Színház a templomban

marai_temploma-22

A ?Márai temploma? előadásról


Valaha, egészen a reneszánsz hajnaláig a színművészet otthona a templom volt. Évszázadokig megfért a szent falak között a drámajáték. Aztán, ahogy a színház kezdett elvilágiasodni, kiseprűzték onnan. Ugyanakkor mindmáig használt kifejezés, hogy a színház a művészet temploma.

 

Mindenesetre rég elszakadt egymástól színház, színművészet és a templom, s ahogy évszázadokig megfért ott, úgy évszázadok óta száműzetett, s csak néhány zenés műfajnak jutott hely. Sokan gondolják ma is azt, hogy ez így helyes, s idegenkednek, akár tiltakoznak is az ellen, hogy a színház megjelenjék az oltár vagy az Úr asztala mellett, ami pedig természetes színhelye volt valaha.

 

Mindez azért jutott eszembe, mert 2013. január 17-én este egy röpke órára beköltözött a színház a budakeszi református templomba. Az újra induló Protestáns köri rendezvények nyitányaként az Evangélium Színház két művésze – Buzogány Márta és Pelsőczy László – mutatta be a MÁRAI Sándor Füveskönyvének Udvaros Béla által rendezett adaptációját. S bizony a templomban megszólalt a sanzon, a kuplé, ?intim titkokra” derült fény, s még egy (színházi) csók is elcsattant. Elhangzott Kosztolányi Dezső Játszótársam, mondd, akarsz-e lenni? kezdetű verse, jelezve, hogy játszanak a színészek, játszik a rendező, aki Márai kedvelt ?mesterét? is odaidézte ezzel a verssel; és ők mind játékra, játékos elgondolkodásra hívják a jelenlévőket, a közönséget. Erre a rövid időre az ember élete került a középpontba az imádság, a liturgia helyett. De miért lenne ez baj?

 

Márai gondolatai a legemberibb gondolatok az élet legapróbb, legjelentéktelenebb mozzanataitól (mint az almaszeletek vagy a sárgarépakrém egészséges volta, vagy a nikotin) a legnagyszerűbb emberi kérdésekig (tisztesség, szerelem, barátság, élet, Isten). Márait sokan szeretik olvasni, hallgatni – méltán. Kevés olyan szerzője van irodalmunknak, aki ilyen közérthetően, s ennyire bensőségesen beszélne mindazon kérdésekről, melyek izgatják fantáziánkat, foglalkoztatnak, elgondolkodtatnak bennünket, embereket. Márai, amikor filozofál, akkor is emberközelben marad. Sikerének talán ez a legfőbb titka.

 

Aki ezen az estén ott volt a templomban – azt hiszem – jól érezte magát. Ez az est nem a katarzisról szólt, a szöveg, a játék másféle élményt adott. Szórakoztató és tanulságos, kellemes és elgondolkodtató volt ez a műsor. Mint egy jó prédikáció, amikor a hívek nemcsak elégedetten mennek haza az istentisztelet után (?Ma is jól beszélt a lelkészünk!”), hanem esetleg még másnap is el-elgondolkoznak a hallottakon.

 

A színművészek átéléssel játszottak, érthetően, tisztán beszéltek, s a szövegeket kísérő kis játékok (kendőhajtogatás, teázás, öltözködés, stb.) kedves kiegészítői voltak az egyes jeleneteknek, ezek tették a játékot, az előadást végképp emberivé, szinte hétköznapivá, profánná.

Profánná, de a szó nemes értelmében. Nem érte ?sérelem” a szentélyt, a szent helyet. Visszakerült a színház oda, ahonnan indult, s ahová való – legalábbis ez a fajta színjátszás. A templomba.

 

F.M.


KÉPTÁR AZ ELŐADÁSRÓL

Megosztom a cikket