Amikor egy új vadállat érkezik a Budakeszi Vadasparkba, a kötelező vizsgálatok után állatgondozóink azonnal elkezdik az állat beillesztését az új környezetébe. Ennek eszköze a rendszeres foglalkozás, vagyis az állattréning, amely során új jövevényünk a zökkenőmentes és kiegyensúlyozott vadasparki élethez szokik hozzá.
Mi várható a rendszeres tréningeknek köszönhetően?
Megtanulja, hogyan legyen együttműködő, türelmes a kifutóban élő fajtársával, amely megteremti a békés együttélést.
Elsajátítja azokat a feladatokat, amelyek a stresszmentes állatorvosi vizsgálatok elvégzését teszik lehetővé. Ha kíváncsi vagy, hogyan zajlanak az állatorvosi tréningek, oldalunkon további érdekességeket találsz: https://budakeszivadaspark.hu/allatorvosi-trening-a…/
Lehetővé válik, hogy a látogatók közelebbről is megismerhessék a nálunk élő vadállatokat.
A tréningek során alkalmazott ismétlődő feladatok, pozitív megerősítés, a következetes munka mind-mind a fogságban élő állatok nyugodt életét hivatott biztosítani.
Hálásan köszönjük annak az elszánt pár embernek és gyermeknek, akik az eső és a hétköznap reggel ellenére eljöttek a Nádas-tó medertakarítására a mai nap.
– ez 1848 üzenete, amely örök érvényű. A forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk a városi ünnepségünkön, amelyen ünnepi beszédet mondott Menczer Tamás külügyi államtitkár is.
Az ünnepségen átadtuk a Budakeszi Ifjúsági díjat két fiatal budakeszi sportolónak: Balogh Bella nemzetközi hírű párbajtőrvívónak és Antal Sándor kempo ifjúsági világbajnoknak.
A Budakesziért emlékérmet idén posztumusz Ádám Évának, a városi könyvtárunk közelmúltban elhunyt igazgatójának adományozta a képviselő-testület. Az emlékérmet a családtagjai vették át.
Tisztelet a hősöknek! Köszönet a mai díjazottainknak!
Új gázüzemű buszokkal bővül a Volánbusz járműparkja. Összesen 164 darab, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő autóbusszal bővül a közlekedési vállalat folottája. Az MAN Lion’s City 12 G típusú, alacsony padlós járművek közül 75 darab a fővárosi agglomerációban szolgálhatja az utasok kényelmét.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepének alkalmából a Knáb épületében játékos kincskeresés zajlott, az Árpádban pedig ismét felsős diákjaink munkái kápráztattak el mindenkit; kiről-másról, mint Bakó Tamás rajztanár diákjairól van szó.
A március 15-i ünnep alkalmából készült kiállítás nemcsak korhű, hihetetlenül közlékeny, de zseniálisan visszafogott és egyben egy olyan történetet mesél el, mely nemzetünk szívében örökké él.
Csak gratulálni tudunk, eddig sem szűkölködtünk tehetséges tanulókban, de elmondhatjuk, igazi kis művészeket oktatunk, kiknek szárnyalása csak most kezdődött.
Március 15-i ünnepélyünket idén a Knáb tornatermében tartottuk a járvány óta először, KÖZÖSEN!
Az előadást a negyedik évfolyam adta a régi szokásokhoz híven, azonban egy dologgal nem számoltunk: a papírzsepivel.
Negyedikes tanulóink előadása magával ragadó élményt nyújtott, amire most nagy szüksége volt iskolánknak. Gyönyörű előadásukat vastaps követte.
Az osztályokról tudni kell, hogy a Knáb SZIA+ művészeti jelleggel oktatott csoportjaihoz tartoznak, méltán az egyik olyan iskolaiműsort készítették el, amire még sokáig emlékezni fogunk.
Az előadást Mózesné Kulánda Nikolett néptáncoktató, 2020-ban az év tanárának választott és a nemzet tehetségeiért kitüntetett pedagógus koreografált, táncoktató párjával; a műsor főszervezését Havasi Gabriella, a 4.e osztályfőnökének köszönhetjük; a műsor főszereplőit a 4.c és 4.e osztály igen tehetséges tanulói alkották, akikre nagyon büszkék vagyunk! A belefektetett munka meghozta gyümölcsét, gratulálunk a betanító pedagógusoknak és a fellépő diákoknak!
