Egy nem megfelelő műszaki állapotban lévő és túlsúlyos kisteherautó az este folyamán az Erdő utcáról a Fő utca felé tartva felhajtott a járdára és jelentős anyagi kárt okozott.
A helyszínről elhajtott és a rendőreink fogták el.
Szerencsére személyi sérülés nem történt!
A városunkban élő, ide született budakeszi őslakos Kocsis Gábort egy véletlen folytán a Facebookon „fedeztem fel”. Nem mindennapi élettörténete alighanem sok olvasónk figyelmét keltheti fel. És ha még azt is hozzáteszem, hogy hasznaldfel.hu internetes portálja Facebook oldalának 216 ezer követője van, akkor úgy gondolom, még jobban felcsigázom az érdeklődést.
Hol kezdjük?
Kocsis Gábor: Talán a harcművészetnél, melyet 8 éves koromban kezdtem el gyakorolni. A taekwon-do nemcsak egy mozgásforma, hanem egy életszemlélet is, mely segíti a mentális-, lelki-, fizikai erő felszabadítását. Itt nem elvont fogalmakra, hanem a mindennapi életben is alkalmazható dolgokra érdemes gondolni. Megtanultam például, hogy annyit vehetik ki valamiből, amennyi munkát beletettem, megadom a tiszteletet más embereknek – annak is, akit tanítok -, és minden élőnek, és ha azt gondolom, hogy valamit már nem bírok tovább csinálni, akkor még legalább ugyanannyit bírok, mint amennyit addig megtettem.
Nem mondható szokványosnak a címben olvasható foglakozása: űrkutató mérnök…
K. G.: A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem űrkutató csoportjában műholdfedélzeti elektronika fejlesztéssel foglalkoztam. Beleláttam valamenynyire az űrkutatás tudományos részébe is, de alapvetően mérnökként dolgoztam.
Ön nem politikus, nem ismert művész vagy sportoló, de még csak nem is botrányhős, celeb, mégis Face-book oldalának 216 ezer követője van. Elképesztően magas ez a szám! De miképpen lesz egy négydanos, teakwondós űrkutató mérnöknek ilyen nagy érdeklődést kiváltó weboldala?
K. G.: 2011-ben, 28 évesen, vezetés közben ért egy stroke. Ültem az autóban, szinte magatehetetlenül úgy, hogy előtte a testem semmi előjelét nem adta annak, hogy baj lesz. Dolgoztam, sportoltam, éltem, nevettem, majd egyik percről a másikra összeomlott az életem. Innen indul a története a hasznaldfel.hu weboldalamnak. Az volt a szerencsém, hogy kriptogénnek, vagyis orvosilag megmagyarázhatatlannak minősítették a stroke-omat. Nem volt genetikai oka, trombózis vagy más testi előzmény sem történt, az orvosok tanácstalanul tárták szét karjukat, így aztán kénytelen voltam magamba nézni. Ha senkire, semmire sem foghatom a történteket, akkor valahol csak én lehetek az, aki mindezt okozta magának. Elzáródásos stroke-om volt, ami azt jelenti, hogy ahol a vérrög vagy vérlemezke elzárta az oxigénben dús vér útját, ott meghalt az agyamnak egy része. Annak a funkcióját viszont átvette az agy egy másik területe, így gyorsan visszajöttek ezek az elvesztett képességeim. Ilyen csodákra is képes az agyunk.
A stroke-om után jött a feldolgozási folyamat. Sokat sétáltam Budakeszi utcáin és az erdőben, közben pedig rengeteg gondolat jött, amely segített perspektívába helyeznem ezt a váratlan csapást, és rájönnöm, hogy hol csúsztam le erről az Élet nevű játékról. Például rendszeresen végiggyalogoltam a járdaszegélyeken, hogy a stroke után elveszett egyensúlyérzékemet visszaszerezzem, és az egyik ilyen alkalommal ismertem fel, hogy pontosan úgy éltem addig az életemet, ahogyan a járdaszegélyen is végigmentem: csak arra koncentráltam, hogy ne hibázzak és végigjussak, közben viszont lemaradtam szinte minden csodálatos dologról, amit az úton láthattam volna.
Tehát ez a gyógyulási, feldolgozási folyamat vezetett oda, hogy elindította a weblapját?
K. G.: Igen, a saját lelki felépülésem érlelte meg bennem azt a gondolatot, hogy szeretnék a tapasztalataimból az embereknek visszaadni, hogy másoknak már ne kelljen olyan kemény harcokat megvívniuk. Felhasználtam, egyfajta erőforrásként tekintettem mindenre, ami velem történt, ezért is lett az oldalam neve „Használd fel”.
