Magukat Rózsa utcai tűzkárosultnak kiadva ma egy fiatal pár egy kislánnyal a Széchenyi utcában járt, és értékes tárgyi és pénzadományt csalt ki jószándékú lakóktól. Kérjük, adományaikat az önkormányzat elkülönített számlaszámára juttassák el, tárgyi felajánlásaikat pedig a HÍD családsegítővel egyeztessék. Részletek az alábbi posztban.
Nyári napközis FociTábor Budakeszin!
Sokan érdeklődtetek már, hogy idén is megtartjuk-e szokásos táborainkat. Örömmel tudatjuk veletek, hogy idén is lesz focitábor, sőt idén a korábbi évekhez hasonlóan szintén négy turnusban várunk benneteket.
Fontos kiemelnünk, hogy nem csak azokat a gyerekeket látjuk szívesen, akik esetleg már nálunk sportolnak, hanem azokat is, akikkel még nem találkoztunk, de kedvet kaptak a táborozáshoz.
Szeretettel várunk minden sportolni szerető 5-15 év közötti gyermeket, aki a nyári szünetet sok nevetéssel és mozgással szeretné még tartalmasabbá tenni.
Helyszín: Budakeszi Sportpálya, Zichy Péter u. 46
Tábor hetek:
‼️A jelentkezéseket az aktuális tábor hét kezdete előtt 5 nappal zárjuk le. Kérem erre figyeljenek.
Programok:
A gyermekekkel szakképzett edzők foglalkoznak, akik a táborozás terén is jelentős tapasztalattal rendelkeznek.
Tábor díja:
Jelentkezés, bővebb információ:
tel: 06309406296
e-mail: blalevi5@gmail.com
A Budakeszi Zeneiskola 1996-ban vette fel a jeles zenepedagógus, Czövek Erna nevét. A magyar zongoraoktatás egyik legjelesebb tanáregyénisége a romániai Orsován született 1899. december 23-án. Ő volt egyik kezdeményezője a kodályi nemzeti zenekultúra, illetve koncepció megvalósításának a hangszer- és a szolfézsoktatás területén. Sokat tett a magyar zeneoktatás modernizálásáért. 1961-ben költözött Budakeszire, s itt élt 1968-ig a Petőfi Sándor utca 15. szám alatt. Ebben az időben hozták létre a községen belül az első Zeneoktatói Munkaközösséget az ő tantestületének tagjaiból. Czövek Erna zenepedagógiai munkássága a mai magyar zongoraoktatás alapjait teremtette meg. Személyisége nagy hatással volt mind tanítványaira, mind az irányítása alatt működő tanárokra. Igaz ez az olyan későbbi szellemi utódokra is, mint Barcsik Hédi, a Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, Bonis-bona-díjas mesterpedagógusa, és Ködöböcz Judit zongoratanár, a billentyűs tanszak vezetője.
Sétálva itt a folyosón a gyerekkori emlékeim jöttek elő. Egykor 8-9 éves, zongoraórákra járó kisdiák voltam Marosvásárhelyen… Nem lett belőlem zongorista, de meghatározó volt az a másfél év, amennyit ott eltöltöttem. Az emlékek hatására az vetődött fel bennem, hogy vajon mitől jó egy zenetanár? Mitől jó egy pedagógus, és mitől lesz jó maga az intézmény, maga az iskola a gyerek szempontjából?
Barcsik Hédi: Szerintem az a legfontosabb, hogy a tanár ne csak tanítson, hanem személyiségformáló oktatást is végezzen a zenetanításon keresztül. Nem csupán az átadott anyagmennyiség fontos, hanem az is, hogy szemléletmódot, életfelfogást, egyfajta kultúrát közvetítsünk a gyerekek felé.
Ködöböcz Judit: Én azt gondolom, a jó zenetanárnak az ismérve mindenekelőtt az, hogy a hangszerének a tudója. Hogyan műveli a saját hangszerét, mennyit gyakorol a saját hangszerén, mert ezeken a gyakorlási folyamatokon keresztül élethosszig lehet tanulni és ezt a tudást átadni. A gyerekeknek a szívemet is odaadom, és nekem olyan szerencsés helyzetem van, hogy ezt a zenén keresztül tehetem. A zeneiskola pedig attól jó, hogy van egy olyan együttműködő közösség, amely teljes mértékben eltér az általános iskolától, ahol sokkal érzékenyebb emberek dolgoznak együtt, és tesznek egy közös ügyért. Egymás növendékeit is formáljuk, tehát közösséget is építünk és személyiséget is formálunk, ahogy azt Hédi is mondta.
