Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Hírek

Cinegékről

Mindenki madarai. Ha megkérdezünk bárkit, hányféle hazai madarat ismer fel biztosan, az első ötben benne lesznek a cinegék. Még a kőrengetegből alig kimozduló, megveszekedett városlakók is ismerik ezeket a madarakat, hiszen az év bármely szakában felbukkannak a parkokban, vagy éppen a buszmegállóban kornyadozó bokrokon, megpillanthatjuk őket a kopasz téli fák ághegyein tornászva, esetleg a tavaszi hajtások között hirdetve, hogy ideje nekiállni a kerti munkáknak, mert emlék már csak a fagy, s ha így van, sürgősen „nyitnikék”.

A cinege az amatőr ornitológusnak is mindennapi, „betevő” madara, hiszen ezek a színpompás, apró énekesek a nyáridő múltával nem kapnak szárnyra, nem indulnak el dél felé a trópusok kövér hernyóit keresni, hanem a zimankós télben is itt maradnak csupasz, lombjahagyott erdeinkben. Az ínséges hónapokban nem ritkán csapatokba verődve járják az erdőt, eleség után kutatva. Magam legutóbb egy terebélyes galagonyabokron figyeltem meg egy tarka társaságot: széncinege, kék cinege és szürke kabátos, fekete tonzúrás barát cinege csipegette a dércsípte, piros bogyókat, és még egy kisebb csapat őszapó is csatlakozott hozzájuk, üdítően bővítve a decemberi madárkínálatot. Cinegéért persze nem kell az erdőig menni, hiszen a madárbarátok által a kertietetőkre kitett eleségen egészen biztosan és gyakran felbukkannak.

A széncinege az egyik leggyakoribb madarunk. Szinte minden élőhelyen megtelepszik, ahol fészkelésre alkalmas odút, vagy más üreget talál, de befészkel a postaládába, a tornác ácsolatának rejtekébe, sőt, megfigyelték azt is, hogy a szemfüles cinege fészket rakott a fa tövébe leásott, locsolásra használatos dréncső mélyére is. Fiókáit többnyire hernyókkal és pókokkal eteti, étlapjukat csigahéjjal egészítve ki, ami a legfontosabb kalciumforrásuk.

Herman Ottó így ír róla: „Hasznosságban és elevenségben ez a czinegék vezére. Nyugtalan, dolgos, hangos és mindig jókedvű; hajnaltól napestig folyton munkálkodó. Megragad az ágacska legvégén, fejjel lefele és vizsgálja a koronarügyet, vajjon nem rontja-é valami gonosz nyű vagy bogár? Megtapad még a falon is, csak egy kicsit ripacsos legyen; búvja az odvakat, zugokat, a hova csak fér és mindenütt üldözi a rovarságot; hozzá mintha sohasem tudna jóllakni, folyton keres és folyton eszik. Nem sokat törődik az emberrel, bátran bejön az eresz alá, néha rászáll még a verőczére is; az ablakdeszkára kerülve benéz a szobába.”

A széncinege télen magvakkal táplálkozik. A hideg hónapokban áttelelését nyers napraforgómag, (nem sózott!) szalonna vagy cinkegolyó kihelyezésével segíthetjük. Jegyezzük itt meg, hogy egy jószívű madárbarát időről-időre kukoricát helyez ki a budakeszi Madárösvény etetőire. Nem vitatva jó szándékát, arra kérem, hogy egyszer óvatosan próbáljon meg elrágni egy szem száraz kukoricát és gondolkodjon el azon, hogy vajon mit tud kezdeni a kavics keménységű maggal az itthon telelő, apró madarak többsége. A kukoricát még a köztudomásúan rettenthetetlen házi baromfinak is megdarálják! A vad madarak közül a lúdfélék, vagy a varjak szedik fel a kukoricát, ám ezek aligha fordulnak elő az etetőkön. Ám ha esetleg a téli hónapok ínyencsége, a sütőtök leves kerül otthon az asztalra, akkor a tök magját bátran ki lehet vinni az etetőre, az éhes madarak az utolsó szemig elfogyasztják! Herman Ottó nem véletlenül említi meg a széncinege egyik idevágó népi elnevezését: tökcinege.

