim.

Ámen”.

‘Sigmond Bertalan alpolgármester

Budakeszi Hírmondó 2022 augusztus

Dr. Bogos Krisztina PhD, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója.

Dr. Bogos Krisztinát, az Országos Korányi Pulmonoló-giai Intézet főigazgatóját Budakeszi Képviselő-testülete városunk díszpolgárává választotta. A laudálónak egyrészt nagyon könnyű, másrészt nagyon nehéz dolga van – épp ugyanazon ok folytán. A főigazgató asszonyt immáron csaknem harminc éve ismerem, éveken át munkatársi viszonyban is dolgoztunk a közvetlen betegellátásban és manapság is, bár értelemszerűen más beosztásban a Korányi Intézetben szolgálunk a betegek érdekeit maximálisan figyelemben tartva.

Dr. Bogos Krisztina szakmai pályája a kitartás, a szorgalom, az értelem, a soha meg nem alkuvás, a mindenek felett álló tisztesség mintapéldája. A Budakeszit körülvevő hegyek, erdős területek emlékeztetik, ahonnét jött: a mohácsi erdők dombos vidékére, gyermekkorára, fiatal éveire. Évtizedek óta itt él velünk városunkban családjával, közgazdász férjével, orvostanhallgató lányával együtt.

Pécsett járt egyetemre, majd ezután rögtön az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kezdett el dolgozni. 1996-ban tüdőgyógyászatból, 2005-ben belgyógyászatból, 2007-ben klinikai onkológiából tett szakvizsgát. 2009-ben PhD tudományos fokozatot szerzett a Semmelweis Egyetem, doktori iskolában. 2012-ől osztályvezető főorvosként dolgozott a IV. Tüdőbelosztály élén (ez az osztály látja el a budakeszi lakósokat is). 2016-ban a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karán, az Egészségügyi mesterképzési szakon, okleveles egészségügyi menedzser képesítést szerzett. 2018. november 1-től orvos igazgatóként kezdte meg az intézet menedzsmentjében a munkát, 2020. július 1-től megbízott, majd 2021. február 1-től kinevezett intézményvezetőként végzi az intézet szakmai és gazdasági irányítását. 2021. márciustól a Szakmai Kollégium Tüdőgyógyászat Tagozat elnöke. A betegellátás mellett igen fontosnak tartja a betegség megelőzést, a prevenciót. Számos projekt vezetőjeként dolgozik, melyek közül kiemelendő a HUNCHEST hazai CT-szűrés a korai tüdőrák felfedezésére, mortalitás csökkentésére program. Fontos kapcsolat Budakeszivel, hogy Budakör-nyéki Egészségprogram irányítója, amely az Országos Korányi Intézet és a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás közös feladata. A cél a lakosság egészségügyi állapotának javítása, a hosszabb egészséges élet elérése céljából.

Budakeszi város és az Országos Korányi Intézet kapcsolata kiváló, mely Bogos Krisztina főigazgató asszony munkásságának is köszönhető. A pandémia kapcsán a Korányira kiemelt feladat hárult, mely ellátás megszervezésében, szakmai irányításában az igazgató asszonynak elévülhetetlen érdemei vannak. Bizonyára sokan vannak itt budakesziek, akik vagy a megelőzésben, az oltás felvételében, vagy éppen a betegség gyógyításában a Korányi Intézet segítségét vették igénybe, s ezért nagy köszönet jár.

Bogos Krisztina számos kitüntetésben részesült, ezek közül kiemelném a Széchenyi Társaság díját, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kormánykitüntetését és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság legrangosabb díját, a Korányi-emlékgyűrűt.

Nagyon örül a lakóhelyétől kapott elismerésnek, és annak, hogy együtt dolgozhat a polgármester asszonnyal és a testülettel városunkért az egészségesebb, boldogabb lakosságért!