Magam sem gondoltam volna, hogy ekkora igény lesz egy ilyen jellegű weboldalra. A 2013-as elindulás óta több mint 1000 írásomat tettem közzé, a blogomat mostanra már tízezrek olvassák rendszeresen. De továbbra is ugyanazt gondolom, amit az indulásakor: ha csak egyetlen embernek is tudok segíteni, már megérte.
A hasznaldfel.hu azért jött létre, hogy értéket adjon az embereknek, segítsen a negatív tapasztalatok által fejlődni, szebbé varázsolva az életet. Szeretem megtalálni az élet apró csodáit; a világra irányuló gyermeki kíváncsiságot máig nem nőttem ki és nem is fogom. Megfigyelem a természet működését, figyelek az emberekre az utcán, nyitott vagyok arra, amit látok, így nagyon sok témát ad az élet az írásaimhoz.
(Néhány cikk címe a hasznaldfel.hu oldalán: „Gyerekek, gyerekek…. -15 dolog, amit a kisgyerekek jobban csinálnak nálad”, „Beszélgetések a kutyámmal”, „Amikor rád öntik a szemetet – avagy hogyan kezeld hatékonyan mások dühkitöréseit?”)
Ma már ez az oldal sokkal többről szól, mint a stroke!
K. G.: Napjainkban már alig szól a stroke-ról, sokkal inkább emberi kapcsolati nehézségekről, konfliktushelyzetek megoldásáról, saját belső vívódásainkra adott válaszokról. Így lettem az évek során coach, mentális segítő. Rájöttem, hogy ez az utam, nem pedig a számomra egyébként kedvelt mérnöki munka. Azt végleg feladtam, ami nem ment könnyen, hiszen a legnehezebb döntéseket általában nem a fontos és a nem fontos, hanem a fontos és az igazán fontos között hozzuk meg.
És végül egy kérés. Akik ismerik önt, tudják, hogy van három hihetetlenül fegyelmezett kutyája: Lord, Gertrúd és Gréta. Mutassa be őket nekünk!
K. G.: Mindhárman mentett kutyák, akikkel csúnyán elbántak embertársaink. Lordot egy sintértelepről hoztuk el a kivégzése elől. Két fogadott testvérét, Gertrúdot és Grétát kidobták 3-4 hetesen a pusztába, nem élték volna túl az éjszakát sem, ha nem találja meg őket a párom egy ismerőse. Hogy miért ilyen fegyelmezettek? Nem olyan nagy titok ez. Következetesség, bizonyos mértékű keménység és rengeteg szeretet. Csupán ennyi. Ezért van az, hogy például leülnek az úttest szélén akkor is, ha nem jön autó, mert következetesen tudják, hogy ez egy szabály, amiből nem engedek. Bármikor megjelenhet egy jármű, ezért csak akkor megyünk át az úton, amikor azt biztonságosnak ítélem meg és engedélyt adok az indulásra. Mindemellett az csak a látszat, hogy én tanítom őket fontos dolgokra, mert fordítva ez sokkal inkább igaz. Rengeteget tanultam a három kutyámtól a konfliktusok kezeléséről, a pillanat megéléséről, a belső egyensúly megtalálásáról – és összességében a nagybetűs Életről.
Horváth Jenő
„Mióta az eszemet tudom, mindig szerettem a kicsiny gyermekeket, ha velük lehettem, boldog voltam” – mondta a Budakeszi Hírmondónak Pregitzer Mónika, a Mosolyvár Bölcsőde új vezetője. Fontosnak tartja a Montessori pedagógia elveinek érvényesülését az óvodai csoportokban, az érzelmi nevelést ebben az életkorban, a napi tevékenységek, éves tervezetek átgondolását, a csapatmunkát, az új módszertani kutatások alkalmazását. Életpályája fontos mérföldkövének tekinti a mentori képesítés megszerzését, mely nagyban segítette a vezetői készségek fejlődését személyiségében. Úgy fogalmazott: „Szerencsésnek tartom magam, hiszen, sok éven keresztül dolgoztam kisgyermeknevelőként a Mosolyvár bölcsődében.”
Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre, amikor erre a pályára került? Mik voltak a szakmai előzmények és családi körülményei akkor? Kiskorában is pedagógus szeretett volna lenni?
