Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Hírek

Gasztro-vasárnap volt a Budakeszi Piacon!

2018-ban indult és várhatóan 2030-ig tart a Budakörnyéki Egészségprogram.
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás partnerei ebben az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Zsámbéki-medence 12 települése. Programjaink tehát nemcsak a budakeszieket érintik, hanem a környező települések lakosságához is szólnak.

Megosztom a cikket

Rumba. Új fagyizó Budakeszin

A fagyi, minden élethelyzetet legalább 50 százalékkal jobbá tesz.
(Nicole Williams)

Június első napjaitól egy – a Spar parkolójában megnyílt – kis fagyizó pavilon csábítgatja az arra járókat. Sajátos, egyedi fagylalt ízekkel és egyéb finomságokkal is megismerkedhetnek az ide betérő édes szájú budakesziek és környékbeliek. Pápai Viktória, a fagyizó megálmodója és üzemeltetője mesél újságunk olvasóinak vállalkozásáról.

Korábban lótenyésztést és lovaglást tanult. Mi vitte rá arra, hogy egy merőben új területen is megméresse magát?

Pápai Viktória: Két éve fogalmazódott meg bennem a gondolat. A lovaglás átmenetileg nem játszik főszerepet az életemben. Addig pedig, amíg ez nem változik, szerettem volna egy olyan vállalkozásban kiteljesedni, amit magaménak érzek, ahol megjelenik a saját személyiségem, és legalább annyira tudom szívvel-lélekkel csinálni, mint a lovakkal való foglalkozást. Egy vállalkozásban nem feltétlenül csak az számít, hogy megéri-e, mert az ideig-óráig működhet, de ha az ember nem tudja hozzátenni a saját lelki oldalát, akkor az ellaposodik egy idő után.

Miért éppen a fagyi?

P. V.: Mint említettem, olyan dologba szerettem volna vágni a fejszémet, amit szívből csinálhatok. Nem voltam biztos abban, hogy éppen egy fagyizó lesz az, de mivel a fagyi az egyik kedvenc desszertem, gondoltam, ez már egy jó kezdés. Így hát 1,5 évnyi országjárás és fagyi kóstolás után választottam ki azt a fagyizót, amelynek a fagyijait én is jó szívvel fogyasztom.

És a végén hol találta meg álmai fagyiját?

P. V.: Gödöllőn, a Sissi cukrászdában. Több év fagylaltja díjjal is büszkélkedhetnek, melyek megalkotója Koncz Andrea. Fagylaltjaiban szakmai szeretete köszön vissza. Már a nevek is sokat ígérő ízvilágúak: „Modena kincse”, „Szelíd kender, vad szederrel”, „Balzsamos sült áfonya, kecskesajttal . Nagyjából 50 féle íz van a repertoárban, de a megújulás és a változás folyamatos.

Csak fagyit lehet itt kapni?

P. V.: A fagylalt mellett kávé variációk, Budakeszin készített díjnyertes MAYER szörpök, illetve sütemények (vegán és hagyományos egyaránt) egészítik ki a választékot.

Az üzlet gyakorlatilag reggeltől estig üzemel a hét minden napján. Ez a forró nyár alighanem csak a munkáról szólt.

P. V.: Hétfőtől csütörtökig 10.30-20.30- ig, péntek-vasárnap 09-20.30- ig vagyunk nyitva. Sokat láthatnak a pult mögött, de amikor nem vagyok itt, akkor is a fagyizó ügyeit intézem. Mindehhez még hozzá kell tennem, hogy a reggeli beüzemelés már két órával korábban, nyitás előtt elkezdődik, és zárás után még ugyancsak két órába telik, míg végleg bezárhatjuk magunk mögött az ajtót. Gyakorlatilag napi 16 óra munkát követel a fagyizó üzemeltetése.

Még szerencse, hogy ebben a pokolian meleg nyárban, az eladótérben hűs a levegő!

P. V.: Igen, az eladótérben egy légkondicionálónak köszönhetően kellemes, hűs levegő van. Enélkül a hűtők és fagyasztók által termelt hő a nyári meleget fokozná a pavilonban.

