Hírek

Az Erdei Piac több a hagyományos piacnál

 

A nonprofit, másfél évvel ezelőtt született Mozgó Piac Programot önkéntesek álmodták meg. A tudatos fogyasztást és a természetes eredetű élelmiszereket népszerűsítő, az ökológiai lábnyomunk méretét csökkentő kezdeményezés eddigi is különleges helyszíneken bukkant fel (irodaházakban, plázákban, állatkertekben), erdőszélen először 2015. június 7-én szervezték meg, nagy sikerrel: közel 20 árus kínálta a portékáját a csaknem 300 látogatónak. A havi rendszerességgel, vasárnaponként lebonyolított Erdei Piac helyszínéül a Budakeszi és Telki között található Hideg-völgyi erdészlak parkjára esett a választás, melynek felújítását a Pilisi Parkerdő Zrt. 2014 októberében fejezte be, a látogatók rendelkezésére bocsátva a megszépített erdei pihenőhelyet és parkolót.

 

A szervezők azzal a céllal hívták életre az Erdei Piacot, hogy a természetjáró és erdőkedvelő kirándulók, illetve Budakeszi és környékének lakosai megismerjék az erdő-mező kincseit, közvetlenül a termelőktől vásárolhassanak adalékanyagmentes, kistermelői és őstermelői termékeket, továbbá egy felhőtlen napot tölthessenek a szabadban, kirándulással és gasztronómiai élményekkel egybekötve. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara védjegye pedig garanciát jelent arra, hogy többek között a kézműves sajtok, sörök, lekvárok, szörpök, hústermékek, füstölt áruk, pisztrángok, sült kolbászok, gyümölcsök, zöldségek, gyógynövények, illetve zöldfűszerek valóban elsőrangú, hazai forrásoktól származzanak.

 

Az Erdei Piac – különleges helyszíni adottságaiból fakadóan – sokkal többet kínál egy hagyományos piacnál: a szervezők mindent megtesznek, hogy a többségben családostul, gyerekekkel érkező látogatóknak valóban egy felejthetetlen programforgatagban lehessen részük. A piaci standokon roskadozó finomságok és a gasztronómiai élmény mellett így hintaágyakat, homokozót és mászófalat is találhatnak az érdeklődők, de a helyszínen főzésre, kézműveskedésre, továbbá szalonnasütésre is van lehetőség, melyhez például a finom szalonnát közvetlenül a termelőktől lehet helyben beszerezni.

 

A rendezvény alkalomról alkalomra egyre bővülő programlehetőségekkel kecsegtet – a második Erdei Piacot július 12-én, a harmadikat augusztus 9-én rendezik meg -, hogy a hitvallásnak megfelelően az erdő szomszédságába telepített vásártér valóban sokkal többet nyújtson egy „mezei” piacnál.

 

A Pilisi Parkerdő Zrt. heti túraajánlója: Dr. Téry Ödön nyomában

 

Pilisszentkereszt község délnyugati felében, a Pilis keleti lejtőjén található kolostorromok a ciszterci rend első magyarországi monostorát rejtik. Az 1184-ben alapított monostornak napjainkban az alapfalai láthatók. E falak közé temették egykor Gertrúdot, II. András király feleségét, akinek tragikus történetét a Bánk bánból ismerjük.

 

Javasolt heti túránk aktualitását azonban nem irodalmi emlékeink, hanem Dr. Téry Ödön születésének július 4-i, 159. évfordulója adja. A pilisszentkereszti kolostorrom melletti forrásnál emléktábla tanúskodik a magyarországi turistamozgalom megalapításáról, melyet ezen forrás mellett döntött el Dr. Téry Ödön, báró Eötvös Károly és Thirring Gusztáv. A hazai turistamozgalom emblematikus helyszínét Pilisszentkeresztről Pilisszántó felé haladva lehet elérni, tábla jelzi a klastrom irányát. Földút vezet a területre, ami a falutól csupán pár perces sétára található.

 

Dr. Téry Ödön számtalanszor, keresztül-kasul bejárta a Pilist, Dobogókőn tiszteletére 1926-ban emlékművet is állítottak, a Dobogókő-Dömös közötti piros jelzésű turistaútvonal pedig Téry-útként viseli az egyik legnagyobb hazai természetjárónk nevét.

