Sporthírek

Úszás, röpi és öttusa budakeszi gyerekeknek

A Baluswim Úszóiskola hatodik éve oktatja a budakeszi gyerekeket az OORI-ban. Tavaly óta a Széchenyi István Általános Iskolával szoros együttműködésben az ötödikes gyerekek számára ingyenes úszásoktatást biztosítanak, amelynek költségét a Klebelsberg Központ vállalta. Az Úszóiskola minden év júniusában és decemberében úszóversenyt rendez tanítványai számára, amelyen a gyerekek összemérhetik tudásukat. A Baluswim az úszásoktatás mellett röpisulit alapított és jelenleg tervezi az öttusa oktatás bevezetését, amely első körben két-tusával, úszással és futással indulna.

 

(tovább…)

Megosztom a cikket

Fussunk fel a János-hegyre vasárnap!

2014. január 5-én, vasárnap 11.30-kor gyülekezünk az Erkel Ferenc Művelődési Központ előtt, ahonnan elindulva egy 23,3 kilométeres körrel felfutunk Budapest legmagasabb pontjára. Hogy miért is?

 

(tovább…)

Megosztom a cikket

Mikulás-napi kézilabda est a SZIA-ban

A sport, a mozgás önmagában is öröm, hát még, ha a család is együtt lehet! Gyönyörködhetünk gyermekünk ügyességében és erejében, vagy élvezhetjük, hogy végre van hely szabadon szaladgálni mindenkinek. Itt a lehetőség, hogy példát mutassunk: megcsodálhatjuk az apa, anya cseles dobásait!

(tovább…)

Megosztom a cikket

Mikulás Napi Kézilabda Est

„Még a Mikulás is kapura dob!” Aki nem hiszi, nézze meg a Mikulás napi kézilabda estet december 7-én a Széchenyi Általános Iskola tornacsarnokában! Nonstop 4 órás öröm-játék – egy felszabadult dzsembori, ahol az eszem-iszom és zene mellett azért a kézilabdáé a főszerep…

(tovább…)

Megosztom a cikket

?A futás teljesen kicserél?

Bécs?Pozsony?Budapest Ultramarathon budakeszi célba érése

A Bécs?Pozsony?Budapest Ultramarathoni futásnak már komoly múltja van. Három országot, három fővárost, 42 települést érint ez a több mint futóverseny.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Lovasíjász Európa-bajnokunk

Törökországban, Usakban rendezték meg a hatodik Lovasíjász Európa-bajnokságot 2013. szeptember 25-27. között, amelyen 17 nemzet 49 versenyzője indult.

A budakeszi Ruszák Mátyás győzelmével végződött a küzdelem, Matyi lovasíjász Európa-bajnok lett!

Képekkel, részletekkel frissítve!

(tovább…)

Megosztom a cikket

A budakeszi erős emberek világbajnokok lettek

2013. szeptember végén Eger városa POWER NAGYHATALOMMÁ vált egy hétre, ugyanis a GPC világszervezet Egerben rendezte meg a Fekvenyomó és Erőemelő Világbajnokságot.

Ez óriási lehetőség volt a magyar erőemelők számára, hogy hazai pályán mutassák meg,  ki  mire képes?

(tovább…)

Megosztom a cikket

Szurkoljunk együtt!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2013. október 22-én, 12 óra körül érkezik Budakeszire a BÉCS-POZSONY-BUDAPEST ULTRAMARATHON közel ötszáz fős mezőnye.

A futók a Páty felől, a Tavasz utcán, valamint a Szél utcán futnak végig. A cél a Széchenyi István Általános Iskola főépületénél lesz, a Knáb János utcában.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Fuss Te is a bajnokokkal!

Idén is megrendezik a Bécs?Pozsony?Budapest ultramaratoni futóversenyt október 19. és 23. között. Az 5 napos verseny utolsó szakasza a Budakeszi?Budapest közötti 21,1 km-es, klasszikus fél maratoni táv, mely egyben önálló, önállóan is nevezhető futóverseny. Az esemény rajtja 23-án, szerdán reggel 9 órakor lesz a Knáb János utcában, a Széchenyi István Általános Iskola előtt.

(tovább…)

Megosztom a cikket