Rongálás a zsidó temetőben – Megvannak a gyanusítottak

A rendőrség gyanúja szerint két 13 éves fiú rongált a budakeszi zsidó temetőben. Életkoruk kizárja büntetőjogi felelősségre vonásukat.
A budakeszi rendőrök két hónap alatt azonosították azt a két fiatalt, akik a helyi, bekerítetlen zsidó temetőben 2022. április 23-án felfedezett rongálást elkövették. A legutóbb 1,5 héttel azelőtt ott járt gondnok vette észre reggel, több sírt ledöntöttek talapzatáról akkor még ismeretlen tettesek. A temetőben helyszíni szemlét végző bűnügyi technikus öt megrongált sírt rögzített. A helyreállítási költségeket előzetesen kb. 1 millió forintra becsülték.
 
A budakeszi nyomozók a tettesek után kutattak, míg egyenruhás kollégáik rendszeresen, a járőrútvonalba beillesztve, visszatérően ellenőrizték a temetőt és környékét. A nyomozók széles körben igyekeztek értékelhető információhoz jutni, kérdezősködtek, elszámoltattak, munkájuk 2022. június 21-re hozott eredményt. Két tizenéves került képbe, akiket másnap törvényes képviselőjük jelenlétében meghallgattak.
 
A nyomozás adatai szerint a fiúk egy online kincskereső játék miatt mentek a temetőbe, ám elképzeléseikkel ellentétben kincses ládát nem találtak. Csalódottságukban egyikük elkezdte az esőtől megpuhult földből döntögetni a sírokat, majd segítségül hívta kis barátját és együtt folytatták. Miután kidühöngték magukat, hazamentek. Később látták az interneten, mekkora port kavart és nyilvánosságot kapott tettük, az egyik fiú ezért hallgatásra ösztönözte barátját. Előbbi volt, aki meghallgatásán tagadásban, sőt ott sem volt, a másik fiú részletes beismerő vallomást tett.
 
A bűncselekmény tetteseit a rendőrök felderítették, tekintettel azonban arra, hogy a fiúk az elkövetéskor nem töltötték be 14. életévüket, a hatályos magyar büntetőjogi szabályozás szerint nem büntethetők, a büntetőeljárást a Budakeszi Rendőrőrs munkatársai megszüntetik.
 
Megosztom a cikket