Elkerülő út és/vagy buszsáv – Témák a közös bizottsági ülésen














Helyszín: Budakeszi, a Városháza tanácsterme
Időpont: 2021. december 15. 18 óra.
A rendezvényen Ábrahám Barnabás történész, a könyv szakmai lektora avat be a XIII. századbéli Magyarország közéleti történéseibe, és elemzi a regény főbb kapcsolódási pontjait térségünk településeihez. Ezt beszélgetés követi a szerzővel az alkotás folyamatáról, részleteiről, majd az olvasó közönség is kérdezhet. Várunk minden kedves érdeklődőt, irodalombarátot, történelemrajongót!
Ajánló:
1266-ban, az Árpádok uralmának utolsó évtizedeiben törékeny a béke. IV. Béla idősebb és V. István ifjabb királyok bár letették a fegyvert, az ország még mindig magán viseli a belháború nyomait. A két uralkodó, apa és fia felosztották egymás közt a királyságot, és ki-ki a maga részét igyekszik rendben tartani.
István ugyan győztesen zárta a harcot, helyzete még nem stabil, éppen ezért mindent meg kell tennie támogatói megőrzése érdekében. Azonban egy borzalmas gyilkosságsorozat sötét árnyékot vet az egyik legfőbb szövetségesére, és annak uradalmára, Zsámbékra.
Piero, a Magyarországon született, de Itáliában nevelkedett jogtudós Budára érkezik üzleti ügyben. A fiatalember korábban már hírnevet szerzett magának egy emberölési ügy felgöngyölítésével, így István figyelmét is felkelti. Most Pierón és társain múlik nem csak a nehezen kivívott béke megőrzése, de számos ártatlan leány élete is. Ha nem jár sikerrel, mint az ifjabb király inspektora, az egyetlen, amire a nép számíthat: rettegés és halál.
A szerző első könyve a XIII. századi Magyarországra kalauzolja az olvasót, bemutatva az Árpád-kor végnapjait, egy hátborzongató gyilkosságsorozatot, az ámokfutó utáni elszánt nyomozást. A fordulatokkal, kalandokkal és árulással teli cselekményben egyaránt felbukkannak fiktív és a történelemből jól ismert alakok, helyszínek.
„Ha valakivel kedves vagy, figyelmes, ha valakinek ajándékot adsz: segítesz a Mikulásnak! Számomra erről szól ez a nap. Szeretnénk, ha ez a mai ünnepség, ez a piac mindannyiunk számára egy ilyen ajándék lenne”, mondta a Mikulás napi piacavató ünnepségen dr. Győri Ottilia.
A polgármester szólt arról is, hogy az új piacunkat Bártfai-Szabó Gábor építész tervezte, a kivitelező a Hansa Fővállalkozó és Mérnökiroda Kft. volt, amely mindezt 9 hónap alatt építette meg. A Magyar Kormány 115 millió Ft-al támogatta az építkezést, amelyhez az önkormányzat 90 millió Ft önerővel járult hozzá. Köszönjük Menczer Tamás államtitkár úrnak és Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő úrnak is a segítséget!
Különleges környezetben vagyunk, a fényekkel, az illatokkal, a forró tea narancsos, fahéjas illatával. Öröm számomra, hogy az itt lévő 27 árus közül legalább 20 budakeszi. Köszönöm a BVV Kft munkatársainak, Tamásnak, Emmának, Szilvinek, a Művelődési Központból Anitának, Móninak, Zsuzsának, Attilának és a többieknek, hogy segítettek a helyszínt igazi ünnepi hangulatúvá varázsolni. Szombat reggel már jönnek majd a zöldségesek és a többi árus is, ide az új helyszínre, és új életre kelhet ez a tér.
A piac nemcsak vásárlást, de találkozásokat, beszélgetéseket, közösségi életet is jelent. Ezentúl folyamatosan nyitva lesz! Jöjjünk minél gyakrabban, hiszen ez nem csak vásári helyszín, hanem közösségi tér, találkozási pont is, felnőtteknek, gyerekeknek.
[ngg src=”galleries” ids=”393″ display=”basic_slideshow”]
Ma is sokan egy találkozás miatt jöttek el. A gyermekek várják a legnagyobb izgalommal a Mikulást, aki hamarosan jön, és senki nem marad ajándék nélkül! Ha netán kételkednétek a Mikulás létezésében… jusson eszetekbe: akit szeretnek, az VAN! Zeke László gondolataival zárva, köszönöm, hogy ennyien eljöttek, eljöttetek! – zárta köszöntőjét a polgármester.
