Hírek

Karácsonyi üdvözlet

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 


Budakeszi Város Önkormányzata és a polgármesteri hivatal összes munkatársa nevében áldott, varázslatos és kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket kívánok!

 

Ezúton szeretném megköszönni Önöknek az egész éves együttműködést! Bízom benne, hogy a jövőben is számíthatok segítő közreműködésükre szeretett városunk fejlődése érdekében.

 

 

 

dr. Győri Ottilia polgármester

Megosztom a cikket

2018-as ARANY János est az Erkel Ferenc Művelődési Központban

 

Lázár Csaba színészi tanulmányait a Théba Stúdióban kezdte Basilidesné Andor Edit tanítványaként 1986-ban, majd a Gór Nagy Mária Színitanodában Scubert Évánál tanult. A Nemzeti Színi Akadémiát 1995-ben végezte el Csernus Mariann és Ivánka Csaba tanítványaként. Az Akadémia elvégzése után a Nemzeti Színház szerződtette le, 1997-2002-ig a soproni Petőfi Színhát tagja volt, 2002-től szabadúszó. Játszott többek között a Budaörsi Játékszínben, az IBS színpadán, a Gyulai Várszínházban, a Szigetvári és Sümegi Nyári Játékokon.

Városunkban rendezőként 2015 augusztusában jeleskedett: Budakeszi egyik legismertebb zarándokhelyén, a makkosmáriai templom kertjében megtartott előadásoknak legnagyobb értéke, hogy széleskörű összefogással valósultak meg. A városi civil szervezetek és egyházi felekezetek együttes alkotó munkájában Lázár Csaba rendező kiválóan hangolta össze a színészek és ?amatőr? színészek játékát. A bemutató az ország minden részéből vonzotta az érdeklődőket, köszönhetően a jól szervezett országos hírverésnek, amely többek között Lázár Csaba érdeme.

A 2017-ben, az Arany János emlékév program keretein belül a költő születésének kétszázadik évfordulójára emlékeztünk Lázár Csaba rendező, színművész „Jézusa kezében kész a kegyelem” című előadásával. A mű játékideje 50-60 perc, gitáron kíséri Laczó Zoltán Vince. Arany János balladái nemzeti irodalmunk páratlan és megismételhetetlen remekművei. Egyedülálló nyelvi gazdagsága, írói zsenialitása a régi időkbe kalauzol minket. Ezek a csodálatos művek a mai embereket is elvarázsolják. Olyan gyönyörű nyelvezetű remekművek segítségével, mint A walesi bárdok, Szondi két apródja, Híd-avatás.

A varázslatot Lázár Csaba színművész 2018. január 17-én, szerdán 18 órakor folytatja ?Jézus a kezében kész a kegyelem? című előadásával az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Jegyek már kaphatók: felnőtteknek 1200 forintért, diákok és nyugdíjasok számára kedvezményt biztosítunk, számukra 800 forintért érhetőek el a jegyek.

Megosztom a cikket

Téli veszélyek

 

 

József Attila szavai már a telet idézik, időjárásunk még enyhe arcát mutatja, azért nem árt felkészülni már most a téli évszaknak megfelelő nagyobb lehűlésre, szélsőséges időjárási helyzetekre, intenzív havazásra!

 

 

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, – ó, boldog fogócska! –
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek…
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

Készüljünk fel a havazásra!

 

  • Érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a híradásokat és az időjárás előrejelzést.
  • Célszerű előkészíteni hólapátot, homokot, elemes rádiót és zseblámpát, tartalék elemeket.
  • Gondoskodni kell, hogy a mobiltelefonok fel legyenek töltve, indokolt lehet tartalék akkumulátor beszerzése is.
  • Megfontolandó, hogy ivóvízből (ásványvízből), nem romlandó élelmiszerekből, gyógyszerekből néhány napra elegendő tartalékot képezzünk.
  • Érdemes hordozható alternatív fűtőtestet, vagy tűzhelyet készenlétbe állítani és felhalmozni tartalékokat tüzelőanyagból.
  • Legyen elérhető helyen elegendő mennyiségű meleg ruházat, amely lehetővé teszi a többrétegű öltözködést!

