2018-as ARANY János est az Erkel Ferenc Művelődési Központban

 

Lázár Csaba színészi tanulmányait a Théba Stúdióban kezdte Basilidesné Andor Edit tanítványaként 1986-ban, majd a Gór Nagy Mária Színitanodában Scubert Évánál tanult. A Nemzeti Színi Akadémiát 1995-ben végezte el Csernus Mariann és Ivánka Csaba tanítványaként. Az Akadémia elvégzése után a Nemzeti Színház szerződtette le, 1997-2002-ig a soproni Petőfi Színhát tagja volt, 2002-től szabadúszó. Játszott többek között a Budaörsi Játékszínben, az IBS színpadán, a Gyulai Várszínházban, a Szigetvári és Sümegi Nyári Játékokon.

Városunkban rendezőként 2015 augusztusában jeleskedett: Budakeszi egyik legismertebb zarándokhelyén, a makkosmáriai templom kertjében megtartott előadásoknak legnagyobb értéke, hogy széleskörű összefogással valósultak meg. A városi civil szervezetek és egyházi felekezetek együttes alkotó munkájában Lázár Csaba rendező kiválóan hangolta össze a színészek és ?amatőr? színészek játékát. A bemutató az ország minden részéből vonzotta az érdeklődőket, köszönhetően a jól szervezett országos hírverésnek, amely többek között Lázár Csaba érdeme.

A 2017-ben, az Arany János emlékév program keretein belül a költő születésének kétszázadik évfordulójára emlékeztünk Lázár Csaba rendező, színművész „Jézusa kezében kész a kegyelem” című előadásával. A mű játékideje 50-60 perc, gitáron kíséri Laczó Zoltán Vince. Arany János balladái nemzeti irodalmunk páratlan és megismételhetetlen remekművei. Egyedülálló nyelvi gazdagsága, írói zsenialitása a régi időkbe kalauzol minket. Ezek a csodálatos művek a mai embereket is elvarázsolják. Olyan gyönyörű nyelvezetű remekművek segítségével, mint A walesi bárdok, Szondi két apródja, Híd-avatás.

A varázslatot Lázár Csaba színművész 2018. január 17-én, szerdán 18 órakor folytatja ?Jézus a kezében kész a kegyelem? című előadásával az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Jegyek már kaphatók: felnőtteknek 1200 forintért, diákok és nyugdíjasok számára kedvezményt biztosítunk, számukra 800 forintért érhetőek el a jegyek.

Megosztom a cikket