Mondhatjuk-e, hogy különleges a Czövek Erna iskola országos szinten? És ha igen, akkor miben különleges?
B. H.: Különlegesek vagyunk és egyediek. Egy élenjáró iskoláról van szó a kezdetektől fogva. Jelenleg 430 gyerek jár hozzánk, ha a zsámbéki tagintézményünket is ideszámítom. A különlegességünk abban rejlik, hogy az aktuális tanév adottságainak megfelelően akár húszféle énekes vagy hangszereres tantárgyból is választhatnak a hozzánk beiratkozók. A zeneművészeti ágon belül klasszikus zenét és népzenét is oktatunk. Akkordikus tanszak tantárgyai: gitár, ütő, a zsámbéki tagintézményben: harmonika.
Billentyűs tanszak tantárgya: zongora. Fúvós tanszak tantárgyai: furulya, klarinét, fuvola, trombita, kürt, szaxofon, tuba, tenorkürt, baritonkürt. Népzenei tanszak tantárgyai: népi hegedű, a zsámbéki tagintézményben: citera, népi furulya is választható.
Vokális tanszak tantárgya: magánének.
Vonós tanszak tantárgyai: hegedű, gordonka.
Zeneismeret tanszak tantárgyai: szolfézs.
Kamarazene tanszak tantárgya: kamarazene, amelyre a tanulók az alapfok elvégzése után járnak.
A zeneiskolák körében ritkaságszámba megy a magánénekes tanszak, amelyre 15 év feletti korosztályba tartozó növedékek járnak. A mi intézményünk ezen kevesek közé tartozik, sok olyan magánénekes tanulónk van, akik sikeresen folytatják a zenei pályájukat. Másrészt a tanárok egymás közötti jó kapcsolata lehetőséget ad arra, hogy a másik kiemelt profilunkat, a kamarazenét tudjuk oktatni. Két évvel ezelőtti újdonság, hogy a megfelelő dobfelszerelés és olyan hangszerek beszerezése után, mint a marimba és a harangjáték, már Budakeszin is elérhető az ütő tanszakon való tanulás.
K. J.: Azért tartom különlegesnek általában a zeneiskolákat, mert napjainkban akkora szüksége van a gyerekeknek a zenére, mint még soha. Nagyon-nagyon sok kisgyerek délután az általános iskolai órái után tulajdonképpen magára van hagyva a szülők elfoglaltsága miatt.
A foglalkoztatásukra az egyik legjobb, természetesen a sok más közül, a zeneiskola. Mert a zeneiskolában egyéni oktatás folyik, egész más kapcsolatrendszert alakítunk ki vele tanárként, mint az általános iskolában. Sokkal többet tudok meg a gyerekről, sokkal több mindent bíz rám, sokkal több mindenbe avat be a gyerek. Nem feltétlen lesz mindenkiből zongoraművész, de nem is ez a célja a zeneiskolának. A zeneiskolának nem csak tehetséggondozó célja van, de aki kiemelten tehetséges, azt természetesen észreveszi a tanár. A legkisebbektől, a legügyetlenebbektől, a legtehetségesebbig kell eljutnunk, és mindenkivel személyre szabottan dolgozni. Személyre szabott darabokat választani, személyre szabott oktatás folyik az iskolánkban. És az egyik legnagyobb hagyományunk az a családi koncert, amivel az iskolánk a Magyar Művészetpedagógia Értéktárába is bekerült.
Ha párhuzamot vonunk a sport és a zeneoktatás között, a tömegsportnak is legalább akkora szerepe van a nevelésben, mint az élsportnak, de gondolom, egy jó pedagógusnak nem gond megérezni, meglátni a különleges tehetséget egy gyerekben?