Az otthon biztonsága!

  • Hagyományos tüzelőberendezés használata esetén különös figyelemmel kell lenni a tűzmegelőzésre, füstelvezetésre.
  • Azokat a PB-gázzal üzemelő fűtőkészülékeket, amelyek nincsenek a kéménybe kötve, vagy az égéstermék szabadba történő kivezetése más módon nem megoldott, soha ne üzemeltesse folyamatosan zárt térben! A helyiség nagyságától és a fűtési fokozattól függően legalább egy-másfél óránként szellőztetni kell a helyiséget, ellenkező esetben a felgyülemlő égéstermékek mérgezést okozhatnak.
  • A gázszolgáltatás ideiglenes kimaradása esetén ne hagyja nyitva a fűtőkészülék elzárócsapját!
  • Legyenek otthon alapvető gyógyszerek, kötszerek, ha csecsemő van a családban, számára tápszerek!

Utazás télen!


  • Szélsőséges időjárási körülmények között nem biztonságos az utazás, különösen, ha nagyobb távolságra kell eljutni!
  • Ha feltétlenül szükséges útnak indulni, mindig kísérővel tegye és csak abban az esetben, ha meggyőződött róla, hogy úti célját biztonsággal eléri és a visszautazás feltételei biztosítottak!
  • Ha nagyobb távolságot kell gyalogosan megtennie, öltözzön rétegesen, felsőruházata lehetőleg legyen vízhatlan, vigyen magával meleg kávét vagy teát!
  • Autóval csak akkor induljon el, ha feltétlenül szükséges, ha járműve megfelelő műszaki állapotban van és rendelkezik a biztonságos téli üzemeléshez szükséges felszereléssel (téli gumiabroncsok, hólánc, tartalék üzemanyag, elakadás esetére lapát vagy ásó, homok, stb.)!
  • Indulás előtt autójában helyezzen el meleg takarót, legalább egy napi étkezésre elegendő élelmiszert!
  • Legyen felkészülve, hogy autója bármikor elakadhat és esetleg csak napok múlva fogják kiszabadítani! Öltözetét úgy állítsa össze, hogy szükség esetén gyalog is képes legyen folytatni útját!

Gondoljunk a magányosan és az utcán élőkre!


A hideg idő beálltával veszélyben vannak a hajléktalanok és a fűtetlen lakásban élők, figyeljünk oda rájuk! A jó idő elmúltával a hirtelen beköszöntő hideg, a 0 Celsius fok alatti hőmérséklet kemény próba elé állítja az utcán, a tüzelő nélkül, elhagyatott tanyákon, külterületen, lakásukban egyedül élő idős embereket.

Védelmük érdekében a rendőrség a jelzőrendszer részeként a társszervekkel – mentőszolgálatok, katasztrófavédelem, a megyei és települési önkormányzatok, jegyzők és polgármesterek – közösen felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt és együttműködik a közszolgáltatást végző szervekkel és a civil szervezetekkel.

Az állami intézményeken, a civil, karitatív, egyházi szervezeteken túl az egyes állampolgároknak is nagy szerepük lehet abban, hogy az időjárás okozta tragédiák megelőzhetőek legyenek. Kérjük, hogy a hideg idő beköszöntével figyeljenek a környezetükben élőkre, a legveszélyeztetettebb, magányos idős emberekre és az utcára szorult hajléktalanokra!

Megosztom a cikket

Ismét karácsonyi süteménysütő verseny!

Meghosszabbított nevezési határidő! A nevezési lapokat a mai nap, 2017. december 8. péntek 14 óráig várjuk személyesen a polgármesteri hivatal emeleti 2. irodájába, vagy emailen a pm.titkar@budakeszi.hu email címre. Ezt követően is van lehetőség leadni a nevezési lapot a versenyre SZEMÉLYESEN, PAPÍR ALAPON 2017. december 9-én 10-14 óra között a művelődési központ emeleti 3. termében, a sütemény leadásával egyidőben!

Letöltések:

 

Nevezési lap

Felhívás

(tovább…)

Megosztom a cikket

Ne váljon áldozattá!

