Get Adobe Flash player

Látogatóink

2010. november 20. óta
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa1032
mod_vvisit_counterTegnap1017
mod_vvisit_counterEz a hét3952
mod_vvisit_counterMúlt hét7744
mod_vvisit_counterEz a hónap24003
mod_vvisit_counterMúlt hónap31238
mod_vvisit_counterÖsszesen3413116

Online látogatók: 18
Az Ön adatai: 54.159.94.253
,
Mai nap: 2018 máj. 23.

A németek betelepítése

A 150 éves török uralom Magyarország gazdaságát évszázadokkal vetette vissza. A török uralom alatt a mezőgazdaság és az ipar gyorsan hanyatlásnak indult. Ehhez hozzájárult a magyar lakosság elhurcolása, illetve elbujdosása, és ezáltal a munkaerő jelentős csökkenése. Mindez az ország teljes kulturális és gazdasági hanyatlásához vezetett. Ezt tovább fokozták a harcok közbeni fosztogatások és gyújtogatások, nemcsak a török csapatok, hanem a felvonuló császári seregek részéről is.

 

A pusztítás és elnéptelenedés különösen a déli területeket érintette. Az elnéptelenedett területekre spontán betelepülők érkeztek a 17. században, például szerbek, sokácok és tervszerűen telepített horvátok. Lassanként visszatértek az elbujdosott magyarok is az elhagyott területekre, és megjelentek más népek is, mint a románok, rutének és izraeliták.

 

A török kiűzése után 1686-ban a Habsburg-párti magyar főurak és az egyház, illetve mindazok, akik okirattal tudták igazolni, hogy a birtok valójában az övék, és megfizették a föld értékének 10%-át fegyverváltság címén, visszakapták korábbi területeiket. A császár azokat a személyeket is jutalmazta földbirtokkal, akik az ország felszabadításában közvetlenül részt vettek, illetve különleges szolgálatot teljesítettek, mint például Claudius Florimund Mercy gróf (1666?1734) vagy az olasz és francia földesurak, mint Veterani, Caprara és Souches. A földesuraknak a földjeiken munkaerőre volt szükségük Az országnak még így is igen csekély volt a népsűrűsége, ezért szükség volt szervezett telepítésre, de szükségesnek mutatkozott ? katonai megfontolások alapján ? az ország új határainak védelme is. Az első spontán letelepülők a felszabadító harcokban részt vett zsoldos katonák voltak, akik főleg a mai Svábhegyen telepedtek le, pénzbeli segítséget kaptak az élet megkezdéshez, és szőlészetből éltek. A határok mentén letelepített lakosság, elsősorban a szerbek, védelmi szerepet töltöttek be.

 

A telepeseket Európa túlnépesedett, hatalmas adókkal sújtott területeiről, főleg Délnyugat-Németország területeiről hívták az országba. Fontos szempont volt, hogy nem alkalmi munkásokat, hanem itt letelepedő telepeseket hívjanak, akik szakértelmükkel hozzájárulhatnak az ország fejlődéséhez.

 

A szervezett telepítésre Kollonich Lipót gróf egy 500 oldalas telepítési tervet dolgozott ki Einrichtungswerk címmel. Tervei szerint a telepesek engedményeket kapnak. A kereskedelem és az ipar megerősödését várja a telepítéstől, amely nemcsak munkaerőt, de szakértelmet is hozna az országba. Javaslata szerint meghívólevelek szétküldésével toboroznák a telepeseket. A külföldi telepesek számára öt év adókedvezményt biztosítanának, a magyarok számára hármat. A telepeseket föld, ház és szabad költözködési jog illetné meg.

 

A telepítések megszervezésére a magyar főurak is kidolgoztak egy tervet Esterházy Pál és Széchényi György vezetésével, mely a magyar udvari kamarát biztosítaná, és megakadályozná azt a folyamatot, hogy a magyar kamarát a bécsi udvar irányítsa. Ezért feltehetően nem szívesen adták volna meg a kedvezményeket. 1686-ban Budán kamarai felügyelőséget és hivatalt rendeztek be a telepítések lebonyolításának megszervezésére.

 

1689. augusztus 11-én I. Lipót császár kibocsátotta az első Habsburg népesedési pátenst, mely kedvezményeket ígért a betelepülőknek, mint például 5 év adómentesség külföldi telepesek részére, 3 év a magyar telepesek részére. További kedvezmények: erősen redukált szőlőtelek árak, a házat és földbirtokot érintő örökösödési jog és több, az ipart és a bányászatot segítő intézkedés. A telepítés állami vagy privát kezdeményezés is lehetett, és elsősorban a következő területekre koncentrálódott: a Dunántúli-középhegység, különösen a Bakony, a Vértes és a Budai-hegység; fontos területek voltak még: Buda, Pest, Székesfehérvár és Esztergom; Tolna, Baranya Somogy és Szatmár megye; Szlavónia és Szerémség, a Bácska és a Bánát.