B. H.: Ez nagyon érdekes kérdés, mert a zeneiskolás gyerekek nemcsak a zenében jók, hanem ők azok, akik a másik iskolában – pont a sportban is és az egyéb tanulmányi versenyeken – is az élen járnak. Úgyhogy nekik az időbeosztásuk a legnehezebb, mert mivel több területen is szeretnének teljesíteni, ezért a legnagyobb harcot az idővel vívják. Egyéni órabeosztásokat készítünk, tehát mi vagyunk azok, akik alkalmazkodunk ahhoz, hogy nekik ezt a lehetőséget meg tudjuk teremteni. K. J.: A tehetségfelismerés és a tehetséggondozás egy nagyon összetett dolog az én megítélésem szerint. Miután a gyerek beiratkozott a zeneiskolába, rövid időn belül kiderül egy jól ráérző tanár számára, hogy mit és hogyan tud ebből a gyerekből kihozni. Nagyon fontos, hogy az általunk felkínált zenére milyen reakciói vannak. Azt alapot a népdalok jelentik. Népdal nélkül nem lehet zenét tanítani. Van úgy, hogy egy olyan kisgyerek jön be az órámra, akinek technikai, kéztartásbeli problémái vannak, hallásfejlesztési dolgokra van szüksége. Az én igazi, legfontosabb feladatom az, hogy megtanítsam neki megfelelően kezelni a billentyűket.
Hogyan alakul tovább a következő néhány év? A teljesítménykényszer általában mindenhol szorítja az embereket, és az iskolának sem mindegy, hogy mit tud fölmutatni, hány díjat, hány díjazottat, hány tehetséget tudott kinevelni. Mert mindent mérnek. Ilyen szempontból van-e kényszer a pedagóguson, a gyereken, a szülőn? Ha igen, ezt hogyan lehet föloldani?
K. J.: Én úgy érzem, hogy a zenében vagy a zenei teljesítményben van egy szint, aminek az elérése után megszűnik a kényszer. Ezek a dolgok belülről jönnek, vagy tudja, érzi és érti a gyerek, amit átadok neki, vagy nem. Természetesen megvannak azok a stációk, amik eljuttatnak majd minket egy Chopin-mű vagy egy Mozart-szonáta briliáns előadásához. De ahhoz, hogy egy gyerek egy országos vagy egy nemzetközi versenyen megmérettessen, rengeteg munka kell. Igen, kevés a tehetség, és kevés az iskolában eltöltött idő. Ahhoz, hogy a gyereket eljuttassam egy ilyen szintre, én rengeteget foglalkozom még vele tanórán kívül is, az otthonában vagy itt, az iskolában. Tehát a munkafolyamat nemcsak abban rejlik, hogy kétszer egy héten harminc – vagy ha B tagozatos, negyvenöt – percre bejön, hanem ebbe én is, ő is és a családja is nagyon sokat beletesz, és bizonyos dolgokról lemond.
B. H.: A zeneiskolánkban a tanáraink beállítottsága olyan, hogy elítéljük a versenyt. Kodály mondta, hogy a lovaknak való a verseny, és nem a zenésznek. Viszonylag kevés versenyen vettünk részt, de ahová elmentünk, úgy indultunk el, hogy tudtuk, onnan hozni fogunk eredményeket. Már itt helyben megválogattuk, hogy csak az igazán felkészülteket neveztük be versenyre, akiről tudtuk, hogy kiemelkedő színvonalat értek el. Viszont változik a világ és az Y (1980-1995) és Z (1996-2010) generáció után zeneiskolánk tanulóinak már több mint fele, az alfa generációba tartozik, ők az úgynevezett „digitális bébik”, a 2010 után születettek. Ezeknek a gyerekeknek rettenetesen fontos az, hogy azonnali válaszokat kapjanak, hogy versenyen megmérettethessék magukat, ezért gondoljuk úgy, hogy helyben is még több versenyt fogunk rendezni, mert ők nagyon igénylik teljesítményük gyors pozitív visszacsatolását. Tehát változnak az idők, változnak a gyerekek is, alkalmazkodnunk kell hozzájuk.
K. J.: A másik nagyon fontos dolog, a színpadi szereplés. Be voltunk zárva két évre, és ezek a gyerekek, akik elkezdték a zenetanulást, nem léptek még föl színpadon. A zenetanuláshoz hozzátartozik a szereplés, a színpad. A színpad nemcsak versenyeken, hanem a koncerteken is fontos megmérettetés. Jó példa erre a családi koncert, a szülőknek tartott hangverseny és a karácsonyi hangverseny is. A koncert, a hangverseny ugyanis egy ünnep, ahova felöltözünk, ahol meghajolunk, ahova eljönnek a nagyszüleink, a szüleink, ahol megdicsérnek minket… Ez mind hiányzott a gyerekek életéből, tehát szerintem nehéz volt elindulni egy versenyen mindezek után, de jó eredményekkel tértünk vissza.
