Hírek

Útépítés miatti forgalmi korlátozás

 

Az önkormányzat megkezdte a Reviczky József utca csapadékvíz-elvezetéssel történő útpálya felújítását a Hajós utca és a Barackvirág utca közötti szakaszán. Az építési munkák előreláthatólag március 26-tól május elejéig tartanak.

Az útépítést a kivitelező Útkorona Kft. az érintett utcaszakasz átmenő forgalom előli teljes lezárásával végzi, a lezárt területre csak az ott lakók és az építési forgalom hajthat be. A munkavégzés egyes időszakaiban a Hajós utcába és a Hajós közbe csak a József Attila utca felől lehet behajtani.

 

(tovább…)

Megosztom a cikket

Elismerés a Czövek Erna AMI-nak


A Budakeszi Czövek Erna Zeneiskola eredményesen pályázatott és elnyerte a „A Magyar Alapfokú Művészetpedagógia Értéktára” címet. Intézmények, szakmai közösségek és egyének öt kategóriában jelentkezhettek a cím elnyerésére, kiemelve a pedagógiai kultúrában elért eredményeiket.

Az oklevelet 2018. február 27-én, a Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola dísztermében a Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár nyilvános könyvbemutatóján vehette át Barcsik Hédi, az intézmény vezetője Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkártól és Ember Csabától a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnökétől. Egyéni pályázóként Tassi-Ködöböcz Judit zongoratanárnő, a Családi hangverseny jó gyakorlatával került be a Magyar Alapfokú Művészetpedagógia Értéktárába. Gratulálunk!

Megosztom a cikket

Család és párterápia Budakeszin

Budakeszin 2016-tól számos színes, hasznos és speciális segítő szolgáltatás érhető el ingyenesen a járás lakosai számára a HÍD Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központban. Minden család életében vannak elakadások, krízisek. Ezek többsége természetes velejárója a párkapcsolati és családi fejlődésünknek, életciklus váltásainknak.

Az évszakok váltakozásához hasonlóan mi is évről évre változunk. Ha sikerül megoldanunk egy-egy életszakasz feladatát, nehézségét, az erősebbé teheti családunkat, párkapcsolatunkat. Ugyanakkor sajnos nem ritka az sem, hogy segítség nélkül olykor „beragadunk”, s tartóssá válhat a „tél”, megbontva a természet egyensúlyát, késleltetve a tavaszt a virágzás, termés, betakarítás ciklusát. Gyakori, hogy a megváltozott „klímát” nem rögtön vesszük észre, csupán a „hiány” tüneteit érezzük. Kevesebb az intimitás, lecsökken vagy eltűnik a közös minőségi idő, apró-cseprő semmiségek pusztító kapcsolati vitákat, örvényt generálhatnak. Gyakori az is, hogy a „tünethordozók” a gyerekek. Ilyenkor ők kerülnek a középpontba, de a megoldás a legtöbb esetben a családi rendszer egészét érintő segítség lehet.

Kevesen tudják, hogy Budakeszi – intézményünk közvetítésével – szakszerű, hatékony támogatást tud nyújtani a segítséget elfogadó, az elköteleződésért és a családi párkapcsolati problémák megoldásáért tenni kívánó párok, családok számára. Büszke vagyok arra a lelkes, elhivatott családterápiás teamre, amely több mint két éve végzi ezt a felemelő, szép segítői feladatot. A családterápia egyik ereje a rendszerszemléletben gyökerezik. Az utóbbi évtizedekben a családterápia dinamikus fejlődését mutatja számos terápiás iskola, mely sokszínű, gazdag eszköztárral segít minket, a terápiás hatékonyságot. Ilyen új, divatos módszertant képvisel az érzelem fókuszú párterápiás iskola (EFT), mely 80%-os hatékonysági mutatójával (melyet utánkövetéses vizsgálatok támasztanak alá) kiemelkedően eredményes terápiás eszközt ad a segítő szakemberek kezébe.

Az elmúlt évben – az említett érzelem fókuszú terápiás technikát is alkalmazva – 22 párnak, családnak tudtunk segíteni. Minden család és pár egyedi (annak ellenére, hogy lehetnek hasonló krízisek, elakadások), mely sajátosan személyre szabott terápiás munkát, kihívást jelent számunkra. A közös munka során egy bizalmi tér épül ülésről-ülésre, ahol megjelenhetnek azok a nehézségek, erősségek, amelyek magukban hordozhatják a remélt változást, megoldást. Nekünk, családterapeuta segítőknek is vannak mélyen megrázó, felkavaró, megható, szívmelengető terápiás üléseink, pillanataink, melyekért hálásak vagyunk. A siker legmegfoghatóbb visszacsatolását, derűjét talán akkor éljük meg, ha a pár, család segítségünkkel egy nehéz krízisen, új megoldási mintázatokkal, megerősített alapokkal, életerővel tud „továbbmenni”, s „azokból a kövekből, amik elénk gördülnek előbb-utóbb lépcsőt építhetünk.” (E. Bach)

