Hőseink nyomában a Don-kanyarban

?Katonáink kint méltósággal és becsülettel harcoltak??


2013. január 12-én, a doni katasztrófa 70. évfordulóján a Budakeszi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége meghívására Albert Ferenc, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség tagja tartott előadást a budakeszi Szent László-házban a magyar hadsereg II. világháborúbeli részvételéről a Szovjetunió elleni háborúban.

 

 

A megemlékezés személyes adatok ismertetésével, bemutatkozással kezdődött. Albert Ferencet mindig is érdekelte a történelem, de a körülmények nem engedték, hogy ezt a hivatást válassza. Érettségi után különféle fizikai munkakörökben dolgozott, majd a nyolcvanas évek elején a vegyészetben helyezkedett el. Szavait idézve: a gumiiparba ásta be magát. Miután nyugdíjas lett, könnyebben foglalkozhatott azzal, ami igazán érdekelte: hazánk XX. századi történelmével. Ezen belül is a II. világháború előzményeivel, illetve lefolyásával.

A dologban személyesen is érintett, hiszen édesapja is tagja volt a II. magyar hadseregnek, igaz, annak nem a harcoló alakulatának.

 

Előadásának első részében azt vázolta fel: hogyan sodródtunk bele a második világégésbe? Kódolva volt, hogy mi ebből nem maradhattunk ki. Olyan erkölcsi, területi, gazdasági stb. sérelmeket szenvedtünk el, hogy természetes dolog volt a Magyar Királyság külpolitikai célja: az utódállamokban szétszóródott magyar testvéreink újraegyesítése. Másképpen úgy is mondhatjuk: a területi revízió. Ehhez pedig szövetséges(eke)t kellett keresnünk, s ez elsősorban a hitleri Németország lehetett. 1938-tól 1941-ig jelentős területeket szereztünk vissza ? szinte megduplázódott a trianoni Magyarország területe ?, minden esetben jelentős német segítséggel. Azt is természetesnek kell vennünk, hogy ezekért a segítségekért előbb-utóbb fizetnünk kellett. Ennek a módja pedig egyértelmű: hazánknak Németország oldalán részt kellett vennie a II. világháborúban. (Azt se feledjük el, hogy 1938. március óta, Ausztria lerohanása után, szomszédosak lettünk Németországgal, geopolitikai helyzetünk sem sok jóval kecsegtetett.)

 

Már a II. világháború tényleges kirobbanása előtt Hitler kérte Magyarországot, hogy támadjuk meg Csehszlovákiát (a teljes Felvidék visszakapását ajánlották fel?) Horthy Miklós kormányzónak akkor még volt ereje nemet mondani. Mivel a magyar hadsereg nagy része le volt kötve a visszacsatolt területek megszállása miatt, ?nem tudtunk? eleget tenni Hitler követelésének. 1942-ben azonban ezt már nem tehette meg. Ribbentropp német külügyminiszter magyarországi tárgyalásai során megállapodott 200 000 főnyi, főleg megszálló hadsereg Szovjetunióba való kiszállításáról. A 2. magyar hadsereg 3., 4. és 7. hadteste indult 3 ütemben, de ahogy telt az idő, annál nagyobb kerülővel tudtak csak kiérni. (A 7. hadtest pl. 1000 km-t gyalogolt, mire elfoglalta pozícióját!)

 

Az mindenesetre tény: soha még magyar katona nem harcolt ilyen messze hazájától, illetve az elvégzendő feladatokat gyakorolni sem tudta. Feladatuk az volt, hogy a szovjeteket szorítsák át a Don folyó jobb oldalára. A hídfők elfoglalása csak részben sikerült, egyet csak később, kettőt egyáltalán nem tudtunk elfoglalni. Az első két hónap alatt 22 ezer főt veszítettünk, ez a következő két hónapban újabb 10 ezerrel nőtt. Az első időszak halottait még koporsóba temették, majd mikor az elfogyott, sátorlapokba. A tiszteket egyedül, a többieket többedmagukkal temették el az ottani civil temetőkbe. Ekkor még minden halottat nyilvántartottak, a hozzátartozókat értesítették.

