Konfirmandus hétvége a Velencei-tónál

Napsütéses őszi hétvégén vettünk részt a Budakeszi Református Egyházközség által szervezett konfirmandus hétvégéjén Velencei-tónál október 12?14. között.

Napsütéses őszi hétvégén vettünk részt a Budakeszi Református Egyházközség által szervezett konfirmandus hétvégéjén Velencei-tónál október 12?14. között.
A gyülekezet életét, történetét bemutató dokumentumok rendezése során 2014 januárjában átlapoztuk az 1974-1990 közti, vasárnapi és ünnepi istentiszteleteken elhangzott hirdetéseket, melyekből a következő kép rajzolódott ki: (folytatás)
Nagy örömet jelentett nekem, hogy ott lehettem a budakeszi református gyülekezet családok számára szervezett lelki hetén, s augusztus közepén együtt tölthettünk néhány csodálatos napot a Szentkereszt szalézi rendházban, Péliföldszentkereszten.
A budakeszi református gyülekezetben, a hagyományokhoz híven, pünkösdhétfőn került sor a konfirmációi fogadalomtételre. 11 fiatal és 6 felnőtt erősítette meg (latin szóval konfirmálta) az egész gyülekezet előtt Krisztushoz és a református egyházhoz, a gyülekezethez tartozását azzal, hogy fogadalmat tettek. Egy testvérünk pedig korábbi fogadalomtételét erősítette meg.
2014. március 30-án 10 órakor hálaadó istentiszteletre hívott a harangszó a budakeszi református templomba. A gyülekezet létezésének 70., az egyházközség megalakulásának és az első református imaterem felépítésének 65., az új templom felszentelésének 15. évfordulóján Fónagy Miklós nyugalmazott esperes igehirdetése elején visszaemlékezett azokra az évekre, amiket édesapja, Fónagy Zoltán nagytiszteletű úr lelkipásztorsága idején Budakeszin töltött gyermekként és ifjúként.
?A hőn szeretett és Istenben elhunyt lelkipásztorunk, dr. Nagy Gyula nagytiszteletű úr elköltözésével megüresedett parókiára Főtiszteletű Püspök Úr Fónagy Zoltán tiszteletes urat küldte ki a szolgálat folytatására 1947. szeptember 15-i hatállyal.? Így indul az a pásztorlevél, mellyel 1947 szeptemberében, a presbitérium döntése alapján Fónagy Zoltán lelkész, dr. Matolcsy Andor főgondnok és Király Károly gondnok ?a budakeszi református hívek hívogatására és tájokoztatására zörgetett az ajtóikon.?
2014 szeptemberétől az állami általános iskolákban első és ötödik osztályba lépő gyerekek számára kötelező a választás a hit- és erkölcstan illetve az erkölcstan tárgy közül.
2014. március 30-án az ünnepi istentiszteletet követően nyílik meg a Kálvin-teremben az a kiállítás, ahol a megalakulásának 70., az egyházközséggé válásának 65. és az új temploma felszentelésének 15. évfordulójáért Istennek hálát adó budakeszi református gyülekezet dokumentumokban, fényképeken mutatja be történetét. A kiállítás létrejöttét a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal/Balassi Intézet Pro Renovanda Cultura Hungariae programja támogatja.
December 24-én délután 4 órakor elsősorban a gyermekes családokat vártuk Jézus születésének ünnepére. Boros Péter nagytiszteletű úr rövid lelkészi köszöntését és igei szolgálatát követően a jelenlévő gyermekek vették át a szót.