 

Bencsik Zsolt

intézményvezető

Megosztom a cikket

Bölcsődei és óvodai beiratkozás

A szülők a 2018/2019-es nevelési évre vonatkozó bölcsődei és óvodai beiratkozáshoz a felvételi kérelmet

2018. május 7-én, hétfőn 8-17 óráig,

május 8-án, kedden 8-17 óráig és

május 9-én, szerdán 8-12 óráig


adhatják le az alábbi bölcsődékben és óvodákban:

Budakeszi Bölcsőde (Fő u. 133.),

Mosolyvár Bölcsőde (Konth u. 13.),

Pitypang Sport Óvoda (Zichy Péter u. 31.),

Szivárvány Óvoda (Fő u. 268.), és

Tarkabarka Kunterbunt Óvoda (Fő u. 72.).

Megosztom a cikket

Lego város és vasútmodell kiállítás

 

Lego város és vasútmodell kiállítás Budakeszin március 23-25. között, az 1-es Villamos Klub rendezésében. A kiállításon láthatják az 50 nm felületű H0-ás modul rendszerű terepasztalt, vasút, villamos és kisvasút közlekedéssel. Lesz LEGO? város működő vasutakkal, villamosokkal, magasvasúttal, óriáskerékkel, körhintával, KINCSKERESŐ játékkal.

A LEGO? készletek mellett a kicsiknek irányítható H0-ás terepasztallal, tologatható Thomas vasúttal, favonattal is készülnek a szervezők.

A kiállítás nyitvatartási ideje:

  • péntek 09:00 -19:00
  • szombat 10:00-18:00
  • vasárnap 10:00- 16:00

Belépőjegy árak: gyermekjegy (2 éves kortól): 700 Ft, felnőttjegy (18 éves kortól): 900 Ft, családi jegy (2 felnőtt és 3 gyermek): 2.800 Ft, iskolai és óvodai csoportos jegy 10 főtől: 500 Ft/fő.

Online jegyvásárlás az InterTicket jegyhálózaton keresztül a jegy.hu oldalon.

 

jegyhu logo 300

 

Megosztom a cikket

A Víz világnapja – 150 éves a Fővárosi Vízművek Zrt.

 

 

2018. március 22-24. között rendkívüli nyílt napok keretében tárulnak fel a Fővárosi Vízművek telepeinek kapui a társaság fennállásának 150. évfordulója alkalmából.

Iskolai csoportok és egyéni látogatók is bepillantást nyerhetnek az ivóvíz-szolgáltatás és a szennyvíztisztítás meghatározó és a maga nemében egyaránt látványos és érdekes létesítményeibe. Amellett, hogy az év többi napján a nagyközönség elöl zárt, szigorú biztonsági előírások szerint őrzött, különleges építményekbe juthatnak most be az érdeklődők, helyszínenként más-más program is kiegészíti és teljessé teszi a kirándulásnak is beillő látogatásokat.

 

Bővebb információ és regisztráció:

http://vizmuvek.hu/hu/fovarosi-vizmuvek/tarsasagi-informaciok/mediaszoba/hirek-informaciok/hireink/4053

Megosztom a cikket

30 éves a VIADAL SE

 

 

SÍ-HÓÓÓ! SÍ-HÓÓÓ! – visszhangzik a Virágvölgyben a sportkedvelő gyermekek lelkes hangja, immár 30 éve. Egyesületünk 1988-ban alakult, és már 30 éve sugározzuk környezetünkben a sport iránti elkötelezettségünket. Egész életünkben azt közvetítettük, hogy a sport legyen a mindennapjaink része! A sport az egészségmegőrzés tartópillére, ugyanakkor a regenerálódásunkban nélkülözhetetlen. Dr. Szent-Györgyi Albert vallomását választottuk mottónak:

„A sport nem csak testnevelés, hanem az egyik legerősebb nevelőeszköz. A sport a test útján nyitja meg a lelket.”

