Jubileumi XXX. Erkel Napok Budakeszin

Péntek délután ünnepi megemlékezéssel kezdődött a két napos ünnepség-sorozat Budakeszin az Erkel szobornál. „Jubileumi ünnep a mai: három évtizeddel ezelőtt tartottunk először Erkel Napokat Budakeszin ezzel is tisztelegve településünk világhírű, halhatatlanná vált polgára előtt.„- mondta ünnepi beszédében Győri Ottília polgármester.

Úgy fogalmazott: „Sokan büszkék voltak már akkor a helyiek közül a Himnusz, a Hunyadi László és a Bánk bán szerzőjére. Budakeszi szerelmeseként gyakran találkozhattak vele a kortársak településünk csodálatos természetközeli tájain, hiszen köztudott, hogy a fizikai-szellemi-lelki feltöltődés helyszíne volt számára Budakeszi. Mi, budakesziek igyekszünk méltó módon őrizni és ápolni Erkel Ferenc szellemi hagyatékát. A világhírű zeneszerző nevét viselő Erkel Ferenc Művelődési Központtal, az Erkel-szoborral, Erkel utcával és emléktáblával is tisztelegünk szellemi nagysága, emléke előtt.” – hangsúlyozta Győri Ottília polgármester.


Kónya István, Gyula alpolgármestere, és Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő is ünnepi köszöntőjében azt hangsúlyozta: Erkel összeköti a jelenben a két várost, szülővárosát, Gyulát és kedvenc pihenőhelyét, Budakeszit. Mindkét település méltó módon igyekszik emlékét, szellemi hagyatékát ápolni a világhírűvé vált zeneszerzőnek. A Himnusz az a legnagyobb ajándék, amit kaptunk tőle, és amiért mi magyarok örök hálával tartozunk a halhatatlan zeneszerzőnek, Erkel Ferencnek.

Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő hozzátette: Mi magyarok, a világban bárhol, ha a Himnusz dallamát meghalljuk, akkor érezzük, hogy összetartozunk. Valami olyan húrt mozgat meg a dallam, és a költemény, ami egészen egyedülálló. Méltónak kell lennünk ehhez, tovább kell adnunk mindezt a gyermekeinknek, utódainknak sok-sok nemzedéken keresztül.” – tette hozzá az országgyűlési képviselő. Kónya István győri alpolgármester azt hangsúlyozta: „Nem feledkezhetünk meg azokról, akik kijelölték a magyarság önrendelkezésének útját, akik magyarságunkért küzdöttek, akik – ha kellett – szembe mertek nézni a nemzet saját belső problémájával, s az előttük álló akadályokat nem nehézségként, hanem megoldandó feladatnak tekintették. Erkel Ferenc oly korban élt és alkotott, ahol a nemes és nemzetünk létéért folytatott küzdelmeket napról napra meg kellett vívni. Ezek sorsdöntő pillanatok voltak. És sosem felejthetjük el azt sem, hogy minden év január 22-én nem csak a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük és nem csak nemzeti imádságunk megszületésének atyjának, Kölcsey Ferencnek a költői nagyságát, hanem ezzel együtt, elválaszthatatlanul, Erkel Ferenc Himnusz komponálását.” – zárta ünnepi beszédét a győri alpolgármester.


Végül Kónya István egy különleges ajándékot, egy Erkel büsztöt, kerámia mellszobrot nyújtott át Győri Ottília polgármesternek, melyet csak olyan kiemelkedő személyek kaphatnak meg, akik sokat tesznek és tettek a gyulai kultúráért, az Erkel kultusz ápolásáért.

Az esemény zárásaként kültéri sakktábla avató és baráti sakkmérkőzés következett Gyula és Budakeszi között, és a hagyományos Erkel-fagylalt kóstoló sem maradt el. Pénteken 21 órakor a kertmozi szezonnyitó eseményeként a Bánk bán című filmet vetítették a közösségi téren. Szombaton 15.00 órától pedig Erkel kórusok találkozójára került sor az Erkel Ferenc Művelődési Központban.

Június 15-én, Erkel halálának napján a Fiumei úti sírkertben a gyulai és a budakeszi önkormányzat – amely Gyula „Erkel-testvérvárosa” – közösen helyezett el koszorúkat. Erkel Ferenc sírjánál állva most küzdelmes életét szeretném a középpontba állítani. – mondta a péntek reggeli megemlékezésen Bakács Bernadett alpolgármester.

Hozzátette: „Tehetsége ajándék volt számára, de kötelesség és teher is. A zenei szépség iránti fogékonysága nem csaponghatott könnyedén öncélú, esztétizáló játékokban, mert a benne élő küldetéstudat, az elkötelezettség népe és nemzete iránt újabb és újabb feladatokat állított elé: látta, mennyi teendő szükséges még a magyar zenei élet világra segítéséhez.

Ebben a küzdelemben az volt a szép, hogy a valóságban is, és lélekben is együtt volt azokkal a kortársakkal, akikért ezt a nehéz alkotói sorsot felvállalta. Érezte várakozásukat, a kor hatalmas tragédiáit, és lelki szükségletüket igyekezett betölteni.

A tehetség, az emberek iránti alázat, a kor követelte feladatok betöltésének őszinte szándéka teljesítette ki életművét, amiért az akkor élők, és mi, az utókor is hálásak vagyunk.” – tette hozzá Bakács Bernadett, Budakeszi alpolgármestere.

A kétnapos rendezvény-sorozat részeként péntek este ünnepi Erkel hangversenyt is tartottak a budavári Mátyás-templomban.

 

Ide kattintva megtekintheti teljes képgalériánkat



(Sükösd Levente)

 


Megosztom a cikket