Dr. Ostoros Gyula PhD önkormányzati képviselő laudációja

Budakeszi Hírmondó 2022 augusztus

Mándoki Tamás és felesége, Erzsébet több mint három évtizede hozták létre a Mándoki-tanyát Budakeszin, az Álomvölgy közelében. Akkor két tehenük volt, később száznál is több lett, most a túlélésért küzdenek. Mindent megtesznek azért, hogy talpon maradjanak. Mándoki Erzsébet abban bízik, továbbra is meg tudják őrizni a budakesziek bizalmát, a vásárlók tudják ugyanis a leginkább támogatni őket és a hozzájuk hasonló helyi vállalkozásokat.

Honnan jön az állatok szeretete? Gondolom, anélkül ezt a munkát nem lehet csinálni.

Mándoki Erzsébet: Hát, ez igaz. A férjem, szerintem, erre született, hivatásként csinálja, pedig nem ez a szakmája. Budakeszin született, a szüleitől sem ezt látta, akik gyári munkások voltak. Kiskorában már nyulakat tartott, odavolt az állatokért. Harminckét éve néhány állattal, főállású munka mellett kezdte a vállalkozást. Itt mellettünk az építőanyag telepen dolgozott. A napi műszak után elment és először vett egy tehenet, majd kettőt, és így szép lassan jutottunk oda, ahol most tartunk

Harminckét évvel ezelőtt hogyan ismerkedtek meg Tamással, hogyan is került ön Budakeszire?

M. E.: Hát, én sokszor elmondom neki, hogy a Jóisten rendelt ide mellé, mert ezt a sok munkát, áldozatvállalást nem sokan csinálnák végig. De a lényeg, hogy a kemény munka meghozta a jószágok mellé a jóságot is, a gondviselés mindig segített bennünket, az rendelt ide engem is. Gyergyóremetén születtem, 1992-ben jöttem át Magyarországra. Három év után ismertük meg egymást, és azóta így együtt húzzuk az igát.

Az nem kérdés, hogy ez a vállalkozás nagyon sok munkával jár. Mi az, ami miatt a legnehezebb időkben sem adták fel, vitték tovább?

M. E.: Szerintem a kitartás a lényeg, a munkaszeretet. A férjem gyakran nem is a hasznot nézi, hogy megéri-e, vagy sem ezt csinálni, hanem csak csinálja és kész. Én is sokáig törtem magam a három gyerek mellett, nem volt egyszerű, de belenyugodtam a sorsomba. Főleg akkor, amikor édesanyám egyszer elmesélte, hogy amikor ment szülni, autóstoppolt az úton, és a tejszállító autó állt meg, az vitte be a szülészetre. Akkor döbbentem rá, lehet, hogy ez az én utam. Amikor a gyerekeink kicsik voltak, nagy könnyebbség volt, hogy nem kellett minden nap rohanni a munkába, a gyerekekkel itthon tudtam maradni, és közben a munkát is el tudtam végezni, meg tudtam oldani.

A férjemnek 18 óra általában a napi munka, nekem is simán megvan a 10-es átlagban. Ebben a hétvége is benne van, itt nincs se karácsony, se húsvét vagy más ünnep, minden áldott nap csinálni kell. Nagy nyaralások sincsenek, mert nincs olyan emberünk, akire rá tudnánk bízni egy-két napra a munkát, Ha temetésre vagy esküvőre kell mennünk, egy-egy nap megoldjuk valahogy, de ennyi, ide vagyunk kötve.

Mekkora a gazdaság, hány állatot tartanak?

M. E.: Kettővel indultunk 32 éve, volt, amikor százra fölment, de ez régebben volt, most, hogy ennyire felmentek az árak, kénytelenek voltunk a többségét eladni, csak néhány tehén maradt, ami a túlélést jelenti. Most a szárazság miatt a takarmány ára is megugrott, volt úgy, hogy a tejet sem tudtuk eladni, pedig piaci ár alatt értékesítjük. Betegség is közbejött a családban, szülésekkor én is feladtam egy időre, hogy csak a családra, a gyerekekre tudjak figyelni. A férjem a legnehezebb időkben sem hagyta abba a vállalkozást, és most is megpróbálunk talpon maradni, sajtot is készítek, a tejet is igyekszünk eladni.

