Hírek

Közgyűlés a Budakeszi Szépítő Egyesületben

Városunk egyik legnagyobb múlttal rendelkező, Budakeszi kulturális, társadalmi és közéletében az egyik legaktívabb, a legtöbb épített értéket teremtő, illetve újjáteremtő egyesület 2018. április 9-én nyolcvan fővel tartotta éves közgyűlését. A teljesség igénye nélkül az egyesület szervezőként és kivitelezőként közreműködött a Kálvária teljes felújításában, az Emlékezés Keresztjének restaurálásában, több éves munkával a temető 1. parcellájának környezetrendezésében. A német önkormányzattal és több civil szervezettel együttműködött az az I. világháborús emlékmű felújításában és az Őseink emlékére elnevezésű szobor állításában. A szervezet elnöke, Hidas Mátyás nyitotta meg a közgyűlést, tájékoztatta a tagokat az egyesület 2017. évi tevékenységéről és megköszönte az önkormányzatnak, hogy a civil szervezetek részére kiírt pályázat feltételeit egyszerűsítette. A pénzügyi beszámoló és az ellenőrző bizottság jelentését követően ismertette az egyesület 2018. évi terveit. A szervezet idén rendezi az Emlékezés Keresztjének környezetét, felújítja a Halfer család kriptáját és a római-katolikus templom melletti romkert renoválásában is szervező munkát vállal. Csatlakozik a Budakeszi Hagyományőrző Kör kezdeményezéséhez és hozzájárul a Budakeszin tiszteletre méltó, elhunyt személyek sírjának a gondozásához. Az I. világháborús emlékműhöz német nyelvű, kiegészítő táblát helyez el és együttműködik az önkormányzat nyári színházi előadásának létrehozásában és lebonyolításában.

A hozzászólások napirendi pontban többen is felszólaltak. Ennek keretében dr. Győri Ottilia polgármester tájékoztatta a közgyűlést az önkormányzat 2017. évi tevékenységéről és ismertette a megvalósulás alatt álló és tervezett beruházásokat, fejlesztéseket.

 

Budakeszi Szépítő Egyesület

 

Megosztom a cikket

Megemlékezés Gr. Széchenyi István halálának 158. évfordulójára

 

Reménnyé váljon az emlékezet

Arany János

Gr. Széchenyi István halálának 158. évfordulójára emlékeztünk 2018. április 9-én a legnagyobb magyar budakeszi szobránál. A Széchenyi Általános Iskola, a Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola, a Nagy Sándor József Gimnázium és a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium diákjai, tanárai, az intézmények igazgatói tisztelegtek Széchenyi emléke előtt.Az Önkormányzat, a Német Önkormányzat, az Erkel Ferenc Művelődési Központ (segítségükkel biztosíthatjuk évek óta a kiváló technikát) , akik rendszeresen velünk emlékeznek, képviselték városunk polgárságát a szervező Széchenyi Baráti Kör tagjaival együtt. Az eseményt a Buda Környéki Televízió is megörökítette.

A fiatalok, amint ezt évek óta tapasztaljuk, ráéreznek a gróf alakjának és hazafias tetteinek nagyságára, példamutató erejére, ezért felnőttekhez illő komolysággal és némi megilletődöttséggel mondják el a kiválasztott verseket és prózaszövegeket, melyek kiválasztásában és megérlelésében kulcsszerep jut a felkészítő tanároknak. A SZIA alsó tagozatos kórusa Gulácsy Orsolya tanárnő vezetésével népdalokkal és 1848-as dalokkal adta meg az ünnepség alaphangját, majd Ungvári Emília (SZIA 8. osztály) szavalta hitelesen a Széchenyit megéneklő számtalan vers közül, a mindmáig legveretesebbet, Arany János : Széchenyi emlékezete című költeményét.

A Prohászka Gimnáziumból Berki Júlia (10. oszt.) a forradalmi jelentőségű Hitel című mű előszavával szólaltatta meg Széchenyi tiszteletét a nők és anyák iránt. A zeneiskolai növendékek Szabó Zsófia és Czifra Vera Kodály Zoltán: Háry János szvitjének hangjaival kapcsolódott a Széchenyi Iskola kórusa által megteremtett hangulathoz.

