Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: admin2

Polgármesteri köszöntő – Március 15-i ünnep koronavírus járvány idején

Kedves Budakesziek!

Március idusán dicsőséges szabadságharcunkra emlékezünk! A magyar alkotmányos rend helyreállítására, majd fegyveres védelmére, ahol a nemzeti kormány a veszélyhelyzetben bravúros gyorsasággal szervezte meg a védelmet. Az ellenség hamarosan alulmaradt, és csak külföldi, idegen csapatokat segítségül hívva tudott úrrá lenni a szabadságharcon. Győzelmük azonban kérészéletűnek bizonyult: lélekben a nemzet győzedelmeskedett, és a hatalom alig húsz év múlva kiegyezésre kényszerült.

Budakeszi tanúja volt az egyik legjelentősebb hadiesemény, Budavár megvívása előkészületeinek, hiszen Nagysándor József tábornok innen indult meg az ostromra, hogy azután csapataival elsőként rontson be a várba. Ezért a Budakeszi Értéktár februári ülésén felvettük települési értékeink közé Nagysándor József főhadiszállását – mint emlékházat – és a budakeszi 1848-as hagyományőrzést, amellyel hagyományőrző honvédjeink országszerte viszik hírét Budakeszinek.

Online ünnepség március 15-én

A hagyományoknak megfelelően március 15-én az önkormányzat Budakesziért emlékérmet és ifjúsági díjat adományoz.  Az előbbi elismerést idén Dalottiné Bágyoni-Szabó Zsuzsannának ítélte a képviselő-testület. Zsuzsanna életével és munkásságával mindenképpen méltó erre a díjra, hiszen rengeteget tesz a budakeszi rászoruló családok megsegítéséért, a közösségépítésért. Köszönjük munkáját, és gratulálok az elismeréshez! Idén egy szomorú apropója van az ifjúsági díj odaítélésének, hiszen ezt – posztumusz – a fiatalon elhunyt Siklósi Örsnek, az országosan elismert budakeszi AWS zenekar frontemberének, az egykori Prohászkás diáknak adományoztuk. Nagy megtiszteltetés, hogy a díjátadóval egybekötött idei március 15-i ünnepségünkön közreműködik városunk újdonsült polgára, Szalóki Ági többszörös Fonogram-díjas, Artisjus előadói díjas, Regionális Prima díjas, Liszt Ferenc-díjas előadóművész, és Szabó Sipos Barnabás Budakeszin élő országosan ismert és elismert színművész is.  Az eseményt a járványhelyzetre tekintettel az online felületeken keresztül közvetítettük.

Járvány idején is számíthatnak az önkormányzatra

Önkormányzatunk a koronavírus miatti nehéz időkben is a stabilitásra, megbízható, kiszámítható gazdálkodásra törekszik, ezért városunk költségvetése a korábbi években megszokott módon idén is rendkívül takarékos, és a hosszú távú terveket szolgálja. A költségvetés jelentős részét ezúttal is a fejlesztésekre fordítjuk. Az olyan nagyberuházásokhoz biztosítunk megfelelő anyagi hátteret, mint amilyen az új piac építés, a makkosmáriai csapadékvíz elvezetés, a vállalkozói park építése, és a kerékpárútépítés. A járványhelyzetre miatt ugyanakkor kiemelten kezelünk minden olyan szociális ellátást, szolgáltatást, intézkedést, amely a korábbi években már működött és bevált Budakeszin, ezek támogatását az idei költségvetésben is biztosítjuk.  

Folytatódnak a fejlesztések

Februárban megkezdődött a tanuszodánk építése. A munkaterületet elkerítette a kivitelező, így sportpályánkat a munkálatok ideje alatt is zavartalanul használhatják a budakesziek. Elkészült a bringapark is, már sokan használják, de mivel az extrém kerékpározás veszélyes sport, ezért a pályát védőkerítéssel vesszük körül. A cél az, hogy mindenki betartsa a kifüggesztett házirendet, és csak kellő körülteintéssel, saját felelősségére használja a létesítményt.