Ha már a megmérettetés és verseny jött szóba… A város szintjén, a közösség szintjén szeretik kiemelni a különleges teljesítményt fölmutatókat. Mondhatjuk-e azt a Czövek Erna iskolára is, hogy Budakeszi márka? És ha igen, akkor mitől az?
K. J.: Ha visszatekintünk a harmincéves múltunkra, és arra, hogy hány híresség került ki ebből az iskolából, akkor én azt gondolom, hogy Budakeszi egyik kis ékköve a zeneiskola. Amire óriási szükség van, és remélem, hogy ezt a jövőben a fenntartó is így fogja gondolni.
B. H.: Szerintem, amire nagyon nagy szükségünk lenne, és ez szebbé tenné a zeneiskola életét, egy hangversenyterem. Ami olyan akusztikával, felszereltséggel rendelkezik, ahol ezek a gyerekek még inkább meg tudják mutatni a tehetségüket. Visszatérve a névadóhoz, ha Czövek Erna látná most az iskolát, az oktatást, vajon mire lenne leginkább büszke?
B. H.: Szerintem büszke lenne arra, hogy megőriztük az ő szellemiségét: ő is nyitott volt az újdonságra, mindig kezdeményező volt, támogatta a fiatal kollégákat. A kamarazenét bevezette a zeneiskolába, ezt mi is folytatjuk, úgyhogy az ő célkitűzéseit visszük tovább. Czövek Erna rendkívüli ember volt, az életrajza még feltárás alatt van, a hagyatéka nálunk van, és úgy tudom, hogy egy komolyabb szakdolgozat készül ebben a témában. Sokkal nagyobb dolgokat tett le a névadónk az asztalra, mint amiről mi jelenleg tudunk. Egyszóval, úgy gondolom, büszke lenne ránk, az iskolánkra.
K. J.: Minden évben megemlékezünk Czövek Ernáról a tiszteletére rendezett hangversenyekkel is itt, Budakeszin. A névadónk arra is büszke lenne szerintem, hogy tehetséget is gondozunk. Nagyon sok tehetséges növendékre felfigyelünk. Az ő keze alatt is egy pár tehetség azért tovább ment ezen a pályán, vagy legalábbis a zene az életük része lett. Tehát zenei műveltséghez juttatjuk a gyerekeket, és akkor én már boldog ember vagyok, ha egy gyerek tíz év múlva visszatér ahhoz, hogy hát akkor én jártam zeneiskolába, ugyan utáltam a szolfézst és a skálázást, viszont most előveszem a kottát, és eljátszom a Holdfény szonátát. Én ezt így gondolom.
A gyerekének például.
K. J.: A gyerekének, igen. Vagy a gyerekét elhozza hozzám, és beíratja, mert már ilyen is van, és azt mondja, hogy én is tanultam, és de kár, hogy abbahagytam. Az iskolánkról még annyit, hogy voltunk a Magyar Zene Házában, a Művészetek Palotájában, a Zeneakadémián, és ezek szabadidős programok. Tehát ez nem a nyolc óra munka…, de itt ezt felejtsük is el. Egy zenetanár esetében, aki elhivatott, az, hogy bejövök kettőkor és hazamegyek hatkor, ilyen nincs.
B. H.: Nekem az jut eszembe mindig, hogy mi, zenetanárok milyen szerencsések vagyunk. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy legyen a zene mindenkié.
Sükösd Levente
Április 26-27-én Vácon került megrendezésre a Pest Megyei Diáksport Szövetség által az atlétikai V-VI. korcsoportos egyéni és váltófutó pályabajnokság, ahol iskolánk két versenyző atlétája is indult. Tóth-Kardos Gréti 400 méteres síkfutásban bronz, 800 méteren pedig aranyérmet szerzett. Hansághy Gergely 1500 és 3000 méteren is diadalmaskodott, mindezt remek időeredményekkel.
Folytatás az országos döntőn, május végén Győrben.
Gratulálunk a versenyzőknek!
https://www.facebook.com/prohaszkabudakeszi/posts/3235762910030557
Mától egész héten tart az idei TESZEDD!
Mi az a TeSzedd!? – A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár tizedik alkalommal valósul meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei.
Budakeszin a BVV Kft. regisztrált, ennek köszönhetően körülbelül 300 zsákot kap a város erre a célra, a hét folyamán. A BVV Kft.-nél lehet majd kérni a zsákokat.