Hogy bírja erővel, energiával ezt a hatalmas megterhelést? Reggeltől estig mosolyog a vevőkre, fáradtságnak nyomát sem látni?

P. V.: Az energiám naponta újratermelődik egy vásárló néhány kedves szavával, egy mosoly viszonzásával. Hiszek a vonzás törvényében, az ember azt kapja vissza, amit ad.

Honnan jött a Rumba elnevezés?

P. V.: Lovas korszakomban volt a lovasiskolában egy Rumboso nevű, ma is élő ló, aki nagyon közel állt a szívemhez. Az ő beceneve Rumba. Abban a szellemben választottam ezt a nevet, hogyha csak fele annyi örömet kapok ettől a fagyizótól, mint tőle, már elégedett ember leszek.

Bármennyire is fura, tulajdonképpen a nyár elteltével csak most kezdődik igazán a főszezonja, hisz a fagyizót éppen az előző tanév végén nyitotta meg a Márity László utcában, abban az utcában, ahol iskola, óvoda és bölcsőde is működik, és a gyerekek a legnagyobb rajongói ennek a hideg csodának.

P. V.: Valóban megnőtt a forgalmunk az elmúlt hetekben, és ami talán a legfontosabb, ez alatt a három hónap alatt kialakult egy törzsvásárlói körünk is, és gyakran azt tapasztalom, hogy ez a kis terület egyfajta közösségi térként is működik, ahol ismeretségek, kapcsolatok alakulnak ki, és ez talán mindennél fontosabb.

A téli hónapokban is nyitva lesznek? Az nem éppen a fagyizás ideje!

P. V.: Télre ezúttal elbúcsúzunk és tavasszal újratöltődve, tárt karokkal várjuk a nap első sugaraival a fagyizni vágyókat.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2021 szeptember

Megosztom a cikket

Felejthetetlen sportsikerek után is gazdag életút

Sarlós György és Sarlós Erzsébet. A Budakeszin élő házaspár a magyar evezős sport kiemelkedő képviselői. Sportsikereikről és az azt követő mozgalmas évtizedeikről szól ez az írás.

Életük közös története 1959-ben kezdődött. A lengyelországi Bydgoszcz-ba utaztak mindketten egy ifjúsági evezős versenyre, életük első nemzetközi versenyére. Akkoriban még külön vonatfülkében utaztak a fiúk és lányok. Az ablakon kitekintve fedezték fel egymást egy életre. 1965-ben házasodtak össze. Kettőjük közül az első nagy nemzetközi sikereket – még Mózer Erzsébet néven – Sarlós Erzsébet érte el az evezős sportban. Háromszor lett Európa-bajnoki bronzérmes.

1960-ban négyesben, 1962-ben kettesben, 1963-ban pedig egyesben. Sajnos abban az időben még nem volt a női evezés olimpiai és világbajnoki szám. Sarlós György 1967-ben és 1969-ben lett Európa-bajnoki ezüstérmes, 1968-ban pedig a mexikói olimpián szerzett ezüstérmet a Melis Antal-Csermely József-Sarlós György-Melis Zoltán egység tagjaként a kormányos nélküli négyesben, mindezt úgy, hogy napi 8 órában dolgozott a Magyar Optikai Műveknél.

Az ezüstnégyes sikere mindmáig a magyar evezős sport legjelentősebb olimpiai eredménye, mely egykor a Paris Match címlap fotója volt. Erzsébet pályafutásának 1964-ban, a tatai edzőtáborban egy súlyos vízi baleset vetett véget. Az ezt követő években elvégezte a TF tanári és szakedzői szakát, megkapta a legjobb magyar edzők elismerését szolgáló mesteredzői díjat és szült két leánygyermeket.