A szikrázóan napos idővel kecsegtető hétvégén most mindenki a nyomdokában járhat, a melegben viszont senki se feledkezzen meg a megfelelő folyadékpótlásról.

Megosztom a cikket

Erősödő kapcsolat

A németországi Wewelsburgban 2015. júniusában ismét megrendezték 10 nemzet részvételével azt az ifjúsági találkozót, amely a békéről, a nemzetek békés egymás mellett éléséről, illetve a résztvevő nemzetek néptáncáról szólt. Magyarországot, ezen belül is Budakeszit a Bojtár Népzenei Egyesület képviselte. Az esemény kapcsán Budakeszi Város Önkormányzata, Budakeszi Város Német Önkormányzata és a Budakeszi Szépítő Egyesület 6 fős delegációja két napos látogatást tett Delbrück-Westenholz testvérvárosunkban.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Zarándokvonat Isonzó emlékére

Új történelmi zarándokvonat indul július 20-23. között az I. világháborús olasz front, Doberdó, Isonzó, Caporetto vidékére. Az esemény egyik fő  szakmai szervezője a Budakeszi Kultúra Alapítvány.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Tavaszi finomságok a SZIA-ban

Évek óta hagyomány, hogy a Széchenyi István Általános Iskola, népszerű nevén SZIA napközis diákjai tavasszal a saját csoportjukkal készítenek valamilyen ételt, amit aztán megosztanak a többi napközis tanulóval. Idén sem történt másként.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Segítő szolgálat kisgyermekes családoknak

A kisgyermekes család olyan, mint egy fiatal fa. Előtte az élet, a növekedés lehetősége. De sokszor segítségre van szüksége. Néha nem is kell több segítség, mint egy egyszerű karó.

 

A karó: aki már egy tapasztaltabb fa darabja, ezért elég erős.

 

A karó: aki megtartja a hajladozó kis fát, ha fúj a szél.

 

A karó célja, hogy a kis fa növekedjen, ne ő. Különben elvenné az életteret, és a fiatal fa csak gyöngülne. És a kis fa megerősödik, és nem lesz többé szüksége karóra. Egyre több gyümölcsöt érlel. A karó pedig átkerülhet egy újabb fiatal fa mellé.

 

Home-Start: a Szolgálat angliai gyökerei

 

Az Otthon Segítünk (eredeti angol nevén Home- Start) az angliából indult, 1973-ban. Alapítója, Margaret Harrison saját közvetlen tapasztalati alapján fiatal, kisgyermekes családoknak nyújtott segítséget, rendszeresen, saját otthonukban meglátogatta őket. Ez az alulról jövő, spontán kezdeményezés nőtt mára kiterjedt országos hálózattá.

 

Miután egyre több ország érdeklődött a mozgalom iránt, 1999-ben létrehozták a Home-Start International nemzetközi szervezetet. A Home-Start International célja, hogy szerte a világban megismertesse és képviselje a Home-Start elgondolását, megfogalmazza azokat a legfontosabb elveket és módszereket, amelyek a Home-Start jellemzői, ügyeljen arra, hogy a mozgalomhoz csatlakozó országok következetesen megőrizzék a Home-Start alapelveit, valamint segítse az újonnan bekapcsolódó országokat tapasztalatokkal, szakmai anyagokkal, kapcsolatokkal, és erősítse az együttműködést a Home-Start különböző tagországai között.

 

A Home-Start legfontosabb alapelvei:

  • kisgyermekes családoknak segítenek ingyenesen felkészített önkéntesekkel

  • az önkéntesek maguk is szülők

  • a segítés célja a szülők megerősítése saját szülői szerepükben

  • otthonlátogatás

  • tolerancia, titoktartás, derű

 

Az Otthon Segítünk Alapítvány története

 

Az Otthon Segítünk Alapítvány a Home-Start International magyarországi tagjaként jött létre 2001-ben. A magyarországi hálózat folyamatosan bővül. Kisebb és nagyobb városok, falvak és budapesti kerületek egyaránt szerepelnek a szolgálatok között.

 

Az angol mintával ellentétben nálunk még a szervezők is ingyen dolgoznak.

