Új díszpolgára lesz Budakeszinek!
Szoftverfejlesztő, vállalkozó, programozó, stratéga, technológus, befektető és startup mentor. Sokan a Cápák között című műsorból ismerik, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy Budakeszin él.
Augusztus 20-i ünnepi képviselő-testületi ülésünkön Budakeszi Díszpolgára címet adományozzuk Balogh Péter úrnak, Petyának.
Balogh Péter a Nagy Sándor József Gimnáziumban érettségizett, és az intézmény kollégiumában is lakott. Már ekkor különleges kapcsolat alakult ki közte és városunk között, hiszen 2019-ben családjával Budakeszin telepedett le. Egy korábbi Hírmondó-interjúban úgy fogalmazott, hogy nagyra értékeli a várost körülölelő nyugodt természeti környezetet, miközben Budapest közelségét is jelentős előnynek tartja.
Szakmai sikerei nemzetközi szinten is elismertek, számunkra azonban különösen fontos, hogy tudását és tapasztalatát Budakeszi közösségének szolgálatába is állította. Már 2023-ban, önkormányzatunk vállalkozói fórumán hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia alapjaiban alakítja át világunkat, és felhívta a figyelmet az előttünk álló lehetőségekre és kihívásokra.
Nem csupán előadást tartott, hanem személyesen is hozzájárult ahhoz, hogy önkormányzatunk a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket minél hatékonyabban alkalmazhassa. Támogatta a helyi vállalkozói közösséget, ösztönözte a kezdő vállalkozókat, és rámutatott arra is, hogy a távmunka elterjedésével Budakeszi kiemelkedő szellemi tőkéje jelentős fejlődési potenciált hordoz városunk számára.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen innovatív gondolkodású, nemzetközi sikereket elért, ugyanakkor a helyi közösség iránt elkötelezett személyiséggel gyarapodik Budakeszi díszpolgárainak köre.
Ezúton is szívből gratulálok Balogh Péter úrnak a kitüntetéshez!
A mai Péter és Pál névnap alkalmából pedig szeretettel kívánok számára, valamint minden Péternek és Pálnak jó egészséget, sok örömöt és további sikereket!