A gyalogosok védelmére fekvőrendőröket telepítettünk a Márity László utcában

Számos jelzés érkezett az önkormányzathoz azzal kapcsolatosan, hogy az autósok nem tartják be a sebességkorlátozást az új iskola közelében a Márity László utcában, veszélyeztetve a gyalogosok testi épségét. Ezért ideiglenes intézkedésként fekvőrendőröket helyeztünk ki, végleges megoldásként folyamatban van egy kiemelt zebra hatósági engedélyeztetése, és más forgalomlassító megoldásokon is dolgozunk. A gyalogosok védelme mindennél fontosabb!

Idén is zökkenőmentes lesz a bölcsődei és óvodai beiratkozás

Már megjelent az óvodai és bölcsődei beiratkozásról szóló polgármesteri határozat, május 3-án, 4-én, és 5-én írathatják majd be gyermekeiket a budakeszi szülők a következő idei nevelési évre. A járványhelyzet függvényében szükség esetén a beiratkozást online is lehetővé tesszük.

Budakeszit is nagymértékben érinti a koronavírus-járvány harmadik hulláma

Továbbra is lehet regisztrálni a koronavírus elleni védőoltásra. Mindannyian várjuk a közösségi élet újraindítását, ezért is fontos, hogy valamennyien felelősen döntsünk az oltakozásról, hiszen ezzel mások életére is hatással vagyunk. Ha egészség van, minden van!

 

Dr. Győri Ottilia polgármester

 

https://hirmondo.budakeszi.hu/wp-content/uploads/2021/03/2021-03.pdf

 

 

Megosztom a cikket

Segítsünk egy bajban lévő budakeszi kislánynak!

„Kislányunk, Telegdi Szimonetta, 2015.07.19-én született. A 9 hónap várakozás csodálatos volt és problémamentes, de sajnos a születésekor minden egy csapásra összeomlott. Szimi súlyos oxigénhiánnyal jött a világra, melynek következményei minden nap velünk vannak.
Az agyi bénulás mellett, ami kihat a mozgás- és beszédközpontra, epilepsziás rohamokkal is gyakran meg kell küzdenünk. Pici kora óta folyamatosan hordjuk fejlesztésekre, mert reméljük és hisszük, hogy számára egy jobb és könnyebb életet érhetünk el a jövőben.
 
Találtunk egy nagyszerű orvost, dr. Igor Nazarov, aki tavaly elvállalta Szimi első műtétét. A műtét óta sok területen javult az állapota, de idén újabb műtétre és még több intenzív fejlesztésre lesz szüksége. Sajnos minden igyekezetünk ellenére, támogatók nélkül nem fogjuk tudni ismét finanszírozni a több millió forintos műtétet és az utána következő terápiákat.
 
Hiszem, hisszük, még ha csámpásan is, de egyszer kéz a kézben sétálhatunk együtt, közösen játszhatunk más gyermekekkel Szimonettával. Hinnem kell, hogy lehet szebb és minőségibb az élete!
 
Tisztelettel kérem Önöket, ha van rá mód és lehetőség, akkor támogassák a kislányomat!
 
Rendkívüli hálával és mély tisztelettel:
Zengl Szilvia, egy csodálatos kislány édesanyja, budakeszi lakos”
 
Megosztom a cikket

Takarékos költségvetés

A takarékosság jellemzi Budakeszi idei költségvetés-tervezetét, amelyről ma egyeztettek az önkormányzati képviselők a városházi informális megbeszélésen.

Egyetértettek abban, hogy idén kiemelten kell kezelni az útépítéseket, a helyi vállalkozások segítését, támogatását, és a szociális feladatok ellátási feltételeinek biztosítását.