Hellner Péter és Matkó István egy olyan közösségről álmodtak, amely szolgálja városunk sportéletét. Már az egyesület alapításakor sok-sok támogatást kaptunk. Köszönjük a kezdetek kezdetén Csánó Zoltán, Franke László, Szenthe Ádám segítségét. A Pilisi Parkerdő Zrt-től és az önkormányzatunktól is folyamatos, rendszeres támogatást kaptunk, mely nagyban hozzájárult egyesületünk virágzó sportéletének megvalósításához. A szülők támogató együttlélegzését is szívből köszönjük, hiszen egy közösség csakis ilyen nagylelkű segítséggel, háttérrel élhet. Köszönjük a Decathlon, a MOL, a TESCO és a helyi vállalkozások támogatását. Köszönjük, hogy kiálltak a sport mellett, céljaink megvalósulását segítették.

Az egyesületünk fő profilja a műanyagpályás síoktatás, hiszen a sísport szerelmesei vagyunk. Kiváló, gyermekbarát szakemberekkel, síoktatók és testnevelők vezetésével műanyag sípályán tartunk edzéseket hétvégén, havas sí táborokat vezetünk Ausztriában, koordinációt fejlesztő nyári táborokat, egészségmegőrző kirándulásokat, családi- és közösségépítő programokat szervezünk. Egyesületünkben gyermekek és felnőttek, kezdők és versenyzők sportolnak. Az utánpótlás nevelés ügyét is szívünkön viseljük. A Magyar Sí Szövetségnek és a Síoktatók Magyarországi Szövetségének is tagjai vagyunk. A városi sporteseményeken is aktívan közreműködünk, évekig a Futakeszi, a Budapest-Bécs Ultramaraton vendégváróiként szolgáltuk Budakeszi sportéletét. Gyermeknapi akadálypályánk, a Kihívás Napján szervezett sportjátékaink nagy népszerűségnek örvendenek.

 

Eredményeink

A Viadal SE 1999-ben kapott Budakesziért emlékérmet. Három edzőnőnk sporttevékenységét, példamutató életvitelét jutalmazták Budakeszi Ifjúsági díjjal: Szabó Kinga 1999-ben, Hellner Szelina 2008-ban, Hellner Donáta Dominika 2016-ban kapta a kitüntetést. A 100 éves Sí Szövetség Hellner Pétert és Hellner Szelinát emlékplakettel jutalmazta, elismerve a sísport iránt elkötelezett munkájukat.

Versenyzőink Budakeszi hírnevét is öregbítették: a Hellner lányok több felnőtt és ifjúsági világbajnokságon képviselhették hazánk sísportját. Viadalos tanítványaink a hazai sísport élmezőnyéhez tartoznak, számos Országos Alpesi Síbajnokságon, Országos Diákolimpia Döntőn, Magyar Kupasorozat versenyeken állhattak dobogóra.

Egyesületünk 30 éves fennállására nagyszabású rendezvénysorozatot tervezünk. A méltó ünnepléshez anyagi eszközök előteremtésére is szükségünk lenne, most ezen dolgozunk, támogatók felkutatására törekszünk, pályázatokat írunk.  Amennyiben Önök támogatásra érdemesnek ítélik egyesületünket, minden segítséget, támogatást szívből köszönünk.

 

 

Viadal Sport Egyesület

honlapunk: www.viadalse.hu

2092 Budakeszi, Szél utca 39.

Vezetőség: Hellner Péter és Szabó Kinga

Adószámunk: 19171621-1-13

Számlaszám: B3 Takarék Szövetkezet 64800097-19905972-00000000

 

VIADAL Sport Egyesület vezetősége

 

Megosztom a cikket

A délkeleti városrész fejlesztéséről

A Budakeszi Hírmondó 2018. februári számában beszámoltunk a 2018. január 11-i, a Lidl beruházás és Budakeszi délkeleti településrészének várható fejlesztéseivel kapcsolatosan tartott lakossági fórumról. A lakók a fórumon számos, körülményeiket támogató javaslatot tettek az önkormányzat képviselőinek. Polgármester asszony a helyszínen ígéretet tett a résztvevőknek, hogy javaslataikat 2018. január 18-án a Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság, majd 2018. január 25-én a képviselő-testület tárgyalja meg. Mind a bizottsági, mind a testületi ülésen több lakó személyesen is kifejtette véleményét. Az ezzel kapcsolatos döntésekről adunk most tájékoztatást.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Javul az ügyeleti ellátás Budakeszin

 

A Budakeszi orvosi ügyelet ellátásában 2018. március 01-től változás történik. Az eddigi szolgáltató helyett Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Páty, Remeteszőlős és Telki települések orvosi ügyeletét a Hungary Ambulance Közhasznú Nonprofit Kft. látja el. Az új szolgáltatót a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás által kiírt pályázaton választották ki. Ez a Kft. látja el az orvosi ügyeletet többek között Budapest XV. kerületében, illetve Mélykúton is.

