Get Adobe Flash player

Látogatóink

2010. november 20. óta
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa607
mod_vvisit_counterTegnap1159
mod_vvisit_counterEz a hét607
mod_vvisit_counterMúlt hét6181
mod_vvisit_counterEz a hónap21047
mod_vvisit_counterMúlt hónap33384
mod_vvisit_counterÖsszesen3443544

Online látogatók: 17
Az Ön adatai: 54.224.255.17
,
Mai nap: 2018 jún. 25.

Mozaikok a Fischer család történetéből

Talán nem túlzás azt álltani, hogy Budakeszi legszerteágazóbb, legterjedelmesebb és tán legprecízebb családfa albuma az, melyet Dobos Lászlóné (Fischer Katalin) készített, pontosabban: folyamatosan készít, 1949(!) óta, mert egy családfa sosincs kész. A Fischer családról és annak ?felmenői térképéről? van szó, mely a legismertebb budakeszi famíliák egyike, hiszen alkancellárt adott már a német kormánynak.

 

 

Katát nem szükséges bemutatnunk a budakeszi plénumnak, több cikluson át volt tagja városunk német önkormányzatának, évtizedek óta gyűjti a budakeszi vonatkozású régi fényképeket ill. képeslapokat, a Helytörténeti Gyűjtemény (Fő u. 127.) fotóalbumainak nagy részét saját kezűleg állította össze, a katolikus templom virágdíszítésében is rendszeresen kiveszi részét. Vérbeli lokálpatrióta.

 

 

A családfakutatás, amely afféle hobbija, kisgyermekkora óta része életének. Édesapja segítségével 12 évesen kezdte feltérképezni őseit, s mára már olyan albumot mondhat magáénak, mely több száz nevet tartalmaz. A legelső Fischer-ősök 18. századi magyarországi megjelenésével kezdődik a vaskos kötet, mely folyamatosan követi a leszármazottakat, tehát folyamatosan bővül. A bevettebb gyakorlattal ellentétben, Kata nem saját magától kiindulva, visszafelé listázza őseit, hanem az első, Budakeszi földjére lépő Fischerektől halad napjaink felé. Ezért családfája nem csak egyenes ági, hanem oldalági is, Ő maga pedig immár a Budakeszin élő 7. generációhoz tartozik.

 

Ez a jól csengő név, hogy Fischer, melynek magyar jelentése halász, a német ajkúak betelepítése óta folyamatosan jelen van szűkebb pátriánk életében: Jacob Fischer (1704??) 1730 körül érkezett Budakeszire a mai baden-württembergi Friedingenből. A család erős gyökeret eresztett, mondhatni, hogy története millió szálon kapcsolódik Budakeszi újkori történelméhez. Minden helybéli vagy innen származó, aki a Fischer névre hallgatott, vagy felmenői között voltak Fischerek, azok a Kata által ?megtalált? 18. századi ősök utódai, beleértve e sorok íróját is.

 

 

 

Mostani cikkünkben azzal az ággal foglalkozunk, melyből Kata is származik, melynek ősei hosszú évtizedeken át a hentes/mészáros szakmát űzték.

 

 

 

 

 

Fischer György (1836?1885) ? kinek 1855-ben kelt, Szentendrén kiállított hentes segédlevelének eredeti példánya kitüntetett helyet foglal el Kata ?ereklyéi? között ? egy budai születésű hajadont, a félig cseh, félig német származású Jerzsabek Annát (1840?1905) ? a későbbi "Fischermuttert"  ? vette feleségül, és hozta Budakeszire. A házaspár közismert, köztiszteletben álló, tehetősebbnek mondható, oszlopos tagja volt a korabeli falunak. 12 gyermekük született, melyből 9 élte meg a felnőttkort, köztük Fischer György (1878?1938) is, riportalanyunk nagyapja.