Pregitzer Mónika: Gyerekkoromban, nyári szünetben sokat vigyáztam a családban született kicsikre. Én voltam a nagyinak a segítője. Minden nap élem a hivatásom. Már egészen fiatal koromban tudatosult bennem, hogy nagycsaládot szeretnék. Mára három gyermek édesanyja vagyok. Közel 36 éve a mindennapjaim állandó részévé vált a saját vállalkozásom vezetésének és három különböző korú és személyiségű gyermekem nevelésének az összehangolása. Ez sok esetben embert próbáló feladatnak bizonyuló és kihívásokkal teli hivatás, azonban elsődleges küldetésemnek tartom a gyermekek fejlődésének folyamatos támogatását, tudatos fejlesztését, nevelését. A bölcsődei gyakorlataimat a Budakeszin lévő bölcsődékben töltöttem. Mikor az első befogadó nyilatkozatot voltam kitöltetni, véletlenek sorozata történt velem, hogy a pont akkor érkező, leendő gyakorlatvezetőmet megismerhettem. Személyében, munkájában, elhivatottságában, példamutatásában, a gyerekek iránti szeretet kinyilvánításában, kitartásában egy rendkívüli értékes embert ismerhettem meg. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani neki, Andrásné Jutka néninek.
Mik a legmeghatározóbb és legkedvesebb emlékek abból az időszakból a bölcsődei munkával kapcsolatban?
P. M.: A kollégák közötti összhang, az egymás segítése volt a jellemző, nagyon sokat beszélgettünk a hozzánk érkező gyerekekről, családokról. Számtalanszor vitattunk meg helyzeteket, szituációkat. A nyugdíjba ment kollégákkal tartottuk a kapcsolatot. Mindig meghívtuk őket az év végi vacsorára. Olyanok voltunk, mint egy nagy család. Meséltek a régi időkről, rajtuk keresztül átélhettük, hogy milyen szemléletváltozásokon ment keresztül a kisgyermeknevelői szakma. Jó volt ezeket a történeteket és tapasztalatokat megismerni.
Mik voltak akkor a szakmai kihívások, sikerek, örömök?
P. M.: 2013-ban bevezették a kisgyermeknevelői pedagógusképzést, az életpályamodellt kiterjesztették a bölcsődei dolgozókra. Amikor jelentkeztem az ELTE Tanítóképző, Csecsemő- és Kisgyermeknevelő szakára, az volt a célom, hogy minél mélyebb és tudományosan megalapozott, széleskörű szakmai ismeretekre tegyek szert a gyermekek korai nevelésével kapcsolatban. Jó volt megélnem azt, hogy az egyetemen tanultakat meg tudtam valósítani a mindennapi munkám során. Az egyetemi éveim során számos szakmai gyakorlaton vettem részt különböző bölcsődékben, ahol további szervezői, pedagógiai képességeket és tapasztalatokat sajátítottam el. A neveléstudományi szakra való jelentkezésemet az motiválta, hogy szeretném tudásomat mélyíteni, így segítve a gyerekeket és ezáltal a családokat. Továbbá szeretnék szakmai segítséget nyújtani a problémák megoldásához a munkatársaimnak. A bölcsődei egységemben csoportvezetői tevékenységet láttam el, fejlődésükben támogattam munkatársaimat.
Milyennek látja Budakeszit, mit gondol a város közösségi életéről? A kisgyerekes családokkal, szülőkkel áll elsősorban napi kapcsolatban. Ezen a szűrőn keresztül milyen az összkép?
P. M.: Budakeszire egyre többen költöznek fiatalok. Azt tapasztaljuk, hogy a több gyermeket vállalók száma is egyre nagyobb. Vannak olyan családok, akik harmadik gyermeküket is hozzánk íratják be a bölcsődébe. Szeretnek a városi rendezvényeken részt venni. Látogatják a közösségi programokat, családi rendezvényeket.
Az idei év júliusában tervezünk egy a családi napot a Mosolyvár bölcsődében, melynek keretében elbúcsúztatjuk az óvodába menő gyermekeket, majd játékos tevékenységgel tesszük a délutánt hangulatossá.
Intézményvezetői pályázatának beadásakor a szakbizottsági meghallgatáson egyértelmű volt, hogy nagyon komoly tervei vannak a bölcsődével. Elnyerte az állást, a megbízást. Milyen a feladat, a fogadtatás, olyan, amilyenre számított?
P. M.: A vezetői pályázat kiírását követően sok megkeresést, telefont kaptam, hogy adjam be a pályázatot. Nagyon szurkoltak, örömmel fogadták a hírt, mikor az önkormányzat döntött. Ezúton is szeretném megköszönni a bizalmat. A kollégák nagy szeretettel, biztató, jó érzéssel fogadtak. Próbálom a feladatokat legjobb tudásom szerint elvégezni, ami még új számomra, azt mihamarabb igyekszem elsajátítani. Tudtam, hogy nem egyszerű a feladat, amit elvállaltam, hisz nagyon nagy az intézmény.