A mellékelt táblázatban egy-két kiemeltebb területet jelöltünk meg, ahol érdemes keresni, mert találni szemetet.
Kérünk írd be magad 1-1 területhez, névvel, elérhetőséggel.
https://docs.google.com/spreadsheets/d/14_etBzLKft1eSsAq9W32iJRRUn1QsxhI/edit
Önkéntesként nincs más dolgod, mint csatlakozni egy már meglévő találkozási ponthoz és részt venni az akcióban. Majd az akció után jelzed, hogy hol hagytátok a megtöltött zsákokat. Ha van kedved, küldhetsz egy rövid beszámolót és képeket is az akcióról
Mit „teszeddhetek”? – Csak olyan szemetet, ami nem veszélyezteti a testi épséged és az egészséged. A TeSzedd! keretében nem szabad összeszedni építési-bontási törmeléket, gyógyszereket, autó akkumulátort, motorolajat, elektromos és elektronikai berendezéseket, vagy például nagyméretű autóalkatrészeket.
Nem gyűjtünk zöldhulladékot sem! Össze lehet viszont szedni bármit, ami kézzel, kesztyűben biztonságosan szedhető és zsákban gyűjthető, abban elszállítható, például nem szakad szét a súlyától a műanyag zsák. A TeSzedd! keretében nem gyűjtünk szelektíven, mert ezek a hulladékok általában szennyezettek, ezért nem hasznosíthatóak.
A gyűjtésből származó hulladékot a TESZEDD zsákokban összegyűjtve, autóval jól megközelíthető helyen kell hagyni, és a BVV Kft.-t tájékoztatni erről, vagy elszállítani az Erdész téren lévő telephelyére.
A Toyota Mayer országos hírű budakeszi márkakereskedés, 1992 óta elkötelezett partnere a Toyotának. Jelenleg az egyik legnagyobb magyarországi Toyota Márkakereskedés és szerviz, 100%-ban magyar magánszemélyek tulajdonában van, minden tulajdonos aktívan részt vesz a cég napi feladataiban. A három telephelyükön több mint 100 embernek adnak munkát. Az egyik alapító, Mayer Gábor tulajdonos, ügyvezető szerint az állandó fejlődés és a kitartás alapvető feltétel, de a budakeszi sváb felmenőktől kapott szellemi örökség: a precizitás és a megbízhatóság is fontos eleme a sikernek.
Mik az alapvető feltételei a sikernek?
Mayer Gábor: A titok nem csak bennünk rejlik, egy olyan márka mellett tettük le voksunkat 30 évvel ezelőtt, mely önmagában egy sikeres „brand” vagy termék, magas minőségi színvonalat és állandó megbízhatóságot képvisel. Ez mindenképpen kulcsszerepet játszik abban, hogy márkakereskedésünk jelentős fejlődésen ment keresztül fennállása óta szinte folyamatosan. Természetesen a sikerhez egy megfontolt üzleti stratégia sem árt, amit tulajdonostársaimmal a hosszú évek alatt közösen alakítottunk ki. Megvolt a kezdeti tanulóidőszak, voltak felfutások, hullámvölgyek, mindenesetre a cég a piaci viszonyokhoz képest óriásit fejlődött. A jelenlegi piaci körülmények, a gyártási és szállítási problémák eléggé megnehezítik a pontos tervezést, így nehéz kiszámítani, hogy milyen lesz a jövő. Ehhez kell igazodnunk.
Ez a jelen, de nem volt mindig így. Olvastam, hogy 10 000-nél több autót adtak el, használtan 6000-nél többet, és a szerviz hálózatuk folyamatosan fejlődött. Tehát a vállalkozás egyértelműen sikeres, és úgy tűnik, kívülállóként szemlélve, mint hogyha ez a siker folyamatos lett volna. Mik voltak a nehézségek? Emberileg, szakmailag mik a feltételei annak, hogy valaki megtalálja az utat, a neki megfelelő márkát, partnert, és hogy a márka is elfogadja őt?
M. G.: A márka harminc évvel ezelőtt véletlenül jött az utamba. A Toyota nem is létezett Magyarországon annak idején, éppen akkor nyitottak és kerestek vállalkozásokat. Ha most azokkal a feltételekkel jelentkeznénk náluk, mint akkor, megmosolyognának. Egy családi háznak az udvarán kezdtünk el autókat árulni, ami nem Toyota színvonal. Aztán az igények nőttek, mi ezzel együtt fejlődtünk. Minden olyan összeget, amit a vállalkozás pluszban kitermelt, azt mindig visszaforgattuk a létesítménybe, épületbe, tovább léptünk, nyitottunk kereskedést Pilisvörösváron, Székesfehérváron. A nyereség döntő többségét mindig visszaforgattuk a vállalkozásba.