 

Az igazi problémák csak ezután kezdődtek. A szovjet hadsereg erejét bizonyítja, hogy a sztálingrádi csatával párhuzamosan hatalmas támadást indítottak 1943. január 12-én az urivi hídfőtől kiindulva. A magyar hadvezetés számított az akcióra, de erőssége meglepte: a szovjet ?gőzhenger? mindent letarolt. Kénytelenek voltunk visszavonulni, ennek rendezettsége sok kívánnivalót hagyott maga után. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a tőlünk délre elhelyezkedő olasz alakulatok egyszerűen megfutamodtak, így az oroszok a hátunkba is kerültek, körbezártak. A német hadvezetés nem vetette be az egyik hadtestét, a tartalékot, sőt, a 3. hadtest megmaradt embereinek kellett fedeznie a németek visszavonulását? A teljes vérveszteségünk 120-125 000 ezer ember! A megmaradt erők februárra rendeződtek, akkor kezdődhetett a szervezett visszavonulás.

 

Az ezekben a harcokban elesettekről már nincsenek feljegyzések. Kerültek sokan hadifogságba ? főleg a fegyvertelenek ?, de az az igazság, hogy az oroszok nem szívesen bíbelődtek a foglyokkal, egyszerűbb volt egyszerűen lelőni őket.

 

?Vaskeresztért jöttek, fakeresztet kaptak?

 

Az előadás 2. részében a 2011-ben megvalósult útról halhattunk beszámolót, Albert Ferenc filmjéből láthattunk részleteket. Az előadó köszönetet mondott a Makrovilág Utazási Irodának, hogy lehetővé tette a 19 ember számára ezt az utazást. A több ezer kilométeres zarándoklat rengeteg élménnyel járt. Az ukrán?orosz határ átlépése, az orosz hatóságok működése, az orosz falvak mérhetetlen szegénysége. A helyi lakosok mindenütt szívesen fogadták őket, nem a megszállókat látták bennük, valahol sorstársaknak tekintettek bennünket. (Kedvezőn mutatta be viszont az orosz városokat. Rendezettek, tiszták, az állandó rendőri jelenlét miatt a közbiztonság kiváló.) Novoszenka faluban szinte minden porta előtt löveghüvelyekből van kirakva a járda? Belegondolni is szörnyű, miféle méretű harcok lehettek itt hét évtizeddel ezelőtt! Vagy Uriv, ahol először találkoztak testközelben a Don folyóval. Gyönyörű szép, már-már idilli a táj, de az ember szíve elszorul.

 

Az első katonai temető, ahová eljutottak: Bogyievka nevű település. Itt 1997-ben nyitották meg a temetőt, s lett az első emlékhely. Az 50 X 60 méteres területen 8375 magyar katona van eltemetve. Hantok nincsenek, a bejáratnál székelykapu van, kopjafa, amely a szent koronát szimbolizálja.

 

Végül eljutottak a Ludkinói központi katonai temetőbe, amit 2002-ben szenteltek fel. Az 50 hektáros, hatalmas területen 17 394 katona van eltemetve, köztük 2300 munkaszolgálatos. Itt tartott szentmisét a csoporttal együtt utazó Kovács József plébános atya. Az összes, itt eltemetettnek a neve ábécésorrendben fel van írva egy márványtáblára. Ki-ki megtalálhatta hozzátartozójának a nevét. Albert Ferenc is talált valakit a rokonság közül: nagyapja testvérének a fiát.

 

Voronyezs alatt 20 km-re egy tábla van felállítva: ?Ez a terület háborús terület.? Szent terület?

Aki teheti, szánjon időt egy ilyen útra! A múltat nem lehet végleg eltörölni?

 

Szabó Tibor Mihály

A képre kattintva megtekinthető a teljes előadás a Buda Környéki TV honlapján

Megosztom a cikket