A cinegék téli etetésének egyik legkülönlegesebb módját Fekete István írja le Téli berek című regényében. Amikor a vidéki rokonoknál telelő Tutajos, polgári nevén Ladó Gyula Lajos puskavégre kapja élete első rókáját, a nyúzás után Matula bácsi arra biztatja a városi legényt, hogy a vörös „kabátjától” megfosztott ravaszdit akassza ki a Kis-Balaton nádrengetegében megbújó kunyhó mellet egy fára. Az előbb értetlenkedő legény csodálkozva látja, hogy a fagyott rókatetem zsírját, húsát milyen jókedvűen farigcsálják az éhes cinegék.

A széncinegénél apróbb, de nem kevésbé színpompás dísze erdeinknek, kertjeinknek a kék cinege. Termete ellenére meglehetősen agresszív más madarakkal szemben. Télen csapatosan keresi fel a sűrű nádasokat, a nád magját fogyasztja. Fiókáit kizárólag állati táplálékkal (hernyók, pókok, lószúnyogok) eteti, és az öreg madarak is rovarokkal táplálkoznak. A hideg idő beálltával ők is áttérnek a magevésre. A nálunk költő madarak állandók, míg a tőlünk északabbra költő egyedek nagy számban telelnek hazánkban.

Fekete sapkás rokonához hasonlóan a kék cinege is odúban költ. Városokban, árterekben, zárt erdőkben, gyümölcsösökben, parkokban mindenütt előfordul. Az állomány egy része kétszer költ. A fészek a madár testméretéhez képest igen nagy, melyet többnyire a tojó épít. Gyökér, szalma és fűszál alapra mohából készíti, amit szőrrel bélel ki. A fészekalj olykor igen nagy, 6-14 tojásból áll. A két szülő közösen eteti az örökké éhes utódokat. A fiókáit gondozó kék cinegéről nagy szertettel ír Herman Ottó: „Legékesebb és leghasznosabb madaraink közül való, mely, mint czinegetársai is, fáradhatatlan munkása az erdőnek, a kertnek, gyümölcsösnek s a rovarok pusztításával kiszámíthatatlan hasznot okoz. Milliókra rúg az egy-két czinegecsalád által elpusztított káros bogárság száma és meg van számlálva, hogy egy párocska 17 óra alatt négyszázhetvenötször tért vissza fiaihoz eledellel.”

Illisz L. László

fotók: www.tiszatoelovilaga.hu

(Források: Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Pallas Rt. Nyomdája; www.mme.hu.  )

 

Megosztom a cikket

Beruházást záró adventi gyertyagyújtás

„Az öröm gyertyáját gyújtottuk meg az adventi koszorún, a Máriamakk városrész csapadékvíz-elvezetésének megvalósítását záró rendezvényen. Örülök, hogy még idén befejeztük ezt az önkormányzati beruházásunkat is. Köszönöm a lakosok türelmét!” – írta a hivatalos Facebook oldalán a polgármester.
A városházi rendezvényen dr. Győri Ottilia úgy fogalmazott: „Advent 3. hétvégéje van, ami az örömről szól. Örülök, hogy elmondhatom: az elmúlt 10 évben 11 milliárd Ft-ot fordítottunk Budakeszin fejlesztésekre. Ebből mintegy 2 milliárd Ft-ot fordítottunk a makkosmáriai városrész fejlesztésére. Mindezt szennyvízelvezetésre, közvilágításra, csapadékvízelvezetésre, az utak fenntartására és útépítésre fordítottuk.