Bárfai-Szabó Gábor építész, az új piacunk tervezője beszédében felidézte, hogy a piac terveiről 2008. júniusában döntött a képviselő-testület. A tervezői koncepció lényege, hogy az új piacunk Budakeszi déli „városkapujaként” az autóval érkezőket üdvözli, magas építészeti minőséggel mutatva példát. Nem csak piac, közösségi tér is egyben, mondta Bártfai-Szabó Gábor, aki szerint az új piacunk építészeti arculata könnyed, barátságos, visszafogott. A különböző magasságú ernyők virágkelyhekre emlékeztetnek, pavilon érzetet sugallnak.
Mindez számokban: 175 m2 vasbeton lemez úgy, hogy közben alatta üzemelt a buszváró, 370 m2 térlefedés (Budakeszi legnagyobb közcélú fedett tere lett), 1100 m2 térburkolat felszedve és lerakva a meglévő anyagból főleg, 560 m2 zöldfelület-kialakítása, telepítése tavaszra maradt (14 új fa, rengeteg cserje és virág lesz).
A Mikuláscsomagok támogatóinak listája: OTEE Kft., Stadt étterem, Lidl Magyarország Bt., CBA áruház, Gasztvitál Kft, Stelázsi Vegyesbolt Kft., Márkus Tibor és Horváth Zita Judit, Mayer szörp, Milimári Sütiműhely, Gräfl cukrászda, Szöszi cukrászda. KÖSZÖNJÜK!!!
Fotók: Torti Szofi, Sükösd Levente.


Két csapat számára rendeztek mérkőzéseket a Budai Farkasok-Rév Group utánpótlásában az elmúlt héten. Serdülő és ifjúsági fiaink is a BFKA-Veszprémet fogadták Budaörsön, de sajnos egyik legénységünk sem járt sikerrel.
Tuba Kovács Ervin serdülői négy győzelmet és hat vereséget gyűjtöttek be a bajnokság első tíz fordulójában. Sajnálatos módon a BFKA-Veszprém elleni mérkőzés után sem tolódott el kiegyenlítettebb irányba ez a mérleg, a 32–25-ös vendégsikerrel a Budai Farkasok a tabella kilencedik helyén ragadtak.
2021. december 2.
Fiú Serdülő I. osztály – Nyugat, 11. forduló
Budai Farkasok-Rév Group – BFKA-Veszprém 25–32 (14–17)
Tuba Kovács Ervin:
“Tudtuk hogy nehéz mérkőzés lesz. Nehezen vettük fel a meccs ritmusát és az első félidőben sok ki nem kényszerített hibát követtünk el, de a félidő végére megtaláltuk a védekezésük ellenszerét. Sajnos a fordulás után megint nem tudtunk eredményesen támadni a nyitott védekezés ellen és így hamar megpecsételődött a sorsunk. Azt gondolom, hogy van még mit fejlődni támadásban, a védekezéssel elégedett voltam. Megyünk tovább.”
Hasonló helyzetben van ifjúsági csapatunk is, azonban Korsós Ádám tanítványainak eddigi teljesítménye a veszprémiektől elszenvedett 34–31-es vereséget követően csak a bajnokság tizedik pozíciójához elég saját korosztályában.
2021. december 2.
Férfi Ifjúsági I. osztály – Nyugat, 11. forduló
Budai Farkasok-Rév Group – BFKA-Veszprém 31–34 (15–19)
Korsós Ádám:
“Meccsek óta visszatérő problémánk a védekezés, pedig ahogy mondani szokták, az mindennek az alapja. Nem vagyunk elég kemények, problémák vannak a besegítésekkel, hol elmarad, hol túl segítünk. Támadójátékunkkal nem volt különösebb probléma, a szezonban talán a legalacsonyabb most volt a technikai hibák száma, igaz sajnos annak egy jelentős része pont a végjátékban. A srácok szíve a helyén volt, többször is fel tudtunk állni több gólos hátrányból. Igyekszünk javítani a gyengeségeinket, hogy az ilyen mérkőzéseken is minél többször mi örülhessünk a végén.”
78 éves korában meghalt Kóbor János Liszt Ferenc-díjas rockénekes, a Kossuth-díjas Omega együttes alapító tagja.
https://www.origo.hu/kultura/20211206-kobor-janos-gyaszhir.html
Megjelent az Így főznek a magyar katolikusok – 52 hét – 52 recept című album, amiben katolikus főpásztorok, papok és világi hívek mesélnek magukról és kedvenc ételeikről, melyek aztán sorra el is készülnek a könyv végére. A kiadvány megvásárlása az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthont és a bakonyszücsi Daganatos Gyermekek Lelki Rehabilitációs Otthonát is támogatáshoz segíti.
Így főznek a magyar katolikusok, így főz Kristóf atya – Könyvajánló
Régvolt krónikák úgy tartják, hogy 270. körül a kis-ázsiai Patara városában született egy Miklós nevű gyermek, aki felnőtt korában a Lycia római provinciában levő Myra városának – ma: Demre, Törökország- püspöke lett.
