Egyéb

Fuss az erdész szemével

Az Országos Erdészeti Egyesület „Sportolj tudatosan az erdőben!” nevű programsorozatának célja, hogy az outdoor tevékenységek kedvelői sportolás közben olyan érdekességeket figyeljenek meg és összefüggéseket vegyenek észre, amelyek révén jobban elmerülhetnek az erdei ökoszisztémában. A program része a „Fuss az erdész szemével” című terepfutó-kihívássorozat. Ennek hatodik, őszi állomása visszatér a Pilisi Parkerdőbe, ezúttal a Budai-hegységbe, ahol a Budakeszi, Telki és Nagykovácsi között elterülő rengetegben mutatja be a titokzatos őszi erdő rejtett összefüggéseit. A kihívás december 15-ig teljesíthető.

Fuss az erdész szemével – 6.

Megosztom a cikket

A testvérvárosi kapcsolatokat is erősítettük

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával az önkormányzati delegáció a június 4-i nemzeti ös­szetartozás napja alkalmából Budakeszi testvérvárosába, Csíkszeredára látogatott. A magyarság legjelentősebb zarándokhelyén, Csíksomlyón részt vettünk a pünkösdi búcsún is, amely idén épp erre a napra esett. Felemelő érzés volt Magyarország­tól többszáz kilométerre, többszázezer nemzettár­sunkkal együtt megélni az összetartozás érzését! A bú­csút követően ellátogattunk Gyimesbükkre, és meg­koszorúztuk a történelmi Magyarország ezeréves ha­tárán álló utolsó vasúti őr­házat, amelyet a Budakeszi Kultúra Alapítvány újított fel. Büszkeséggel töltött el, hogy itthonról többszáz ki­lométerre is Budakeszi nevével találkozhattam! A haza­utat egy fontos találkozóval szakítottuk meg: az erdélyi, szász múltú Besztercén a helyi magyar közösség vezetői­vel találkoztunk. Máthé Attilával, a városi tanács egyet­len magyar képviselőjével együtt fogadott minket Sorin Hangan alpolgármester is, akivel a városaink közötti le­hetséges gazdasági és kulturális kapcsolatok bővítéséről tárgyaltunk. Ezen a vidéken a magyarság mindig is ki­sebbségben volt, így a magyarországi kapcsolatok nagyon sokat segítenek nemzeti identitásuk megtartásában.

Megosztom a cikket

30 éves jubileumát ünnepli a Borostyán Nyugdíjasklub

Ne hagyják, hogy bárki is mást mondjon! Az élet 50 felett kezdődik!
Ezzel köszöntöttem a 30 éves jubileumát ünneplő Borostyán Nyugdíjasklub elnökét, Dorka Józsefné Jolikát és a klubtagokat. A Fenyőgyöngye Nyugdíjasklub elnöke, Somlóvári Józsefné Hugi is köszöntötte az ünneplőket.

– írta hivatalos Facebook oldalán a polgármester.

Megosztom a cikket

Önkormányzatunk is segít a menekülteknek

🙏❤️ Köszönjük, Budakeszi!
 
‼️ 7️⃣6️⃣4️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ Ft gyűlt össze hétfő reggelig a budakesziek pénzadományaiból az önkormányzat segélyszámláján.
✅ Az összeget az önkormányzat megduplázza, így 1️⃣5️⃣2️⃣8️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ Ft áll rendelkezésre. A gyűjtést nem fejeztük be.
 
👉 Továbbra is lehet pénzt utalni az önkormányzatunk „Beregdéda társadalmi összefogás” nevű számlájára:
11742348-15390022-10060005. A közlemény rovatba írják be: Beregdéda megsegítésére.
 
✅ Lakossági kérésre a Városháza portáján készpénzt is gyűjtünk a beregdédaiaknak.
 
👉 Adománygyűjtő pontokat hoztunk létre:
 
📌 Széchenyi István Általános Iskola a Knáb János utcai FORFA épülete. Kapcsolat (az iskola portaszolgálatosa): 23/451532.
📌 a Híd Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ Erdő utca 83. szám alatti épületében is várják a lakossági adományokat. H-Cs-ig: 10-16 óráig. Pénteken 10-13 óra között. Kapcsolat: 06 23 451 279.
 
❤️ Minden segítség számít!
Megosztom a cikket

Internet tudatosan – online is biztonságban

Veszélyes mellékletek!

Fertőzött Word vagy Excel fájlok érkezhetnek e-mail mellékleteként. Úgy tűnik, mintha az e-mail egy korábbi levelünkre érkezett volna válaszként.
A fájlok megnyitása után az alkalmazás kéri, hogy engedélyezzük a tartalmat vagy a makrók futtatását. Amennyiben ez megtörténik, egy kártékony kód települhet a számítógépünkre, ami ellophatja személyes és banki adatainkat vagy SPAM-ek küldésére használhatja számítógépünket.

Tanácsok:

  • Ne nyisson meg gyanús hivatkozásokat vagy mellékleteket!
  • Ellenőrizze, hogy a MS Word, MS Excel, MS PowerPoint makróbeállításai megfelelőek-e:
  • Fájl – Beállítások – Adatvédelmi központ – Az Adatvédelmi központ beállításai – Makróbeállítások: Az összes makró letiltása értesítéssel.
  • Fájl megnyitásakor ne kattintson a Tartalom engedélyezésére vagy a Makrók futtatására addig, amíg a fájl küldőjével nem egyeztetett, arról hogy valóban szükséges-e engedélyezni!

Figyelem!

