Pár szó Édesanyámnak

Leányod írta Neked ezt a pár sort, Anyák napja alkalmából.

Fogadd tőlem sok szeretettel.

Elrohant egy év.

Csak az út porát hagyta maga mögött. S ebbő1 a porból kirajzolódott valami. Egy év, egy hónap, egy nap, az Anyák napja.

Sok-sok évvel ezelőtt édesanyád karjaiban pillantottad meg az élet első mozzanatait. Szíved hevesen vert mielőtt levegőt vettél. S mivel az első lépés mindig nehéz, kék szemedből az érintetlen könny tisztavizű forrásként buggyant elő. Majd, mint a vakság világában élő farkaskölyök, ki most próbálgatja első lépéseit. Te is felálltál, hogy két lábon és segítség nélkül menj oda, ahol mindig biztonságban érezhetted magad, édesanyád karjaiba. Azokba a karokba, melyek úgy védtek, akár fehér gólya fiát, míg az ki nem repül szárnyai alól. Kirepül, hogy újra visszatérjen szüleihez.

Felnőttél és rátaláltál egy idegenre, kiben megláttál egy pislákoló fényt, melyet Te tettél fényesebbé. És annak az,,idegennek” a szemében (mely csillogásával elcsábított Téged) biztonságra találtál.

Az idegen mindjárt ismerős lett. Édes csókjától aludtál el, s a reggeli kávé illatával ébresztett Téged.

Majd oltár elé álltatok, hogy Isten színe előtt eggyé váljatok.

Aztán jöttem én. Én is a Te karjaidban láttam meg a napvilágot.

A hónapok teltek. Majd egy nap, még a beszéd tudományától ugyan elzárva, de mondtam neked valamit. Azt, hogy szeretlek. És izmaimat csakis a Te tápláló szereteted késztette arra, hogy két lábamon odamenjek hozzád. Tudtam, hogy odamehetek, mert ott óvó kezek várnak rám, melyek bármikor elkapnak, ha kell. Ám még ekkor is néha elesvén kicsordult vérem és a föld porába hullt. De még ekkor is éreztem, hogy valami összehúzza sebem. A szereteted.

A szereteted, ami árnyékként követ engem. Amikor távol vagyok tőled, akkor is közelinek érezlek. Füleimben visszhangként csengő szavaidtól alszom el a táborban, óvó érintéseid megóvnak minden bajtól. Sietve jövök haza az iskolából, mert tudom, hogy otthon vársz és szavaiddal adsz meleget egy téli napon.

Az évek elszaladnak felettünk. Én még szárnyaid alatt próbálgatom szárnyaimat, hogy majd egyszer kirepülhessek. De sosem megyek messzire, hogy visszatérhessek és újra a szemedbe nézhessek, és azt mondjam:

Szeretlek és szeretni foglak! Örökre.

Bármi is történjen!

Írta:

Czibula Dominika

SZIA 8.a

Budakeszi, Vadverem u 3.