Új Keszi Táncház

Új Keszi Táncház az Erkel Ferenc Művelődési Központban a Szigony Zenekarral 2015. november 27-én, pénteken és december 27-én, vasárnap.

Táncházsoroztunk idén ősszel megújul, új közreműködőkkel. Talpalávalót Szamek Lili és barátai, valamint a Szigony Zenekar húzza.

Fehér Noémitól és Jánosi Attila ?Pici?bácsitól változatlanul megtanulhatják a tánclépéseket.

A táncoktatók nemcsak haladóknak szánják e tevékenységet, hanem azon fiatalok számára is, akik esetleg még nem is voltak táncházban. Nem baj, ha valaki nem tud táncolni, itt biztos megtanul. A hangulat, a közös élmény segít a gyerekekkel megszerettetni a népzenét és a néptáncot.

Kerényi Róbert, a Szigony Zenekar alapítója, a gyimesi és moldvai furulya játékmód leghitelesebb muzsikusának számít az országban. Régi falusi zenekarok hagyományait követve gyimesi és moldvai csángó népzenét játszik a zenekar.

Fehér Noémi és Jánosi Attila a Bartók táncegyüttes tagjai, néptánc pedagógusok.

Szamek Lili a 2014-es Országos Népzenei verseny I. helyezettje.

Az Erkel Ferenc Művelődési Központ évek óta sikeresen pályázik a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál, hogy a Keszi Táncház minél több látogató számára legyen elérhető.

 

Belépő: gyerek és nyugdíjas: 400 Ft, felnőtt: 1000 Ft, családi (2 felnőtt+3 gyerek) 2800 Ft.

Szeretettel várjuk Önöket táncházainkon 19.00 órától (cím: EFMK Budakeszi, Fő utca 108.).

Megosztom a cikket