Budakeszi, mint a környező korabeli németlakta települések is, erősen zárt közösséget alkotott. Az egy adott évben megkötött házasságok nagy része ?falun belül? realizálódott, és ezen belül is sok esetben a felmenők döntöttek utódjaik házasságáról. Előfordult, hogy ?egzisztenciális és gazdasági? szempontok szem előtt tartásával. Nem volt azonban ritka jelenség az sem, hogy valamelyik közeli, szintén sváb településről érkezett a házastárs (Budaörs, Budajenő, Perbál, Zsámbék, Solymár, Etyek, Buda stb.). Így történt Fischer György esetében is, aki egy búcsú alkalmával ismerkedett meg jövendőbelijével, a szintén német ajkú, ?szomszéd faluból?, Pesthidegkútról származó Wippner Máriával (1882?1945), akit feleségül vett, és akivel letelepedett annak hidegkúti otthonában, a szintén hentes mesterséget űző Wippnerék családi házában, a mai II/A kerület területén.  Hat  gyermekükkel 1912-ben költöztek (vissza) Budakeszire. Ekkor vásárolták meg a Fő utca 28. szám alatti ingatlant, ami az Erkel Ferenc utca és a Fő utca sarkán áll(t). Ezt mi, budakesziek MHSZ-udvarként ismerhettünk meg a kommunista idők folyamán, ami napjainkra magában foglal éttermet, sörözőket, irodát, piacszerű udvart is, és ami az átszámozás következtében mára már Fő u. 38.

1912-ben az említett ingatlannak még csak az Erkel Ferenc utca mentén álló hosszúkás sorházi része létezett, a nagyobbik, patinásabb, a főútvonallal párhuzamos, mindannyiunk által jól ismert épületszárnyat Fischer György építette hozzá, és tette családja életterévé, nem csak otthonává, hanem ?munkahelyévé? is. Álljon itt néhány adat, hogy milyen impozáns méretű is volt a korabeli Fischer-ház: a beépített rész összesen 359 négyzetmétert tett ki, ebben benne foglaltatott két lakás (110 m?), hentesüzlet húsfeldolgozó helyiséggel (40 m?), műhelyek: vágóhíd, húsfeldolgozók és füstölő (67 m?), pincék és jégverem (83 m?), valamint egy istálló (59 m?).

 

A méretek önmagukban is elég beszédesek, a ?Fischer Metzgerei? egyike volt a II. világháború előtti Budakeszi legprosperálóbb családi vállalkozásainak. Érdemes megjegyezni, hogy a 20. század első felében kb. 8-10 család űzte a hentesmesterséget, mind saját üzlethelyiséggel, külön vevőkörrel rendelkezett, és mindegyikük szépen, tisztességesen meg tudott élni. Érdekességként még megjegyzendő, hogy szinte mindet valamilyen fokon rokoni szálak fűzték a Fischer, ill. a Jerzsabek családokhoz.

Fischer György 1938-as halála után fia, Ágoston (1906?1981), akit mindenki csak Gusztiként ismert, (Kata édesapja) vette át az üzletet. Őt nem csupán mint hentest őrizheti emlékezetében Budakeszi, hanem mint kora minden technikai újdonságáért rajongó, amatőr fényképészt is, aki olyan készüléket tudhatott magáénak, mely a képeket ún. üvegnegatívokra rögzítette. Leghíresebb, korábban a Budakeszi Hírmondó hasábjain is megjelent fényképei azok lettek, melyeket 1931. szeptember 13-án készített a biatorbágyi viaduktnál, röviddel azután, hogy Matuska Szilveszter a levegőbe repítette azt éppen akkor, amikor áthaladt rajta a Bécsbe tartó gyorsvonat, aminek következtében 22 ember veszítette életét.