 

Mivel a Habsburgok katolikus vallásúak voltak, az osztrák császár igyekezett kizárólag katolikus lakosságot letelepíteni, ezzel is erősítve pozícióját. A telepítések kétféleképpen zajlottak. Az első szervezett telepítések állami telepítések, melyek I. Lipót, III. Károly, Mária Terézia és II. József szervezésével történtek, melyek mintául szolgáltak a földesurak által szervezett magántelepítések számára. A császári és a földesúri telepítések párhuzamosan zajlottak. A telepítési formát a birtok nagysága és szervezettsége határozta meg. A telepítésekre telepítési ügynököket képeztek ki, akik röplapokkal és meggyőző beszélgetésekkel agitálták a lakosságot a helyi kocsmákban, vásárokon és ahol erre csak lehetőségük nyílt.

 

Elsőként a városok újratelepítését szervezték meg, mivel a városok a császári seregek fontos ellátó- és támaszpontjai voltak. A városokba települő kézművesek különböző jogokat kaptak. A telepítés következtében megduplázódott a városlakók száma.

A telepítéseket három nagy hullámra oszthatjuk.

 

Az első telepítési hullám (1722?1726) során került sor a Bánát betelepítésre, Claudius Florimund von Mercy (1666?1734) gróf 1719-es tervei alapján a telepeseket a már meglévő településeken szállásolták el. Irányítása alatt az általa betelepített falvak virágzásnak indultak, iparilag kiépültek.

 

Az 1756?1763-ig tartó osztrák örökösödési háború vagy hétéves háború miatt nem kerülhetett sor azonnal a második telepítés megvalósítására. A háborút követően azonban Mária Terézia felkérte Friedrich Alois Kolowrat tábornokot, hogy folytassa Mercy gróf tevékenységét. 1766 óta a Bánátban külön népesedési bizottság működött a telepítések szervezésére. A második telepítési hullám a Bácskára koncentrálódott. A telepítést ezúttal a területen élő egyházi és világi nagybirtokosok végezték, akik a török uralom után visszakapták birtokaikat a bécsi udvartól. A telepítések 1773-ig zajlottak, melynek során Lotharingia, Trier, Svájc, a Svábföld és Tirol területéről érkeztek telepesek. Anton Cothmann vezetése alatt a telepítés sikeresen folyt, de 1771-ben a bécsi udvar megvonta a támogatást.

 

A harmadik telepítési hullám (1782?1787) a II. József által 1782. szeptember 21-én kiadott népesedési pátens értelmében folytatódott, és a királyi Magyarország teljes területét lefedte. 7600 német telepes érkezett az országba, melynek nagy része, 6000 fő, a Bánátban telepedett le.

 

Az első telepítések kudarcba fulladtak, mivel a letelepített németség nem rendelkezett tartalékokkal, a rossz időjárási viszonyok és betegségek megtizedelték a letelepített lakosságot. A telepesek ellenőrzés nélkül érkezhettek, és gyakran vegyültek el közöttük az osztrák területen nemkívánatos elemek is. Az első telepítések rossz tapasztalataiból okulva több előírás is született a telepítés menetére vonatkozóan. Ilyen előírás volt, hogy kizárólag házasok érkezhetnek, akik az életben maradáshoz szükséges tartalékokat fel tudják mutatni. Sok telepes ezért otthon feltehetően pénzzé tette minden vagyonát, sokszor a szülők, és rokonok segítségével érkeztek. A Hacker (1977) Auswanderungen aus Oberschwaben földesúri bejegyzések gyűjteményében gyakran szerepel, hogy a röghöz kötésből való megváltást az eltávozottak testvérei vagy szülei fizették meg. Igen sok esetben azonban a budakeszi anyakönyvben feltüntetett származási helyen Hacker nyilvántartásában földesúri bejegyzést nem találunk, mivel az ott élők egyszerűen ?megszöktek?.

 

A német telepesek takarmányszállítóból átalakított személyek fuvarozására is alkalmas hajóval érkeztek Magyarországra. Passauban egyfajta ?kihelyezett idegenrendészeti hivatalt? állítottak fel a császáriak, ahol a bevándorlókat regisztrálták, és számukra úti okmányokat állítottak ki. A legenda szerint néhány magyar nagybirtokos kihasználta ezeket a pillanatokat, és felszálltak a telepeseket szállító eszközre, és miután megtudakolták, kinek a birtokára mennek, a kedvezmények megduplázásával ?elcsalták? őket a saját birtokukra.