Akkor, bármennyire is közhely, de a sváb takarékosság is ott van a vérében, és ez meghozta az eredményt…
M. G.: Az észszerűség inkább, de az mindenképpen. A másik nagyon fontos szempont volt, hogy próbáltunk megfelelni az ügyfél igényeknek. Ezt egyre nehezebb tartani, mert az igények sokkal jobban nőnek, mint ahogy mi ezt követni tudjuk. Tehát nagyon nehéz azt, az ügyfelek által elvárt minőséget produkálni, amit mi szeretnénk. Nehéz a munkatársainkat is megtanítani arra, hogyan kell kiszolgálni az ügyfeleket, ez egy állandó kihívás, aminek igyekszünk folyamatosan megfelelni.
Hogy tudják ezt a csodát megvalósítani, hogy gyakorlatilag a válságok jönnek-mennek, önök pedig mindig az ár, a hullámok fölött maradnak. Tehát, visszatérek a kiindulóponthoz: mi a titok?
M. G.: A Toyota azt szeretné, hogy ne a világ legjobb márkakereskedése, hanem a város legjobb márkakereskedése legyünk! Ez a gondolkodás közelebb hozza, elérhetővé teszi a célt és folyamatos megújulásra, továbblépésre ösztönöz bennünket. Egyszerűen inspirál, hogy ne legyünk elégedettek és minduntalan tovább akarjunk fejlődni.
Ha a konkurenciát helyi szinten nézem, az Opel Inte-rat is jól teljesít külső szemlélői szemmel nézve. El tudná azt képzelni, hogy akár az Opellel is ugyanezt a sikert elérte volna? Én feltételezem, hogy igen.
M. G.: Az Opel-képviselet az unokatestvérem cége, ő is nagyon magas szinten működteti a vállalkozását, odafigyelt minden fontos részletkérdésre, ami a sikerhez kellett.
Mégiscsak kell legyen valamilyen családi indíttatás önök mögött, olyan egyéni titok, ami márkafüggetlenül kicsiholta a sikert…
M. G.: Talán a kitartás, a nem megfutamodás a dolgok elől, ez lehet a titok. Igazából nagy csodadolgok nincsenek, nincs ebben varázslat. A szülői háttér is számít, persze. A szülők is végigküzdötték azokat a nehéz időszakokat, amikor ők voltak fiatalok. Mi heten vagyunk testvérek, tehát azért a nélkülözésből kinő az ember. Hozzászokunk ahhoz, hogy mindenért meg kell küzdeni. Igazából ez lehet talán az egyik motiváció.
Miről szólt a vállalkozói lét előtt az élete? A sportról, a biatlonról?
M. G.: Igen, az élvonalban sportoltam. Voltam három olimpián, mint résztvevő még annak idején, ugyan olimpiai bajnok nem lettem – habár szerettem volna -, de ahhoz kevés volt a képességem, voltak hiányosságok, meg a lehetőségekből is lehetett volna több. Aztán egyszer csak jött a rendszerváltás, megszűntek a sportegyesületek, megszűntek a lehetőségek, az amúgy se nagy mozgástér tovább csökkent. A sportegyesületet fölszámolták, a szakosztályt is. Új utakra kellett lépni, és akkor jött ez a lehetőség, hogy az ember elindított egy vállalkozást. Senkinek nem volt semmije, tehát a semmiből indultunk, amikor az erdészetnél kivettük a javítóműhelyt, onnan indult az egész történet. Voltak nehéz időszakok, a válságokat pedig át kellett vészelni. Volt egy idő, amikor egész jó számban adtunk el autót, és aztán volt, amikor ennek csak a töredékét. Akkor a szerviz elhúzta a céget, éppen annyit termelt, hogy megéltünk belőle.
Jól sejtem, hogy most is sportol?
M. G.: Hát, sportolgatok, néha kicsit futok, de már viszonylag keveset. Számomra a sportolás az, ha valaki napi egy-két órát sportol, de ennyi időm nincsen, ez heti 2-3 alkalomra szűkült, sajnos.