Az ünnepi beszédet Illisz Balázs, a SZIA fiatal történelem tanára tartotta, rámutatva Széchenyi önmérsékletére és a haza érdekében tanúsított együttműködő készségére a Kossuth Lajossal fennálló minden nézetkülönbsége ellenére. Képes volt hátra lépni, sőt nem fukarkodott ellenfelének erényeit és éleslátását is kihangsúlyozni 1848. márciusának forradalmi napjaiban. A honért vállalt hatalmas teher és az éleslátásból fakadó következtetések, melyek a forradalom bukását vetítették előre, megtörték erejét és a súlyos beteg gróf 1848. szeptemberében Döblingbe került. De még ott is, a családján kívül, csak a hazával gondolt. Tizenkét évi kezelés után 1860-ban önkezével vetett véget életének.

Rendületlen hazaszeretetével, különleges képességeinek a közjó szolgálatba állításával elévülhetetlen példaként áll minden korok fiataljai és magyarjai előtt.

Végül Ratkó József: Mégiscsak ők című, Erdei Róbert (Nagy Sándor József Gimnázium 11. oszt.) előadásában elhangzott költeménye előzte meg a Szózat közös éneklését.

A két fiatal tanár, Gulácsy Orsolya és Illisz Balázs (egykori prohászkások) nemrégen még diákként vettek részt e megemlékezéseken (úgy tűnik nem hiába) és értőn adják tovább az örökséget saját diákjaiknak.

A nemzeti színű koszorúk és virágok több napon át figyelmeztetik majd az arra járókat a megemlékezésre. Ha tudnak, álljanak meg egy percre, gondoljanak gr. Széchenyi nagy alkotásaira (például Lánchíd, Magyar Tudományos Akadémia, Hengermalom, Vaskapu, Tisza szabályozás, Balatoni gőzhajózás, Hitel, Világ, Stádium) és velünk együtt adjanak hálát, hogy ilyen példák segítenek és köteleznek mindnyájunkat mindennapi feladataink vállalására és igényes megvalósítására közösségeink javára!

 

Kőrösiné dr. Merkl Hilda

Széchenyi Baráti Kör elnöke

 

Megosztom a cikket

TÁJÉKOZTATÓ

A budakeszi Római Katolikus Plébánia 2017. júliusában harmadszor nyújtott be kérelmet az ?Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások? (EGYH-EOR-17) című, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett pályázatra: A Havas Boldogasszony római katolikus plébániatemplom és környékének helyreállítására 14.700.000 Ft végösszeggel. A terveket Dr. Déry Attila Ybl díjas építész készítette.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Dr. Raffay Ernő előadása az Erkel Ferenc Művelődési Központban

 

Dr. Raffay Ernő történész, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese és a Bölcsészettudományi Kar dékánja volt. 1990-től 1993-ig politikai államtitkár a Honvédelmi Minisztériumban, majd a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója volt. Jelenleg óraadó oktató a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán

Szakterülete Erdély és a román-magyar kapcsolatok, valamint Trianon és az elszakított területek magyarságának története, a hazai szabadkőművesség története. Számos könyv szerzője, országszerte tart előadásokat.

A budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központban dr. Raffay Ernő A keresztény Európa tönkretétele: a francia, német és magyar kultúrharc (Kulturkampf) története címmel tart előadást.

 

Időpont: 2018. április 18. szerda 18 óra
Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ (2092 Budakeszi, Fő u. 108.)

Belépőjegyek kaphatók a művelődési központban, a felnőtt jegy ára 1.200 Ft, a diák/nyugdíjas jegy 800 Ft-ba kerül.

Online jegyvásárlás:

 

jegyhu logo 300

 

Megosztom a cikket

Buda László előadása május 9-én az Erkelben

 

Dr. Buda László orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta. A Pécsi Orvostudományi Egyetem oktatója volt, megalapította az ország első komplementer medicinával foglalkozó tanszékét, amelynek évekig tanszékvezetője volt. A szomatodráma rendszerének kidolgozója és oktatója. Mostanában elsősorban előadásokat, tanfolyamokat és szakmai továbbképzéseket tart, egyéni konzultációkkal, írással és a szomatodráma-közösség gondozásával foglalkozik.