Köszönettel tartozunk a Budai 2-ik Honvédzászlóalj részvételéért, akiktől egy toborzótáncot láthattunk a műsor kezdetén, örömmel fogadtuk őket ismét iskolánkban.
Budakeszi művészeink, Szabó-Sipos Barnabás színművész és Timkó Eszter, az Újszínház színművésze Jászai Mari díjat kapott a március 15-i Nemzeti Ünnepünk alkalmából.
A fotók a 2021-ben Budakeszin, a Földi hatalom, égi kegyelem című előadáson készültek.
Március derekán járunk. „Selymit a barka már kitakarta”, de nap nap után fagy karmolja még az erdőt, így a som sárga virágára még várni kell.
Odafent, a magasban, a meghökkentően kék ég színfala előtt két párba állt egerészölyv csapong. Eltávolodnak egymástól, majd élesen fordulnak, összekapnak, az egyik megbillen, mintha fájdalmasan zuhanna, pedig csak játék az egész – méghozzá szerelmi játék! Kicsit távolabb egy hollópár, egyikük csőrében jókora szöszcsomó, fészekanyag lesz belőle a hamarosan kikelő, gyámoltalan, csupasz hollófiókáknak. A dicsőséges élet kincseit csodálva lépkedek a budakeszi mamutfenyők mögött elterülő, bozótos mezőn, amikor szinte a lábam alól, a frászt hozva rám felrebben egy fácánkakas. Csattogó szárnycsapásokkal emelkedik, húzza maga mögött méretes farktollait, kicsit igyekszik még, majd kiterjesztett szárnyakkal vitorlázva ereszkedik a tavalyi száraz fű közé. Leszáll, és messze hangzik rikoltása: kráááá-katt!
Szívverésem lassan visszatér a normál ritmusba, s rögtön deres pofájú, vén Hunor kutyámat kezdem korholni, mondván… nekem kellett volna észrevennem a fácánt?! Én vagyok a vizsla, he?! Ártatlan képpel néz rám vén barátom, aki eleve vert helyzetben volt, mert a tarkómat hűtő szél nem neki kedvezett, amúgy pedig 14, vizslabecsületben megélt éve után már afféle „büszkefülű” jószág lett, csak azt hallja meg, amit akar, de leginkább már azt sem.
Aki járja a mezőket, az erdőszélek zsombékos, bújós gyepeit, bizonyosan járt már úgy, hogy a fácán csak az utolsó pillanatban rebbent fel előtte – szinte rálépett a madárra! Mert a fácán bizony vérbeli baromfi, tudományos besorolását tekintve a tyúkalakúak rendjének büszke tagja. Ehhez igazodva mindig inkább gyalogol, fut, bújik, bízik rejtőszínében, settenkedő tudományában s csak a legutolsó pillanatban rebben fel, akkor is csak rövid szárnyalásra, alig emelkedve, rögvest megfelelő leszállóhelyet keresve.
A fácán nem őshonos madár a Kárpát-medencében, de oly régen él már velünk, hogy ide tartozik. Szemre tetszetős, gazdasági haszna pedig meglehetős.
Európába feltehetően az ókorban telepítették be, jelenleg a legfontosabb apróvad Magyarországon. A XIX. századig a colhicus alfaj élt hazánkban, később telepítették be a nyakörvös alfajokat, melyek idővel dominánssá váltak a hazai állományban. A Kaukázustól keletre, Ázsia jelentős részén előfordul. Mivel kedvelt apróvad, a világon nagyon sok helyen megtelepítették. Hazai viszonyok között bárhol előfordulhat, a zárt erdőket és a tartósan nedves területeket kerüli. Természetes körülmények között 12-18 tojást rak egy földbe kapart mélyedésbe, amibe a fészek közvetlen környékéről puha növényi részeket kapar. A fiókák 24 nap kotlás után kelnek ki. Csak a tyúk vesz részt a fészekhagyó csibék felnevelésében. Poligám madár a kakashoz több tyúk is tartozhat. A csibék kezdetben, más tyúkalakúakhoz hasonlóan főleg magas fehérjetartalmú, állati eredetű táplálékot fogyasztanak, később egyre nagyobb szerepet kapnak étrendjükben a magvak, hajtások, bogyók és egyéb növényi részek.
