Új Keszi Táncház
Új Keszi Táncház az Erkel Ferenc Művelődési Központban a Szigony Zenekarral 2015. november 27-én, pénteken és december 27-én, vasárnap.
Új Keszi Táncház az Erkel Ferenc Művelődési Központban a Szigony Zenekarral 2015. november 27-én, pénteken és december 27-én, vasárnap.
Több olyan komoly beruházás is befejeződött, folyik, illetve készülődik mostanában Budakeszin, melyek a városban élők mindennapjait is érintik, és a lakosság érdekeit szolgálják. Ohr Alajos alpolgármester ezekről beszélt a Buda Környéki Televízió Gazdasági magazin című műsorában. Elsőként arról az útépítésről, melyet a Budaörs felé közlekedők már korábban észrevehettek, de mindeddig nem sokat lehetett tudni róla.

Hatodik alkalommal rendezik meg Budakeszin a Keszi-Art Egyesület – vásárlással egybekötött – karácsonyi karitatív kiállítását. A kiállításon szereplő műveket a művészek nagylelkűen felajánlották a Budakeszin élő, szociálisan rászoruló emberek megsegítésére. Jöjjön el Ön is, gazdagodjon egy csodálatos művészi alkotással!
2015. október 1-jétől ingyenes jogsegély szolgálatunk meghosszabbított nyitva tartással áll a lakosság, ügyfeleink rendelkezésére. (tovább…)
A légi felvételeken egy erősen szlömös állapotban lévő területet láthatunk. Mindig célunk volt, hogy a település központjában egy olyan környezeti állapot jöjjön létre, ami méltó Budakeszi városához. Sajnos, a szlömösödés nemcsak a művelődési ház közvetlen környezetét jellemzi, hanem a BVV telepét és a VAM-Design épületét is, ami „szellemház”, egy kedvezőtlen konstrukció, évek óta áll üresen.
Budakeszi zenekedvelő közönségének 2015. október 24-én különleges élményben volt része a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium nagytermében. Három nagyszerű művész adott jótékonysági hangversenyt a Czövek Erna Zeneiskola Baráti Egyesületének támogatása céljából. Az est műsorának gerincét Juan Pablo Bautista Cano zongoraművész szóló játéka adta, amelyet Fledrich Zsanett hegedűművésznő, és Murányi Márta harmonika művész jóvoltából egy nem mindennapi hegedű-harmonika-zongora trió és egy hegedű-zongora duó színesített.
Az est egy Bach b-mol prelűd zongorára átdolgozott változatával kezdődött, majd Astor Piazzolla argentin zeneszerző négy tangófeldolgozásból álló ciklusa – A négy évszak hangzott el. A latin hangulatú zeneművet egy bécsi klasszikus darab, Beethoven: Asz-Dúr Opus 110. No. 31. számú zongoraszonátája követte.
A hangverseny második felében három kortárs darab szólalt meg. Először zongorán egy mexikói-spanyol táncokra épülő trilógia két darabja: Danzon és Huapango, ezt követően pedig – az est záróelőadásaként – egy népszerű mexikói dallamokra komponált hegedű zongora fantázia hangzott el. Mindhárom mű egy kiváló magyar zeneszerző, Zarándy Ákos alkotása.

Fotó: Kozma László
A hangverseny igazán kellemes élmény nyújtott. A közönség kis ízelítőt kapott a bécsi klasszikus zenéből, a latin táncok világából, a mexikói dallamokból és a kortárs zenéből is. A darabok remek érzékkel voltak csokorba szedve, így a minden korosztály és zenekedvelő megtalálhatta a számára kedves dallamokat, miközben ismerkedhetett kicsit más stílusú muzsikával is. Köszönjük a három művésznek az estét és a remek előadást, valamint köszönet illeti a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium vezetését, rendezvényszervezőjét, és a portását munkájukért és a hangverseny helyszín biztosításáért.
Reméljük, hogy lesznek még hasonló hangversenyek Budakeszin és a köztünk élő tehetséges művészek még több színvonalas előadással ajándékozzák meg a közönséget.
Budakeszi, 2015. október 26.
Szabó Alexandra
Születésnapján köszöntötte Noszlopy Andorné tanárnőt egykori tanítványa és rövid ideig kollégája Farkas Gyula emeritus polgármester.

Védjük meg az országot! Petíció a kötelező betelepítési kvóta ellen.
Defend our country. Petition against mandatory resettlement quotas.
Elindult az aláírásgyűjtés a kötelező betelepítési kvóta ellen Budakeszin is. A betelepítési kvóta a migránsok uniós tagországokba való kötelező szétosztását jelenti, mely ellen aláírásunkkal tiltakozhatunk az elkövetkező 2 hétben.
Erkel Ferenc zeneszerző és kortársa, „ikercsillaga” Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából 2010-11-ben többfordulós zenei vetélkedőt rendeztünk Pest megye területén működő általános iskolák, ének-zenei általános iskolák és alapfokú művészetoktatási intézmények 5-8. osztályos tanulói részére.