 

Évente mindig újabb önkéntes toborzásra és felkészítő tanfolyamra kerül sor a településeken, mivel az önkéntesek közül sokan csak néhány évig tudják vállalni a segítő munkát. (Életállapotuk megváltozik, munkába állnak, újabb gyerekük születik, más családi kötelezettségük lesz.)

 

Egy tapasztalt jóbarát

A kicsi gyermekeket nevelő családok gyakran szembesülnek a bizonytalanság, a tanácstalanság érzésével. Különösen érezhető ez olyan családok esetében, akiknek rokonaik és barátaik ritkán tudnak csak segíteni.

 

Az Otthon Segítünk Szolgálatot az a szülői elhatározás hívta létre, hogy a kisgyermekes években nagyon sok segítséget jelent egy olyan személy barátsága, aki már átélte szülőként ezeket az éveket. Különösen akkor, ha a segítő a tapasztalt ember nyugalmával, derűjével és türelmével közeledik a családhoz. Nem a saját ötleteit akarja a másik családra ráerőltetni, hanem elfogadja és bátorítja a kisgyermekes szülőket. Segít nekik észrevenni a kisgyermekes kor örömeit is a gondok és nehézségek mellett. Ezt a baráti segítséget szeretnénk elvinni a kisgyermekes családok otthonába. A segítés célja a szülők megerősítése saját szülői szerepükben. Az önkéntesek saját, egyedi útjukon támogatják és erősítik a családokat. Úgy próbálnak segíteni, hogy az ő segítségük előbb-utóbb fölöslegessé váljon. A tapasztalat és a barátság mellett elsősorban derűt szeretnénk vinni a családok életébe. Tevékenységünk elsősorban prevenciós jellegű, megelőzni szeretnénk a komolyabb problémák kialakulását.

 

Kapcsolatunk más segítő szolgálatokkal

Nem helyettesítjük a hivatásos segítő szolgálatokat. Laikus segítséget nyújtunk, felkészített munkatársaink által. Tevékenységünk elsősorban prevenciós jellegű. Az Otthon Segítünk Szolgálat munkatársaként felhívjuk a családok figyelmét a szakemberek által kínált lehetőségekre, szükség esetén elkísérjük a szülőket a szakmai segítő szervezetekhez. Sok esetben az Otthon Segítünk Szolgálat a híd szerepét tölti be a szakemberek felé. Azokat a családokat, akik nem mernek szakemberhez fordulni, vagy nincs elég információjuk, az önkéntes támogathatja ebben (pl. elkíséri a szakemberhez, tudja a szakember nevét, vagy elmeséli, mi vár ott rá, stb).

 

A Szolgálat keretében nem szakemberek, hanem önkéntesek dolgoznak. Nem vehetjük át a szakemberek felelősségét. A Szolgálat átmeneti segítséget tud nyújtani, olyan esetekben, amiben egy igazi jó barát is tudna segíteni.

 

Kiknek segítünk?

Olyan családoknak kínáljuk fel segítségünket, ahol legalább egy iskolás kor alatti gyermeket nevelnek.

 

Alapelveink

  • Annak segítünk, aki igényli és elfogadja szolgálatunkat.

  • Segítségünk ingyenes.

  • A szolgálat és a család kapcsolata a kölcsönös bizalomra és megbízhatóságra épül. A családokkal kapcsolatos minden információt és adatot a legszigorúbb titoktartással kezelünk.

  • A magas színvonalú gyakorlat érdekében a segítő szolgálatban való részvételt a felkészítő tanfolyam elvégzéséhez,

  • A derűt és a családszeretetet helyezzük előtérbe.

  • A helyi szolgálat szoros kapcsolatot tart a településen működő többi segítő szervezettel.

 

Hogyan segítünk?

Az önkéntes segítők idejüket és barátságukat kínálják fel. Szülői tapasztalataikra támaszkodnak, és gyakorlati segítséget nyújtanak (pl. közös játék, közös házimunka, hivatalos ügyek közös intézése, közös séta, stb.).

 

Nem helyettük végzik a feladatokat, hanem velük együtt. A családokat saját otthonaikban látogatják, és szükség esetén együttműködnek különféle szakemberekkel.