Hogyan emlékszik vissza, mekkora törés volt az életében a váltás, amikor megszűnt minden lehetőség a sportban ön számára?
M. G.: Egy sportoló a karrierje csúcspontján mindig azt hiszi, azt reméli, hogy soha nem lesz vége a sikereknek, a pályafutásnak. Aztán, amikor látja, érzi, hogy egyre nehezebb naponta lefutni egy x mennyiségű kilométert, meg jönnek föl a fiatalok, és már 33 évesen kell versenyezni a 20 évesekkel, na, ekkor elgondolkozik azon, hogy mi értelme van ennek, hiszen ez már nem esik annyira jól. Nagyon emlékezetes számomra, és így utólag nagyon felértékelődik az hogy biatlonos sportolóként Szarajevóban 1984-ben a téli olimpián én vittem a magyar olimpiai zászlót. Amikor a cégünkkel szerződést kötöttünk a Toyota japán elnökével, akkor ez a bizalmukat mindenképp megerősítette, hogy ez az ember vitte a magyar zászlót egy olimpián. Az mondták, ha egy nemzet annyira megbízik valakiben, hogy ő viheti a nemzeti lobogót, akkor ez nagy dolog. Aztán később ’88-ban voltam Calgaryban az olimpián, majd 32 évesen ’92-ben Albertville-ben is.
A családjáról nem sokat mesélt.
M. G.: Tősgyökeres budakesziek vagyunk, sváb származásúak. A nagyszüleim németül jobban tudtak, mint magyarul, de érdekes módon Németországban egész életükben soha nem jártak. 1740-ben vándoroltak be az őseink, tehát a nyolcadik generációnk él itt Budakeszin. Most is itt élek családommal. Mindenkire büszke vagyok a családból, főképp a szüleimre, az édesapámra, aki végigküzdötte az életét, felnevelt ennyi gyereket, taníttatott bennünket. Főkönyvelő volt, a számok világában élt. És amikor elment nyugdíjba, utána nem tudta elviselni azt, amit itt ebben a cégben könyvelés terén művelünk, ezért beszállt, és nyugdíj mellett rengeteget dolgozott itt, hosszú évtizedeken keresztül könyvelt nekünk, a cégnek. Ez nagyon jó volt, mert ő odafigyelt minden fillérre.
Mit gondol arról a vállalkozói világról, ami azért negatívumokkal is terhelt? Ha a rendszerváltozás körüli időkre gondolok, mindenképp igaz ez.
M. G.: Mindig igyekeztünk megfizetni mindent, amit kellett, az államnak és a dolgozóinknak. Törekedtünk mindig arra, hogy tiszta eszközökkel működjön a vállalkozás. Ezt a céget nemcsak mi alapítottuk, hanem Kovács József barátommal együtt indítottuk el. Ő is Budakeszin lakott, sajnos már meghalt, viszonylag fiatalon, utána a fia, Kovács Domonkos vette át az ő helyét. Így most hárman, Imre öcsémmel vagyunk a tulajdonosok.
Mit gondol arról, ami itt az elmúlt 10-15 évben változott, alakult, fejlődött Budakeszin? Mindenki másképp látja, de azért a többség azt mondja, hogy a fejlődés érzékelhető. Mit gondol erről, és hogyan látja a jövőt?
M. G.: Kritizálni nagyon könnyű… Én többször végig gondoltam, hogy nincs az a pénz, amiért én Budakeszin polgármester lennék, vagy bármilyen funkciót vállalnék, mert nagyon meg vannak kötve a lehetőségek, keskeny a mozgástér. Másrészt, ha valamit kitalál az ember, akkor ezzel mindig valakiknek az érdekeit sérti. Nagyon nehéz megfelelni azoknak az elvárásoknak, amik egy ilyen növekvő városban egyre csak fokozódnak. Nyilván, szeretnék egy sokkal jobb és szebb várost, de adottak a lehetőségek. Bízunk benne, hogy minél több pénz jut arra, hogy tovább fejlesszék Budakeszit, az újításokat, a fejlődést nehéz megállítani. Budakeszi egy nagyon jó helyen lévő, óriási átmenő forgalommal rendelkező település, ez vonzza a vállalkozásokat. Volt olyan időszak, amikor nem nagyon támogatták a helyi vállalkozásokat, amelyeknek terület és telephely kell, ezért rontják a városkép természetközeli arculatát, de az ő bevételeik nélkül nincsen fejlődés. Ezért nagyon nehéz megítélni, hogy mi a jó és helyes döntés ez ügyben. Nyilván, mint budakeszi lakos én is azt szeretném, hogy csak erdő legyen, csönd és nyugalom, de ez sokkal bonyolultabb kérdés. Közben meg folyamatosan költöznek ide az emberek, egyre népszerűbb a város, de vannak ez ügyben nálam okosabb emberek, akik majd eldöntik, hogy hogyan lehet ezt jól csinálni.