A helyzet az, hogy lehetetlen embert találni erre a munkára. Egy plusz segítségünk volt évekig, de elment. Erre épeszű ember nem vállalkozik. A mostani piaci viszonyok mellett egy egyszerű segédmunkás keres napi 20 ezer Ft-ot, mi azt nem tudjuk kitermelni, tehát napi 20-36 ezret nem tudunk adni. Csak mindenféle függőséggel küzdő embert sikerül ideig-óráig találni, hogy legalább valaki legeltesse az állatokat, minden mást a férjem intézi, csinálja, és én besegítek. Amíg a gyerekek itthon voltak, segítettek, de szerintem valójában elmenekültek innen a munka elől. Az apósom, amíg élt sokat segített, de ő már nincs. A túlélést az jelenti, ha megveszik a nyers, friss tejet nap mint nap itt a Kert utca 30. szám alatti házunknál a kis boltunkban.

Harminc év alatt sokat változtak a fogyasztói szokások. Ez önöket hogyan érinti?

M. E.: Régen a mostani idősebb korosztály értékelte a házi tejet, és sokan jöttek, álltak sorba a tejért. A mai generációnak már nem ízlik a nyers tej, mert túl zsíros, „tehén ízű”, meg olyan problémák is vannak, amihez már nincsenek hozzászokva, például, hogy a tejet fel kell forralni, pár nap alatt el kell fogyasztani, de lehet altatni is, és akkor nem romlik meg. De azzal már baj van, munka van.

Pedig Budakeszi arról is híres, hogy nagyon sok a környezettudatos ember itt. Legalábbis a közösségi csoportokban ezt látjuk, a bio és az egészséges élelem a jelszó. Igaz, egyre többen mondják, hogy a tej nem is egészséges… Sok a vita erről. Ez, gondolom, nem segíti a vállalkozást.

M. E.: Van gond elég… Lehet, hogy az én hibám is, hogy soha nem reklámoztam magunkat. Hittem abban, hogy szájról szájra terjed a hír, hogy a termékeink finomak, jó minőségűek, és így elfogy az árunk, de belátom, hogy ez ma már nem elég. Pedig nincs a környéken hasonló jellegű, egyéni vállalkozásként működő gazdaság, családi vállalkozás. A legközelebbi Etyeken van, de az egy jóval nagyobb méretű gazdaság. A budaörsi állatorvos gyakran mondja is, nehogy abbahagyjuk, mert akkor a munkahelye megszűnik, miattunk tartják őt az állam részéről. Lehet, hogy ki kellene járnom a hétvégi piacunkra, de nem győzöm már a munkát, termelni, terméket előállítani, és még piacoz-ni is, már túl sok. Ha volna segítségem, az talán más lenne.

A sajtjai nagyon finomak, kóstoltam. Hol tanulta a sajtkészítést?

M. E.: Az én szüleim is gazdálkodtak, volt vajköpülés, sajtkészítés is, láttam ezeket gyerekkoromban. Aztán később voltam kint Svájcban és az osztrákoknál is sajtüzemben tanulni, meg Erdélyben is van elég sok ilyen sajtkészítő, akiktől ellestem egy-két praktikát. Nagyrészt azonban a saját tapasztalat és ismeretszerzés vitt előre, az interneten utánanéztem a dolgoknak. A tanuló lecke ára is megvolt, néha ehetetlen volt, amit készítettem. A lényeg az odafigyelés, a precíz munka. A baj az, hogy 10 liter tejből csak egy kiló sajt lesz, és nyolc hónap az érlelése. Ha csak a bekerülési költséget számolom haszon nélkül, a sajt ára felmegy akár 7-8 ezer Ft-ra is, ami megfizethetetlen lenne helyi szinten, ezért ár alatt kell adnom. A saját munkám árát nem is számolom. Heti kétszer kell csinálni egy savós oldatot, és át kell dörzsölni az érlelt sajtokat, hogy a kérge szép legyen, ne szakadjon ki, ne legyen repedés. Tehát a sajtkészítés csak passzió, illetve kényszer, nem igazán kifizetődő, amikor nagyon ráérek, akkor csinálok parenyicát is, ami még ma-cerásabb. A friss gomolya is népszerű, lilahagymást is csinálok, ilyen olyan fűszerrel is készítem.

