?Emlékezzél meg az útról, amelyen hordozott téged az Úr!? 5 Móz 8,2

A budakeszi református gyülekezet 70 éves fennállása alkalmából ezúttal Keresztury Piroska emlékezéseiből idézzük ő és a családja 1949-beli áttelepülését Kárpátaljáról, majd Budakeszire érkezését, valamint olyan részleteket, amelyek a korabeli gyülekezet és a falu életét írják le.

?Pista beadta az áttelepülési kérelmet és elutazott Moszkvába, hogy megszerezze az orosz útlevelet és az ottani magyar követségen a hivatalos papírokat. Sok pénz kellett, eladtuk a házat. Már rubel volt a fizetőeszköz. Miután megszerezte az útlevelet, elkezdtük a csomagolást. Kaptunk egy listát, amin feltüntették, hogy mit szabad átvinnünk a határon, és mit nem. Például a könyveket, varrógépet, a Bosch jégszekrényt, Orion rádiót nem engedélyezték. 1949. január végén kaptuk meg Ungváron a vízumot. Negyvennyolc órán belül el kellett hagynunk az országot.

Nem tudtuk, mi vár ránk a vámvizsgálatkor. A ház árát részben feléltük, részben olyan dolgokat vásároltunk belőle, amit átvihettünk. Például varrattam ágyhuzatokat, cipőket, csizmákat csináltattam az egész családnak és jó meleg ruhákat, fehérneműket.

Hamar a határhoz értünk, feljöttek a vagonunkba az orosz vámőrök. A családi ékszereket ki kellett rakni az asztalra, az imakönyvet, a bibliát szintén. Mindenünket átforgatták, kutattak még a bödön zsírban, a lekvárokban, átnézték a befőtteket. Kibontogatták a gyerekjátékokat. A szekrény fiókokat áttapogatták. Mivel nem találtak tiltott dolgokat, elköszöntek. Mi meg nekifogtunk összerendezni, amiket szétszórtak. Aztán jöttek a magyar vámtisztek, ők csak a papírjainkat nézték meg és szerencsés utazást kívántak.

Végre megérkeztünk Miskolcra. Anyámmal a viszontlátás nagyon megható volt. Szavaiból aggodalom érződött a negyedik gyerekünk jövetele miatt. Akkor voltam héthónapos terhes, fogalmunk sem volt róla, hogy alakul a sorsunk, hol fogok szülni.

Pár hónappal később Pistának állást ajánlottak az Igazságügyi Minisztériumban és Budakeszin kaptunk egy sváb házat az egy hold csehszlovákiai földünkért cserébe. 1949. április 1-jén érkeztem meg Budakeszire a gyerekekkel. A buszvégállomástól még sokat gyalogoltunk, mert a ház a falu másik végén volt. Pista és egy öreg néni várt minket a kapuban. A háznak négy ablaka volt az utcára, zöld rácsos kapuja, nagy udvara gazdasági épületekkel.

Bemutatkoztunk a meleg tekintetű, fekete kendős néninek, aki özvegy Rumpl Mátyásné volt, és mint annyi kuláknak nevezett svábtól, elvették a vagyonát. Az ő házát utalták ki nekünk. Ő a nyári konyhában húzódott meg. Arra kért minket, hogy hívjuk Nagymamának, mert mindenki úgy hívja. A Nagymama keveset tudott magyarul beszélni. Örökké dolgozgatott a ház körül, pedig már betöltötte a hetven évet. Az volt a pihenése, mikor az olvasóját morzsolgatta és imádkozott. Csodáltuk, a Nagymama lelkierejét, erős hitét, amivel viselte a sorsát, megfosztva a földjeitől, házától.

Járt az udvarba egy Fenyvesi bácsi nevű idős sváb ember, ő végzett el olyan munkákat, amihez férfierő kellett. Kedveltem a svábokat, tisztességes, komoly, dolgos emberek és összetartók.

Megérkezésünk után nem sokkal meglátogatott Fónagy Zoltán református lelkész. Szép arcú, középtermetű, fekete hajú, bajuszos, harminc év körüli férfi volt. Elmondta: úgy értesült, protestáns magyar család vagyunk, szeretne közelebbről is megismerni minket. Így tudta meg, hogy templomba járó, református paplány vagyok és gyerekeinket vallásos szellemben neveljük.