 

Budakeszi betelepítése ilyen körülmények között történt két ütemben, az első betelepítés (melyet már előzőleg megírt cikkemben említettem) 1659-ben kezdődik, amikor Lipót császár birtokot adományoz a Zichy családnak óbudai székhellyel. A Zichy család 1690?96 között kezdte meg az első telepítéseket. Budakeszi területén ekkor még két elnéptelenedett magyar falu, Alkeszi és Felkeszi áll, melyek közül csak Alkeszi népesül be újra.

 

A Budakeszire érkezők ? az előírásnak megfelelően ? mind katolikusok és házasok voltak, vagy legalábbis útközben igyekeztek ennek a kívánalomnak eleget tenni, ahogy ezt a német anyakönyvek is bizonyítják. A hagyomány szerint, akik útközben még nem házasodtak meg, azok számára a határon esketési szertartást tartottak, férfiak és nők álltak sorba, hogy a véletlenszerűen melléjük kerülővel összeadják őket. Egy legenda szerint egy nagyon szép fiatal lány egy kevésbé jóképű legény mellé került a sorban, mire ijedten megkérdezte:

 

Muss  i    t?n   schiech?   neimm??

Muss ich den  häßlichen nehmen?

Ehhez a rondához kell mennem?

 

Elgondolkodtató, hogy ősanyáink és ősapáink miken mehettek keresztül a festői szépségű német területeken, ha ilyen váratlan és nehéz helyzetekbe ismeretlenül is belevágtak, csakhogy szorongatott helyzetükből szabaduljanak. Az itt letelepített németség sorsa nem volt rózsásnak mondható az első időkben, mivel számolniuk kellett az időjárási viszontagságok és betegségek okozta súlyos helyzettel. Ezt igazolja a régi mondás: ?Der erste hat den Tod , der zweite hat die Not, erst der dritte hat das Brot?. (Az elsőnek a halál jut, a másodiknak a szükség, és csak a harmadiknak jut kenyér.) Feltehetőleg az elhagyott házakba, illetve azok romjain építkezhettek, maguk vethették a téglát is hozzá, illetve a romokat használhatták fel építőanyagként, de a földesurak is biztosítottak a betelepülők számára építési anyagot.

 

Egy monda szerint a földesúr járta a birtokot, amikor valami érdekes illatot érzett valamelyik házból. Megkérdezte, mit főznek, mire derék telepeseink megmutatták neki a ?burgonyát? amit ő még eddig nem látott. Megkóstoltatták vele, nagyon ízlett neki, és megkérte őket, hogy termesszenek ilyen növényt. Mivel tartalékuk fogytán volt, valamelyikük visszatért Némethonba ? két hét gyaloglás ? és úgy egy hónap múlva meg is érkezett a szállítmányával, melyet aztán elvetettek. A lakosság az első időszakban főleg a szántóföldön termelt javakból, állattenyésztésből és szőlőtermesztésből élt. Az ide települt lakosság több évnyi adómentességet élvezett, és kötelezettséget vállalt bizonyos szőlőfajták meghonosítására.

 

A pestisjárvány után a megcsappant lakosságnak ugyanúgy el kellett látnia a munkát, mint eddig, ez a földesúrral való kisebb összetűzéshez vezetett, de a falu akkori bírájának, Josef Weckermannak sikerült tisztáznia a félreértéseket. Ezt követően a földesúr, gróf Zichy Miklós igen intenzív telepítésbe kezdett. 1744-re a telkes jobbágyok száma már elérte a 66-ot a teljes lakosság száma pedig 900 körülire tehető. Két évvel később már 975 lakója volt a településnek. Az egyre növekvő adók jelentősen sújtották a lakosságot. Mária Terézia és II. József több jobbágyvédő rendeletet is hozott a parasztság terheinek csökkentése érdekében. A jobbágyfelszabadítás idején két társadalmi réteg különült el egymástól, az úrbéres és a zsellér. Ez a különbség a háború előtti időszakig fennállott. A jobbágyok kötelesek voltak 5%-os megváltási adót fizetni, melyet többlettermelés útján ellensúlyoztak. A többlettermelést a szőlőtermelésből nyerték, mivel a Buda környéki bor keresett árucikknek számított, még exportáltak is belőle Bécsbe és a búcsújáró helyre, Mariazellbe is. A szőlőgazdaságnak az 1872?73-as filoxérajárvány vetett véget, mely a budai hegyvidék összes szőlőgazdaságát érintette és kiirtotta. Ennek hatására a mezőgazdaság szinte megbénult, és képtelen volt a megújhodásra, ezért eleink más megélhetés után néztek, melyet a budapesti millenniumi építkezéseken és a falusi turizmusban találtak meg. De ez már egy másik történet...

 

Mayer Edina

Ma 2018. május 24., csütörtök, Eszter és Eliza napja van.