Két könyve jelent meg a Kulcslyuk Kiadónál: Mit üzen a tested? – Gyógyító kommunikáció belső világoddal 2013-ban és a Mit üzen a lelked? – Önelfogadás, önszeretet, öngyógyítás a gyakorlatban c. könyve 2016-ban.

Buda László május 9-ei előadásában hallhatunk arról, miért nem vagyunk elégedettek magunkkal, kinek akarunk megfelelni, miért válunk önkritikussá? Mi motiválja az embert a változásra? Buda szerint az önszeretet-éhezők társadalma vagyunk, először saját magunk mélyebb szintű elfogadásához kell eljutnunk.Forrás: szomatodrama.hu

Dr. Buda László Önelfogadás, önszeretet, öngyógyítás a gyakorlatban című előadásának időpontja: 2018. május 9. szerda 18 óra;
helyszíne: Erkel Ferenc Művelődési Központ (2092 Budakeszi, Fő u. 108.)

A belépőjegyek a művelődési központban megvásárolhatók – elővételben 2.400 Ft/fő, az előadás napján 2.800/fő áron.

Online jegyvásárlás:

jegyhu logo 300

Megosztom a cikket

Jelölt visszalépése – tájékoztatás

Tisztelt Választópolgárok!

 

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy Szemző Áron, a Momentum Mozgalom Pest megye 02. Számú Országgyűlési Egyéni Választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje 2018. április 7. napján bejelentette, hogy jelöléséről lemond.

 

dr. Szelenczy Gabriella

OEVI-vezető

 

Megosztom a cikket

Felhívás

Tegyen javaslatot a Budakeszi

Egészségügyért Díj adományozásához

 

Budakeszi Város Önkormányzata a 2018. évi Semmelweis-nap alkalmából szervezett ünnepségen az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenységet vagy a településhez köthető, az egészségügy területén végzett kimagasló munkát, példaértékű eredményeket a Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete alapján elismeri és díjazásban részesíti.

 

(tovább…)

Megosztom a cikket

Sült báránygerinc

 

1,5-2 kg báránygerinc egyben

1 citrom

100 g füstölt szalonna

5-6 gerezd fokhagyma

2 közepes fej hagyma

1 kávéskanál szárított bazsalikom

1 kávéskanál szárított oregánó

só, bors

1 kg hámozott konzervparadicsom vagy 200 g paradicsompüré

200 g kimagozott (lehetőleg fekete) olajbogyó

1 darabka csípős (cseresznye) paprika

1 dl olaj

 

A faggyútól, hártyáktól megtisztított húst a félbevágott citrommal bedörzsöljük, félóra múltán leöblítjük. Megtűzdeljük vékony szalonna csíkokkal, foghagymagerezdekkel, sózzuk, borsozzuk, beszórjuk bazsalikommal, oregánóval, betakarjuk a maradék vékonyra szeletelt szalonnával.

Mélyebb tepsibe tesszük, meglocsoljuk olajjal, előmelegített sütőben (250 oC) 10 percig pirítjuk, majd mérsékeljük a tüzet (200 oC), mellé tesszük a felkarikázott hagymát, a paradicsomot, a csípős paprikát és levével locsolgatva puhára-pirosra sütjük (kb. 2 óra). Az elfőtt levet szükség szerint vízzel vagy fehérborral pótoljuk. Másfél óra múlva leszedjük a szalonnát, hogy a hús is pirulhasson.

Előmelegített tálra tesszük. A zsírtalanított pecsenyeléből kivesszük az erős paprikát, hozzáadjuk az olajbogyókat, összeforrósítjuk, a mártás egy részével meglocsoljuk a húst, körülrakjuk az olajbogyókkal, a maradék mártást külön tálaljuk.

Petrezselymes burgonyát, párolt rizst kínálhatunk hozzá.

Megosztom a cikket