Tudnivalók időseknek az „unokázós” csalásokról és  a trükkös lopásokról

 

Az „unokázós” csalásokról


Egyedülálló időskorúak célpontjai az újra és újra felbukkanó csalóknak. Az „unokázós” módszer lényege, hogy a késő esti, éjszakai órákban felhívják a kiszemelt áldozatot az alábbi színlelt indokokkal.

  • Az unoka, vagy hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pénzre van szüksége.
  • Az unoka, vagy hozzátartozó kölcsönt vett fel, amit sürgősen vissza kell fizetni.
  • A hozzátartozó bajba került, esetleg fogságban van, csak pénzért cserébe engedik szabadon.
  • Életmentő műtétet kell végrehajtani az unokán, vagy más hozzátartozón.

Nagyon gyakran a telefonhoz hívnak egy magát „rendőrnek” kiadó személyt is, aki megerősíti az időset abban, hogy valóban megtörtént a baleset, vagy műtét, ezzel erősítve az idősben azt, hogy mindenképpen segítenie kell.

Ezekkel az ürügyekkel ráveszik a gyanútlan idős embert arra, hogy minden pénzt, ékszert, értéket átadjon a telefon után nem sokkal érkező közvetítőnek, aki elhiteti magáról, hogy jó barát, ismerős, és már viszi is a zsákmányt.

Az efféle csalásokra is igaz az, ami a legtöbb bűncselekményre, hogy könnyebb megelőzni, mint felderíteni. Ezért felhívjuk az idősek figyelmét arra, hogy a gyanús éjszakai telefon esetében kételkedjenek, kérdezzenek, igyekezzenek minden lehetséges eszközzel meggyőződni a hallottak valóságtartalmáról, értesítsék a rendőrséget, ha feltételezhető, hogy csaló van a telefon másik végén, hogy minél kevesebben váljanak áldozattá.

A rendőrség azt tanácsolja, hogy hívják fel rokonuk, ismerősük figyelmét a bűnelkövetési módszerekre, és mondják el nekik a rendőrség tanácsait:

  • Ne beszéljenek idegenek előtt, nyilvános helyen magánügyeikről, ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják.
  • Ne bízzanak meg a váratlanul telefonon vagy személyesen jelentkező idegenekben!
  • Ha gyanús telefonhívást kapnak, haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot unokájukkal, hozzátartozójukkal, mert ezzel tudják ellenőrizni a hívás valódiságtartalmát.
  • Soha ne adjanak át pénzt, vagy más értéket idegenek számára!
  • Bűncselekmény gyanúja esetén értesítsék a rendőrséget!

Figyelem! A csalók a bűncselekmények elkövetésére felkészülnek és a sértett bizalmának elnyerése végett olyan valós információkat is közölhetnek, amelyek valóban a hozzátartozóhoz kapcsolódnak.

 

A trükkös lopásokról


Mindennapjaink jelenségévé vált az a fajta bűnelkövetési módszer, amikor időskorúak lakóhelyén megjelennek idegenek, majd különféle hivatalos személynek kiadva magukat, hihetőnek tűnő magyarázatokkal, kérésekkel (ELMŰ, vízóra leolvasás, gázóra leolvasás?stb.) bejutnak a lakásba és a tulajdonos figyelmét elterelve elemelik értékeiket.

A legfontosabb, hogy óvakodjunk az idegenektől, és ne engedjük be őket lakásunkba!

Ha beengedjük, mindig legyen velünk egy szomszéd, egy rokon. Amennyiben a hívatlan vendég már akaratuk ellenére belépett otthonukba, ne hagyják egy pillanatra sem felügyelet nélkül. Amennyiben kellő határozottsággal lépnek fel, vélhetően meghátrál, és távozni fog. A „vendégtől” mindig kérdezzék meg a nevét, írják fel a gépkocsija rendszámával együtt.