Fertőzött Word vagy Excel fájlok érkezhetnek e-mail mellékleteként. Úgy tűnik, mintha az e-mail egy korábbi levelünkre érkezett volna válaszként. Ne nyisson meg gyanús hivatkozásokat vagy mellékleteket!
Ellenőrizze, hogy a MS Office alkalmazások makróbeállításai megfelelőek-e!

További aktuális tartalmakért ( tanácsokért, felhívásokért) kövessék az Internet tudatosan – online is biztonságban Facebook oldalt, amelyet az alábbi hivatkozáson érnek el: https://www.facebook.com/internettudatosan

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály

Megosztom a cikket

Budakeszin ismét unokázós csalók próbálkoztak

Figyelmeztessék hozzátartozóikat, ne váljanak bűncselekmény áldozatává!

Budakeszin az elmúlt időszakban ismét próbálkoztak az úgynevezett unokázós csalók.

Az elkövetők mobiltelefonon hívták fel a kiszemelt áldozatot, akivel azt akarták elhitetni, hogy fia egy csomagot adott fel barátai kérésére, melyben a rendőrség drogot talált. Azt mondták, hogy a telefon másik végén egy hivatalból kirendelt ügyvéd van, hozzátartozóját pedig csak úgy tudja kihozni a rendőrségről, ha óvadékot tesz le.

Pénzátadásra szerencsére nem került sor. A Budaörsi Rendőrkapitányság a fent említett eset kapcsán büntetőeljárást indított.

  • Többször felhívtuk már a figyelmet rá és nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a telefonhívásokat követően ne hajtsák végre a kapott utasításokat, előtte tájékozódjanak!
  • Fokozott fenntartással kezeljék a váratlanul jelentkező idegeneket, az olyan telefonhívásokat, amiben valaki arra hivatkozik, hogy hozzátartozójukat baleset, vagy más tragédia érte, bajba került, kárt okozott, és azonnal pénzre van szüksége, hogy a bajból kikerüljön!
  • Ellenőrizzék le a telefonon kapott hír valóságtartalmát! Tegyenek fel ellenőrző kérdéseket!
  • Hívják fel közvetlen hozzátartozóikat!
  • Ne adják meg adataikat ismeretleneknek!
  • Bűncselekmény esetén hívják a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es számon!
  • Legyenek óvatosak és egészségesen bizalmatlanok!
Megosztom a cikket

Népszerű a VILÁG GYALOGLÓ (HÓ)NAP a Zsámbéki-medencében is

Még lehet csatlakozni, érdemes!!!
A Budakörnyéki Egészségprogram Világ Gyalogló Hónap kihívásához regisztráció nélkül, egyénileg is csatlakozni lehet!
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás 12 települése közül több is csatlakozott a felhíváshoz. Könnyen teljesíthető, bejárható túraútvonalakat kínáltak fel itt a BEP Facebook oldalán és honlapján az egyénileg, vagy kisebb csoportokban túrázóknak, így októberben bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez.

Akik az egyéni túrájukról szelfit küldenek a kommunikacio.budakeszi@gmail.com email címre, jutalomban is részesülnek a szervezőktől.
A Magyar Szabadidősport Szövetséggel együttműködésben meghírdetett rendezvénysorozatban való részvétel ingyenes, de az intézmények számára regisztrációhoz kötött.
Az intézmények, szervezetek szeptember 30-ig regisztrálhattak a kihívásra a www.masport.hu oldalon keresztül. Az átfogó programhoz a kezdetektől az ország számos pontjáról csatlakoztak a túrázni vágyók, így Pest megyéből is.
A közösségek, nyugdíjas szervezetek és tanintézmények, valamint szabadidősportos tagszervezetek sokaságai által szervezett keretek között zajló túrák minden korcsoport számára tartalmas programot kínálnak. A csodás októberi avar látványa kitűnő feltöltődést nyújt. A közösségben való aktív gyaloglás pedig élményekkel gazdagít.
A gyalogtúrák igazán izgalmas kalanddá is alakulhatnak. A helyi nevezetességek megismerése és felfedezése remek kiegészítése lehet, hogy tartalmas sétának nézzünk elébe. A legjobbak különféle értékes díjakban részesülnek.

További részletek:

budakornyekiegeszsegprogram.hu

masport.hu

Megosztom a cikket

FÉNYES ESZTER: Misó és a csillagok

Nagyon szeretni való kicsiny könyv, amit most ajánlok. Fényes Eszter, a verses mese szerzője és a könyv illusztrációinak rajzolója. Eredeti foglalkozása konduktortanító, drámapedagógus, gyermekkora óta hobbija a zene, a zenélés. Férjével több közös zenekaruk is volt az évek során, jelenleg is játszanak közösen egy formációban. Ez a könyv évek óta formálódik, most végre
Fényes Eszter rászánta magát, és kiadta mindannyiunk örömére. A történet 5 éves kortól ajánlott, de igazából kamaszokhoz és felnőttekhez is szól. Egy barátság, egy szerelem története fájdalommal, buktatóval és újra egymásra találással. Igazán tetszenek benne a dalok, melyek önállóan is hallgathatók a mellékletként kiadott CD-ről. De bárhogy lehet variálni: olvasva a betét dalokat vagy megszakítva a mesét, a helyükön meghallgatni a CD-ről. A könyv igazi családi vállalkozás, Eszter mellett részt vett az alkotó munkában édesanyja, segített a dalok szövegében; a dalokat férje hangszerelte és a három kislányuk apró rajzait is becsempészték a könyvbe. Eszter szeretné folytatni a munkát, terve, hogy bábjátékot ír a könyvből. A szerzővel készült interjú meghallgatható a Youtube-on.

Megosztom a cikket