Author: Kufa András
Télűző Farsang

Február 10-én, vasárnap immár 11. alkalommal rendezték meg a Budakeszi Farsang és Fánk Fesztivált. A hangszeres-maszkos felvonuláson és az utána következő farsangi programokon idén is nagyon sokan vettek részt a szakadó hóesés ellenére is. Az álmenyegzőre érkező ifjú pár szekéren kerülte meg a központi parkot, és érkezett meg a Művelődési Ház feletti parkolóban felállított máglyához, amelyet a Keszi Íjászok tüzes nyilakkal gyújtottak meg.
Schwabenball 2013
Budakeszi Város Német Önkormányzata immár harmadízben rendezi meg hagyományos farsangi bálját. Az elmúlt két évben igen nagy érdeklődés övezte az eseményt. A bál felépítése már hagyományosnak mondható: a Német Önkormányzat elnökének köszöntője után egy rövid műsor következik, mely keretében igyekszünk feleleveníteni elődeink szokásait. Minden évben svábtánc bemutatóval és énekkari fellépéssel kedveskedünk vendégeinknek.
Színház a templomban
Valaha, egészen a reneszánsz hajnaláig a színművészet otthona a templom volt. Évszázadokig megfért a szent falak között a drámajáték. Aztán, ahogy a színház kezdett elvilágiasodni, kiseprűzték onnan. Ugyanakkor mindmáig használt kifejezés, hogy a színház a művészet temploma.
Az ökumenikus imahét hagyománya és idei üzenete
Budakeszin a keresztény (katolikus, református, evangélikus, metodista és baptista) gyülekezetek hosszú ideje közös alkalmakat szerveznek január harmadik hetében az ökumenikus (egyetemes) imahéten.
Céges adminisztrációs roham indul
Február elsejéig a már működő cégek számára is kötelező bejelenteni a cégbíróságnak a társaság képviseletre jogosultjainak és tagjainak születési idejét és adóazonosító számát. Nyilatkozniuk kell a cégeknek székhelyhasználatukról is, valamint ellenőrizni kell, hogy a cég neve megfelel-e a kívánalmaknak.
Hőseink nyomában a Don-kanyarban
?Katonáink kint méltósággal és becsülettel harcoltak??
2013. január 12-én, a doni katasztrófa 70. évfordulóján a Budakeszi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége meghívására Albert Ferenc, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség tagja tartott előadást a budakeszi Szent László-házban a magyar hadsereg II. világháborúbeli részvételéről a Szovjetunió elleni háborúban.
Halász Judit-koncert Budakeszin
Halász Judit „Apa, figyelj rám!” című műsorával lép fel az 2013. március 9-én Erkel Ferenc Művelődési Központban.
Halász Judit lemezein generációk nevelkedtek, dalai ma is örök érvényűek. Pályafutása alatt szinte mindenről énekelt, ami egy család, egy gyermek mindennapjaiban és ünnepeiben fontos, egy kivétellel: apa-lemezt még nem készített. Eddig.
A diákok egyharmada ért csak be a Nagysanyiba
Lapunk megkeresésére Dr. Dömötörné Papp Hargita, a Nagy Sándor József Gimnázium igazgatónője elmondta, hogy a rendkívüli időjárásra való tekintettel a tanulóknak csak mintegy 30-40%-a érkezett be a gimnáziumba.
Igazoltak a reggeli iskolai hiányzások Budapesten
A budapesti iskolák a havazásra tekintettel igazoltnak tekintik a hétfő reggeli késéseket, hiányzásokat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán 10 óra után pár perccel.