Az időskorúak sérelmére elkövetett jogsértések során az elkövetők azt használják ki, hogy az idősek jószívűek, olykor hiszékenyek is, a figyelmük könnyen elterelhető, és gyakran élnek egyedül. Hasonló esetben kérjük, vegyék figyelembe, hogy a biztonságunk nagymértékben növelhető megfelelő óvatossággal és körültekintéssel!

 

Mit tegyen, ha idegen érkezik?


  • Idegent lehetőleg ne engedjen be a lakásába! Ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor soha ne hagyja őt egyedül egyetlen pillanatra sem!
  • Az Önhöz becsengető idegenekkel kapcsolatban mindig legyen óvatos! Előfordul, hogy hivatalos vagy hasonló személynek (postás, újságos, szerelő, díjbeszedő, mérőóra-leolvasó) adják ki magukat csalók, vagy házaló árusként, bajba jutott személyként segítséget kérve próbálnak bejutni a lakásokba!
  • Idegen kérésére ne váltson pénzt, és legyen óvatos, ha nagy címletű pénzből kell visszaadnia, nehogy hamis bankjeggyel fizessenek Önnek!

További bűnmegelőzési tanácsok:


ü  Ismerje meg szomszédjait, és kölcsönösen figyeljenek egymásra, a ház, az utca és a környék biztonságára!

ü  Ha elutazik, kérje meg az Ön mellett lakókat, hogy ügyeljenek a lakására, ürítsék a postaládáját!

ü  Használják ki a közösség erejét a biztonságuk növelése érdekében!

 

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válna:


Kérjük, azonnal értesítse a rendőrséget a bárhonnan ingyenesen hívható 107-es, illetve a 112-es segélykérő számon.

Forduljon bizalommal és hívja az Áldozatsegítő Szolgálat ingyenesen hívható zöld számát: 06 80 244 444

 

 

 


Megosztom a cikket

Ingyenes szűrővizsálat

2017 december 6-án a Dió Patika előtt 9-17-ig ingyenes szűrővizsgálatokon vehet részt a szűrőkamionon. A Programot ajánljuk, mindazoknak, akik szeretnének egy átfogó vizsgálatot egészségi állapotukról, és azoknak is akik számára fontos a megelőzés és szeretnék megismerni az egészséges életmóddal kapcsolatos lehetőségeket, mindezt egy helyen és időben azonnali kiértékeléssel.

 

 

A Programban szereplő átfogó vizsgálatok:

Kardiológia, Hipertónia

Szív és érrendszeri vizsgálat
Vérnyomásmérés
Artéria merevség vizsgálat
Vénás eléftelenség vizsgálat

Szív és érrendszeri kockázat

Koleszterinszint mérés
Vércukorszint mérés
Húgysavszint mérés

Tüdőgyógyászat

Spirometria – légzésfunkció
COPD teszt
Szén monoxid mérés
Vér oxigén vizsgálat
Laktóz intolerancia
Hidrogén kilégzési vizsgálat

Szemészet

Szemnyomás vizsgálat
Computeres látás vizsgálat
Szemüveg dioptria vizsgálat
Szemszárazság teszt

Teljes Testanalízis

Magasság mérés
Haskörfogat mérés
Derék-csípő arány vizsgálat
Súly, Cél súly meghatározás
Testzsír tömeg mérés
Vázizom tömeg mérés
Hasi zsírfelület vizsgálata
BMI – Testtömeg index
Neuropathia vizsgálat

Testműködés vizsgálat

Ödéma vizsgálata
Perifériás érbetegség rizikó teszt
Hallásvizsgálat
Csontok ásványi anyag tartalmának vizsgálata
Inkontinencia és vizeletürítési zavarok kérdőíves teszt
Bőr hidratáltságának vizsgálata
Bőr faggyútartalmának vizsgálata
Bőr pigmentáció vizsgálat
Visszérbetegség kockázati teszt
Vastagbéldaganat-IBS rizikó teszt
Tejcukor érzékenységi teszt
Fizikai aktivitás szintjének felmérése

Megosztom a cikket

Ég a gyertya, ég…

Közelednek az ünnepek. Advent idején megkezdődik a készülődés a karácsonyra. A karácsonyi forgatag, a csomagokkal megpakolt gépjárművek azonban kedvező alkalmat kínálnak a bűncselekmények elkövetőinek is.

