Budakeszi rejtőzködő múzeumai – 2. rész A Farkashegyi repülőtér
Ez a négy részre tervezett cikksorozat bemutatja Budakeszi rejtőzködő múzeumait, melyek a helyi térképeken sem találhatóak, mégis lehetséges megtekintésük. Létezésük alapját – és jövőjüket csakis a megszállott lelkesedés biztosítja – talán még egy darabig. Múzeumot írtunk, ami mennyiségi és minőségi tekintetben is túlmutat a gyűjtemény definícióján.
Ahogy megpillantottam a Farkashegyi repülőtér kifutópályájának PIPER típusú repülőgépét, azonnal szemembe ötlött az oldalára festett, 75 éves születési évére utaló díszítő kalligráfia. Rögvest párhuzamot vontam motorkerékpárom háromnegyed évszázados jubileumi afrikai/ szaharai) utazásával… azaz pontosabban azon több hónapos vergődés műszaki meglepetéseivel. Akkor azzal a viccel vigasztaltam magam, hogy azért vagyok a szerelések olaj ától fekete, hogy a helybeliektől ne üssek el. Azonban az eddigelé általam megélt légi üzemzavarok mégiscsak más természetűeknek mutatkoztak, legalábbis a „műszaki pihenő” (ahogy a Szoc. Néphadseregnél szépítették) parkolóhely keresését illetően. Meditálásra sok időm nem volt, hiszen oktatóm máris bevont a felszállás előtti ellenőrzésekbe. S mivel én magam is csak alig egy évtizeddel voltam fiatalabb a gépnél, így megfeszített figyelemmel kellett kísérnem a sárkányellenőrzéstől egészen a motor próbajáratásáig minden műszaki rituálét, nehogy gúny tárgya legyen veterán életkorom, ami a gépnél dicsőséget, az embernél viszont kínos reflex szituációkat jelent. Oktatóm vigasztalt, kijelentve, hogy amíg ő a lábát annyira a nyakáig tudja emelni, hogy beszálljon a csővázas gépbe, addig ő is repülni fog. Utolsó mozzanatként gyújtásellenőrzést végeztünk, a pilóta szemmel lenézett „fogyasztói” személyautókkal szemben ugyanis a repülőnek hengerenként két gyújtóberendezése van, melyeket egyenként kell bekapcsolni, közben nézve a fordulatszámmérő műszert. Bemelegítettünk, majd a pancserok kétkedésével nekirohantam a szemben magasodó hegynek. Igyekeztem a rohamosan közeledő szikláknak a respektet megadni, de minden felszállásomkor azért visszagondoltam arra a kínos benzinömlésre, mely pár évvel korábban egy másik veterán géppel esett meg velem. A veterán gépekkel való repülés szépsége azonban mindenért kárpótolt.
Nem tagadom, szívből utálom a digitális technikát, így megváltás nekem nézni a szelencés, teljesen billmentes magasságmérőt, a mechanikus fordulatszám-számlálót, a Deprez rendszerű Ampere-mérőt, a Bourdon-csöves manométert, meg a többi analóg repülőgép-műszert. A gép uralása – ami digi eszköznél teljes képtelenség – itt megvalósul! Mindenben én döntök, üzemzavar esetén minden szerkezeti elemet átlátok, meg tudok javítani.
A gép a barátom, nem műanyag burkolatokba bújtatott dizájnolt, bonthatatlan blokk. A levegő arcomba csap, szemben a „fogyasztói” repülés inkubátor hatásával.
Persze csodák nincsenek, az analóg berendezések is elromolhatnak. Mondjuk ki őszintén: a légügyi hatóságok nincsenek elragadtatva a repülés eme módjától. De miért írom ezt? Azért, hogy a kedves olvasót biztassam, hogy amíg lehetséges, látogasson ki a repülőtérre mint múzeumba! A pilóták kedvesek és a gépek megnézhetőek – de egyre kevesebb van ezekből a muzeális gépekből.