Mi a gyerekeik véleménye a vállalkozásról, a tanyáról?

M. E.: A gyerekek ebben nőttek fel, amíg kicsik voltak, segítettek. Három gyerekem van, a fiam 27 éves, de rajta már kiskorában látszott, hogy nem az a típus, mint az apja, mindig szerelt, egyszer egy rádiót is darabokra szedett, műszaki irányultságú volt. Villamosmérnök lett, elvégezte az egyetemet, és azóta önálló életet él. A lányom fogtechnikus, ő is már külön él, és van még egy 12 éves kislányunk is, benne látok valami jelet, hogy kedveli az állatokat, sokszor megy az apjával a tanyára. A legnagyobb gond az, hogy nincs saját tulajdonú földterület mögöttünk, tehát nincs egy több hektáros alapunk. Bármikor visszamondhatja a bérleti szerződést vagy az önkormányzat vagy a Baumgartner, márpedig a legeltetésnél minden egyes tehénnek külön-külön kb. 1 hektáros területre van szüksége. Nemrég ráadásul egy 10 hektáros területen a reptér mellett leégett egy kaszáló, amit bérlünk, tehát túlélésre hajtunk. A férjem is tud dolgozni mást, ha kell, van szakmája, és nekem is. A munkától nem félünk. A kérdés csak az, hogy mi lesz akkor a megvásárolt mezőgazdasági gépekkel.

A budakesziek jobban járnának, gondolom, ha önöknek sikerülne túlélni a válságot, mert fontos nekünk a friss tej, a friss tejtermék

M. E.: Igen, valószínű. Ráadásul, ha még nagyobb fennakadás, probléma lesz az élelmiszerszállítással, akkor tudják majd sokan értékelni a helyben készült és elérhető élelmiszert. Amíg nyitva vannak a nagyáruházak, addig erre nem is gondol az emberek többsége.

A „régi szép időkből” szólva, mi az, amire jó szívvel emlékszik vissza az elmúlt 32 évből?

M. E.: A gyerekekre, amikor kicsik voltak, a család a legfontosabb érték. Most is az számít, hogy ők legyenek jól, tudjanak tanulni, ügyesek legyenek. Jó emlékezni a régi baráti összejövetelekre itt Budakeszin. Visszatérve a jelenre, egy biztos, ha most elmennék 8-10 órás műszakba egy irodába dolgozni, az sokkal nehezebb lenne, mert nagyon hozzászoktam ahhoz, hogy én osztom be az időmet, és magamnak osztom ki a munkát. Ennek is megvannak az előnyei, hátrányai. Én olyan vagyok, hogy nekem mindig tenni-venni, mozogni kell, úgyhogy nem panaszkodom. Így szép az életünk, ahogy van.

Sükösd Levente

Budakeszi Hírmondó 2022 július

Nem volt nehéz dolgom ennek az interjúnak az elkészítésekor. Sashegyi Somával 10 éves korában találkoztam először. Fiatal kora ellenére megélt sokszínű pályájának megismerése – a tanulás, a zene, a producerkedés, a síelés, a sörök világa -izgalmas kalandozás a 26 éves „polihisztor”-ral.