Kedvező változás lesz a Budakeszi orvosi ügyelet ellátásában, hogy a hétvégén mindig két orvos fogja ellátni az ügyeletet. Míg az egyik orvos sürgős esetben kimegy a beteghez, addig a másik orvos minden esetben az ügyeleten tartózkodik. Akár felnőttnek, akár gyermeknek lesz szüksége orvosi ellátásra, nem kell órákat várni amíg az ügyeletes orvos visszaérkezik, hanem azonnal megkapja a szükséges ellátást.

A Hungary Ambulance Közhasznú Nonprofit Kft. 2011-ben alakult. Vezetői között több neves orvos is van. Az orvosi ügyelet mellett mentőautóikkal és mentő motorkerékpárjaikkal rendszeresen biztosítanak orvosi ellátást rendezvényeken, versenyeken.

Az új szolgáltató egyelőre az ideiglenes helyén, a Budakeszi, Fő utca 43-45. (Átrium üzletház) szám alatt látja el az ügyeletet, de reményeink szerint mihamarabb visszaköltözhet a Budakeszi Polgármesteri Hivatal épülete melletti, felújított és átépített orvosi rendelőbe.

Megosztom a cikket

Kultúrházak éjjel-nappal rendezvény Budakeszin

A Magyar Népművelők Egyesülete tizenkettedik alkalommal hirdette meg február 2-4. között a Kultúrházak éjjel-nappal programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A rendezvénysorozat fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Az idei rendezvénysorozat fő tematikája: Helyben van a sokszínűség.

Az Erkel Ferenc Művelődési Központ pályázat útján minden évben csatlakozik a Kultúrházak éjjel-nappal programhoz, bemutatva városunk sokszínű kulturális életét. Idén az a megtiszteltetés ért minket, hogy az országos rendezvénysorozat három kiemelt helyszínének egyikét Budakeszi adhatta. Sokszínű programjaink az 1849-es „téli hadjárattal” kezdődött a Budai II. Honvédzászlóalj és a Veresegyházi Katonai Hagyományőrző Egyesület közreműködésével, melynek keretében tüzérré avatták Novák Péter zenész-színész-rendezőt, a rendezvény védnökét, aki az ágyú elsütésével indította útjára a 12. Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozatot.

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a megnyitón elmondta, hogy országos rendezvénysorozattá nőtte ki magát a kezdeményezés, ami még inkább hozzájárul ahhoz, hogy közösségekben élhessük meg az identitásunkat. Nem véletlen, hogy Budakeszi az egyik kiemelt helyszíne a rendezvénynek, az itteni aktív közösségek példát tudnak mutatni más települések számára is, hogy mit jelent a mindennapi kultúra megélése, létrehozása.

Dr. Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere köszöntőjében a magyar kultúra fontos építőköveinek nevezte a kulturális intézményeket. Mint mondta, szerepük kulcsfontosságú a kulturális értékek létrehozásában, és közvetítésében a lakosság felé.

Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy a kultúra és annak megtartásának lényeges aspektusa, hogy megőrizzük a keresztény kultúránkat és hazánk szuverenitását.

Novák Péter, a rendezvény védnöke elmondta, hogy a cselekvés szabaddá tesz? a közösség valakivé? a kettő együtt jobb emberré! Véleménye szerint a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvény lehetővé teszi ennek megvalósulását, mindezt úgy, hogy ezáltal önazonosságunkat megtartja, örökségünket tovább viszi. A megnyitó után a nyitott foglalkozások, a gasztronómia kóstolók mellett a jégpályán és a szabadtéri színpadon a művészeti csoportok bemutatóival folytatódott a sokszínű programsorozat. Sötétedéskor, a közösségi téren a Buda- környéki Hagyományőrző Íjászok szertűz gyújtása és a Szigony zenekar táncháza következett, majd éjjel a Maszkabállal, a The Old Show zenekar fergeteges bulijával zárult a pénteki program. A budakeszi rendezvény 28 résztvevő csoport együttműködésével, közel 130 fellépő közreműködésével valósult meg.

 

Az intézményünkben működő vagy ott megjelenő kulturális értékek bemutatásával Budakeszi kulturális sokszínűségét jelenítettük meg. Ezzel is felhívtuk a figyelmet arra, hogy a közművelődési intézmények sokoldalúságuknak és a helyi társadalomban betöltött közösségépítő, fejlesztő munkájuknak köszönhetően meghatározó szerepet töltenek be mindennapi életünkben, hagyományaink megőrzésében, bemutatásában és új kulturális értékek létrehozásában egyaránt.

Ezúton is köszönjük minden fellépőnk közreműködését, segítőink, támogatóink együttműködését és kedves vendégeink, közönségünk részvételét!


az EFMK munkatársai

 

 


Megosztom a cikket