Hírek

Raoul-Wallenberg-emléknap

Az október 5-i emléknapot Raoul Wallenberg svéd diplomata emlékére hozták létre, aki több ezer magyarországi zsidó életét mentette meg svéd beutazási vízumok kibocsátásával. 1944. január 13-án a szovjetek letartóztatták és elhurcolták, halálának körülményei ismeretlenek. Poszthumusz Budapest díszpolgárává avatták.

 

Megosztom a cikket

Letették az alapkövet – Épül az új Egészségügyi Szakrendelőnk

Az egészségügyi kapacitások és férőhelyek jelentős, 30-40 százalékos bővülése és a várólisták további csökkenése válik lehetővé a most megépülő Budakeszi Egészségháznak köszönhetően – mondta Menczer Tamás országgyűlési képviselő az új szakrendelő alapkövének szeptember 14-i ünnepélyes letételén. Rendkívül fontosnak és örömtelinek nevezte az eseményt, amikor egész Európa a háború és szankciós politika következtében gazdasági és energiaválsággal küzd. Az új egészségház két szinten, több mint 300 négyzetméteren várja majd a gyógyulni vágyókat. Lehetővé válik, hogy a férőhelyek 40 százalékkal bővüljenek, ahogy a kapacitások is 30-40 százalékkal növekedhetnek.

Képünkön Gyenes Zsolt, a GZ-Builder Kft. ügyvezető igazgatója, Győri Ottília (Fidesz-KDNP) polgármester, Menczer Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára és Bártfai-Szabó Gábor építész, vezető tervező elhelyezi a Budakeszi Egészségház alapkövét 2022. szeptember 14-én. Mögöttük Pócza Péter, a Budakeszi Egészségügyi Központ intézményvezető főorvosa. (Fotó: MTI – Soós Lajos)

Ezzel párhuzamosan a várólisták is hasonló arányban csökkenhetnek -fűzte hozzá. Elmondta, a kormány 311 millió forintos támogatást biztosít a mostani beruházáshoz, amely 2023 tavaszára készülhet el. Fontosnak nevezte azt is, hogy 12 környező település szakrendelését végzik az orvosok és a szakdolgozók. Budakeszin 18 szakrendelés és két nem szakorvosi ellátás – gyógytorna és fizikoterápia – vehető igénybe.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára beszámolt még a városban a tanuszoda építéséről 1,3 milliárdos kormányzati támogatással. A kivitelezés a végéhez közeledik – jelezte.

Az utakat is fejlesztik, 19 utca burkolatának újítása és megépítése zajlik – közte a Makkosi úté – összesen 567 milliós kormányzati támogatással. Ez összesen 32 500 négyzetméternyi útburkolatot jelent, ami az önkormányzati fenntartású utak 11 százaléka. A buszsáv tervezési szakaszban van jelenleg, a munka 586 milliós kormányzati támogatással zajlik. Ha elkészül, a tömegközlekedést választók csaknem egy órát tudnak spórolni napi szinten.

Az autót használók várhatóan 10-15 százaléka száll át a buszra, így a forgalom is csökkenhet – közölte. Megjegyezte: sokkal könnyebb lenne beruházásokat végrehajtani, ha a szomszédban béke lenne és nem háború, és a különböző szankciós intézkedések a magyar és európai gazdaságot nem nehezítenék el. Békére és a szankciós politika átgondolására van szükség – mondta Menczer Tamás.

Dr. Győri Ottilia polgármester arról beszélt, hogy az egészség támogatása szívügye az önkormányzatnak, mind a budakeszi mind a Buda-kör-nyéki lakosok szempontjából. Ezért az önkormányzat ezt a gondolatot tartotta szem előtt, amikor 5 évvel ezelőtt megkezdte a szakrendelések fejlesztését. Mára már Budakeszin huszonnyolc szakellátás érhető el, és ez a szám tovább bővül: októbertől allergológiai laborvizsgálat, 2023. januártól pedig mammográfia és emlőcentrum várja a hölgyeket. Az új épületnek köszönhetően méltó új helyre kerül majd a gyógytorna és a fizikoterápia, 5 új rendelőhelyiség létesül, ahol helyet kap a belgyógyászat, kardiológia, bőrgyógyászat, ortopédia, sebészet és a reumatológia.

A polgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott:

„Az alapkőbe üzenetet helyeztünk a jövőnek.  Nem tudhatjuk, mikor, ki fogja elolvasni, ezért próbáltunk korunkról és városunkról egy kis lenyomatot készíteni az utókornak. Elhelyeztünk benne mai napilapot, a Budakeszi Hírmondó aktuális számát és egy kis gyűjteményt városunk jelenéről. Mit üzenünk utódainknak? Talán mire ezt olvassák, feltalálták az örök egészség csodagyógyszerét. De szeretnénk, ha tudnák, hogy mi milyen sokan és mennyit dolgoztunk azért, hogy ők egészségben nőhessenek fel. Kik és mivel járultak hozzá az új egészségügyi szakrendelő megépítéséhez? Az önkormányzat már 2015-ben megvásárolta a művelődési központ környezetében lévő telkeket, így több mint 6000 négyzetméter összefüggő intézményi területünk jött létre. Ide már akkor egészségházat is terveztünk. Hosszú pereskedés után idén augusztusban a teljes terület birtokába jutottunk, de már korábban megterveztettük az új szakrendelő épületet, biztosítottuk hozzá a szükséges területet, és rengeteget dolgoztunk a megvalósításán. Menczer Tamás országgyűlési képviselő segítségünkre sietett, így kormányzati finanszírozásból valósulhat meg az új szakrendelő. Bártfai-Szabó Gábor építészirodáját bíztuk meg a szakrendelő épület tervezésével, amely része lesz a város építészeti örökségének. Pócza Péter intézményvezető, valamint orvosaink és asszisztenseink pedig megtöltik tartalommal majd az intézményt, magas színvonalú gyógyító munkájukkal. Az alapkő dokumentumaiban valamennyiük nevét megörökítettük. Köszönöm képviselő úrnak, a tervezőknek, a képviselőtestületnek, a polgármesteri hivatal és a BEK valamennyi munkatársának, hogy támogattak ezen az úton. Jó munkát kívánok a kivitelezőnek, és jó egészséget mindnyájunknak!”

Dr. Pócza Péter PhD, a Budakeszi Egészségügyi Központ intézményvezető főorvosa rámutatott: szeretnék minél inkább helybe hozni a szakellátásokat, tehermentesítve ezzel a Szent János Kórházat és egyúttal az itt élők kényelmét is szolgálva. A meglévő infrastruktúrát mostanra kinőtték, az új szakrendelő, erre is megoldást kínál – jelezte. A 300 négyzetméteres szakrendelő létesítéséhez nyújtott kormányzati forrás az építkezés mellett a berendezési eszközök beszerzését is tartalmazza.

Sükösd Levente

Megosztom a cikket

Őszi Budakeszi Piknik

Időpont: Október 9. vasárnap, 9:30–14:00

Helyszín: Budakeszi Honfoglalás sétány

Házigazdák: Bakács Bernadett képviselő, ‘Sigmond Bertalan alpolgármester

Bográcsos ebéd 12.30-tól

Programok:

  • kincskeresés 10 óráig
  • Pitypang Óvoda, fejlesztő sarok, Varga Valentina óvoda vezető és kollégái, tanácsadás szülőknek, foglalkozás a gyerekekkel: 10 órától 12 óráig,
  • Néptánc tanítás Korompay Balázzsal, a Táncművészeti Egyetem hallgatójával 11 órától.
  • Családi zenés torna Szofival 11.45-től ..
  • Éneket tanít: Szalóki Ági

Jelen lesz Dr. Győri Ottilia polgármester. Mindenkit szeretettel várunk, a részvétel díjtalan.

Találkozzunk, beszélgessünk!

 

Iskolás korúaknak való játszótéri játékra gyűjtünk. Budakeszi Város Önkormányzata:
Társadalmi összefogás számla: 11742348-15390022-00930000
Fontos: Megjegyzés rovatba írják bele: Honfoglalás játszótér

Megosztom a cikket

Magyar Diáksport Napja, 2022. szeptember 30

Gimnáziumunkban a sport szerves része a mindennapoknak: testnevelés- és táncórákon, szünetekben, a délutáni sportfoglalkozásokon, az iskolai és megyei sportversenyeken, a túrázások, kirándulások és sporttáborok alkalmával egyaránt.
Gazdag hagyománya van az iskolai sportnak, melyet egy rendhagyó előadás keretében mutattunk meg a diákoknak. Iskolánk volt és jelenlegi testnevelői, volt és jelenlegi diákjai vallottak egy-egy történet erejéig a sport életükben betöltött szerepéről: a közösség formálása, az egészség és fittség megőrzése, a személyiség kívánatos irányba alakítása mindegyikük mondanivalójában megjelent.
A meghitt közös együttlét alkalmat adott megemlékezésre is, Kristóf atya – az iskolai közösség és a diáksport nagy mecénásáról – Keresztesy Mihályról osztott meg néhány szép emléket a diákokkal.
Természetesen a sportos elemek sem hiányoztak a napi programból: Keresztesy- focibajnokság, tanár-diák mérkőzések, kisgólyáknak gólyatánc oktatása, 2022 méter lefutása, a FaceTeam fergeteges ugróshowja és egy csapatépítő váltóverseny izzasztotta meg a fiatalokat, tanárokat egyaránt. Délután rölabdázással és egy esti/éjszakai túrával zártuk a gazdag programsorozatot.

Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium hivatalos oldala

Megosztom a cikket

Szép eredménnyel zárult az Egészségváros program a Budakeszi Közösségi téren

Köszönöm minden munkatársamnak! Nagyon szép eredmény!
” A Richter Gedeon Nyrt. egészségtudatosságot és betegségmegelőzést népszerűsítő országjáró prevenciós programsorozatának 92. állomásán 22 fontos szűrésen és tanácsadáson és számos egészséges életmódhoz kapcsolódó előadáson vehettek részt az eseményre látogatók. A résztvevők a saját egészségük megőrzése mellett a Budakeszi Egészségügyi Központért is tehettek, hiszen minden egyes szűrésért, tanácsadásért élőben vagy online meghallgatott előadásért 300 forintot érő adományponttal gyarapíthatták a Richter által felajánlott 3.500.000 forintos alapadományt. Budakeszi lakosainak köszönhetően 6.849.500 Ft adományt kapott az egészségügyi intézmény, melyből a szülészet-nőgyógyászati szakrendelés fejlesztését, CTG labor kiépítését valósítják meg.”

Pócza Péter

Megosztom a cikket

Alapfokú őszi gombakurzus indul októberben Budakeszin

A kurzus részletei:
2022.október 20. kezdettel gombakurzus indul. Előadások csütörtökönként 18-20 óra között Budakeszin a Tiffenwegh utcában.
JELENTKEZÉS: 06-20-535-21-66
taltoskonyvek@gmail.com
Résztvételi díj 32.000 Ft + áfa
Témák:
1. Kurzus: csövesbélésűek és egyéb nem lemezesgombák 6 óra + 4 óra terep
Október 20.elmeleti előadás
27.előadás
29.terepgyakorlat
november 3.előadás
2.kurzus: fehérspórás lemezesgombák 6 óra elmélet + óra 4 terep
nov.5 terepgyakorlat
Nov.10.előadás
Nov.12. Terepgyakorlat (ez a terep a decemberihez tartozik csak előrevettük az időjárás miatt)
Nov17.előadás
Nov24.előadás
3. Kurzus; színesspórás lemezesgombák 6 óra elmélet 4 óra terep
december 1.elmélet
Dec.8.elmélet
Dec.15 elmélet
Kurzus végén vizsgázási lehetőség
100-200 fajjal bővülhet tudásunk. Közben folyamatos gombahatározás, gombavizsgálat.
Jelentkezési sorrendben fogadjuk az érdeklődőket. Október18 a beérkezési határidő.
Mindenkit szeretettel várunk. A kurzus minimum 20 fővel indul.
 
Megosztom a cikket

A közösségi téren vár mindenkit a Richter Egészségváros

Minden résztvevő után automatikusan növekszik az adomány.
Amennyiben fontosnak gondolod, hogy a Budakeszi Egészségügyi Központ minél több adományt kaphasson a nap végén, akkor gyere el, és vegyél részt a szűrővizsgálatokon, előadásokon!
A Richter 3.500.000 Ft értékű alapadományt ajánl fel a Budakeszi Egészségügyi Központ számára, amelyet mi, itt élők tovább növelhetünk.
A részvételért és valamennyi szűrővizsgálatért, tanácsadás, élőben vagy online meghallgatott előadásért, tornáért, teszt kitöltéséért adománypontok járnak.
A pontokat 17:30 perckor összesítik a szervezők. A Richter pontonként 300 forinttal növeli az alapadomány összegét. Az így összegyűlt adomány a nap végén, a színpadon kerül átadásra az intézmény számára.
Mutassuk meg együtt, hogy Budakeszi összefog a jó ügy érdekében!

 

Megosztom a cikket

Januárban nyit a hulladékudvar Budakeszin

Januárban nyit a hulladékudvar Budakeszin – ezt ígérték a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Társulás vezetői.
Minden házhoz menő szolgáltatás továbbra is megmarad, a szelektív és üveghulladék-gyűjtéstől a lomtalanításig.
A hulladékudvar kezdetben heti egy hétköznap és havi egy alkalommal szombati napon tart majd nyitva, a tapasztalatok alapján a lehetőségek szerint módosítják a nyitva tartást.

– írta a hivatalos Facebook oldalán a polgármester.

Megosztom a cikket