Mit sikerült eddig a terveiből megvalósítani?
P. M.: Felvettem a kapcsolatot az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar, Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék vezetőjével, Bereczkiné dr. Záluszki Annával, konzultáltam, egyeztettem, hosszútávú együttműködést tervezünk a kisgyermeknevelők mentorálásával kapcsolatosan, továbbá szakmai továbbképzések tekintetében és még számos területen, amit úgy gondolok, hogy építő jelleggel hat az intézmény fejlődésére.
Mi az igazi kihívás a munkájában itt, a bölcsőde élén, és mi volt korábban, ami vitte előre a szakmai fejlődésben, a karrierjében?
P. M.: Mindig az volt számomra a fontos, hogy a gyermekek mosolyogjanak, fejlődésük töretlen maradjon, vidáman teljenek a napjaik. Nagyon meghatározó a szülőkkel való bizalmi kapcsolat kialakítása; mindig arra törekedtem, hogy bármilyen kérdésben tudjak nekik segíteni. A beszoktatási időszakra nagy hangsúlyt kell fektetni. Számos kérdéskört szeretnék erre vonatkozóan még szeptember előtt megbeszélni kollégáimmal. A cél az olyan nevelési körülmények megteremtése, mely egyedülálló és elősegíti a gyermekek testi-lelki, intellektuális fejlődését. Illetve nagy hangsúlyt fektetünk az érzelmi és viselkedési fejlődés támogatására, valamint a zenei és mozgásos kezdeményezésekre. A bölcsődei kultúra kialakításának központjában a gyermekek egyénisége, a családok támogatása a cél.
Milyen a családi háttere, mennyiben segítik a családtagok a munkájában?
P. M.: Családunk Perbálon él, sváb származásúak vagyunk. A legidősebb fiam, György 35 éves építőmérnök, a fiatalabbik, Tamás 31 éves agrármérnök, a kislányunk 18 éves, aki jövőre fog érettségizni a Szent Margit Gimnáziumban. A családban édesanyám 73 éves, a dédink a legidősebb, aki az idei évben töltötte 93. életévét. Tervezik, hogy meglátogatnak a bölcsődében. 1987-ben há zasodtam össze Pregitzer Györggyel, majd építettünk egy családi házat Perbálon, ahol most is élünk. Mindig nagyon fontos volt számunkra a közéleti tevékenység, férjem 1990 óta Perbálon képviselő, jelenleg a kulturális bizottság vezetője. Sakk oktatóként dolgozik a telki Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Tanítványai többszörös bajnokok a Pest Vármegyei Sakk diákolimpiákon. Érmes helyezéseket értek el az országos versenyeken. Nagyon támogató és stabil családi háttérrel rendelkezem, ahol mindenki mindenkinek segít. Van a családunkban vállalkozó, mérnök, orvos, ügyvéd, agrármérnök, gazdasági szakember és sok pedagógus.
Mire jut ideje a munkán kívül?
P. M.: Szívesen kertészkedek, gyümölcsökből sokféle lekvárt főzök. A finom házi paradicsomból nagyon ízletes ketchupot, paradicsomlevet, lecsót rakunk el. Tamás fiam 5 éve kezdett borászkodni, ez a vállalkozásának egyik területe, amiben szívesen segítek neki. A Pregit-zer-birtok szőlős ültetvényei Telkin találhatóak, a borospincék Perbálon. Minőségi borainak köszönhetően Perbál újra tagja lehet az Etyek-Budai borvidéknek.
Mi a legnagyobb örömforrás a munkájában, illetve a magánéletében?
P. M.: Nagyon szeretem a hétvégi családi ebédeket, amikor hazajönnek a fiúk, gyerekek, ilyenkor hosszasan beszélgetünk együtt a családdal. A munkám során az elégedettség érzése fontos, ezért törekszem arra, hogy a kollégák, szülők is hasonlóképpen érezzenek.
Milyennek látja a budakeszi szülőkre és gyerekekre háruló mindennapi kihívásokat; milyen módon igyekeztek a bölcsőde részéről a segítségükre lenni?
P. M.: Az idei évben sokkal többen jelentkeztek az alapellátásra, de úgy tűnik, van még egy pár helyünk, amit az időszakos gyermekfelügyeletre tudunk majd fordítani. Tehát van lehetőség a szolgáltatást igényelni. A bölcsődének van gyógypedagógusa, aki a szülő kérésére megfigyeli a gyermeket, és segíthet a korai fejlesztésében.
