Ökumenikus imahét 1. nap
A keresztyén egység fontosságát hangsúlyozták egyházi vezetők az ökumenikus imahét első napján, Budakeszin a Római Katolikus templomban.
A keresztyén egység fontosságát hangsúlyozták egyházi vezetők az ökumenikus imahét első napján, Budakeszin a Római Katolikus templomban.
Képzőművészként életem folyamán sok-sok angyalkát készítettem, de most egy olyan történetről szeretnék beszélni, ahol nem a gondolataimmal, szívemmel, lelkemmel, kezemmel készült angyalkákról van szó. Évekkel ezelőtt, mikor a Himnusz szobrán dolgoztam, egy barátom által eljutottam egy vidéki városba, annak is az egyik templomába, hogy az ottani tiszteletessel beszéljek.
A budakeszi Ministráns Karácsony december 23.-án került megrendezésre a Szent László házban. Ezen a különleges eseményen 41 ministráns vett részt.
A 23 éves, budaörsi Szeleczky Csabát Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke szeptemberben helyezte Budakeszire papnövendékként, azóta szolgál városunkban. Nagy megtiszteltetés, hogy a püspök atya a szentelés helyszínéül Székesfehérvár helyett Budakeszit választotta. A zsúfolásig megtelt templomban a hívek személyes jelenlétükkel igazolták, hogy fontos számukra egyházunk papnövendékekben rejlő jövője.
Kisiskolások és óvodások – Dominka nővér szervezésében december 24.-én -, betlehemes játékot adtak elő a Havas Boldogasszony templomban. Az előadásra hatalmas tömeg volt kíváncsi. A gyerekek koruk ellenére összeszedett, szívmelengető produkciót adtak elő.
A Zákányi Zsolt Református Vegyeskar december 10-én adventi áhítatra hívta az érdeklődőket. A kórust Barlay Zsuzsa vezényelte. Közreműködött Szabó Zsolt viola da gamba (térdhegedű) és Szabó Zsófia csemballó, orgona.
Dr. Németh László, Budakeszi volt plébánosának, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium alapítójának, Budakeszi díszpolgárának sírkeresztjét ellopták a Budakeszi temetőből. 2011. november 19.-én nagylelkű adományozóknak köszönhetően újraszentelhették a sírkeresztet.
Böjte Csaba egy jótékonysági koncert keretében Budakeszin tartott előadást. Szülőföldjén célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Városunkban a munkanélküli, tartozást felhalmozó családok számára ajánlotta fel a koncert bevételét.
Adventhez, a karácsonyi ünnepkörhöz közeledve, a hidegebb, zordabb időben, sokan egyre inkább vágyunk a bensőséges, meleg, szeretetteljes beszélgetésekre. Erre adott alkalmat advent első vasárnapján a kerekasztal beszélgetés, ahol a Budakeszin lévő felekezetek vezetői közösen gyújtották meg az első adventi gyertyát.