Megosztom a cikket

Megérkezett az első vakcinaszállítmány Budakeszire

‼️Budakeszin mind az öt háziorvos megkapta ma az első koronavírus elleni vakcinaszállítmányt.🚓🏥
👉Holnaptól kezdik az oltást a Moderna vakcinával. Azokat oltják, akik regisztráltak, és akiket az oltási terv alapján kiértesítenek a háziorvosok.
👉A kijelölt központi oltóhelyeken további 6-6 budakeszi lakos kapja meg a Pfizer vakcináját. Őket szintén a helyi háziorvosok értesítik ki szakmai, egészségügyi szempontok alapján.
➡️Tehát vasárnapig 80 helyi civil lakos kapja meg a védőoltást.
✅Dr. Csabai Imre háziorvosnak Farkas Dániel Gábor, a Budakeszi Városi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület elnöke és Hilcser Tamás polgárőr hozta el az vakcinaszállítmányt.
🙌Köszönet érte!
✅Regisztrálni még nem késő.” – írta hivatalos Facebook oldalán a polgármester. 
 
 
Megosztom a cikket

Segítség a budakeszi vállalkozásoknak

Jelentősen bővültek a pályázati, támogatási lehetőségek a budakeszi, helyi vállalkozások számára. Január 1-től kikerült Pest megye a Közép-magyarországi eurórégióból, így mostantól olyan uniós forrásokra is pályázhatnak a helyi vállalkozások, amelyek eddig elérhetetlenek voltak számukra. Információk szerint a következő 7 éves uniós költségvetési ciklusban várhatóan több száz millió eurós támogatási keret áll majd rendelkezésre, a kormányzat részéről az adott tematikus pályázatok kiírása a következő hónapokban várható.
 
Az újabb uniós források több mint 60 százalékára vállalkozások pályázhatnak majd. Ezért dr. Győri Ottilia polgármester kezdeményezésére az önkormányzat azt tervezi, hogy az újonnan létesülő budakeszi mikro- és kisvállalkozások számára segítséget nyújt szakmai képzések, tanácsadás formájában, ezzel is megalapozva az adott vállalkozások sikeres működését. Az önkormányzat a helyi vállalkozások számára nyújtható adókedvezmények bővítési lehetőségeit is megvizsgálja.
 
A budakeszi önkormányzat is pályázni fog uniós támogatásokra, prioritásként kezelve a városi infrastruktúra fejlesztését. Az Élhető települések című pályázati felhívásban lévő forrásokra pályázunk majd. A művelődési központnak és környezetének, a Fő utca arculatának, a budakeszi vállalkozói parknak, illetve a repülőtér környezetének a rendezése is ebbe a körbe tartozhat.
 
A keddi, február 2-i városházi megbeszélésen ezekről a lehetőségekről tanácskoztak pályázati szakemberek bevonásával az önkormányzat és a polgármesteri hivatal vezetői, a konzultációt ebben a hónapban folytatják.
 

‼️Fontosak a budakeszi vállalkozások.
➡️Központi forrásokra pályázhatnak azok a mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt teljes üzleti évvel, és legalább 3 alkalmazottjuk is van. A felhívás kódszáma „VINOP-1.2.1-21”.
➡️A támogatás műszaki-, termék- és szolgáltatásfejlesztésre, márka- és arculatépítésre, stratégiai és vállalati pénzügyi tanácsadásra, szervezet-, folyamat- és menedzsmentfejlesztésre használható fel.
📌A gond az, hogy éppen a kezdő vállalkozók nem pályázhatnak, holott a legnagyobb szükségük nekik lenne erre. Segítség lehet számukra akár egy üzleti terv megírása, vagy például a könyvelési tanácsadás.
📌Az budakeszi kezdő vállalkozások segítése, helyzetbe hozása fontos célja az önkormányzatnak.
👉Szeretnénk mielőbb szakmai segítséget, támogatást adni nekik.
➡️Kérem, hogy aki érdeklődik a lehetőség iránt, az jelentkezzen a gyori.ottila@budakeszi.hu címen.
✅Az előkészítő munkához kértem ma a szakemberek segítségét.” – írta ezzel kapcsolatban a hivatalos Facebook oldalán a polgármester. 
 