Mit vár 2023/24-es nevelési évtől?
P. M.: Elsőként is, az elkezdett munkáknak a befejezését, mint például az árnyékolásra megoldást találni, a sószoba kialakításának tervezése, megvalósítása, nagyon fontos lenne. A felsőlégúti betegségek kivédése sokat segítene a családoknak, kevesebbet lennének betegek a gyermekek. Szeretném, ha az idei évben a szülőcsoportos tematikus beszélgetésekre nagyobb hangsúly helyeződne.
Milyen tanácsokkal segítené a budakeszi szülőket, kisgyermekes családokat?
P. M.: Most ősztől a beszoktatási időszak következik, éppen ezért, amikor eldöntötte egy család, hogy bölcsődébe íratja a gyermekét, akkor érdemes felkészülni erre az időszakra. Sokat segíthet, ha a mesét, bábozást is bevonjuk a bölcsődei élet megismertetésébe, legyenek olyan szituációk, amikor a szereplők ott maradnak a bölcsődében, érdemes a reggeli érkezést, elválást, napi tevékenységeket eljátszani. Válasszák ki a kedvenc játékukat, amit behoznak a bölcsődébe. Sokat beszélgessenek ezekről a dolgokról.
Sükösd Levente
Megszűnt a vízelvezető csatorna feletti rács okozta balesetveszély a Fő u. és Erkel u. kereszteződésében. Köszönjük közlekedők türelmét, a BVV dolgozóinak, vezetőjének munkáját!
Május 9-én ünnepeltük Ottlik Géza születésének 111. évfordulóját. A Kortárs című folyóirat idén Kovács Andrást, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium irodalomtanárát kérte fel, hogy szóljon az egybegyűltekhez. Elhangzott beszédének rövidített változatát közöljük.
Szeretettel köszöntök mindenkit! Minden megvan és sok minden új, talán idegen. Sok minden idegen vagy éppen most idegenedik köröttünk. Emlékezéskor a múló időről gondolkodunk.
Ottlik így ír a kőszegi iskolaévekről:
Az a három év például egyáltalán nem telt el, hanem van; minden pillanata áll egy helyben, kivetítve a mindenség ernyőjére, szélesen, mint egy divergens sugárnyaláb metszőpontjai szferikus felületen.
Köszönöm a Kortárs stábjának, hogy itt lehetünk; külön köszönöm, hogy itt lehetek, és beszélhetek önöknek Ottlik Gézáról. Megaj ándékozottak vagyunk Ottlik személyében, ajándékot kaptunk az ő alkotásaiban és ajándékot a közösségben, melynek tagjai ünnepelni gyűltek most össze, hogy a 111 éve született bridzsszakértőre emlékezzünk, aki – egy angol lap szerint -hazájában íróként is ismert.
Egy alkalommal, mikor a tizenkettedikesekkel az Iskola a határon című regényről beszélgettünk, az osztály kezdeményezte, hogy huszonegyedik tételként kerüljön bele az érettségibe a regény, pedig tételsorunkban – Homérosztól Gion Nándorig, Nagy Gáspárig – minden megvolt már.
Ottlik művészete jól tanítható és jól tanulható, mert közelről szól a fiatalokhoz. Nevelődésregénynek mondjuk az Iskolát; és szeretnénk igényesen fejlődni, nevelődni igényes-emberséges műalkotások útjelzői között. Hajnali háztetők, Buda, Továbbélők – sorolhatnánk. Valóban minden megvan bennük, ami a későmodern szépprózát szerethetővé teszi.
Egy tőmondat vissza-visszaköszön. Igen, minden megvan. A mai ünnepre készülve Ottlik Géza: Minden megvan című novelláján tűnődtem, melyben Jacobi Péter, a neves hegedűművész hazaérkezik ifjúsága helyszínére, a közép-európai városba. Igen, Budapesten járunk, ahol Aranyhegedűvel kívánják Jacobit kitüntetni. Időközben minden megváltozott. Ami mégis megvan, az az összetéveszthetetlen ottliki humor: [a hetilap cikke] egy csomó fényképből állt inkább, szövege rövid volt. Jacobi frakkban, Jacobi fürdőnadrágban Einstein társaságában. A windsori herceg és hercegné Jacobi nélkül.