Ha 10 év múlva megkérdezném, hogy mire a legbüszkébb, vajon mi lenne az?
M. G.: 60 fölött az ember egy kicsit azért óvatosabban tervez. Mindenesetre nagy büszkeséggel töltene el, ha 10 év múlva ez a vállalkozás hasonlóan sikeres időszakot maga mögött tudva tudna továbbra is biztos megélhetést nyújtani dolgozóinak és családjaiknak. Őszintén remélem, hogy még akkor is aktív részese leszek a cég sikereinek a Jóisten segedelmével.
Sükösd Levente
Két év után újra tarthattunk iskolánkban ballagást. Nagyon készültünk, hogy széppé tegyük ezt a napot a végzősök számára. A szentmise után a két osztály „átballagott” az iskolába, ahol végigjárták a tantermeket, majd részt vettek az ünnepségen. Nagyon büszkék vagyunk végzőseinkre, különösen a Prohászka-aranyérmet kapott Korompay Ábelre (12/A), valamint a az ezüstérmesekre, Schmaus-Kőrösi Petrára (12/A) és Csaba Katicára (12/B)!
Hiányozni fog nekünk mindkét osztály, nagyon szurkolunk nekik az érettségin!,
https://www.facebook.com/prohaszkabudakeszi/posts/3235932586680256
Az elmúlt hétben két országos versenyen is ott voltak diákjaink. A Debreceni Egyetemen rendezett Less Nándor Földrajzverseny országos döntőjében Végh Levente (10.a) 6. helyezést ért el.
A Privátbankár csoport által rendezett nagyon színvonalas pénzügyi csapatversenyen a 10.a osztály csapata – Illés Nándor, Matolcsy András, Tibiássy Ágoston és Végh Levente országos 2. helyezést ért el. A verseny színvonalát mutatja, hogy a pénzvilág jeles képviselői előtt kellett szóbeli értékeléseket, reflexiókat és bemutatókat tartani a csapatoknak. Komoly pénzbeli jutalmat, bécsi utazást nyertek a fiúk. Az eredmény mögött nagyon szép, értékes teljesítmény áll. Sokat tanultak, igazi pénzügyi szakemberekké váltak a felkészülés során.Nagyon büszke vagyok rájuk! Sok tehetséges diákja van a Prohászka Gimnáziumnak, de eredményeket, országos sikereket csak azok érhetnek el, akik képesek plusz energiát, időt áldozni a tájékozódásra, olvasásra,tanulásra és a versenyekre!
Balogh Andrea
https://www.facebook.com/prohaszkabudakeszi/posts/3234174980189350
Talán Budakeszin nem sokan tudnak a sikereiről, ám mi nagy büszkeséggel követjük egykori játékosunk Berci Bocskay karrierjét.
Már az is óriási siker volt, amikor a tavalyi szezonban a Budapest Honvéd csapatában rendszeres játéklehetőséget kapott, mitöbb az Európa-Ligában kezdőként lépett pályára. Tette ezt mindössze 18 évesen.
Az idei szezont már kölcsönben a szerb első osztály egyik élcsapatánál az FK TSC Backa Topola-nál kezdte.
Aki követi a labdarúgást az jól tudja milyen szint is ez és milyen nagy klubok mérkőznek itt meg egymással.
Berci tehetségéről és hozzáállásáról sok mindent elárul, hogy csapata legutóbbi 5 tétmérkőzéséből mind az 5x kezdőként lépett pályára. Ezekből 3 alkalommal végig a pályán volt.
Fontos kiemelni, hogy az 5 összecsapásból 2x a Crvena Zvezda, 1x pedig a Partizan Beograd ellen játszott. Nem kis nevek, szurkolótáborok…
Berci csapata jelenleg európai kupa indulást jelentő helyért harcol, amelyre reális esélyük van.
Mi nagyon szurkolunk neki!
Hajrá Berci! Hajrá BLA!