Csak 1973-ban fordult ismét az evezés felé, mikor gyermekei és férje unszolására elkezdte az evezős edzői munkát. Az első utánpótlás csoportja innen, Budakesziről verbuválódott, de Pátyról is sokan jöttek, ahol akkor testnevelőként dolgozott. Tornatermük a budakeszi erdő volt. Elsősporban ifi neveléssel foglalkozott. Közülük később többen lettek országos bajnokok, és néhányan kikerültek az olimpiákra is. Egyik lánya, Sarlós Erzsébet több országos bajnoki érmet is szerzett, és az ún. „kettétört”, a Los Angeles-i olimpiai játékokat bojkottáló szocialista országok számára megrendezett „Barátság Játékokon” 1984-ben 3. helyezést ért el. Másik lánya, az ugyancsak többszörös magyar bajnok Sarlós Katalin világbajnoki bronzérmes lett és olimpiai 8. helyezést ért el Szöulban. Sarlós Erzsébet 1992-ben fejezte be az edzői munkát. Edzői pályája során mindvégig a Budakeszi-Páty-népszigeti edzések-válogatott edzőtábor-Dunavarsány között ingázott kocsi nélkül, mely minden idejét lekötötte. Elmondása szerint nagyon sokat köszönhetett a sportnak. Szegény családból származott, és számára a sport nyitotta ki a világot.
György a versenyzői pályafutását 1972-ben fejezte be. Ezt követően ő is elvégezte a TF evezős szakedzői szakát, és sok éven át edzőként dolgozott a Ferencváros, majd a Vasas evezőseivel. Aztán 1990-ig a Ferencvárosnál a sportosztály vezetője lett. 16 szakosztály és mintegy 2000 versenyző volt akkor a klubnál. Végül pedig a Magyar Evezős Szövetség technikai igazgatójaként ment nyugdíjba.

Sarlós Erzsébet 1992 után a képzőművészet felé fordult, melyben mindig számíthatott férje támogatására. Legtöbbször olyan embereket sorolt az élet a látókörébe, akik segítették művészi fejlődését. Köztük is legfőképpen Csákvári Nagy Lajos szobrászművészt. Érdeklődése a képzőművészet irányába nem volt új keletű, hiszen már 14 éves korában kiküldték egy rajzát Párizsba – egy gyermekrajz kiállításra -, ahol első díjat nyert. Úgy gondolja, hogy a sporthoz elengedhetetlen kitartást, erőt és a képzőművészeti alkotáshoz megkerülhetetlen kézügyességet és kreativitást kovács őseitől kapta. Az elmúlt 30 éves alkotói korszakában a szobrászattól a festészetig, kisplasztikáig, térplasztikáig a képzőművészet számos ágában próbára tette tehetségét.

Üveg, réz, fa, gipsz és még számos más anyag is engedelmeskedett kezének, alkotói fantáziájának. 2002-ben sikerült bemutatni egy gipsz Madonnát Rómában, a Sancta Maria székesegyház Brabante termében, ahol minden évben megrendezik a „100 jászol” kiállítást. Rómában öt alkalommal is kiállították egy-egy alkotását. 2003-ban nagydíjat kapott a Néprajzi Múzeum betlehemi kiállításán. Izgalmas kihívás volt számára a kisplasztikai karikatúrák megformálása. Az emberi tulajdonságok végtelen sora adta ezeknek a kisplasztikáknak a címeit: agyafúrt, pihentagyú, jóvágású, bogaras… Számos sikeres kiállítása volt Budakeszin, a művelődési központban. Tagja a KesziArt Egyesületnek. Sarlós György soha nem távolodott el az evezős világtól. Egykori osztrák, német és magyar sporttársaival évtizedekkel ezelőtt megszervezték a veterán evezősök World Master versenyeit, melyeken számos bajnokságot nyert ő és lányai egyaránt. A 2019 World Master evezős regattának a Velencei-tó volt a színhelye, ahol 53 ország, 3800 versenyzője indult el a mintegy 650 futamon.
György néhány alkalommal részt vett országos novellaíró pályázatokon, melyeken több díjat is elnyert.

