Balczó András – „Amikor megszűnik a görcsös akarás, a kudarcot elengedjük, ekkor válunk alkalmassá arra, hogy azt csináljuk, amire a leginkább alkalmasak vagyunk”

Pest megye közgyűlése díszpolgári címet adományozott Balczó Andrásnak kimagasló sportolói eredményei és közéleti tevékenysége elismeréséül. A kitüntetést pénteken vette át a Nemzet Sportolója a megyenap alkalmából. A térség országgyűlési képviselője, Csenger-Zalán Zsolt, és Budakeszi alpolgármestere, Bakács Bernadett is gratulált Balczó Andrásnak.

A méltatás szerint a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnokot tehetsége és hihetetlen akaratereje már korán a legjobbak közé emelte, 1960-ban Rómában tagja volt a ötkarikás aranyérmes öttusa-válogatottnak. Saját maga edzőjeként 1963 és 1969 között sorozatban öt világbajnokságon nyert egyéni aranyérmet, az 1969-es budapesti diadal különösen emlékezetes maradt, mert a befejező napon ezrek futottak mellette és ünnepelték a Hármashatárhegyen. Pályafutását 1972-ben, Münchenben sikerült megkoronáznia, 34 évesen egyéniben is olimpiai bajnok lett. Feleségével budakeszi házukban élnek, amit Balczó András maga épített.

Az elismerést Szabó István, a Pest megyei közgyűlés elnöke és Harrach Péter országgyűlési képviselő adta át Balczó Andrásnak. A díjazott az ünnepi eseményen nyilatkozott a Budakeszi Hírmondónak.

– Ez az év a díjakról szól az ön életében. Előbb a Budafok-, most pedig a Pest Megye Díszpolgára cím. Hogy éli meg ezeket a sorozatban érkező elismeréseket?

– Csodálkozással figyelem, mert az a szeretet és tisztelet, amely megnyilvánul ezekben a kitüntetésekben, az meglep. Érthetetlen számomra, hogy fél évszázad elmúltával miért zúdul egyszerre rám mindez. Mi lehetett, amivel én ezt kiváltottam, kiérdemeltem? Nem tudom…

– Nem lehet, hogy az életével, a sikereivel és azzal, ahogyan élt, ahogyan cselekedett?

– Lehet… Talán valamilyen szomjúságát csillapíthattam az embereknek.

– Sokáig tartott az az időszak, amikor nem az elismerésekről szólt az élete. A hosszantartó mellőzöttség után, most kárpótlásként is felfogható mindez.

– Tény és való, hogy sokáig sokan gáncsoskodtak. Azt gondolom, fontos az, hogy hogyan reagálunk azok cselekedeteire, akik ellenünk ténykednek. Kellett néha nagyokat nyelnem, de akkor sem igyekeztem soha bosszút állni. Ez vált nekem a hasznomra évtizedekkel később. Arany János szavai jutnak eszembe mindig, hogy „Látott már valaki boldog embert irigyek nélkül?”. Én ezt úgy fordítottam le magamnak, hogy „Látott-e már valaki sikeres embert irigyek nélkül?”. Nem. A sikerességhez járulékként csatlakoznak az irigyek. Ők az Isten áldásai, hiszen olyan erőt adnak az embernek, hogy tulajdonképpen ők is megérdemelnének egy-egy díjat, elismerést azért, hogy hozzásegítettek ezáltal a sikerhez.

– A Budakeszi Díszpolgárát kérdezem, hogy miként látja, merre tart, hogyan fejlődik, merre halad Budakeszi, a város, a közösség?

– Én úgy látom, hogy a város jó irányba tart. Vannak jó szerveződések, ünnepségek, rendezvények, amelyek erősítik a közösséget. Budakeszi jó irányba változik.

– Milyen tanácsot adna azoknak a fiataloknak, akik még keresik a saját útjukat, hangjukat, és még nem tudják, miként lehet a céljaikért eredményesen küzdeni?

– Azt javaslom, hogy keressék azt az állapotot, ami után mindig is vágynak, amit még nem ismernek, nem tudtak megtapasztalni, ezt az „eldőlt” állapotot. Ezt az élményt a siker önmagában nem tudja megadni. Ez a „megérkezés-állapot”, általában akkor következik be, ha valaki minden tőle telhetőt megtett a kitűzött cél érdekében, és mégsem sikerült azt elérnie. Az említett érzés akkor következik be, ha ebben az állapotban belátjuk, hogy nem lehet mindig nyerni. Az „értelmetlennek” bizonyult küzdelem feladásával, a kudarcélmény elengedésével eltölti az embert egy mindenek feletti boldogság érzés. Azt gyakran átéltem, amikor beláttam, hogy valami az akaratom és szándékom ellenére sem sikerült. Az ember, akiben nincsen belátás, arra pusztulás vár. A müncheni olimpián is olyan rosszul ment a vívás, hogy beláttam, nem tudok nyerni, pedig mindent megtettem a cél érdekében. Rájöttem, hogy ha valaki engem azért szeret, mert az olimpiai érmet megszereztem, akkor az a szeretet nem ér semmit. Kimondtam akkor, hogy ha nem, hát nem… Ekkor jött a váltás, az az állapot, amire lelkünk mélyén mindig is vágyódunk, amire Jézus azt mondja, hogy elérkezett a mennyeknek országa, a feltétel nélküli szeretet, derű állapota. Az ember ekkor válik alkalmassá arra, hogy azt csinálja, amit egyébként a legjobban tud, amire alkalmas. Ez az a pillanat, amikor megszűnik a görcsös akarás, feloldódik, és az ember azt mondja: megérkeztem.

 

Megosztom a cikket