Tanösvény: etetés a madárösvényen
„Mikoron a kegyetlen tél betemeti a földet, zúzmarája belepi a fáknak legvékonyabb ágacskáit is; a sík vizet pedig vastag jégréteg vonja be; de még maga a csörgedező patak is hévaras jégréteg alatt siet tova: akkoron az ég madarainak legkedvesebbjei beszorulnak a szérűskert sövényére, innen lassanként az udvarokba és faluhosszat az útra, hogy valami silány eledelhez jussanak és ne vegye meg őket a tél kemény hidege.”
Így írta le egykoron a tudós, Herman Ottó madaras könyvében azt a nagy szorultságot, amit a madarak a tél beköszöntével átélnek. Mert könnyű a költözőknek, melyek nyár múltával szárnyra kapnak, s a zord, fagyos hónapokat az Adria enyhet adó partjain, vagy éppen Afrika örökké meleg és mindig élelmet, életet adó tájain töltik. Ám az itthon maradók, illetve azok a madarak, melyek az északi tájakról hozzánk érkeznek telelni, rászorulnak a támogatásunkra.
Éppen ezért – a BVV Kft. támogatásával – a budakeszi madárösvényen is megkezdjük a téli madáretetést, s arra biztatunk mindenkit, ha módja van rá, saját környeztében etesse maga is a madarakat. Az etetést célszerű már az őszi időszakban, szeptember végén, október elején elkezdeni. Bár ilyenkor, ha nem köszönt ránk idejekorán a fagy, a madarak még találnak némi táplálékot, mégis érdemes etetni őket, hogy időben odaszokjanak az etetőre, és zimankósabb hónapokban már odajárjanak.
Különösen fontos, hogy ha elkezdjük az etetést, akkor egész télen, legalább március végéig, április közepéig folytassuk! A madarak gyorsan megszokják és számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára, évről évre akár messziről is visszatérnek a megszokott etetők közelébe telelni, ezért ha váratlanul abbahagyjuk az eleség pótlását, és ezt esetleg éppen a tél leghidegebb időszakában tesszük, a madarak nehéz helyzetbe kerülhetnek.
Különösen hideg –10 Celsius-fok alatti hőmérsékleten az etetőre járó, kistestű, gyakran alig 4,5–10 gramm (!) testtömegű madarak tartalékai csak arra elegendőek, hogy át tudják vészelni az éppen rájuk boruló, következő fagyos éjszakát. Ha nem töltöttük fel az etetőt és másnap nem tudnak eleget táplálkozni az alig 5-6 órányi nappali periódusban, könnyen elpusztulhatnak a következő hideg éjszakán.
A madárösvényen a nagy etetőt ott helyeztük el, ahol a lelkes helyi természetbarátok már évek óta etetik a madarakat. Vagyis okkal számíthatunk arra, hogy a Budakeszit övező vegyes, lombos erdőben, illetve a bozótosokban élő, közel 50 madárfajta látogatja majd az etetőt.
A legfontosabb téli madáreleség a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó. A szotyiba érdemes apró szemű magvakat, pl. kölest keverni; a legegyszerűbb, ha az állatkereskedésekben, barkácsáruház-láncokban kapható pinty és hullámos papagáj magkeveréket vásárolunk. Ne keseredjünk el, ne reklamáljunk, inkább örüljünk, ha a vásárolt napraforgó törött, „szemetes”! Sok madár csőre ugyanis nem elég erős az egész napraforgó szemek feltörésére (pl. vörösbegy, ökörszem), e fajok csak a törött szemekből kihulló magtörmeléket, a napraforgóba keveredő gyom és egyéb apró magvakat tudják felcsipegetni.
Hasonlóan jó és nem túl drága eleség, ha már nem éppen gusztusos, ütődött almát szúrunk ki a fák, bokrok ágaira, amiből az itthon telelő feketerigók, és persze más madarak is lakmározhatnak. A szóba jöhető eleségek harmadik nagy csoportját az állati zsiradékok adják. Olvasztott faggyúba keverhetünk napraforgót, kölest, majd a megdermedt „madárkalácsot” spárgán kilógathatjuk a fákra, mert így nem csupán a mag, hanem az energiabombának számító, állati zsiradék is táplálja madarakat. A sokak által ismert cinkegolyó egyébként állatkereskedésekben és barkácsáruházakban is beszerezhető.
Soha ne adjunk a madaraknak kenyeret, péksüteményt, chipset, popcornt, illetve bármiféle, emberi fogyasztásra szánt élelmiszert. Az etetőben napokig, hetekig is elfogyasztatlanul maradó kenyérfélék erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást okozhatnak, amibe a madarak akár bele is pusztulhatnak.
A rendszeres etetést a madarak aztán tavaszi munkájukkal, a kártékony férgek, rovarok pusztításával bőven meghálálják. De legalább ennyire számít az, hogy az etető körül sürgölődő, ügyeskedő, vagy éppen civakodó madársereg megfigyelése sok örömet okoz az embernek. Szívet melengető élmény látni a fejjel lefelé függeszkedve, munkálkodó spárgára kötött dióbelet farigcsáló cinegét; a hatalmas csőrével unottan szotyit ropogtató meggyvágót; vagy éppen a többiek által a földre leszórt maradék között keresgélő tarka tengelicet.
Biztatjuk is a budakeszi polgárokat arra, hogy – ha módjuk van rá – maguk is etessék a madarakat, hiszen egy fára függesztett, kilyukasztott ásványvizes palackból éppen olyan jó kedvvel táplálkoznak a téli ínséget szenvedő madarak, mint a drága, készen kapható etetőkből. És akinek nincs módja erre, az a téli hónapokban sétáljon ki a madárösvényre és tisztes távolságból, csendben, akár messzelátóval figyelje az etetőre érkező madarakat.
I. L. L.
(Források: Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Pallas Rt. Nyomdája, 1914,; www.mme.hu)