Jósága messze földön híressé tette, gazdag szüleitől örökölt vagyonát ugyanis gyermekeknek, szegényeknek, rászorulóknak osztotta szét.
A Legenda aurea néven ismert, a 13. század végén összeállított gyűjtemény szerint egy myrai apának három lánya volt, akiket hozomány hiányában nem tudott férjhez adni és ez nagy kiszolgáltatottsággal fenyegetett akkoriban. Miklós püspök az éj leple alatt háromszor is arannyal telt erszényt tett a szegény ember ablakába.
Egyes változatok szerint az egyik alkalommal a kinti hideg miatt az ablak zárva volt, Miklós püspök ezért felmászott a tetőre és a nyitott kéményen át dobta be az aranyat. Az egyik lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját száradni a kémény alá, a kendőbe tett arany így a harisnyába hullott.
Más alkalommal Miklós Jeruzsálembe indult zarándoklatra, de útközben a tengeren vihar kerekedett és a szomszédos hajónak elszabadult az orrvitorlája. A matrózok közül kettőt a hullámok a vízbe sodortak, Miklós a vízbe vetette magát és kimentette a fuldoklókat.
Hogy a későbbi sok-sok dicsőség közül néhányat említsek: Miklós a gyermekek, az eladósorba került leányok, a tanítók, a tengeri viharok részeseinek. az igazságtalanul elítéltek valamint Oroszországnak is védőszentje lett.
A gyermekeket megajándékozó Szent Miklós püspök magyarországi Mikulás neve a 19. században szláv közvetítéssel (csehül: Svatý Mikuláš, szlovákul: Sveti Miklavž) honosult meg, az ajándékozás szokása e napon pedig osztrák-német példa nyomán alakult ki.
A kereszténységet megelőző időkben a téli napforduló tájékán a vikingek és más skandináv népek megajándékozták egymást, ilyenkor Odin főisten ajándékokkal megrakott szekerén átrobogott Észak éjszakai égboltján.
Szó mi szó, vannak hasonlóságok.
+++
„Amikor télen hullani kezd a hó,
Indul útjára Mikulás apó.
A szél szakállát tépi, lengeti,
De ő kigyelme ezt csak neveti.
Szélnek, viharnak vígan neki vág.
Csak egy arasz neki a nagy világ.
Egy pillanat: mindenütt ott terem.
Hátán egy zsák. Vaj’ mivel van teli?
Miben a gyermek örömét leli.
Mogyoró, dió, az ég tudja, még
Hogy mennyi mindenféle nyaladék.
A zsák kicsiny, egy vékás sincs talán.
És mégis, mégis –mely csodás talány
Ki e kicsiny zsák addig nem ürül,
Míg a jó apó nem járja körül
Szép rendiben egész föld kerekét,
S nem látta annak minden gyerekét.
Alszik a gyerek nép, sejtelme sincs,
Hogy az ablakon zörren a kilincs,
És nyíl az ablak lassan s megjelen
Mikulás apó késő éjjelen.
Jóságos szeme – mely kedves dolog!
Az alvó gyermekekre mosolyog.
Aztán ablak közt egy s mást ott „felejt”
Egy – két mogyorót a földön elejt.
S a koppanásra itt –ott egy gyerek
Megmozdul, aztán tovább szendereg.
Óh kedves éj! Szép álmok éjjele!
Emlékeddel lelkem most is tele.
Hajam, szakállam –fehér, mint a hó,
Öreg vagyok, mint Mikulás apó,
De ezen kedves, szép éjjelen,
Amikor a jó öreg megjelent:
Úgy érzem, újra gyermek lettem én,
Mikulásváró kicsi kis legény!”
(Benedek Elek: Mikulás apó)
+++
„A Mikulás gyorsan eljő
feje felett nagy hófelhő.
Rénszarvasok húzzák szánját,
hó csipkézi a bundáját.
Kövér puttony van a vállán,
hópihe ül a szakállán.
Mikor hozzád megérkezik,
cipőd sok-sok jóval telik.
Hull a hó, nézd, odakint,
a Mikulás néked int.”
(Devecsery László: Jön a Mikulás)
+++
„Hóval lepett égi úton
Mikulás már útra kél,
csillagok szállnak fölötte,
s vígan fut véle a szél.
Világjáró a csizmája,
átlép várost, falvakat,
de olykor megáll, s elidőz
egy-egy kis ablak alatt.
Előveszi aranykönyvét,
amelyben gyereknevek
vannak gondosan felírva,
s nézi: jó vagy rossz gyerek?
Hogyha rossz: hát virgács néki!
De ha jó, akkor cukor…
S már továbbmegy – szél és felhő
nem érheti már utol.”
(Zelk Zoltán: Mikulás)