A Budakeszin élő Pataky Rita építészt megosztott Széchenyi-díjjal tüntette ki Áder János köztársasági elnök a hazai épületszerkezetek színvonalának emeléséhez jelentős mértékben hozzájáruló munkássága, az építészeti alkotások esztétikai értéke és a magas műszaki minőség közötti harmónia megteremtésén alapuló, számos emblematikus műemléképület rekonstrukcióját is magába foglaló szakmai tevékenysége elismeréseként, melyet augusztus 20-a tiszteletére nyújtottak át.
Az épületszerkezetek mindig is az építészet részét képezték, de az építészeti designhoz szorosan kötődő önálló szakágként az épületszerkezeti tervezés az 1990-es években alakult ki. Az épületszerkezeti tervezés kifejezést hallván az átlagembernek az épületek stabilitását meghatározó statikai tervezés juthat az eszébe. Pedig…
Azt általában mindenki tudja, hogy az építész mit csinál. Leegyszerűsítve: házatlátványt tervez, megtervezi a tereket egymás mellé, térélményeket hoz létre. A statikus pedig azt határozza meg, hogy milyen kialakítású és méretűek legyenek az egyes tartószerkezeti elemek, hogy a ház hosszú távon megálljon. Akkor is, ha jön egy szélvihar, egy földrengés. Mi, épületszerkezeti tervezők pedig azt találjuk ki, hogyan kell megvalósítani egy házat, milyen szerkezeteket kell kialakítani, azok hogyan illeszthetők össze (pl. egy ablakot úgy elhelyezni, hogy ne szeleljen, a tetőfedés vízhatlanságot biztosítson), hogy jól működjön az épület, és kinézetre pedig olyan legyen, ahogyan azt az építész megálmodta.
A XX. század vége felé az energiatakarékosság, a környezettudatosság, a klímaváltozás, a komfortszint emelkedés, a megnövekedett igények, a korszerű építőanyagok és technológiák, számítógépes tervezés stb. robbanásszerű, sokszínű megjelenése egy teljesen új helyzetet teremtettek az építészetben!?
Ezek a változások teljesen új szemléletet, megközelítést igényelnek, sokkal összetettebbé tették a tervezők munkáját, folyamatos megújulásra és innovatív gondolkodásra késztetnek. Az építészet ma tulajdonképpen olyan, mint egy szimfonikus zenekar együttjátszása, ahol mindenkinek megvan a maga nagyon fontos szerepe a zenekaron belül, de ha ők mindmind külön szólót játszanának, akkor megbolondulna az, aki hallgatja. Fogaskerék módjára muszáj együtt dolgoznunk, hogy a végén, amikor ránéz valaki egy kialakított környezetre, az elkészült épületre és használja azt, akkor azt mondhassa: „Én itt jól érzem magam minden tekintetben! Esztétikailag, lelkileg és fizikailag egyaránt!” A lényeg, hogy az építésztervezők által megálmodott elképzelések kifinomult, és jól működő épületszerkezeti részletképzéseken keresztül valósulhassanak meg.
27 éves volt – nem sokkal az egyetem elvégzése után – mikor 1993-ban, a most önnel megosztott Széchenyi-díjat kapott Horváth Sándorral megalapították az épületszerkezeti szaktervezéssel foglalkozó Pataky és Horváth Építészirodát – elsőként Magyarországon –, ebben a szakágban és munkásságukkal „iskolateremtők” lettek.
Horváth Sándor tanárom volt a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, és egy sikeres tudományos diákköri munkám után ajánlotta fel, hogy dolgozzunk együtt, és ez olyan jól sikerült, hogy ez a közös munka a mai napig tart. Nagyon szerencsések vagyunk, mert jól tudunk együtt gondolkodni. Egyikünk gondolata inspirálja a másikat és vezeti tovább. Ez segíthetett bennünket abban, hogy egy új szakterület hazai alapjait megteremthessük Sok fiatal kezdett nálunk, akik itt tanultak bele a szakmába, elsajátították a gondolkodásmódunkat, és mára már önállósodva ők is nevelik a következő tervező generációkat.
Önök a mai napig – a tervezői munka mellett – a BME-en épületszerkezettant oktatnak.
A tervezés és az oktatás szorosan öszszefügg, hiszen segít szintetizálni, a tapasztalatokat alapelvekké formálni, a hallgatók pedig folyamatosan arra késztetnek, hogy nyitottak maradjunk, és a gyors sakkjátszmákhoz hasonlóan képesek legyünk azonnali megoldási lehetőségeket adni.
Végigböngészve elmúlt évtizedes tevékenységüket, sok megvalósult épület, számos felújítás épületszerkezeti szaktervezése fűződik építészirodájukhoz, így többek között a Miniszterelnökség elhelyezése a Karmelita épületegyüttesben.