A hazalátogató Jacobi Péterrel, az Ottliktól oly ismerős elmondhatat-lanság wittgensteini problémáját érezzük. Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell – mondja a filozófus. Jacobi példája azt mutatja nekünk, hogy az elmondhatatlanról zenélni még lehet: …és hol a régi lány, akit nem vett feleségül, meg az üres hajnali sugárút és az indóház üvegcsarnoka. Az A-dúrban van mind, ez meg c-moll.
Egy A-dúr világ c-moll melankóliája szól hozzánk. Nem zeng, de hiteles és szép, mert emberi. Jacobi Péter élete duplaélet, híd a múlt és a jelen között, és a lét megduplázása ismerős lehet nekünk, akik emlékezni gyűltünk itt össze. Az íróra, de az emberre is. Jacobi felidézi a régi Budát, az Újvilág utcát, bár egy politikusi beszéd árnyékolja, várva-várt majdnemsikeres koncertjét, egy spontán előadott foxtrott igazolja, hogy létezik hely, ahol valóban minden megvan.
Weöres Sándor írja Öröklét című versében:
Mert ami egyszer végbement azon nem másít semmi rend, se Isten, se az ördögök: mulónak látszik és örök.
Jacobi világában, Ottlik világában, és a kőszegi alreálban minden múlónak látszik, és minden örök.
A paradox „minden megvan – semmi nem a régi” két ponton válik szigorúvá. Két kőkemény valóság van, ez újra az Ottlik-életműre mutat, ahol blöffölni, alibizni tilos! Az emlékben futó lány kiáltása, hogy: Nem ér a nevem!, illetve az anyanyelv újra felfedezése véresen komoly. A nevünk, az anyanyelvünk mindig él, és mindig ér. Ottlik példát mutat erre, hisz’ amikor a hegedűművész, Jacobi Péter hazatér, kizárólag az anyanyelvét találja változatlanul. Ottlikot olvasva a közösséghez tartozást, a kulturális közösségi létet érzékelünk. [Jacobi] Nem ezért jött. Nem ezért tanult meg járni, nem ezért tanult meg beszélni az emberek nyelvén. Kém volt ő közöttük. [.] az angyaloknak kémkedett az emberi világban.
A nyelv és emberségünk megvan, és akad itt egy metafizikai üzenet is: Minden megvan, mert a Minden Van. A Minden van meg.
E szép felismerésre mégiscsak Ottlik vezet el bennünket: A Minden megvan. Sértetlenül.
Ezt azonban a koncerteken, a foghíjas nézőtér előtt, vagy a repülőn hiába is keressük Jacobival, mert a hazatérő otthona nem a város, nem a hírnév, hanem a kegyelem, az örök jelenben.
Emlékezzünk hát derűvel itt, az A-dúr utcazajban, az angyaloknak c-mollban kémkedő, nagyszerű Ottlik Gézára!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Tájház tábor 2. nap csodás, színes, illatos szappanok készültek névre szóló díszítéssel. Különleges szövőalkalmatosságokat is kipróbálhattak a gyerekekek, köszönet Nyitrai Lilla-nak és az eszközök készítőjének Zoltán Danhauser-nek. .Az eseményt támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Miniszterelnökség.
A környezet- és energiatudatos nevelés mindig is mindennapi munkánk részét képezte, minden évben elnyertük az Ökoiskola megtiszteltetést is, de célunk volt a fenntartható életmód élharcosaként Örökös Ökoiskola címet kivívni magunknak az országban, melyet idén sikerült véghez vinnünk.
Az Örökös Ökoiskola kialakítását több partner együttműködésével és több program megvalósításával igyekeztünk megvalósítani, mint:
Mindezeken felül:
Köszönjük Paur Eleonórának, aki az Öko-munkacsoportunk vezetője már több éve és aki minden évben megpályázta és el is nyerte az Ökoiskola címet, idén pedig sikerült az Örökös Ökoiskola címet is elnyerni az iskolának.
A GTS Investment Kft. tájékoztatta Budakeszi város Önkormányzatát, hogy az ELMŰ Hálózati Kft. megbízásából gallyazást fognak végezni Budakeszi város területén a kisfeszültségű elektromos hálózat nyomvonalán az alábbi utcákban:
Makkosi út, Besenyő utca, Szanatórium utca, Szanatórium köz, Rózsa utca, Batthyány utca, Széchenyi utca, Reviczky utca, Hajós köz, Sugár utca, Vezér utca, Alma utca, Őzike köz, Alkotó utca, Nagyszénás utca, Rákóczi Ferenc utca, Erkel utca, Madár köz, Medve köz, Esze Tamás utca, Kálló esperes utca, Bibó István utca.
A munkálatokat 2023. június 28-án tervezik elkezdeni, a keletkezett hulladékot egy héten belül elszállítják.