 

 

De kanyarodjunk vissza a Fő utcai mészárszékhez, ami a II. világháború alatt csendesen átvészelte a borzalmakat. Bár nehézkesen indult újra a napi munka, 1946-tól az üzleti forgalom visszatért a régi kerékvágásba. Mindeközben, ugyanennek az évnek márciusában, sor került Budakeszi életének mindmáig legnagyobb és legfájdalmasabb tragédiájára: a német nemzetiségű lakosság nagy részének kitelepítésére. Begyógyíthatatlan sebek keletkeztek. Ágoston szülei ezt már nem élték meg, négy életben lévő testvére közül Fischer József (1909?1966) és felesége Sasvári (Starcz) Erzsébet (1914?1991)lett kitelepítve (ők voltak Joschka Fischer német politikus szülei). Ágoston feleségének, Koch Katalinnak (1914?2007) viszont az összes közeli rokonát Németországba ?száműzték?. Miközben Budakeszi lakosságának összetétele földcsuszamlásszerűen átrendeződött, Fischerék hentesüzlete továbbműködött, de sajnos nem sokáig, és természetesen ? a megváltozott környezet miatt ? már messze ?nem úgy?, mint azelőtt.

 

1949 júniusában megjelent a községházi küldönc, kezében egy kisebb papírral, amin az állt, hogy a teljes ingatlant ?szíveskedjenek? 72 órán belül kiüríteni, és átköltözni az Erdő utcába Martin Józsefhez, egy szoba-konyhás lakásba. Az illető, aki szemet vetett a 359 négyzetméteres házra, először a család közeli rokonának, Fischer Benedeknek (1923?1993) a szintén Fő utcai ingatlanára (ami az ősi Fischer ház és szintén hentesüzlet) pályázott, de Ágostonék házának frekventáltabb elhelyezkedése miatt, a Fő u. 38. mellett döntött. Ezzel a döntéssel lefejeztek egy sikeres vállalkozást, mely generációk óta öröklődött, megfosztottak egy családot, mely két kiskorú leánygyermeket nevelt (Katát és Bertát) élete munkájától, otthonától, perspektívájától. Örülhettek, hogy az életüktől nem. Megjegyzendő, hogy a másik említett Fischer-házat is elvették, de azt nagy viszontagságok árán vissza tudta szerezni a család.

Természetesen nemcsak Fischer Ágostonék jártak így az akkori Budakeszin, hanem még 16 családot sújtottak ilyen kegyetlen büntetéssel. Egész Magyarországon pedig sok százezren estek áldozatul az ?államosítás? néven elhíresült agyrémnek. Közhely, de valahol igaz, hogy ?minden rosszban van valami jó?, s ha így nézzük, akkor a budakesziek példája is igazolja a népi bölcsességet: ?ami nem öl meg, az megerősít!?

 

Fischer Ágostont ezt követően ?burzsoá elemnek? minősítették, rendes munkát évekig nem kaphatott, még az erdei ?tuskózást? sem végezhette sokáig. Hosszú idő után bekerült a Gellért szállóba mint fűtő, majd egy idő után, az enyhülés kezdetével egy időben ugyanott konyha mészáros lett, és eredeti szakmáját űzhette élete hátralévő részében. El sem tudjuk képzelni, hogy milyen érzés lehetett neki naponta, akár többször is eljárni a Fő u. 38. számú épület előtt, és látni a család életművét idegen kezekben. Milyen lehetett hallani, hogy az egykori Fischer-házat, MHSZ-udvarként emlegetik?! Talán jobb, ha ezeket soha sem tudjuk meg. A család leszármazottai mindmáig büszkék arra, hogy a Fischer név egykoron és hosszú időn át a hentes szakma szinonimája volt Budakeszin.

 

Alkancellár korában, egy államközi látogatás alkalmával egy afrikai ország tótumfaktuma megkérdezte Joschka Fischert, hogy miért vegetáriánus. A budakeszi sváb erre így reagált: ??hát azért, mert előttem hét generáción keresztül hentesek voltak az őseim!?


Huber-Szabó Lőrinc

 


Ma 2018. június 25., hétfő, Vilmos napja van.

Következő programok