Erkel Ferenc halálának 207. évfordulóján
Városi ünnepség keretében tisztelegtünk nemzeti operánk megteremtőjének szobra előtt.
Városi ünnepség keretében tisztelegtünk nemzeti operánk megteremtőjének szobra előtt.
A Hősök napja megünneplése egy az első világháború vérzivataros esztendejére, 1917-re visszamenő kezdeményezés, amelyre a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2010-ben elfogadott törvényi rendelkezése alapján nyílik lehetőség.
Fehér Sándorné budakeszi lakos, városunk egyes körzetét ellátó dr. Kaszás Nóra háziorvos asszisztense, nővér.
Az általános iskolai tanulmányait követően szülővárosában, Zalaegerszegen, majd Budapesten végezte el az egészségügyi szakközépiskolát. Édesapja háborús sérülését a Fodor Szanatóriumban (ma az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet) kezelték. Akkoriban a szanatórium is biztosított egészségügyi szakképzést, így Fehér Sándorné 1970-ben felköltözött Budakeszire, hogy közel legyen édesapjához és folytathassa tanulmányait. A szakképzés mellett 10 évig dolgozott a Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben nővérként.
1975-ben született meg a fia, 1977-ben a lánya. A GYES után 1980-tól 1985-ig Dr. Engelleiter Károly gyermekorvos, majd 1986-tól Dr. Pápay Judit felnőtt háziorvos asszisztensnőjeként segítette az orvosi-gyógyító munkát a betegek legnagyobb megelégedésére. Ez időben szerezte meg a körzeti nővér szakképesítést is. 28 évig, a doktornő nyugdíjba vonulásáig dolgozott Dr. Pápay Judit mellett. Margit nővér 2014-től dr. Kaszás Nóra munkáját segíti. Fehér Sándorné 47 éve dolgozik városunkban, 31 éve körzeti nővérként szolgálja Budakeszi lakosságát.
Számos fiatal kolléga kvalitását meghaladó odaadással és szeretettel magas szakmai színvonalon végzi munkáját. Nagyon fontosnak tartja a személyes kapcsolattartást a körzetéhez tartozókkal. A betegek mindig bizalommal fordulnak hozzá, mert tudják, hogy Margit nővér empatikus viselkedésével, türelmével, támogató hozzáállásával mindig fáradhatatlanul és lelkiismeretesen segíti őket. Lehetőségeihez mérten mindent megtesz annak érdekében, hogy hozzájáruljon a városban élő betegek gyógyulásához.
Hivatásszeretetével, emberi hozzáállásával, precíz és kiváló munkájával elnyerte kollégái és a körzetéhez tartozók szimpátiáját, elismerését és tiszteletét.
Kiváló szakmai teljesítményt nyújtó, példamutató tevékenységével méltó a Budakeszi Egészségügyért díjra.
FOTÓGALÉRIA ITT.
Dr. Bartos Mária gyermekorvos 1953-ban született Budajenőn. Gyermekkora óta orvos szeretett volna lenni, ezért a gimnáziumi tanulmányait a budapesti Táncsics Mihály Gimnázium kémia-biológia tagozatán végezte.
Az egészségünket csak akkor kezdjük igazán értékelni, amikor csorbát szenved. Teljesen természetesnek, magától értetődőnek tűnik, hogy jól érezzük magunkat, jó a közérzetünk és csak akkor tekintünk rá életünk kivételes kincseként, ha már valami baj van. Igenis értékelnünk kell, ha egészségesek vagyunk és becsülnünk, tisztelnünk kell azokat, akik mindent megtesznek azért, hogy egészségünket megőrizzék.

A meglévő háziorvosi – és gyerekrendelő az energetikai felújítás során új homlokzati műanyag nyílászárókat, homlokzati hőszigetelést, és új tető hőszigetelést kap új tetőfedéssel.

A közgyűlés döntött az 5,1 milliárd forint elbírálásáról: Bölcsődék és óvodák építésére nyertek pénzt Pest megyei települések.
Budakeszi Város Önkormányzata a XXIII. Családi Nap Fesztivál lebonyolítására közérdekű kötelezettségvállalást szervez. Az egész napos fesztivál és főzőverseny 2017. augusztus 19-én, szombaton kerül megrendezésre a Farkashegyi repülőtéren.
2016-ban Veresegyház nyerte a díjat
Pest Megye Önkormányzata 2017. évben is meghirdette a Kulturált Települési Környezet Díj pályázatot.
A II. világháborút követően Paderborn városa, kétévente rendezi meg az Internationale Jugendfestwoche auf der Wewelsburg ifjúsági fesztivált. Ezen a fesztiválon a tánc nemzetközi nyelvén keresztül ismerik meg a fiatalok egymás kultúráját és kötnek egymással barátságot erősítve és tart