Ezek a novellái a pályázatok antológiáiban jelentek meg. 2004-ben pedig magánkiadásban kiadott egy könyvet – borítóját felesége festette meg – Az evezős címen, mely köny-nyed, édes-bús visszaemlékezés hosszú sportpályafutására. 2006-ban a kötet a Magyar Sportmúzeum Ezüstgerely díjazottja lett. A kötet fülszövegén az alábbi sorok olvashatóak Sarlós Györgytől:

Kedves Hölgyem, Uram!
Ötven évet tart kezében, talán száz gramm az egész. Kérek még nyolc dekát, jöjjön, evezzünk egy kicsit! Menjünk el együtt a „stégig!”
– Mindenki tud evezni, főleg a zuhanyban. • A lapát hajtja a hajót, a „szöveg” lefogja. • Ne add fel soha – csak a cél után állj le! • Ha vízbe estél – gyere ki – félő, hogy „ráfázol”. • Csak akkor kezdd el az új „csapást”, ha befejezted az előtte levőt. • Ha egyedül vagy a „pályán” – ne félj! -, a mezőny már elment. • Próbálj meg evezni, ha sokszor megpróbáltad, lehet, hogy evezős leszel. • Mi kell az evezéshez? – Víz, hajó és lapát. – A többi Benned van.

56 éve kötöttek házasságot. A 81 éves Sarlós György és 80 éves Erzsébet, a mai napig aktív életet élnek, minden idősebb kori „itt fáj, ott fáj” ellenére. Erzsébet heti kétszer 1200 métert úszik, és soha nem maradnak el a napi közös, 2-3 kilométeres sétáik kutyájukkal, a budakeszi erdőben. Ha nem csinálnák ezt, fekvő betegek lennének, vagy már nem is élnének.
Hosszú, sikeres életük titkát egyrészt abban látják, hogy tisztelni, megérteni kell a másikat, és ha hosz-szú egy kapcsolat, annak ellenére, hogy együtt csinálnak mindent, legyen olyan elfoglaltság, hobbi, melyet támogat a társ. Mindezek mellett nagyon fontos számukra, hogy gyermekeik, 4 unokájuk és nemrég megszületett dédunokájuk léte, erős szeretete veszi őket körbe.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2021 szeptember

 

Megosztom a cikket

Budakeszi siker a XXIV. Aquincumi Költőversenyen

Idén szeptember 25-én rendezték meg az Aquincumi Múzeumban a Költészet Napjára tervezett, de akkor a járvány miatt elhalasztott költőversenyt.
Városunk lakója, Mechler Anna összesen három díjat nyert el a versenyen: Audiencia című munkája közönségdíjas lett, Gyermekhalál című verse pedig megkapta a Nagy Lajos Társaság különdíját és a harmadik helyezéssel járó bronzzal ékesített babérkoszorút. GRATULÁLUNK!!!
„Az Aquincumi Költőverseny egy jeligés megmérettetés, ahol egy adott hívószóra klasszikus formában írt időmértékes verseket vár a zsűri. A döntőbe jutott alkotásokat színészek tolmácsolásában hallgathatja meg a közönség. A helyszínen egy epigrammaíró verseny is zajlik. Idén a „morbus epidemicus”, a járványos betegség volt a téma; érdekes volt hallgatni, hogy ez a két szó milyen gondolatokat, mennyire különböző alkotásokat hívott elő az egyes szerzők tollából.
Természetesen nagyon-nagyon örülök az elismerésnek, de számomra legalább ekkora ajándék volt az is, hogy hallhattam a saját munkáimat a színészek értő és kifejező tolmácsolásában” – nyilatkozta a Hírmondónak Mechler Anna.

Megosztom a cikket

Dr. Horváth Ildikó, városunk díszpolgára

„Budakeszisnek lenni jó”

Budakeszi 2021. évi díszpolgári címét a városunkban élő prof. dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkárnak ítélte önkormányzatunk – ennek kapcsán kereste meg szerkesztőségünk a kitüntetettet. Az egészségügyben elindult szemléletváltásról, az alap- és járóbeteg ellátás decentralizálásáról, a Budakeszi Egészségügyi Központ példaértékű megvalósulásáról, a Buda környéki egészségprogramról és természetesen szűkebb otthonáról kérdeztük a négygyermekes édesanyát, hisz „Budakeszisnek lenni jó”.