Tájház tábor 1. nap, készülnek a papírmasé léghajók és a szőttesek. A hangulat, mint mindig remek, köszönhetően a sok fiatal segítőnek és tapasztalt pedagógusainknak. Az eseményt támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Miniszterelnökség.
Részlet Kemény Blanka méltatásából a Budakeszi Oktatásért Díj átadásakor: „Felnőttként és főleg szülőként tudjuk, hogy a gyermekek további életét nagyban meghatározza az alsó osztályos tanító személye. A négy év alatt itt kapott és megtanult alapokra épülnek a további tanulmányok. A tanító személyisége nagyban befolyásolja azt is, ki hogyan fog állni a tanuláshoz a jövőben. Tanulmányaink során visszavonhatatlan szerepe van az alsó osztályos tanítóknak.”
Mi vitte a pedagógusi pályára?
Kemény Blanka: Az érettségi után volt egy kis elkanyar-odásom, hiszen egy teljesen más területen indult el az életpályám, a bankszektorban, a Nemzeti Bank devizaosztályán kezdtem el dolgozni. Először megpróbáltam küzdeni, hogy „nem, én nem leszek pedagógus!” Pedig nem volt kérdés, hogy „mi leszek, ha felnövök”, hisz édesanyám által „fertőzött elem” voltam, én abban nőttem fel és abban szocializálódtam, hogy pedagógus leszek. Hogy végül mégis erre a pályára kerültem, ahhoz az adta meg a végső lökést, hogy Budakeszin volt egy nagyszabású turisztikai találkozó az általános iskola udvarán, az egykori kresz-park területén még a rendszerváltás előtt, és a szervezők megkértek, hogy segítsek ennek a programnak a lebonyolításában. Ennek során többen is megkérdezték tőlem, hogy netán még főiskolára járok, vagy itt tanítok az általános iskolában, mert úgy látják, hogy nekem ezt kell csinálnom.
Igazából nem is szerettem soha azt a banki munkát, nem ez volt az én utam, így aztán nem esett nehezemre a váltás. Ezt követően itt kezdtem képesítés nélküli nevelőként, közben pedig elvégeztem a tanítóképzőt. Azóta is itt dolgozom, 34 éve.
Tulajdonképpen szerencsésnek is mondhatja magát, hisz alsó tagozatban oktathat!
K. B.: Igen, ők még képlékenyek és együttműködőek. Azt szoktam mondani, egyrészt az óvónőknek van nagyon nehéz dolga, mert ők az elsők, akik beintegrálják a gyerekeket ebbe a rendszerbe. Ők adják nekik azokat az erős alapokat – az együttműködést és az egymáshoz szokást -, melyek a szociális léthez tartoznak. Ebbe kavart bele a covid járvány. Sajnos most éljük meg itt az iskolában is, hogy az akkori ovisok mintegy másfél évet otthon töltöttek és ez néhány gyereknél nagyon látszik. Másrészt a felsős tanárok előtt megemelem a kalapomat, mert a felsősök az egyik legnehezebb korosztály. Itt kezdődik a kamaszodás, mely ma már negyedik osztálytól érezhető. Ebben a változó világban előbbre csúsztak a dolgok. Egyre „fiatalabbak vagyunk” külcsínre is. Rengeteg új információ ér minket és a gyerekeket is. A XXI. század gyermekei korábban nőnek fel, és sajnos előbb találkoznak olyan témákkal, melyeket mi gyermekként sokkal később – érettebb korban – ismertünk meg, mikor eljött annak az ideje.
Gondolom, ön is számos tanulási, olvasási és egyéb problémákkal küzdő gyerekkel találkozik munkája során.
K. B.: Igen, életpályám során találkoztam mindenféle fogyatékkal élő, de amúgy ép-egészséges gyerekekkel. Az első és talán legfontosabb ebben az, hogy mindig olyan többségi közeg jöjjön össze az osztályban, mely nem csúfol, hanem elfogadja, megérti ezeket a helyzeteket, és ezzel támogatja, erősíti az érintett osztálytársakat
Elmondana néhány ilyen problémás esetet, melyek az ön számára is komoly kihívást jelentettek?
K. B.: Volt két olyan beszédfogyatékos tanulónk, akiknek olyan szinten nem volt meg a beszélt és a hallott szövegek értése, hogy azokat vissza tudta volna adni akár beszélt vagy írásos produktumban. Nehéz dolguk volt. Ők már felső tagozatosok.
Újabb kihívást is kapott az elmúlt tanévben, egy gyengén látó kislány beintegrálását az osztályába.