 

A szolgálat egyik ereje abban van, hogy roppant egyszerű. Aki átélte szülőként a kisgyermekes éveket, az tud segíteni annak, akinek most vannak kicsi gyerekei. Hogyan segít? Rendszeres jelenléttel. Egy új emberi kapcsolatot ajánl fel a szolgálat a segítséget kérő családoknak. Hogy egy felkészített önkéntes, aki maga is szülő, rendszeresen meglátogatja őket, saját otthonukban. Eljön, ráér, jelen van, és úgy segít, mint egy jó barát vagy nagymama.

 

A segítés lényege az emberi kapcsolat (barátság), annak egyediségével, változatosságával. A segítés középpontjában az otthon lévő szülő áll, ez általában a fiatal édesanya. A Szolgálat megközelítése az, hogy a gyerekeknek azzal segítünk a legtöbbet, ha a saját szülőjétől kap egyre több odafigyelést, megértést és szeretetet.

 

Ha tehát az édesanyát megerősítjük saját szerepében, segítünk neki felismerni saját értékeit, gyermekei értékeit, az egész család működését segítjük. Az Otthon Segítünk Szolgálat hangsúlyozza, hogy derűsen és megértéssel fordul a családok felé. A derű már önmagában is gyógyít. Egy kisgyermek megnyilatkozása, jelenléte sok derűs, kedves vonást tartalmaz. Fontos, hogy a család ezt is észrevegye, ne csak a problémákat és nehézségeket.

 

A segítőkről

Az önkéntesek a szolidaritást és a társadalmi felelősség-vállalást testesítik meg környezetükben: én is voltam kisgyermekes édesanya vagy édesapa, nekem is voltak gondjaim és örömeim, s most szívesen segítek ebben másoknak.

Az Otthon Segítünk Szolgálat az önkéntességben rejlő erőt használja fel: A család és az önkéntes egyenrangú fél. A segítő ? maga is szülő ? a család ?nyelvét? beszéli. Van ideje ráhangolódni a családra, személyes módon beszélgetni. Nem feszélyezi, hogy eredményt kell elérnie. Hetente néhány órában együtt él a családdal, modellt tud adni. Rugalmasan tud alkalmazkodni a mindennapok szükségleteihez.

 

Ki lehet önkéntes segítő?

Az Otthon Segítünk Szolgálat önkéntesei maguk is szülők. Munkájuknak nem feltétele semmiféle előképzettség, de részt kell venniük egy speciális felkészítő tréningen. Fontos, hogy nyitottak legyenek mások gondjaira, örömeire, tudjanak titkot tartani, derűsen és megértéssel közeledjenek a családokhoz, és felelősséget vállaljanak a szolgálatban vállalt feladatukért.

 

Mit tesz a segítő?

Mindegyik önkéntes heti rendszerességgel keresi föl a rá bízott egy-két családot.
A családokhoz derűsen és megértéssel közeledik.

A segítségnyújtás által maga a segítő is rengeteget gazdagodik.
Az önkéntes segítőket egy képzett koordinátor fogja össze.

 

Hogyan találunk egymásra?

A családok maguk jelentkeznek, de a szolgálatot a szociális, egészségügyi szervezetek munkatársai, óvodák, iskolák, helyi közösségek tagjai is ajánlhatják a családoknak

 

 

A szolgálat elérhetőségei:

 

A szolgálat vezetője: Bodnár Klára

bodnar.klara@gmail.com

Tel: +36 (20) 386-6958

Megosztom a cikket

Átadták a Budakeszi Oktatásügyért díjakat

Ünnepi külsőségek közt került sor idén is a pedagógusnaphoz kötődő Budakeszi Oktatásügyért díjak átadására. A 2015. év díjazottjai Csákiné Pócsik Dóra, a Széchenyi István Általános Iskola és Baumgartner Szilvia, a Nagy Sándor József Gimnázium pedagógusa.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Tegyen javaslatot a Virágos Budakesziért Díj adományozásához

Ez évben augusztus 22-én, szombaton a XXI. Családi Nap Fesztivál keretében – a főzőverseny eredményhirdetése előtt – kívánjuk átadni a maximum tíz legszebbnek ítélt porta tulajdonosának a Virágos Budakesziért 2015 feliratú, stilizált virágcsokrot ábrázoló, házfalra kihelyezhető, fém emléktáblát. A díjjal 10.000 Ft értékű dísznövény vásárlására jogosító utalvány is jár, mely a Budakeszi Oázis Kertészet felajánlása.

(tovább…)

Megosztom a cikket