A Széchenyi Baráti Kör szeptember 21-én, Széchenyi István születésnapján tartotta hagyományos megemlékezését a gróf budakeszi szobra előtt. Ünnepi beszédet mondott Török Szabolcs, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium új igazgatója, közreműködtek a Tarkabarka Óvoda gyermekei, a Széchenyi István Általános Iskola (SZIA), a Wudisuli, a Nagy Sándor József Gimnázium, a Prohászka Gimnázium és a Czövek Erna Zeneiskola diákjai. Lendvay Barnabás, a SZIA 8. osztályos tanulója így emlékezett meg a legnagyobb magyarról.
Kedves gróf Széchenyi István!
Mint nehéz sorsú 8.-os diák szólítom meg Önt. Apropó az „önt”, nagyon hálásak vagyunk, hogy kiötlötte nekünk ezt az egyszerre udvarias és ugyanakkor egyszerű megszólítást. E szóval nagyon sok diák életét megkönnyíti a jelentések során és a felnőttekkel való beszélgetésben. Tudja, én most éppen iskolaválasztás előtt állok, és ez nagy teher a vállamon, de Ön biztos megérti, mert Önnek is egy neves intézményben kellett bizonyítania rátermettségét, mint ahogyan mi fogunk felvételizni. Azt is szeretném megköszönni, hogy valamennyi gimnázium kapuja nyitva áll előttünk, akkor is, ha az Pesten van, az ön álma miatt, amit meg is valósított.
Belegondolni is szörnyű, hogy a Lánchíd nélkül minden tanítási nap egy evezéssel indulna, melyet szintén Ön tett nemzeti sporttá a lovaglással együtt. S ha a felvételinek vége, jön még egy nyelvvizsga, amit Ön is megszenvedett, hiszen szülei nagy hangsúlyt fektettek a nyelvtanulására. Felfoghatatlan számomra, hogy annyi megtanult nyelv mellett az Ön lelke mégis magyar tudott maradni, és bár nem a magyar volt az anyanyelve, ugyanolyan szorgalommal művelte, tanulta, beszélte, mintha a sajátja lett volna. Hallottam, hogy Ön divatikon is volt. Ha belegondolok, mennyit tudott volna segíteni a dresszkóddal kapcsolatban, megértetni magunkat a tanárokkal, hogy nem a figyelemért, hanem az egyéniségünkért viselünk sokszor egyáltalán nem hétköznapi ruhákat, persze próbálunk a kulturáltság keretein belül maradni. Ha már a kultúráról beszélünk, nagyon szépen köszönjük, hogy felajánlotta egy évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság (a későbbi Magyar Tudományos Akadémia) megalapítására, ezzel elősegítette a tudományok, a kultúra és anyanyelvünk fejlődését is.
Én lenyűgözőnek találom, hogy egy olyan embernek, aki külföldön nevelkedett, tanult és még az anyanyelve sem magyar volt, hogy lehetett ennyire szívügye az országunk. Sokszor elgondolkodom rajta, hogy ha Ön külföldi neveltetése ellenére ennyi mindent tett a hazánk fejlődése érdekében, nekünk mennyit kellene. Bár Önt fölülmúlni sosem fogják tudni, remélem, azért hazaszeretete példaként fog szolgálni a magyar nemzetnek, és iránymutató lesz számomra és kortársaim számára is.
Forrás: Budakeszi Hírmondó 2026. október 10. szám, 7. oldal
