„Kultúrházak éjjel-nappal” – Budakeszin február 15-én, pénteken

„Minden nap értéket adunk” a mottója a több mint tíz éves múltra visszatekintő országos kezdeményezésnek. Évről-évre egyre több programot kínálnak a bekapcsolódó intézmények, köztük a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központ is. A kiegészült helyi mottó:

„Minden nap értéket adunk Budakeszin az EFMK-ban!”

Tavaly a nagysikerű rendezvénysorozat országos megnyitóját Budakeszin tartották az EFMK-ban. Az idei esemény részeként megnyíló, „Visszatekintés” című fotókiállítás a tavalyi programsorozat történéseit láttatja majd.

Az országos kezdeményezés meghirdetője és lebonyolítója a Magyar Népművelők Egyesülete, támogatói az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap. Az akcióban résztvevő intézmények településük, térségük közösségeinek aktivitására építenek. Az eseménysorozatot évről évre egyre többen látogatják, a csatlakozó intézmények száma is folyamatosan növekszik.

Február 15-én, pénteken 16 órától a Tipegő Tánházzal, az „Aprók tánca” néptánc tanítással indul a programsorozat, 17 órakor lesz a filmvetítéssel egybekötött kiállítás megnyitó, 20 órától pedig a néptáncé lesz a főszerep: indul a Keszi-táncház a Rojtos és a Szigony zenekarral. A táncok betanítását Korompay Balázs és Nagy Roland segíti majd.

Legyünk minél többen részesei a városunk kiemelt közművelődési intézménye, az Erkel Ferenc Művelődési Központ által nyújtott kulturális programkínálatnak!

 

További részletek:

http://efmk-budakeszi.hu/teszt/index.php

http://2019.kulturhazak.hu/

 

 

 

Megosztom a cikket