A karácsony előtti hetekben az ünnepi bevásárlásoknak és a hideg időjárásnak köszönhetően többen ülnek autóba, mint az év más időszakában. Az őrizetlenül hagyott parkoló autók célpontjai lehetnek a bűnözőknek.

 

A gépkocsi feltörések megelőzése érdekében érdemes figyelmet fordítani arra, hogy:

  • járművét lehetőleg zárt, őrzött parkolóban hagyja!
  • a gépjárműtől való távozás előtt győződjön meg, hogy az ajtókat, ablakokat bezárta és a riasztót bekapcsolta, a mechanikus biztonsági eszközöket felhelyezte, még akkor is, ha csak rövid időre száll ki a kocsiból!
  • ne hagyjon értéket a kocsiban, az autó nem biztonságos tárolóeszköz!
  • semmilyen értéktárgyat, okmányt, üres táskát se hagyjon a kocsiban látható helyen, mert az autó feltörése jelentős anyagi kárt okozhat Önnek!
  • ha a vásárolt árut autójában látható helyre tudja csak elpakolni, ne hagyja azt őrizetlenül!
  • használja a csomagmegőrzőket, a vásárolt árut csak a vásárlás befejezését követően helyezze el a kocsiban!

A karácsonyi bevásárlások időszakában a leggyakoribb bűnelkövetési mód a zseblopás. Ennek jellemző helyszínei a zsúfolt helyek, bevásárlóközpontok, vásárcsarnokok, bevásárló utcák, aluljárók, tömegközlekedési eszközök, pályaudvarok környéke, ahol egy időben sok ember fordul meg.

A zseblopások nagy részét a táskákból, hátizsákból, zsebekből történő lopások teszik ki. Az elkövetés a pénztárca, illetve az abban lévő értékek, igazolványok, bankkártyák felé irányul.

 

A zseblopások megelőzése érdekében érdemes figyelmet fordítani arra, hogy:

 

  • fokozottan figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen, tömegben közlekedik!
  • értéktárgyait, pénztárcáját, iratait ne tegye táskája, kosara tetejére, annak külső zsebébe! Azokat mindig belső zsebben vagy zárható helyen tartsa magánál!
  • vásárláskor soha ne tegye le táskáját, pénztárcáját a pultra, ne hagyja a bevásárló  kocsiban vagy a kosarában őrizetlenül!
  • ha teheti, ne tartson magánál sok készpénzt, ahol lehet, inkább bankkártyával fizessen!
  • a bankkártyát és annak PIN kódját ne tartsa egy helyen, pénzfelvétel esetén idegen személy ne lássa a beütött kódot, illetve azt, hogy mennyi pénzt vett fel és a bizonylatot se hagyja a helyszínen!
  • a bankautomata használata előtt ellenőrizze a kártyabefogadó, illetve a pénzkiadó nyílás sértetlenségét!
  • mobiltelefonját ne látható helyen tartsa!
  • tömegközlekedési eszközökön, különösen a fel-és leszállások alkalmával, figyeljenek környezetükre, kézi-, illetve válltáskájukat szorítsák testükhöz!

 

Előzzük meg a lakásbetöréseket!

A családi bevásárló körutak alatt őrizetlenül maradnak az otthonok. A betörés megelőzése érdekében ajánljuk, hogy

  • kérje meg szomszédját, hogy figyeljen otthonára!
  • legalább egy helyiségben hagyja felkapcsolva a villanyt, mert ez is azt a látszatot kelti, hogy nem üres a lakás!
  • ha rendelkezik riasztóval azt még rövid időre is kapcsolja be és ellenőrizze működőképességét!

 

 

Bűncselekmény esetén tegyen bejelentést a legközelebbi rendőrkapitányságon vagy az ingyenesen hívható 107-es, illetve 112-es segélyhívó számokon!

 

Előzzük meg együtt a bűncselekményeket!

Ne adjunk esélyt a tolvajoknak!

 

BOLDOG, BIZTONSÁGOS KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!

 

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési Osztály

 


Megosztom a cikket