Az idei 2015/16-os tanévben a nagysikerű vetélkedők mintájára „ Két évszázad zenéjének négy nagy magyar mestere Erkel Ferenc – Liszt Ferenc – Bartók Béla – Kodály Zoltán” címmel ismét 3 fordulós zenei vetélkedőt rendezünk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
Résztvevők köre:
– Pest megye területén működő általános iskolák, ének-zenei általános iskolák, alapfokú művészetoktatási intézmények 5-8. osztályos tanulói
– 6 fős összevont tanulócsoportok
Vetélkedő időtartalma: 2015 november – 2016 május
Alapjáték időtartalma: 2016. január-február
Elődöntők időtartalma: 2016. március-április
Döntő időpontja: 2016. május 18. 10 óra
A játékok időpontja: délelőtt (várhatóan 9.30 órai kezdéssel)
Az alapjátékok és elődöntők pontos időpontjáról a jelentkezési idő lejárta után emailben értesítjük az érintetteket.
Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ (2092, Budakeszi, Fő u. 108.)
A vetélkedő legjobb három csoportját értékes tárgynyereménnyel jutalmazzuk.
A vetélkedő szakmai vezetője ismét Varga Károly ny. főiskolai vezető tanár (Liszt Ferenc Zene- Művészeti Főiskola Tanárképző Intézete), 57 éven át a Magyar Rádió munkatársa, szerkesztő-riporter, műsorvezető, 22 éven át a Magyar Televízió műsorvezetője, a KÓTA 2015 évi „Életmű” díjasa.
A vetélkedő döntőjének zsűri elnöke Somogyváry Ákos az Erkel Társaság Elnöke, Erkel Ferenc leszármazottja.
Zenei vetélkedő várható témakörei:
I. Erkel Ferenc
II. Liszt Ferenc
III. Bartók Béla
IV. Kodály Zoltán
Jelentkezési lap: letölthető az Erkel Ferenc Művelődési Központ honlapjáról (www.efmk-budakeszi.hu), kérhető emailen: info@efmk-budakeszi.hu, telefonon: 0623/451-161, és postán: Erkel Ferenc Művelődési Központ, 2092. Budakeszi, Fő u. 108.)
A felhívásra eddig Budakeszi, Bugyi, Budaörs, Gödöllő, Isaszeg, Piliscsaba, Százhalombatta, Sződliget és Üllő településekről érkeztek jelentkezők, de várjuk szeretettel a további régi és új iskolák jelentkezését!
EFMK munkatársai
Öt év óta a Cérnahangversenyek több száz gyermek és szüleik fülébe és szívébe juttatták el a zene csodálatos élményét. A közösen átélt élő muzsika visszatérő élménye, közösségünk egyik összetartó ereje. Ez az évad is sok meglepetést tartogat a gyerekek és felnőttek számára egyaránt!
Külön öröm és megtiszteltetés, hogy tavaly a Bartók Béla Emlékházban is elindulhatott a sorozat.
Az első gyermekhangversenyen Eckhardt Gábor Liszt-díjas zongoraművész, zenei mókamester észrevétlenül bevezeti a gyerekeket a zeneszerzés alkotói folyamatába. A hangverseny végére egy közös művecske is elkészül.
A december 5.-i koncert az adventi városi ünnepségek nyitóhangversenye is egyben.
A Melodika csoportot három kedvelt előadóművész-tanár alkotja: Pödör Bálint (ütőhangszerek), Csernus Katalin (gitár) és Antal Gábor (zongora, melodika.) Céljuk: a komolyzene élményszerű átadása, sokféle hangszerrel, interaktív. módon.
Az évad kiemelt hangversenye 2016. február 6.-án lesz! A hazai zenei élet egyik különleges hangú énekese Bolyki Balázs 2011-ben létrehozta a Bolyki Soul&Gospel Kórust, amit azóta nemzetközi hírnévre emelt. Ritka élményben lesz része a hallgatóságnak. Minden korosztálynak ajánlom ezt a hangversenyt!
Gyermek bérletünk utolsó műsora bizonyítja, hogy mennyi zeneileg különleges tehetségű Gyermek él Budakeszin. Őket szeretném bemutatni ezen az áprilisi koncerten.
Számos kérésnek teszünk eleget azzal, hogy idén indítjuk útjára a „Hangon innen, cérnán túl” felnőtteknek szóló hangverseny sorozatot a komolyzene és a jazz műfajában.
Nyitóhangverseny: december 12. szombat 19.00. Vihula Mihajlo ukrán származású világhírű, virtuóz gitárművész estje a Rathauskellerben. (Fő u. 177.)
Muzsikás Újesztendőt kíván: Szalóczy Dóra zenetanár