Családos lelki hét a budakeszi református gyülekezetben
Nagy örömet jelentett nekem, hogy ott lehettem a budakeszi református gyülekezet családok számára szervezett lelki hetén, s augusztus közepén együtt tölthettünk néhány csodálatos napot a Szentkereszt szalézi rendházban, Péliföldszentkereszten.
A lelki hét témája a kegyelem volt. Azt, hogy mit jelenthet ez a szó, a néhány nap során mi felnőttek, lelkészeink vezetésével, a Biblia megjelölt részein s kapcsolatos kérdéseken keresztül, kisebb csoportokban, egyre mélyebben elgondolkodtató, egye érdekesebb és intenzívebb beszélgetésekben igyekeztünk megérteni, s feladatról feladatra, napról napra egyre jobban odafigyeltünk egymásra, megismertük egymást. Mindeközben a gyerekek az idejét izgalmas kézműves programok színesítették.
A többnyire kellemes nyári idő pedig gondoskodott arról, hogy szabadidejében ki-ki a csodálatos környezetben kisebb sétákat tegyen, bringázzon, baráti beszélgetéssel vagy labdajátékokkal foglalja el magát, az esős órákat pedig társasjátékokkal töltse.
Szívesen gondolok vissza a családi Activity játékra, melyben nemcsak a játék jelentett örömet mindannyiunk számára, de már az óriási társasjáték megrajzolása, kiszínezése, a bábuk és a ?terepasztal? elkészítése is, amin felnőttek és gyerekek, sok szeretettel, közösen dolgoztak.
Az egyik délutáni túra kalandosra sikeredett. Az egész délelőtt kitartó esőzés után délutánra végre eloszlottak a felhők és hétágra kisütött a nap is, így útnak indulhattunk, a közeli Öreg-kőnél lévő, már csak denevérek lakta Jankovich-barlangot felfedezni. A barlang fölötti csúcsról elénk táruló, az alattunk elterülő erdős dombok, apró települések, művelt földek és a háttérben kanyargó Duna látványáért megérte minden egyes lépés az odáig vezető, rendkívül csúszós és meredek úton.
Visszaútra egy másikat, kisebb kitérőt jelentő utat választottunk. Az igazi kaland ekkor kezdődött: egyre jobban sikerült belevesznünk a turistatérképünkön már nem is jelölt erdészeti utak szövevényes rengetegébe. Telt-múlt a túrára szánt néhány óra és kezdtünk elfáradni a magunk mögött hagyott hosszú úton. S mégis, a megoldást a visszafordulás jelentette az egyetlen turistajelzéshez. Végül okos-telefonos, GPS-es segítséggel jutottunk el Bajótig, ahol a mentőcsapat – egyházközségünk gondnoka – ránk talált. Kis idő múltán a többi „megmentésünkre” érkező autóval sikerült visszaérkeznünk az akkor már hőn áhított pizza-vacsoránkra. Szóval elvesztünk, de meglettünk?
Néha találhatjuk magunkat olyan élethelyzetben, amikor vissza kell fordulni az úton az előbbre lépéshez. Talán kellenek a kisebb-nagyobb „vargabetűk” az életünkbe, hogy okulhassunk, erősödhessünk, növekedhessünk általuk, hogy később a magunk hasznára tudjuk fordítani ezeket. Mindezt megkönnyíti, ha áll mellettünk Valaki; és ha társak állnak mellettünk, ahogy mi is egymás mellett voltunk, igazán együtt jártunk ezen az úton.
Gyarapodtunk-e a tábor során? – a gyerekek egészen biztosan, centikben mérhetően is. De remélem, mi felnőttek sem csak a sok szép emlékkel érkeztünk haza, hanem olyan maradandó élményekkel, gondolatokkal is, amelyeket továbbvihetünk a saját, egyéni utunkon.
Tessényi Edina