Néhányszor megfordultam nálatok az évek során. Egy alkalommal, miközben édesapáddal beszélgettem, arra lettem figyelmes, hogy te, a 10-11 éves kiskamasz, miképpen üvöltöd bele a nagyvilágba önsajnáltató, világ bánatodat a másik szobából. Az ominózus mondatod ekképpen hangzott: „Engem mindenki utál!”

Sashegyi Soma: Emlékszem erre az időszakomra! Elég sokáig tartott!

Ekkor már javában tanultál zongorázni a Czövek Erna Zeneiskolában.

S. S.: Az általános iskola 8 éve alatt kaptam ott egy erős alapképzést Tassi-Ködöböcz Judittól, és közben elkezdtem dob tanulmányaimat is Zsoldos Gábornál (Dedy, Hungária). Visszanézve mindenképpen fontos volt számomra ez a klasszikus zenén alapuló oktatás, de mindig is vonzott a könnyűzenei vonal. Mikor befejezetem 14 évesen a Czövek Ernát, már magánoktatás keretében megnéztük Fóris Szilárdnál, hogy ez miképpen is működik a billentyűkön. Szilárd megmutatta a blues alapfogásait és ezzel kinyílt számomra egy új világ!

A billentyűsök mindig kapósak. Hamarosan már együttesben játszottál.

S. S.: Fehér Bencéékkel, egy budakeszi zenekar volt az első, az Elvileg Blues Band. De ez nem tartott sokáig. Megkeresett a Facebook-on engem, az alig 17 évest, egy huszonévesekből álló csapat, az Ex-Creations. Tagjai valamennyien a könnyűzenei képzésben fogalomnak számító Kőbányai Zenei Stúdióban végeztek. El lehet képzelni, hogy milyen boldog voltam. Nagyon jó volt velük. Rengeteget tanultam tőlük. Aztán jött a Tej együttes, ugyancsak nagyon képzett muzsikusokkal. Zenei fejlődésemhez ez is sokat adott. Két lemezt is kiadtunk.

És őket követte a The Anahit, ahol ma is játszol. Néhány hete az A38 hajón is felléptetek.

S. S.: 2017 óta tart a közös munkánk és 2019. év óta játszunk négyen, ebben a felállásban. Ketten budake-sziek vagyunk, Havasi-Hollanda Gyuri és jómagam. A kezdetben melankolikus dark rnb-t játszottunk, kor-társ-párkapcsolati problémákról szóltak a szövegek, napjainkban viszont felgyorsultunk és – ahogy mi mondjuk – inkább „ironikus, csipkelődős pop”-ot játszunk. Ez év januárjában jelöltek bennünket a Petőfi Zenei Díjra, az év elektronikus zenei előadója kategóriában. Sajnos nem mi nyertük el díjat, de meghívást kaptunk a díj gálaestjére, amin nagy élmény volt részt venni. Akár ennek is betudható, hogy egyik dalunkat, a Messages-t január-februárban játszotta a Petőfi rádió, mely aztán bekerült a legjobbak közé, a Top 40-be is.

Te mindig jó tanuló voltál, ugye?

S. S.: Ez túlzás! A jegyeim alapján talán igen, de én magamat soha nem tartottam jó tanulónak, inkább kifejezetten lustának. Úgy tűnik, hogy szerencsémre szivacs alkatom van, ragadnak rám az ismeretek. Emellett van egy olyan magabiztosságom, hogy mindenki azt hiszi, hogy mindig felkészült vagyok és tudom, amit mondok. 

A Nagy Sándor József Gimnázium diák igazgatója is voltál a 2014-2015-ben. Mi egy diák igazgató feladata?