A „Budakeszi, Máriamakk városrész csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése” beruházáshoz a Pénzügyminisztériumtól 344.999.549 Ft-ot kaptunk, vissza nem térítendő támogatásként. Ehhez az önkormányzatunk is hozzátett 358.643.557 Ft önrészt.
A beruházással a Patak utca Akácfa utca és Kert utca közötti szakaszának, a Kert utca Megyei útig tartó szakaszának, az Árnyas utca Kert utca és Makkosi út közötti szakaszának, a Bem utca Árnyas utca és Gábor Áron utca közötti szakaszának, és a Makkosi út Székely köztől a Zichy közig tartó szakaszának csapadékvíz rendezését, elvezetését oldottuk meg. A kialakított elvezető árok a településrész teljes csapadékmennyiségét vezeti a Budakeszi-árokba.
A beruházásra vonatkozó szerződést 2020. augusztusában írtuk alá, a kivitelezés tavaly szeptemberben kezdődött, 3 ütemben megvalósult meg, és idén novemberben értünk a végére.
Néhány technikai adat: a beruházás során összességében 2863,82 folyóméter vasbeton csapadékcsatornát építettek be, vízbeeresztős beton fedlapokkal, és a kijelölt helyeken víznyelő rácsokkal. A kocsibejáróknál 10 tonna, míg a többi helyen további 5 tonna teherbírású fedlapot elhelyezett el a kivitelező. A nyílt ároknál minden olyan kapubejárót lefedtek, amelyik előtt közvetlenül elhalad a csapadékcsatorna.


A beruházás során a meglévő közműveknél közel 600 folyóméternyi ivóvíz nyomóvezetéket és 37 folyóméter gravitációs szennyvízcsatorna vezetéket kellett kiváltani, cserélni.
Ezután következik az utak állapotának javítása. Elkezdtük a Kert utcával. A következő ilyen nagyberuházás, amihez pár hete megkaptuk a 345 millió Ft-os állami támogatást is, az a Makkosi út felújítása lesz. Köszönöm Menczer Tamás államtitkár úr közbenjárását az ügyben. A munkát tehát folytatjuk, nem állunk meg!
A Kert utca, Patak utca, Domb utca határolta csomópontot is fejlesztettük. Közlekedési csomópontot, körforgalmat építettünk, új aszfalt burkolattal. Itt épült meg, és hamarosan nyit a Lidl áruház. Buszmegálló is lesz itt, és a nemrég átadott, új bicikliutunk is innen indul a Farkashegyi reptérre.
Köszönet mindezért a tervező Környezetvédelmi, Tervező, Szolgáltató és Tanácsadó Kft-nek, a kivitelező FER 3331 Kft-nek, polgármesteri hivatalnak, a magyar kormánynak, és Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő úrnak, hogy segítették a beruházás megvalósítását.” – zárta szavait a polgármester.
A rendezvényen részt vett és felszólalt Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő és Filó Kristóf kanonok, tb. főesperes, plébános is.

Megosztom a cikket

Orbán Viktor: Januártól öt százalékkal nő a nyugdíj, és a 13. havi nyugdíj összege is

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején elmondta: Módosítani kellett a költségvetést, mert a jegybank előrehozta az inflációs jelentését, így a következő évben esedékes lesz a nyugdíjak gazdasági körülményekhez alakítása. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy „jól is teszik a nyugdíjasok, hogy pontos elszámolást várnak a kormánytól”.

Mivel jövőre magasabb lesz az infláció, mint ahogy azt a kormány júliusban számította, döntöttek a nyugdíjak 5 százalékos emelésről – mondta a kormányfő. Az erről szóló rendelet pénteken jelenik meg a közlönyben.

Ezen felül a következő évben visszaadott 13. havi nyugdíj összege is 5 százalékkal emelkedik.

https://mandiner.hu/cikk/20211210_orban_viktor_belfold_kossuth_radio_interju

Megosztom a cikket

Karikó Katalin sejtése: az omikronnal vége lehet a világjárványnak

„Ha valóban úgy van, hogy kiszorítja az omikron a deltát, mert ragályosabb, de nem okoz súlyos betegséget, akkor nem kell aggódnunk, én nagyon optimista vagyok.”
Karikó Katalin, a Pfizer-BioNTech mRNS-vakcinájának kifejlesztője a Kossuth rádióban nyilatkozott az omikron koronavírus-variánsról.