 
Megosztom a cikket

Indul Budakeszin a Három generációval az egészségért újabb szűrőprogramja!

Már jelentkezhetnek a 45 év felettiek az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokra a programhoz csatlakozott három háziorvosnál: dr. Csabai Imrénél, dr. Kemenczei Zsuzsannánál, illetve dr. Kaszás Nóránál.
 
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás 1️⃣2️⃣ millió Ft-os kormányzati támogatást nyert el, amit a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézettel együttműködve, a Budakeszi Egészségügyi Központ koordinálásával egészségmegőrző szűrővizsgálatokra lehet felhasználni.
 
A márciusig tartó program része: szív- és érrendszeri rizikófaktor-szűrés és gondozás, pitvar fibrillációszűrés, csontritkulási betegségfeltárás, demenciaszűrés, krónikus vírusos májgyulladás rizikófaktor-szűrése, és alkoholfüggőség-szűrés.
 
A programhoz pátyi és telki háziorvosok is csatlakoztak, így ott is lehetőség van az ingyenes szűrésekre.
Megosztom a cikket

A NAV idén is elkészíti az adóbevallást

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is elkészíti az szja-bevallási tervezeteket, amiket március közepétől érhetnek el az adózók a NAV eSZJA oldalán. Akik a hivatal segítsége nélkül maguk szeretnék elkészíteni bevallásukat, azok már most hozzáférnek a 20SZJA bevallás webes kitöltőprogramjához. A NAV eSZJA oldalán minden aktuális bevallási információ elérhető.

A NAV idén is minden adózónak, a magánszemélyeken túl az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is készít személyijövedelemadó-bevallási tervezetet, ami KAÜ-azonosítás (ügyfélkapus, e-személyi igazolvánnyal történő vagy telefonos azonosítás) után 2021. március 15-étől érhető el a NAV honlapján.

Ettől függetlenül a NAV már most közzétette a 20SZJA szja-bevallási nyomtatványt, a kitöltéséhez szükséges webes felület és a hagyományos Általános Nyomtatványkitöltő Program (ÁNYK) elérhetőségét. Azok, akik maguk készítik el bevallásukat, már használhatják a webes kitöltőprogramot is, ami a legegyszerűbben a NAV eSZJA oldaláról érhető el. Az elkészített bevallások leggyorsabban elektronikusan küldhetők be, azonban a NAV felülete akkor is alkalmas a bevallás kitöltésére, ha valaki nem az Ügyfélkapun nyújtja be azt, hanem hagyományos módon kinyomtatva, papíron.

Az szja bevallásának és befizetésének határideje egységesen, mindenki számára 2021. május 20.

A NAV eSZJA oldalán már minden aktuális bevallási információ elérhető, emellett a NAV folyamatosan közzéteszi az aktuális tudnivalókat, a bevallási tervezettel kapcsolatos határidőket és teendőket.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is.

 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Megosztom a cikket

Magas szakmai elismerés az EFMK-nak

Öröm és büszkeség számunkra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Minősített Közművelődési Intézmény Címet adományozott az Erkel Ferenc Művelődési Központnak, melyet 2021. január 22-én a magyar kultúra napja alkalmából szervezett online díjátadó ünnepségen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár úr adott át.

A Minősített Közművelődési Intézmény Cím azoknak a közművelődési intézményeknek adományozható, amelyek a közművelődés minőségfejlesztésének alkalmazásával kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.
Külön öröm számunkra, hogy az el ismerő oklevelet az Erkel Ferenc Művelődési Központ épületének 40. jubileumi évfordulóján vehették át az intézmény vezetői, munkatársai.

Gratulálunk! 

https://www.facebook.com/1395502610693896/posts/2822338028010340/

 

Megosztom a cikket