A kétfedelű AN-2-es gépeknek is bizonytalan már a szereplése, 2021 nyarán mégis volt olyan este, mikor méltóságteljes dübörgéssel három indult a szúnyogirtásra – egyenként ezer lóerővel. Ezek a gépek szintén háromnegyed évszázadosak, és különlegességük még az is, hogy mindmáig a világ legnagyobb egymotoros repülői. Ennek dacára vezetésük oly könnyű, hogy egy jó képességű kisiskolás is egyenesben tudja őket tartani, ellentétben amikor a szúnyogrém rácsap a permetezendő területre! Ehhez viszont kellenek azok a bámulatos reflexek és tapasztalatok, melyeket egy életen át lehet csak megszerezni. Azonban micsoda élmény a repülőgépből felnézni a margitszigeti víztoronyra! A nagy repülőmúzeumoknak e gépek féltett kincsek, míg nekünk, budakeszieknek megszokott látványt jelentenek!
De folytassuk a felsorolást! Utoljára még a GERLE kópiájával vidám balatoni repülést tudtam tenni, de sajnos ma már nem itt állomásozik. Az eredeti változat csillagmotorral épült, a kópia korszerűbb motort kapott. 1933-ban a kétfedelű géppel Afrika-repülést végeztek, melyről könyv is megjelent. A STORCH nevű repülőgép többször is beírta a nevét a világtörténelembe, bár sokaknak kellemetlen emlékeket okozva. Ez volt az a repülőgép, amely a támadó német páncélos ékek előtt az országútról is fel és le tudott szállni, értékes információkat közölve.
Nevét hírhedtté tette, hogy ezzel a géppel bravúros módon lopták el Mussolinit a fogságából, egy hegytetőről! Műszaki-piló-tai szemmel nézve roppant izgalmas történet, ahogy a körülzárt Berlinből – mint utolsó német le- és beszálló gép – Hitlert akarta kimenteni. Az akció a találatok dacára sikerült, de szerencsére a megátalkodott vezér makacssága miatt nem hosszabbodott ezért a háború. 75%-ban kicsinyített változata az eredeti gépnek majdnem minden jó tulajdonságát hordozza az eredetinek. Felsőszárnyas, oly jóindulatú, hogy minden pilótanövendék álma lehet. A Farkashegyi repülőtéren bemérték, és 23 méteres nekifutás után a levegőbe emelkedett.
A műrepülés budakeszi csodálói bizonyára emlékeznek még arra a HA-XCB jelzetű vörös gépre, amely nagyszerű háton repüléseivel, loopingjaival felidézte az első világháborús filmek légi csatáit, ingyen cirkuszt kínálva. A vászonborítású, kétfedelű gép kilenchengeres csillagmotorjával gyönyörű mélyrepüléseket végzett – amíg utol nem érte a végzete. Azonban egyfelől a szerencse kegyeltje volt, másfelől pilótája is kiváló képzettséggel bírt: átszakított három darab kétcentis nagyfeszültségű vezetéket, tíz helyen kigyulladt, majd mégis emberi sérülés nélkül tudott landolni. E sorok írója is egy évig restaurálta, majd a gép tavaly Németországba került. A cikk írásakor is repül még kétfede-
les gép itt Budakeszin, de az túragép. Repülőterünk felett hétvégenként átrepül az 1949-es gyártási évű két-motoros LI-2-es, mely a világ egyetlen repképes példánya. Ugyancsak Budaörsről szokott startolni légterünkbe a kétfedeles PO-2-es, melynek az előbbinél is jellegzetesebb, mély dübörgő csillagmotor hangja minden más géptől elüt: ez is a világháború alatt is használt típus. Végezetül e gondolathoz kapcsolódva a bevezetőben említett PIPER gép hivatásos pilótájának szavaival búcsúzom: „Munkám a repülés, de az igazi repülési élményt itt Budakeszin tudom csak átélni”
A szöveget az Ívfény Múzeum/ Budakeszi munkatársai állították össze a gépek tulajdonosainak/ pilótáinak segítségével