Az elejétől kezdve részvevői voltunk ennek az átalakításnak. Különösen érdekes tervezői folyamat volt az új épületrész megalkotása, mely részben egy történeti térbe lett behelyezve, de mégis modern szerkezetekkel és kialakítással, extravagáns belső megjelenéssel. Zoboki Gáborral, a tervezővel mindig izgalmas együtt dolgozni, mivel ő egy magával ragadó egyéniség.
Mintegy hetven építész él Budakeszin – köztük több Ybl-díjas – a Pest Megyei Építészkamara kimutatása szerint, ami lakosságarányosan párját ritkítónak mondható Magyarországon. Miképpen élhetne ezzel a nem mindennapi adottságával Budakeszi?
Kell egy hívó szó, ami a város érdekében történik, és akkor egész biztosan sokakat lehetne megszólítani közülük. Az építészek érzékeny emberek mindenféle értelemben. Városképi, városfejlesztési ügyekben biztos lenne véleményük, melyeket érdemes meghallgatni. Lehet, hogy annyiféle vélemény lenne, ahányan összejönnek, de ez egyben azt is jelentheti, hogy valamennyi figyelembe veendő szempont is előkerül, amit érdemes megfontolni és előbbutóbb a gondolatok is kijelölnék a legfőbb irányokat.
Talán a leghasznosabb lenne már a legelső gondolatoknál – legyen az területfejlesztés vagy éppen egy új épület tervezési programja – bevonni őket, hozzájárulhatnának a település arculatának kialakításához. Persze amikor már megszületik egy döntés és azt kell véleményezni, az már egy nehéz helyzet!
Ön az építészet mellett a hagyományőrzésnek is jeles képviselője!
Családi örökség, ebbe én beleszülettem. Anyai nagyszüleim Szekszárdon éltek a Sárköz mellett, ahol tüdőgyógyászként gyógyító nagyapám a hálás asszonyoktól sok népművészeti alkotást kapott. Jómagam is itt tanultam meg szőni egy olyan asszonytól, aki a szövésnek volt a mestere. Az ugyancsak építész édesapám is nagyon erősen érdeklődött a népművészet iránt és mindent gyűjtött. Gyerekként rengeteget jártam vele a pécsi kirakodó és állatvásárra. Szüleim lakásában számos egyedi darab található és így van ez a mi otthonunkban is!
És a néptánc?
Az előbb elmondottak természetes velejárója volt, hogy jómagam hosszú ideig néptáncoltam. Először az Építők Vadrózsák, majd később a Bihari János Táncegyüttesben, melyhez a mai napig is kötődök. Nagy megtiszteltetés, hogy néha még most is visszahívnak egyegy szerep eltáncolására, ráadásul a kisebbik lányom is ott táncol. Hozzá kell tennem, hogy korábban mindkét lányom itt kezdett el táncolni a budakeszi Bojtár Táncegyüttesben, Menczinger Tibornál.
Azt suttogják a verebek, hogy van önnek egy jelentős népviselet gyűjteménye is! Nem gondolt még arra, hogy ezt a sok csodát a budakesziekkel is megismertesse?
Ha van rá érdeklődés, nagyon szívesen!
Horváth Jenő
Budakeszi Hírmondó 2020. október 7. oldal.
https://hirmondo.budakeszi.hu/wp-content/uploads/2020/10/Hirmondo-2020-10.pdf
Aztán pár évre rá, a teraszunkon üldögéltem, amikor a hátsó kertben, közvetlenül a kerítés előtt álló bokorba népes verébcsapat telepedett le. Bő másfél évtizeddel ezelőtt történt ez, akkoriban még nem volt ritkaság az akár félszáz fős verébcsapat. Mára sajnos már nekik is szinte csak hírmondójuk maradt. Figyeltem a verebeket, amikor a kert felett, a verebeket rejtő bokor felé száguldva felbukkant a karvaly. Alig másfél méterrel a föld felett, nyílegyenesen és lélegzetelállító sebességgel közeledett a bokor felé. Majd amikor odaért, az utolsó pillanatban bevágott a bokor és kerítés betonlábazata közé. Na, gondoltam magamban, te sem jössz ki onnan, koma! Lám, a mohóság legyőzte a józan belátást, a szemmértéket, és szinte láttam, amint a prédáló madár felkenődik a térdig érő betonra. A verebek persze fejvesztve menekültek, és bár nem számoltam meg őket, de egész biztos, hogy eggyel kevesebben kaptak szárnyra, mert a bokor takarásából kisvártatva felreppent a karvaly, karmai közt szorítva egy, immár leginkább vedlett tollcsomóhoz hasonlatos verebet. Ha nem látom, nem hiszem el! Hogyan tudott befordulni arra a szűk helyre? És miként fékezte le szédítő repülését?!