A korábbiakhoz képest milyen szemléletváltozás következett be az elmúlt években az egészségügyi ellátásban?

Horváth Ildikó: Az emberek egészsége nemcsak jelentős egyéni érték, hanem a nemzet jövőjének záloga és az ország versenyképességének meghatározója. Magyarország nemzeti kormánya kiemelt értékként tekint az emberek egészségére. Hazánkban az elmúlt években jelentősen nőtt a születéskor várható egészséges életévek száma, amelynek további növeléséhez fontos az emberek egészségtudatos magatartásának megerősítése és a betegségek megelőzésében, korai felismerésében, gyógyításában történő további fejlesztések megvalósítása. 2019-ben a kormány megtárgyalta és irányadóként elfogadta azt az előterjesztést, melyet prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a magyar egészségügy fejlesztéséről, a prevenciós szemléletű új egészségkultúra kialakításáról nyújtott be.

Miniszter úr iránymutatásával megkezdtük az alapellátás rendkívüli megerősítését, és a kijelölt Országos Intézetek programjai alapján átfogó nemzeti egészségügyi programokat dolgoztunk ki. Ezek közé tartozik a szív- és érrendszeri, onkológiai és mozgásszervi megbetegedések, valamint a lelki egészség és gyermekegészség területek. A koronavírus világjárvány tapasztalatai alapján miniszter úr kezdeményezte a Nemzeti Infektológiai Programot, amely elkészült, és külön hangsúlyt fektet a légúti fertőzések megelőzésével, gyógyításával kapcsolatos területekre.
A szemléletváltásban kiemelt jelentőségű az EMMI azon törekvése, hogy az emberek minél közelebb és minél gyorsabban jussanak ellátáshoz. Ennek eléréséhez nagy figyelmet fordítunk a járóbeteg-ellátás fejlesztésére, bővítésére és az ilyen kezdeményezések felkarolására, valamint a digitális egészségügyi szolgáltatások körének jelentős bővítésére.

Nem mindennapos az alig több mint két és fél éve átadott Budakeszi Egészségügyi Központ története, ahol napjainkban már 21 szakrendelés várja a betegeket, havonta mintegy 3000-en keresik fel az intézményt a helyiek és a Buda környéki települések lakói. A szakrendelő korszerű eszközei felveszik a versenyt a magánrendelői szektorban használtakkal. Ez a példaértékű fejlesztés, az ilyen jellegű praxis közösség megszervezése az egész országra is kiterjedő – lépésről lépésre megvalósuló – egészségügyi koncepció része?

H. I.: Igen, az alapellátás fejlesztésében a praxisközösségek kialakítása lépcsőzetesen mára országos programmá vált. Az ilyen formában együttműködő háziorvos közösen látják el a területükön élőket a korábbinál szélesebb körben és magasabb színvonalon. Ha pedig további konzultációra van szükség, akkor a háziorvos már a digitális eredményeket és kérést küldi el a szakrendelőbe, városi kórházba.

A szakrendelők fejlesztésének egyik fontos szempontja, hogy háziorvosokkal és a helyi kórházakkal szoros együttműködésben dolgozzanak. Ezáltal egyrészt gyorsabbá válik a betegelőjegyzés és a beutalás, másrészt a korszerű műszerparkkal, a megújult infrastruktúrával az intézmények még alkalmasabbá válnak arra, hogy nagyobb arányban végezzenek olyan ellátást, ami a beteg végleges gyógyulásához járulnak hozzá. A lakóhelyhez közeli, a szükségletekre válaszoló szakrendelő fejlesztésnek kiemelkedően szép példája a dinamikusan fejlődő Budakeszi Egészségügyi Központ.

Az európai egészségprogramok „Oscar-gáláján” a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Népegészségügyi programja III. helyezést kapott a városok kategóriájában az Európai Bizottság által szervezett 2020 EU Health Award díjátadóján. Óriási jelentőségű ez a díj, melyre joggal lehet büszke a Buda környéki térség, mivel Magyarországról idáig egy program sem kapott még ilyen magas fokú nemzetközi minősítést a gyermek egészségfejlesztés területén. Ez a Népegészségügyi Program milyen célokat tűzött ki?

