Figaro itt? Budakeszin a Cérnahangverseny keretében

?A zenét azért adta Isten az embernek, hogy emlékeztesse őt szellemi hazájára? (Szent Ágoston)

Amikor az izgatott hangszerek lázas, zümmögő kavalkádjában felhangzik egy elnyújtott, hosszan kitartott hegedű-, brácsa- vagy csellóhang, amikor feszült várakozásban és izzadó, kihűlt tenyérrel várjuk a karmester alázatosan magabiztos (vagy magabiztosan alázatos?) középre masírozását, akkor már visszavonhatatlan, könyörtelen gyöngédséggel megkezdődött a varázslat.

A hangicsáló, előzenélő hangörvény, embertelen crescendo-izgalma isteni erővel tér vissza megkezdett pályáján, magasabbra röppentve, nemesítve bennünk, eltörpülő emberekben a hatalmas-emberit?

És akkor még a zene el sem kezdődött. Nincs még sehol, de jelzi, hogy érkezik, hogy ?sehol?-ban se kereshetjük többé, mert elindult, úton van hozzánk. A varázserő előzi a varázslatot ilyenkor, ezért félelmetes az izgalom, a már- nem-csend, még- nem-zene határán. Ezzel a felfokozott várakozással találkozott Budakeszin Bolyky Zoltán karmester, a Hegyvidéki Solti György Zenekar és néhány tehetséges fiatal operaénekes .

A kitűnő munkát végző szervezők azt ismerték fel -több tucat családot kötelezve ezzel hálára-, hogy amint azt például a Kalevala strófáit, összekapaszkodva, ringatózva recitáló finn énekmondók példája is mutatja, a tiszta művészet közösségépítő (és ?megtartó) erővel bír. Mert a zene nemcsak önmagunkhoz, de egymáshoz is utat mutathat. A sok egymásra mosolygó ember, régi és új ismerősök, önfeledten csivitelő gyerekek csak emelik, ezeknek a nagy, családi(as) zenehallgatásoknak a fényét. Kodály szavaival élve: ?A zene hatása olyan emberformáló erő, amely kihat az egész személyiségre. Az értékes zene fogékonnyá teszi az embert a szép befogadására, formálja az ízlést és a magatartást?.

Valóban. A? Cérnahangverseny?-sorozat ezt az eszmét, a kodályi üzenetet tűzte zászlajára, minden (már távolról is várt) újabb alkalmával rádöbbentve bennünket, hallgatókat, kicsiket és nagyokat arra, hogy a zene jobbik énünkhöz képes elvezetni mindannyiunkat.

A gyerekek hazajárnak immár a zenéhez, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium szép színpadára, hosszú hetek távlatából is vissza-visszaidézve egy fülbemászó motívumot, tréfás vagy akár ijesztő jelenetet.

Rossini híres operájának, a Sevillai borbélynak budakeszi előadása ráirányítja figyelmünket arra is, hogy a gyerekek hangján is megszólaltatható, magyarázható majd? minden téma, ha a darabhoz és magukhoz a gyerekekhez is komolyan, megfelelő alázattal fordulunk. Szép hangversenyeket, igényes zenei produkciókat hallgathat itt bárki, legyen bár fiatal vagy idős, vájt fülű hozzáértő, avagy zenekedvelő laikus. Ezt az élményt teszi hozzáférhetővé mindannyiunk számára, Dóri néni felbecsülhetetlen értékű kezdeményezése, melynek valódi gyümölcse a jövőben, gyermekeink lelkében keresendő.

Mert igaz, hogy ?ezt már mooondta!?, sokszor mondta, mégis, minduntalan így köszönt lelkünkbe a muzsika hangja:

?Adjon Isten, áldást, békét!?

Kell ennél több?