SPORTOLJ BUDAKESZI – December 3-án, szombaton várunk mindenkit Budakeszin, a Honfoglalás sétányon!
Budakeszin a Honfoglalás sétányon várunk minden sportolni vágyó érdeklődőt!
Budakeszin a Honfoglalás sétányon várunk minden sportolni vágyó érdeklődőt!
‼️ június 18-án 19.20-tól 20.00-ig, BUDAKESZIN!
A zenekar alig több, mint egy éve alakult, először csak közös örömzenélés céljából. Tavaly szintén itt, a sörfesztiválon mutatkoztak be Budajenőt képviselve. Nevük is mutatja, hogy elsősorban a blues műfajjal foglalkoznak, de örömmel dolgoznak fel más dalokat is a saját stílusukban. Ma Telkit képviselik, hiszen a tagok többsége ott él, és a székhelyük is ott van.
A zenekar tagjai:
Június 18-án 12.00-től 12.30-ig, BUDAKESZIN!
Családias hangulatú népzenei koncert Martus Éva és Nyíri László közreműkö
désével. Közös szerepléseik során gyimesi, felcsíki délalföldi és moldvai népzenét játszanak, ünnepi és az évkörhöz kapcsolódó hagyományőrző rendezvényeken láthatják őket.
június 18-án 16.20-tól 17.00-ig, BUDAKESZIN!
SONS OF FRANK – A zenekar 2017 szeptemberében alakult a Kőbányai Zenei Stúdió ifjú tehetségeiből. Műsorukkal egyszerre hódolnak napjaink legnevesebb magyar és külföldi előadói és a nagy elődök előtt, hiszen a jó zene nem köthető korszakhoz vagy országhatárokhoz.
Tagok:
Gyulai Viktória – ének,
Molnár Klaudia – ének,
Fekete Mátyás – ének,
Mizsó Bence – gitár,
Lotters Márk – billentyű,
Czipra Márton –basszusgitár,
Varga Péter – dob!
https://www.budakornyekisorfesztival.com/sons-of-frank
https://www.budakornyekisorfesztival.com
Június 18-án, 11.30-től 12.00-ig BUDAKESZIN!
A Dicke Schwäne (Kövér Hattyúk) zenekar 2003 nyarán alakult perbáli, budajenei és környékbeli falvak fiatal zenészeiből. Műsorukban főként a helyi hagyományoknak megfelelően sváb, illetve tót polkák, indulók és keringők szerepelnek, de alkalomadtán könnyebb műfajokat is bevonnak repertoárukba.
Több ízben kaptak már lehetőséget a környező falvakban, Pest megyében, hogy zenei tudásunkat bizonyítsák, de lehetőségük nyílt már németországi partnerközségekben és Szerbiában is színpadra állni.
A zenekar hagyományőrző tevékenységéért 2013-ban Pest Megye Önkormányzatától „Nemzetiségekért” Díjban részesült, Perbál Község Önkormányzatától pedig Jubileumi Oklevelet kapott. Kottáik nagy részét környékbeli nagy múltú zenekaroktól örökölték, porolták le, gazdagítva ezzel is a környék hagyományőrzését.
https://www.budakornyekisorfesztival.com/dicke-schwane-kover-hattyuk-zenekar
Sörfeszt a javából! Jövő péntek-szombat, BUDAKESZI. Várunk mindenkit szeretettel a Fő téri parkban.
Június 17., péntek – 19.00-20.00 – KONCEEEEEEERT!!!
IV. Budakörnyéki Sörfesztivál Budakeszin, a Fő téri parkban! OTT LESZEL?
Korda György, magyar énekes. Több mint hat évtizedes pályafutással a háta mögött a magyar tánczene egyik legismertebb előadója, emellett mint televíziós pókerközvetítő is sikeres, amivel nemcsak saját, hanem a játék népszerűségét is növelte. Balázs Klári énekesnő férje.
A hatvanas évek elején az ország egyik legnépszerűbb énekese volt. A beat térhódítása a „hagyományos” táncdalstílusnak nem kedvezett, ő mégis azok közé tartozott, akik meg tudtak maradni a pályán.
Népszerűsége megtartásában, növelésében sokat jelentettek a televízió és a rádió által is közvetített táncdal- és egyéb fesztiválok, versenyek. Sok olasz sláger hazai adaptációjának előadása fűződik a nevéhez.
Balázs Klári magyar énekesnő. Több mint négy évtizedes pályafutás áll a háta mögött. Második férje Korda György énekes. Hivatalos névként a második férje vezetéknevét viseli, míg művésznévként az első férjéét tartotta meg.
https://www.budakornyekisorfesztival.com/korda-gyorgy-es-balazs-klari
https://www.budakornyekisorfesztival.com
Városi Gyereknap részletes programja 2022.05.28.
10.00-11.00 Gimnasztika Katus Attilával
11.00-12.00 CzutorBorsók zenekar gyerekkoncertje
12.00-12.20 Fashion Dance tánccsoport
12.20-12.40 Rúzs Tánciskola
12.40-13.20 Aikido Arts
13.30-14.00 Kutyabemutató
14.00-14.40 Kreatív Kráter Kör Gólyalábas műsor
14.40-15.00 Tombola, quiz nyereményjáték sorsolás
15.00-15.45 Monarchia Együttes interaktív gyerekműsora
15.45-16.00 Flamenco tánc Lippai Andreával
16.00-16.10 Évelők Népdalkör
16.10-16.20 Néptáncbemutató a Bojtár Egyesület Cseperedők csoportjával
16.20-17.00 Táncház a Szigony és a Bojtár együttessel
Színpad melletti egész napos programok: játszóházak, kézműves foglalkozások, kincsvadászat, játékos quiz a tanösvényen, számháború.