Budakeszin főként az Erdélyből áttelepültek voltak reformátusok. Ők alapították az aránylag kis gyülekezetet, csupán imaházuk volt és mellette lelkészlak a főutca középrészén. A nagy római katolikus templom és plébánia a lakásunkhoz közelebb volt, egy kis téren. A sváb őslakosok mind odajártak és nagyon vallásosak voltak. Egy bizonyos réteg az ide települtekből egyik egyházhoz sem tartozott. Ezek kommunisták, ateisták voltak.

Fónagy Zoltán tiszteletes úr agilis volt, ha már az állami iskolákban nem taníthatott vallást, a kis templom keretén belül úgy a gyerekeknek, mint a felnőtteknek bibliaórákat szervezett. A hívekkel felépítette az imaházat és úgy alakították ki, hogy a templom folytatódott egy kis teremmel. Ugyanazon a telken építették át a paplakot is. Az esti bibliaórákra kb. harmincan jártunk, főként asszonyok. Ezekből alakította meg az egyházi énekkart. Időközönként szeretetvendégséget tartottunk, a tea mellé mi, asszonyok vittünk egy-egy tál süteményt. Mindnyájunk nehéz, gondterhelt napjaiban gyógyírt jelentettek ezek a kis összejövetelek.

Apródonként megismertem a szomszédainkat, aztán azokat a családokat, akikkel vasárnaponként a templomban találkoztam. Az egyik közvetlen szomszédunk egy erdész család, Gáspárék voltak. Erdélyből települtek. A kislányuk, kis Erzsi, Pistu fiammal egykorú. Hamar jó barátság fejlődött ki köztünk. Julika lányomhoz egy Burhart Rózsi nevű kislány jött át gyakran, hozzám meg az édesanyja. Burhart cipészmester volt. Pistu a Teisz, Mészáros és a Bodola fiúkkal barátkozott.?

__________________________________________________________________________

Keresztury Piroska 1912-ben született Nagygéresben (ma Szlovákia területén), református lelkészi családban. ?Pista? – Szabó István – 1902-ben született Dusában (ma Szlovákia területén), evangélikus családban. A Trianon utáni Csehszlovákiában agronómusi végzettséget szerzett.

1938-ban házasodtak össze, és Királyhelmecen (ma Szlovákia területén) kezdték közös életüket, ott született első gyermekük, Szabó Júlia (?Julika?). Az 1938-ban Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területekről – a közraktár-igazgatói állás elnyerését követően – Beregszászra költöztek. 1945 után, az újabb határrendezéseket követően, a Szovjetunióban, Kárpátalján találták magukat, akkor már három gyermekkel (István – ?Pistu? – 1941-ben, László 1945-ben született.) Úgy határoztak, áttelepülnek Magyarországra, ami 1949-ben sikerült, akkor várták negyedik gyermeküket. András Budakeszin született.

Keresztury Piroska 1982-től 2001-ig írogatta élete történetét hosszú téli estéken. 2007 októberében, életének 95. évében hunyt el. Gyermekei közül Szabó Júlia 1993-tól elhunytáig, 2004-ig a budakeszi református gyülekezet presbitere volt. Unokái közül Zsuzsanna és Borbála családjukkal gyülekezeti tagok, Zsuzsanna 2005-től presbiter. Legidősebb dédunokája, Dániel 2011-től teológushallgató a Károli Gáspár Református Hittudományi Egyetemen.

___________________________________________________________________________

2014. március 30-án 10 órakor ünnepi istentiszteleten ad hálát Istennek a budakeszi református gyülekezet megalakulása 70., az egyházközséggé válása 65. és az új temploma felszentelése 15. évfordulóján. Igét hirdet Fónagy Miklós esperes. Az istentisztelet után nyílik meg a Kálvin-teremben a gyülekezet történetét bemutató kiállítás. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A kiállítás létrejöttét a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal/Balassi Intézet Pro Renovanda Cultura Hungariae programja támogatja.