„Ha valóban úgy van, hogy kiszorítja az omikron a deltát, mert ragályosabb, de nem okoz súlyos betegséget, akkor nem kell aggódnunk, én nagyon optimista vagyok” – jelentette ki.

Szerinte azonban még korai lenne megállapítani, hogy a jelenleg forgalomban lévő oltóanyagok mennyire hatékonyak az új mutáció ellen. Ez különösen érdekes annak fényében, hogy a Pfizer hivatalos bejelentést tett már ezzel kapcsolatban.

Mint rámutatott, a Dél-Afrikából érkező jelentések azt mutatják, hogy exponenciálisan nőtt a fertőzöttek száma, a betegek állapota viszont nem lett súlyosabb.

Az Indexen megjelent összefoglaló szerint aláhúzta, aki kórházban van, jellemzően nincs beoltva.

https://infostart.hu/tudomany/2021/12/09/kariko-katalin-sejtese-az-omikronnal-vege-lehet-a-vilagjarvanynak

Megosztom a cikket

Tájékoztatás a havas utak miatti közlekedési dugóval kapcsolatban

Bár a Fő utca karbantartása a Magyar Közút Nonprofit Zrt hatásköre, a kialakult helyzetet észlelve az elmúlt órában telefonon egyeztettünk velük a helyzet megoldásáról. Tájékoztatásuk szerint a sószórójuk már Budakeszin van, csak áll a dugóban (egy baleset miatt eleve nagyon nehezen ért ide), ezért felhívtam Hoffmann Kornél rendőrőrs-parancsnokot, összekötöttem a Magyar Közút illetékeseivel, és kértem, hogy lehetőség szerint gondoskodjon a sószóró autó kiszabadításáról. A Budakeszi fenntartásában lévő utcákat a BVV Kft. folyamatosan szórja és takarítja.
‘Sigmond Bertalan alpolgármester
Update: most értesített Hoffmann Kornél rendőrőrs-parancsnok, hogy a BKK központja eddig nem engedte be Budakeszire a buszokat, most azonban már megindult a buszforgalom!
Megosztom a cikket

Ingyen napelem, 0-ás villanyszámla? Lehetséges.

13 milliárd Ft, ennyi állami pályázati forrás áll rendelkezésre a Pest megyei településekről, így Budakesziről is pályázók számára, ha ingyen szeretnének napelemes rendszert és kapcsolódó energetikai korszerűsítést kiépíteni, megvalósítani a saját ingatlanukon.
A pályázati lehetőség 2021. december 27-én 17 órától indul és a beadási határidő 2022. január 17. 18.00 óra.
 
 
Mit kaphatnak sikeres pályázat esetén? Napelemet ingyen, ingyenes fűtéskorszerűsítést és nyílászárócserét. Ezzel akár teljesen le is nullázhatják a villanyszámlájukat. Miért jó ez nekem, mikor vagyok jogosult, hogyan juthatok hozzá, milyen költségeim és teendőim vannak? Ezekre a kérdésekre kaphattak választ a budakeszi önkormányzat és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által a Városháza tanácstermében szervezett csütörtöki energetikai fórumon.
 
 
Akik nem tudtak részt venni a rendezvényen a napelem.pestmegye@gmail.com email címen, vagy a 06 30 0712352 mobil számon kérhetnek segítséget, információkat a pályázati lehetőségekkel, feltételekkel kapcsolatban.
 
 
A városházi rendezvényen dr. Győri Ottilia szólt arról is, hogy önkormányzatunk több energiahatékonysági beruházást, fejlesztést is végrehajtott a hivatal és a többi városi intézmény épületein. Ennek is köszönhető, hogy idén Budakeszi elnyerte az Energiahatékony Önkormányzat Díjat.
 