K. B.: A 2022/2023-as tanévben egy olyan pilot programot vállaltam, ami országos szinten is egyedi. Budakeszin ilyen eddig nem volt. Elvállaltam egy számomra is ismeretlen területet, és azóta is folyamatosan továbbképzésekre járok, hogy erősítsem magam ezen a téren. Vállaltam, hogy egy nagyfokú látáscsökkent kislányt beintegrálok az osztályunkba, megmutatjuk neki, hogy milyen értékes és ugyanarra képes, mint akármelyik gyermek. Mindezt egy német nemzetiségi iskolában! A program annyira sikeres, hogy az órai felvételekből speciális szakmai oktatóanyag készül, ezzel szeretnénk elérni, hogy országos szinten is egyre több általános iskolában megvalósulhasson a látássérültek integrációja. Az érintett gyengén látó kislány kitartásának is köszönhetően új ajtó nyílott meg és reményt ad azon gyermekek és szülőtársaink számára, akik eddig elfeledve és mellőzve érezték magukat.
Az érintett kislány teljesértékű része osztályunknak. Nagyon motivált minden tekintetben. Semmi gond nincs vele. Nagyon kifinomultak az érzékszervei, ha egyszer végigmegy egy terepen, akkor onnantól magabiztosan tud közlekedni. Hátulról látva a mozgását, nem is gondolnánk, hogy látássérült. Hip-hop táncolni is jár. Mindezek mellett sokkal kifinomultabb a szociális érzékenysége a társai felé. Én úgy gondolom, hogy nem látván őket, ő teljesen másképpen értékeli az embereket. Mást érezhet ebből a világból, ami olyan jó lenne, ha nekünk is megadatna. Amire életünk első éveiben talán mi is képesek vagyunk, csak aztán kinevelődünk belőle.
Miképpen tudná összefoglalni azt a tanítói pályafutása alatt kialakult űn. „keményblankás” módszertant, tanítási stílust, mely önt jellemzi?
K. B.: Sok mindenből áll az össze, amiből én építkeztem. Egyrészt anyukám volt a meghatározó. Láttam őt tanítani és természetesen az anyai mivolta is befolyásolt. Aztán diákként – itt Budakeszin – az általános iskolában a történelem-földrajz szakos tanárom, Bogyainé Viola néni, akit megjelenésében is hatalmas csodálattal hallgattunk, úgy néztünk rá, mint egy istennőre. A fizikát tantó, „rettegett” Pirityi Zsóka nénit is nagyon szerettem. Később a budakeszi gimnáziumba jártam – akkor még nem volt elnevezve Nagy Sándor Józsefről -, ahol olyan személyiségek voltak, mint a most nyugdíjba menő Mácsár Melinda történelem tanárnő és az iskola berkeiben Napoleon „fedőnéven futott” földrajz tanárom, Németh László, akik meghatározó személyiségek voltak. Náluk persze az is fontos volt, hogy mit tanítanak, de igazából az „ahogy” volt a lényeg. A folyosón, vagy bárhol az iskola keretein belül sztorik tömegére emlékszem velük kapcsolatban. Humoruk, következetességük, feleltetési módszereik felejthetetlenné tették számomra azokat az éveket.
Jómagam is úgy gondolom, hogy a humor a pedagógia egyik meghatározó része, melyet főleg akkor alkalmazok én is, mikor már látom, hogy fáradóban vannak a gyerekek az órákon. Olyan szavakat, humoros kifejezéseket használok ilyenkor, melyek színesebbé, viccesebbé teszik a dolgokat, mely mosolyt varázsol az arcukra. Persze nehéz ezt így elmondani, ahhoz el kellene jönni egy órára.
Végül is mi lehet egy pedagógus végcélja?
K. B.: Pályafutásom 35 éve alatt rájöttem arra, hogy igazándiból nekem egy koordinátornak kéne lennem, aki nyilván megtanít alapokat, evidenciákat, abc-t, és hogy a 3+2 az annyi, de utána jön a lényeg! Kicsit fel kell nyitni ezeknek az életük elején álló kis emberkéknek a szemét és elmondani: „Előtted nyitva a világ! Nem azzal van vége, hogy ezt a könyvet becsukod, hanem, hogy érdekeljen! Olvastad a könyvben, hogy öböl!? Vedd elő a térképet, nézd meg! Van lehetőség az online világban, azt is használd, hogy mindent megtudjál, amit tudni szeretnél!”
Igen, én legalábbis azt gondolom, ez az én legfontosabb célom a hivatásommal!
Horváth Jenő