Konfirmandus hétvége a Velencei-tónál

Napsütéses őszi hétvégén vettünk részt a Budakeszi Református Egyházközség által szervezett konfirmandus hétvégéjén Velencei-tónál október 12?14. között.

 

A hétvégére a 13?14 évesek és néhány ifi tag jött el. A csoportot Boros Péter nagytiszteletű úr és Bob Ilona Enet beosztott lelkész vezette. A hétvége témája: kapcsolataink. Péntek este a rámelegedő, ismerkedős játékok után rövid áhítaton vettünk részt, amelyen az Istenhez fűződő kapcsolatról hallottunk.  Szombaton két témát is igyekeztünk játékos formában körül járni. Az egyik: kapcsolatunk önmagunkkal. Ehhez képek segítségével készítettünk montázsokat, így próbáltuk bemutatni, milyenek vagyunk mi, és milyenek szeretnénk lenni.  Szombaton délután nagy számháború csatát szerveztünk, majd a barátainkkal, ismerőseinkkel, osztálytársainkkal való kapcsolatról beszéltünk együtt közösen és kisebb csoportokban. Dávid és Jonatán példáján keresztül néztük meg: milyen lehet egy jó barátság. Az alkalmak előtt és közben sokat énekeltünk, játszottunk, csocsó bajnokságot szerveztünk. Szombat este a Noé című filmet néztük meg, mely után megbeszéltük: melyek a közös pontok és különbségek az eredeti bibliai szöveg és a film között.

Vasárnap délelőtt a szüleinkkel, családdal való kapcsolat volt a téma. Jákob, József, Ézsau történetének segítségével beszélgettünk a csalásról, haragról, sértődésről, áldásról, féltékenységről, kiengesztelődésről.

Vasárnap ebéd után testben fáradtan, de lélekben felfrissülve érkeztünk vissza Budakeszire.

 

Egy lelkes 8. osztályos konfirmandus

Megosztom a cikket