H. I.: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nagy hangsúlyt fektet az emberek egészségtudatos viselkedésének megerősítésére, hiszen egészségtudatosságuk növelése kulcsszerepet játszik nemzetünk jövőjében. A Népegészségügyi Program egyik fontos célja, hogy elültessük ennek a gondolatnak a csíráját, és általa növeljük honfitársaink egészségben eltöltött éveinek számát. Fontos, hogy az egészségünk megóvása, még a betegség kialakulása előtt jusson az eszünkbe, hisz nem lehet annál szebb és fontosabb feladatunk, minthogy óvjuk és ápoljuk magunk, illetve családtagjaink egészségét. A Nemzeti Egészségügyi Programok a megelőzésre épülnek. Az egymásra épülő elsődleges és másodlagos megelőzés, azaz az egészséges életmód fejlesztése és a népegészségügyi szűréseken való részvétel növelése életet ment!

A egészségmegőrző szemlélet a kialakításában jó úton haladunk. 2010 óta uniós összehasonlításban a magyar népesség egészségi állapotát jelző több mutatóban is pozitív irányú elmozdulás történt. Növekvő tendenciát mutat a születéskor várható élettartam és az egészségesen várható élettartam is. 2010 és 2018 között a férfiaknál 3,5 évvel, a nőknél 2,5 évvel emelkedett az egészségben várható életévek száma. Célunk, ahogyan azt Kásler miniszter úr 2019 tavaszán meghirdette, egy „új egészségkultúra” megalapozása és a népegészségügyi célú, szervezett szűrések és a praxisközösségek országos kiterjesztésével, az Egészségfejlesztő Irodák működtetésével e kedvező tendencia folytatása, megerősítése.

Az EMMI munkáját igazolja továbbá, hogy Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója, amikor áprilisban nálunk járt, üdvözölte és elismerően nyilatkozott a magyar egészségügyben meghozott határozott lépésekről, továbbá a példaértékű COVID-19 elleni oltási kampányról. A háttérben folyó szakmai műhelymunka egyik kiváló eleme a BÖT programja, melynek magas szintű nemzetközi elismeréséhez ezúton is gratulálok.

Mikor dr. Győri Ottilia, városunk polgármester asszonya bejelentette díszpolgári címének odaítélését, idézett Öntől egy remek szlogent: „Budakeszisnek lenni jó”! Mi ennek a három szónak az üzenete?

H. I.: Budakeszin, mint az Isten tenyerén, úgy lakunk ebben a városban. A települést a hegy békés harmóniával öleli körbe, és ahogy rányílik a Zsámbéki medencére, hihetetlen gyönyörű, páratlan természetes szépségével minden nap elkápráztat és megnyugtat. A város békéje, gyermek- és családbarátsága áthatja a mindennapjaimat. Szeretek itt élni.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2021 szeptember

Megosztom a cikket

Egy víznyomócső megsérült ma, szombat reggel a Fő utcán a Városháza közelében

Sikerült lokalizálni az FVM Zrt. munkatársainak a sérült szakaszt.
A feltárás közben egy 80-as eternit nyomócső felett egy (szabálytalanul) elhelyezett gázcsövet kaptak el a munkagéppel.
Ezt kijavították és visszaadták a gázt. Most kezdődik a hibás rész kiváltása. Közkutat helyeztek ki a tűzi víz csapra!
Kérik az érintett lakosok megértését és a türelmét.

Megosztom a cikket

Ma van a Magyar Diáksport Napja

A Nagy Sándor József Gimnázium tanárai és diákjai ebből az alkalomból a budakeszi Sportpályán tartották meg az iskola hagyományos Sportnapját, amelynek immár több mint egy évtizedes hagyománya van.
Ügyességi feladatokat kell teljesítenie a résztvevőknek, nagy a lelkesedés azt követően, hogy tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt a rendezvény, mondta a Hírmondónak Borók Edit igazgató. Hozzátette, köszöni az önkormányzat és a TESCO támogatását, előbbi a pályát bocsájtotta rendelkezésre erre a napra a giminek, az áruházlánc budakeszi boltja pedig ásványvízzel és egy kis harapnivalóval kedveskedett a diákoknak.
 
