Támad a kínai alkörmös! Óvakodjon tőle, mert a gyermekekre is veszélyes!
Különös elnevezése alapján első hallásra sokan el sem tudják képzelni, mitől is kell tartani. Egyelőre kevesen ismerik, de ha nem tesszük meg a szükséges óvintézkedéseket, akkor akár egész kertünket eláraszthatja ez az egyébként mutatós, Budakeszin is terjedő, idegenhonos növény.
Olvasóink körében élénk érdeklődést váltott ki az ugyancsak invazív, japánkeserűfűről szóló írásunk, ezért most újabb, egyre több helyen felbukkanó és nehezen kiirtható növényt mutatunk be.
A kínai alkörmös erőteljes növekedésű, évelő növény, amely vastag gyökérzetével szívósan kapaszkodik a talajba. Hiába vágjuk le a föld feletti részeit, gyakran rövid időn belül újra kihajt.
Az alkörmös elleni sikeres védekezéshez ezért nem elég egyetlen alkalommal beavatkozni. Legjobb idejekorán eltávolítani a fiatal növényeket, az idősebb példányok gyökérzetét pedig érdemes kiásni a földből, mert ha csak tőben levágjuk, szinte biztosan újra kihajt.
Agresszíven terjed, elnyomja a környezetében tenyésző más kerti növényeket. Dekoratív, sötét színű, bogyókból álló termését előszeretettel fogyasztják a madarak, melyek így aktívan hozzájárulnak a terjesztéséhez is. Ám ami a madaraknak csemege, az az embernek, különösen a növény sötétre érő terméséből eszegető gyermekeknek bizony árthat. A benne található hatóanyagok ugyanis hasmenést és gyomorfájást okozhatnak, ezért az alkörmöst mérgező növényként tartják számon.
Figyelem! Az alkörmös magjai vidáman átvészelik nemcsak a madarak emésztőrendszerének viszontagságait, hanem a komposztálást is, ezért szárait, termését érdemes a kukába dobni.