S. S.: Szeretek mindig „fontoskodni”, és különféle vezetői szerepekben „tetszelegni”, mert úgy gondolom, hogy van véleményem a dolgokról. El tudok fogadni minden kritikát, de szeretem is, ha elmondhatom, hogy mit gondolok. Ezzel is sokat lehet hozzátenni egy eredményes közösség működéséhez. Bizonyára ennek köszönhettem, hogy megkaptam ezt a jelölést és tisztséget a diáktársaimtól. Ez elsősorban protokolláris megbízatás. Nekem volt tisztem az igazgatónővel megnyitni a szalagavató bál táncparkettjét,illetve ballagáskor búcsú beszédet mondani. Persze egyes kérdésekben is kikérték a véleményemet és voltak egyéb feladatok, melyeket meg kellett szervezni.

Ezekben az években a síelésben is jelentős sikereket értél el!

S. S.: A budakeszi VIADAL SE versenyzőjeként a diákolimpián elért győzelmemre vagyok a legbüszkébb.

Érettségi után hol folytattad tanulmányaidat?

S. S.: Kommunikációs média- és szabad bölcsészet volt a kitűzött célom az állami felsőoktatásban, nem fizetős szakon, de nem vettek fel. Így aztán az Óbudai Egyetemre kerültem be, had- biztonságtechnikai mérnök szakon. De az nem az én világom volt! Fél év után abbahagytam! Ezt követően aztán kikötöttem az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának közösségszervező szakán, melyet el is végeztem azóta. Ez egy nagyon izgalmas szakma, melyben nagy perspektívát látok.

És utána mi következett?

S. S.: Beiratkoztam a design- és művészet management szakra, kurátori szakirányra fókuszálva a Metropolitan Egyetemen.

Azt hallottam, hogy nagy szakértője vagy a sörök világának!

S. S.: A Covid-járvány alatt mindenkinek kellett valami elfoglaltságot találnia. Nem jártunk össze a haverokkal. Online megnyitottuk a zoom-ot és ott teremtettünk egy vendéglátós hangulatot. Mindenki kibontotta a maga kis sörét. Ennek kapcsán kerültek előtérbe a kézműves sörök, melyeket rendelésre házhoz hozták. Kialakult ez a szenvedély. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy most dolgozok egy kis sörbárban, rugalmasan összehangolva időben a zenei munkámmal. Itt csapolok, tanácsokat adok a vendégeknek, hogy milyen sört igyanak, sörfőzőkkel beszélgetek, és közben jól érzem magamat. Nagyon izgalmasnak találom, hogy mennyi mindent ki lehet hozni élesztőből, komlóból, malátából és vízből. Ahhoz képest, hogy a legtöbb ember ezeket a nagyüzemi lager söröket issza, mikor én először ittam kisüzemi ipát, annak egészen más íze volt, az lenyűgözött.

Sok mindenről szó esett ebben az interjúban, csak kapkodom a fejem. Vajon mit fogsz csinálni tíz év múlva?

S. S.: Mindenféleképpen a zeneiparban (zenész, producer, hangmérnök, hangosító) szeretnék kicsúcsosodni. Még nem említettem, hogy egyebek között elvégeztem egy zenei producer iskolát is, az imPro Schoolt, ahol már 2 éve tanítok. Tanítva tanulok itt a mai napig. Hisz záporoznak a kérdések. Ráadásul olyan műfajokról is kérdeznek a hallgatók, melyekben nincsenek alkotói tapasztalataim. Ezekből aztán még külön is fel kell készülnöm, de ez jó, mert ezzel is szélesedik az eszköztáram. Mindemellett júniusban a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikumban szereztem hangosító végzettséget. Stúdió körülmények között dolgoztam már, a The Anahit dalkészítési munkálatai során. A hangmérnöki feladatokat eddig is én végeztem, de a jövőben élőben is szeretnék hangosítani, ebben is szeretnék elmélyülni. És van még egy tervem, a síoktatás. Az a sok év, amit versenyzéssel töltöttem, adott egy nagy hó biztonságot, kellő tudást, ezt is szeretném kamatoztatni. Zene és síoktatás – a kettő jól kiegészíti majd egymást.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2022 július