[ngg src=”galleries” ids=”394″ display=”basic_slideshow”]
 
 
A városházi tájékoztatón Szabóné Csatlós Ildikó, az önkormányzat energetikai szakembere, Horváth Károly, a hivatal műszaki osztályának vezetője és Lendvay Endre, a RESPONSUM Kft. ügyvezetője tartott rövid tájékoztatót.
Megosztom a cikket

Legjobb tíz közé került a szalay könyvkiadó pályázatán másodikos tanulónk

Kovács Mìra Zulejka (Zuzu), 2.d osztályos tanuló a Szalay Könyvkiadó rajzpályázatán a 7-8 évesek kategóriájában bekerült a legjobb 10 közé, munkáját sok-sok könyvvel jutalmazták.
80 pályázat került kiválasztásra, melyek közül mindössze 10 kerülhetett be a legjobbak közé, sőt a legjobb alkotások később egy jövőben megjelenő kiadványba is bekerülhetnek, így több kicsi gyermek válhat a jövő illusztrátorává. 
Gratulálunk a jövő kis illusztrátorának, büszkék vagyunk rád!

https://www.facebook.com/SZIA.Budakeszi/posts/4560416664012215

Megosztom a cikket

Izgalmas végjáték a szentendrei döntőn

ARANYÉREMMEL TÁVOZTAK A FUTSAL DIÁKOLIMPIA MÁSODIK FORDULÓJÁRÓL DIÁKJAINK – MEGYEI ELŐDÖNTŐS A SZIA CSAPATA

Szentendrén tartották a Futsal Diákolimpia következő fordulóját, ahol diákjaink két iskola csapatával mérkőztek meg. A második meccs igazi izgalmakat hozott, a végjátékban azonban hihetetlen bravúrral fordítani tudott a csapat, így végül aranyéremmel a nyakukban jutottak be a megyei elődöntőbe.
Gratulálunk a csapatnak, szurkoljunk értük a pénteki Gödöllői fordulón is! HAJRÁ FIÚK!
Vezető képen örömteli győztes csapatunk, nyakukban aranyérmükkel és büszke edzőikkel: Csehó-Kovács Ferenc, testnevelő tanár és Kiss Baranyi Levente, BLA edző

https://www.facebook.com/SZIA.Budakeszi/posts/4547679011952647

Megosztom a cikket

Itthon zárjuk az évet a bajnokságban

A férfi kézilabda NB I/B nyugati csoportját veretlenül vezető Budai Farkasok-Rév Group a nyeretlenül sereghajtó Komáromot fogadja hazai környezetben az idei év utolsó bajnoki mérkőzésén.

A célja felé szépen menetelő Budai Farkasok-Rév Group a múlt héten Szigetszentmiklóson megszerezte tizedik bajnoki győzelmét is. Emellett csak egy döntetlen “rontja” klubunk majdnem tökéletes mérlegét az NB I/B-ben, aminek köszönhetően már biztosan a tabella élén telelhetünk. Ennek ellenére nem szabad fél vállról venni szombati ellenfelünket.

A másodosztályban újonc Komáromi VSE számára eddig erősnek bizonyult az NB I/B mezőnye, két döntetlent és kilenc vereséget tudnak felmutatni. Szeptemberben a komáromiak otthonában egy küzdelmes mérkőzésen 22–16-ra győzött Koi Endre legénysége. Reméljük, a budaörsi közönség biztatása mellett is megszerezzük a bajnoki pontokat.

“Az utolsó hazai bajnoki mérkőzésre készülünk ebben a naptári évben, amit szeretnénk sikeresen teljesíteni, ezzel méltó módon befejezni a bajnokság ezen szakaszát. Az előző fordulók bebizonyították, hogy nincsenek könnyű mérkőzések ebben a bajnokságban és az utolsó pillanatig koncentrálni kell.” – nyilatkozta Koi Endre, a Budai Farkasok-Rév Group vezetőedzője.

2021. december 11., 18:00
Férfi kézilabda NB I/B – Nyugat, alapszakasz, 12. forduló
Budai Farkasok-Rév Group – Komárom VSE
Városi Uszoda, Sportcsarnok és Strand, Budaörs

A bajnoki összecsapást a budaörsi TV2040 élőben közvetíti YouTube-csatornáján.

Itthon zárjuk az évet a bajnokságban

Megosztom a cikket