A fácán az ország egész területén gyakori, mert a vadásztársaságok minden éven nagy számban bocsátanak ki zárt térben tenyésztett madarakat. A kakas október és február között vadászható, tyúk csak tenyésztett állományból származó egyedek kibocsátása esetén.
Valaha elképesztő egyedszámban élt a fácán Magyarországon! Világjáró magyar írónk, Széchenyi Zsigmond hazai vadászatainak emléket állító, „Ünnepnapok” című, kiváló könyvében ír az annak idején Tótmegyeren rendezett, világhíres apróvadvadászatokról. Elbeszéli, hogy amikor 1938-ban Indiában járt, a dúsgazdag bikaniri maharadzsa arra kérte, valamiképpen intézze el, hogy elismert sörétlövőként részt vehessen a nevezetes, tótmegyeri vadászaton. Márpedig ha a bikaniri maharadzsa is Tótmegyerre vágyott…! A birtok területe mintegy húszezer katasztrális holdon, a Nyitra és a Vág folyók közé esett. Földesura tudatos gazdálkodással, odafigyelést és pénzt nem sajnálva gyarapította világra szóló apróvad állományát. Akkoriban még nem a monokultúrás növénytermesztés, a műtrágyázás és a gyilkos vegyszerezés határozta meg a szántóföldi gazdálkodást, amit sokkal inkább természetközeli szemlélet uralt, mint manapság, amikor kizárólag a profitráta határozza meg a földtulajdonosok többségének döntéseit. Széchenyi színesen írja le az évente sorra kerülő társas vadászatot, melyen nyolc-kilenc meghívott, príma puskaforgató vett részt, akik szűk 20 nap alatt – a legeredményeseb, 1933-as esztendőben – 37.563 apróvadat ejtettek el, amiből 10.723 darab volt a fácán. Ne felejtsük el, hogy a vadásztatás akkoriban, miként ma is, a gazdálkodás egyik formája volt, aztért óvták, etették, tenyésztették a vadat, hogy a birtokolt terület egészséges ökológiai egyensúlyát megtartva, hasznot termeljenek. Nyilván a tótmegyeri birtokos éves gazdálkodási tervének is része volt a temérdek elejtett, majd értékesített, konyhára szánt vadból befolyó jövedelem.
Mára már híre-pora sincs a valaha volt, bőséges magyar apróvadállománynak. A magyar vidéket uraló, végeláthatatlan, busás hasznot hajtó, kukorica és napraforgó „tengerekben” szinte semmi nem él meg. A fogoly jóformán kipusztult, a megmaradt apróvad, a fácán, a nyúl az erdősávokba, az itt-ott parlagon hagyott rétekre, zsombékosokba szorul vissza.
A fácán állománya is ritkul, aminek egyes pusztítóan ostoba – nem ritkán a vadászattal, vadgazdálkodással hivatásszerűen foglalkozó – emberek azzal igyekeznek gátat vetni, hogy a rájuk bízott területre mérgezett csalétkeket helyeznek ki, ezzel százszámra irtják, ritkítják a természetes ragadozók, ölyvek, kányák, rókák állományát. Ezek a sötét senkik úgy gondolják, hogy a kampós csőrű madarak miatt kerül puskavégre egyre kevesebb fácán. Pedig a valóság az, hogy a ragadozó munkája része a természetes szelekciónak, a héja, a kánya csak az ügyetlen, satnya fácáncsibét kapja el, amiért aligha kár, hiszen az erős, rátermett madár felnőve tovább örökíti értékes tulajdonságait, erősítve ezzel az adott terület populációjának génállományát.
Vagyis ezúttal is beigazolódik, hogy a természetnek csak egyetlen élőlény képes igazán ártani – az ember.