Megosztom a cikket

Jó egészséget kívánunk Császár Lajosnak, Nagy Jánosné Klárikának és Kereki Lajosnénak!

Győri Ottilia hivatalos oldala:

Fontos a szépkorú budakesziek megbecsülése, tisztelete. Ezért ma meglátogattam a 95 éves Császár Lajost, aki több évtizeden keresztül presbiterként segítette a helyi református gyülekezetet. Nagy Jánosné Klárikát és Kereki Lajosnét 90. születésnapjuk alkalmából köszöntöttem. Jó egészséget kívánok nekik!

Megosztom a cikket

Közeledik a Kert utcai körforgalom átadása – Újabb átmeneti forgalomkorlátozások!

FRISS!!! A kivitelező tájékoztatása szerint a Patak utca kopórétegét műszaki okokra hivatkozva ma, szeptember 29-én nem tudta a Strabag folytatni, illetve befejezni. Előreláthatóan 2021.10. 04-én, hétfőn fogják befejezni. Addig a jelenlegi forgalmi rend marad érvényben az érintett útszakaszokon.

A Budakeszi Lidl áruház kapcsolódó külső útépítési munkái a befejező szakaszához érkeztek. A kivitelező VIANOVA 87 ZRT. tájékoztatása szerint az alábbi ütemezés szerint haladnak a további munkálatokkal, amelyekre vonatkozóan a változtatási jogát fenntartják az időjárás, és egyéb nem várt havária események esetére. Az aszfaltozási munkákat az alábbi ütemezés szerint tervezik, amihez az alábbiak szerinti forgalomtechnikai változások szükségesek.

2021.09.27., hétfőre tervezett munkák

A körforgalom Kert utcai ágainak kötő és kopóréteg építése. Forgalmi rend a jelenlegi kb. 8.00 – 11.00. óra között. A körforgalom Domb utcai ágának és maradék ágaknak a kopóréteg építése.
Forgalmi rend változás!
Kb. 11.00-17.00 óra között a csomópont teljesen le lesz zárva! A Kert utca Fő utca felőli része továbbra is zsákutca marad. A Kert utca Megyei utca felőli része erre az időszakra szintén zsákutca lesz. A Domb utca felé a jelenleg is használt ideiglenes úton lehet közlekedni.
A Kert utcai korlátozások várhatóan az esti órákban megszűnnek, a körforgalmon keresztül a Kert utca mindkét ága, és a Domb utca a Fő utca felé járható lesz.
Ekkortól (az esti óráktól) a Patak utcát viszont lezárják a forgalom elől. Nagyszénászug a Patak utca lezárásával egyidejűleg csak a Fő utca felől a körforgalmon keresztül lesz megközelíthető.

2021.09.28., keddre tervezett munkák

A Patak utca és az Akácfa utca kopórétegének építése.
A forgalmi rend: a Patak utca a Budaörsi úti csatlakozástól, valamint az Akácfa utca (Lidl építkezés) teljes egészében zárva lesz! A Kert utca és Nagyszénászug a körforgalmon keresztül a Fő utca felől megközelíthető, a Budaörsi út felől viszont nem!

2021.09.29., szerda az építésre szánt „tartalék nap”

Az aszfaltozási munkák befejezése után a végleges burkolatokon zajlik a forgalom, de még a munkaterületen.
A végleges forgalomtechnikai jelzések elhelyezéséig az ideiglenes táblák jelzései, illetve a KRESZ szabályai a mérvadók.
Az aszfaltozási munkák után még várhatóan jelen lesznek az útépítő munkások a területen, a befejező és egyéb forgalomtechnikai munkák végzése miatt így továbbra is fokozott óvatosságot és türelmet kérünk az autósoktól!
A végleges forgalomtechnikai jelzések kiépítése (burkolatjel festések) a 40. héten fognak megtörténi, a forgalom időszakos megállítása mellett.

Megosztom a cikket