Kontrát teltházas fóruma
2017.05.22-én Budakeszin, a „Támogassuk a magyar kormány törekvéseit! Álljunk ki Magyarországért!” címmel tartott lakossági fórumon, a 200 főt befogadó előadóterem zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel.
2017.05.22-én Budakeszin, a „Támogassuk a magyar kormány törekvéseit! Álljunk ki Magyarországért!” címmel tartott lakossági fórumon, a 200 főt befogadó előadóterem zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel.
Minden hónapban kiváló, minőségi előadások, programok tekinthetők meg , az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Müller Péter, Kepes András, Halász Judit, Bödőcs Tibor és Zorán után sem áll meg az élet Budakeszin, ugyanis június elején egy minden tekintetben hasznos, fontos és egyben élvezetes előadáson vehetünk részt.
Az előadást ezúttal Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, közgazdász, tartja. Az program második felében kérdéseket is feltehetünk majd a szakembernek. Dr. Nógrádi György előadásai óriási szakértelemről, szenvedélyről tanúskodnak. Ennek, és megannyi más hasznos, pozitív gondolatnak, tanácsnak lehetünk a részesei, ha ellátogatunk „A Világ Trump után” című előadására, amely június 7-én, 19 órakor lesz Budakeszin az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Az előadást a fiatal és az idősebb korosztály számára egyaránt ajánljuk.


Cz. Nagy Zsófia története már az országos sajtót is bejárta, pedig akkor még csak a nyolcadik nyelvvizsgáján volt túl. Most már a tizedik vizsga eredményét várja, noha még csak végzős gimnazista. Zsófia szerint csak a módszer számít, bárkinek sikerülhet, akár munka mellett is. A hangsúly a módszeren van, mivel az önmagát közepes nyelvi tehetségként ismerő diáklány is ennek köszönhetően táltosodott meg. Zsófi nagy célkitűzése teljesülhet, amit négy évvel korábban, elsős gimnazistaként tűzött maga elé: a középiskola végéig tíz államilag elismert nyelvvizsga! Hab a tortán, hogy az egyik nyelvből már felsőfokú vizsgája van. Többek közt erről is megosztotta tapasztalatait portálunk olvasóival.
Szeretettel várjuk Budakeszi város lakosságát 2017. május 31-én, szerdán a Kihívás Napja Budakeszi programjaira: (tovább…)
Bemutató, amely még sosem volt Budakeszin. Program, amire szívesen jönnek még a kütyüzős gyerekek is. Az esemény, melyről az apukák sem akarnak majd hazamenni. Egy felejthetetlen élmény, mikor a jövő technológiája gyerekeink játékszere lesz.
Interaktív robotika bemutató 2017. május 20.-án 10:00-12:00 között az Erkel Ferenc Művelődési Központban.
Jegyárak :1000,-Ft/felnőtt, 800,-Ft/gyerek, családi jegy 4000,-Ft/2felnőtt+3gyerek
A jövő mérnökeinek műhelye, a jelen számítógép mániás gyerekeinek fejlesztő játszótere és egy önfeledt szórakozás azoknak, akik csak úgy, szeretik a robotokat. Itt a helye ! Várjuk szeretettel!
Netán hidegen hagyják a masinák? Az anyukáknak sem kell otthon maradni, kedvükre kereshetik a kincseket leányaikkal ugyanott, ugyanekkor, a ZSIBVÁSÁRON !)

A borongós idő ellenére sokan eljöttek 2017. május 7.-én délelőtt a Metodista templomban rendezett tavaszi komolyzenei koncertre. A rendezvényt az Erkel Ferenc Művelődési Központ szervezte és a Nemzeti Kulturális Alap Zeneművészeti Kollégiuma által Szőllősy György zeneszerző halálának 10. évfordulójára kiírt pályázati támogatás segítségével jött létre.
A fellépők gyönyörű dallamokkal ajándékozták meg a hallgatóságot. A meglepetésvendég Barabás Árpád zeneszerző volt, aki Madrigálok Kányádi Sándor verseire című műveivel szerepelt a repertoárban.
Külön köszönjük Szuhánszky Gábor lelkész úrnak, hogy a Metodista templom ihletett falai között, V.Majzik Mária képzőművész egyedülálló alkotásaival körülvéve hallgathattuk a Hilaryon énekegyüttes és a Budakeszi Erkel Ferenc kamarakórus produkcióját
Zorán évtizedek óta a magyar könnyűzenei élet egyik legnépszerűbb előadója, dalain nemzedékek, nőttek fel, előadásain a legkülönbözőbb generációk énekelnek, örülnek együtt. A Kossuth- és Liszt-díjas énekes, gitáros, zeneszerző koncertjei mindig teltházasak, dalai nemcsak a fülnek, de a szívnek és a léleknek is szólnak.
Ezek a nagykoncertek mindig ünnepi alkalmak, mind Zorán, mind a közönség számára. Találkozhatunk különleges vendégekkel, egyszeri, csak ott és akkor látható produkciókkal, és Zorán nagyszerű zenészei is megcsillogtathatják hangszeres képességeiket. A ritkán előadott szerzemények és igazi zenei csemegék is megszólalnak, de a programból természetesen nem hiányozhatnak a „kihagyhatatlan” erejükből az évtizedek során mit sem vesztő dalok sem.
A magas színvonalú zenei élményt ezúttal is a legkiválóbb zenészekből álló csapat garantálja.
Zorán május 24-i koncertjére jegyek már kaphatóak az Erkel Ferenc Művelődési Központban a Jegy.hu és az InterTicket jegyiroda országos hálózatában!
Leányod írta Neked ezt a pár sort, Anyák napja alkalmából.
Fogadd tőlem sok szeretettel.
Az egyszeri gyermek világgá ment. Sokáig odavolt a nagyvilágban, ám egyszer csak hazatért, s kéréssel fordult az anyjához: anyám, nem látok elég tisztán, és élesen. A dolgok mélyére akarok látni, s azt is, amit a sorok közé rejtve írtak, de képtelen vagyok rá. Látnom kellene, mi van a zárt ajtók mögött, s a magas falak mit takarnak előlem. Értelmezhetetlen, áthatolhatatlan számomra a sötétség? (tovább…)

Az Erkel Ferenc Művelődési Központ is csatlakozott a „Közösségek Hete” elnevezésű hagyományteremtő, országos rendezvényhez, melyet a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az NMI Művelődési Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciuma indított el. A „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” kiemelt projekt 2017. május 8-14. között fog megvalósulni országszerte, így Budakeszin is.