Miképpen lehet eljutni oda, hogy az ember ne csak túlélje, hanem kihasználva az élet adta lehetőségeket, tartalommal töltse meg élete mindennapjait?
Türk Zoltán: Ez nálam úgy kezdődött, hogy már 10 évesen is erős volt a humán érdeklődésem, lenyűgözött a könyvek világa. Csak hát volt egy kis gondom. 58 kilós, dagadt kissrác voltam, akit a tíz évvel idősebb, sportos megjelenésű, vízilabdás bátyja nagyon szégyellt, ezért aztán elvitt birkózni, melyet 19 éves koromig űztem a Fradiban, és ez alatt leolvadtak rólam a plusz kilók. Ez az átalakulás egész eddigi életemre szólóan pozitívan hatott és a küzdősportok világa is annyira megfogott, hogy azóta is fontos része az életemnek.
Nem látni a fülén a birkózókra jellemző ún. karfiolfület, mely a fül külső részét ért sportsérülések okoznak…
T. Z.: Pedig 9 éven keresztül eléggé meggyötörték a fülem puha porcait. Szerencsés vagyok, hogy elkerültem ezt a deformációt.
Aztán egy újabb küzdősportot talált?
T. Z.: A kyokushinkai (jelentése: „találkozás a végső igazsággal”) karate lett az új szenvedélyem. Ez az „erőkaraténak” is nevezett, fullcontact irányzat, amelyben a küzdelem nem pontra megy, mint sok más karate ágban. Itt az győz, aki kiüti az ellenfelét, amit persze megfelelő felkészítés előz meg és természetesen szigorú szabályok betartása mellett zajlik a küzdelem, nem az a cél, hogy egymásban kárt tegyünk.
És közben bújta a könyveket és készült a nagybetűs életre?
T. Z.: Érettségi után, 1988-ban felvételiztem az ELTE Jogtudományi Karára, ahová akkor nem vettek fel. Ezért, hogy elkerüljem a katonaságot, elvégeztem egy nappali tagozatos kereskedelmi- és idegenforgalmi középiskolát. Öt évvel később aztán, 23 éves koromban sikeresen felvételiztem, ezúttal a bölcsész kar nappali, magyar-történelem szakára.
23 évesen, már meglett férfiként kezdte el az egyetemet, ráadásul nappalin. Látván ezeket a mozgalmas éveit, minden bizonnyal önellátó volt már ekkor.
T. Z.: Egy darabig még szüleimnél laktam, de nem az otthoni kasszát fogyasztottam. Az érettségit követően, 18 éves koromban éjszakai recepciósnak mentem el egy szállodába, de voltam kidobó fiú és hangosítást is vállaltam együtteseknek. Ezek mellett – egyetemi éveim alatt – a Keleti pályaudvaron álltunk egész nap és „fogtuk” a vonatról leszálló fiatal vendégeket a youth hostelek számára (nyári, idegenforgalmi szállás, egyetemi kollégiumokban) júniustól augusztusig a hét minden napján, reggel 7-től este 11-ig. Kemény munka volt, de ezzel nagyjából az egész évi kiadásaimat fedezni tudtam.
Aztán két évvel később, nappali tagozatos irodalom elmélet-filozófia hallgatóként felvételt nyert levelezőként, a jogtudományi karra is. Három évig párhuzamosan két egyetemre is járt. Elég merész lépés volt!
T. Z.: Ezt a régi tervemet azért vettem ismét elő, mert egzisztenciálisan több lehetőséget láttam a jogi pályán. Nehéz évek voltak, mert emellett még éjszakánként egy négycsillagos szállodában voltam recepciós, és közben változatlanul folytattam a kyokushinkai karatét is, világkupa harmadik helyezettként, válogatottként, többszörös magyar bajnokként, de kempoztam (ugyancsak távol keleti harcművészet) is és még napjainkban is eljárok thai-boxolni.
Ügyvédi irodája a jog mely területével foglalkozik napjainkban?
T. Z.: Jellemzően a polgári jog területén működik, kisebb részben „klasszikus” ügyvédi szolgáltatást nyújtva (ingatlan- és cégjog, polgári peres gyakorlat), a tevékenység nagyobb hányadát specializáltan a pénzügyi jog területén fejti ki.
Az imént ismét szóba hozta a küzdősportot is, mely nyilván része életformájának! Mennyire látta ennek hasznát a hétköznapi életben, egy-egy meleg helyzet megoldásában?
T. Z.: Sok esetben ennek megelőző, preventív hatása van. Volt példa rá, hogy öltönyben, nyakkendővel ültem a kocsimban egy tárgyalásra menet, és eközben egy klasszikus közúti afférba cseppentem bele, melynek részeként kiszállt egy kocsiból két kigyúrt, arannyal kidekorált fickó, akik azonnal elkezdtek trágár módon kötözködni. Látván a helyzetet, azonnal jeleztem nekik, hogy „Folytathatjuk, de nem fogtok jól járni”! Megvolt a tervem, hogy milyen technikákat alkalmazok, ha egy bizonyos távolságon belülre lépnek – de a reakciómon láthatóan meglepődve a válasz az volt: „Jó napot kívánok!”, majd pár nyugodtabb hangvételű mondat után visszaültek a kocsijukba.
Szerencsére átment az üzenetem: nem félek, nem lépek hátra, és ezt talán a sportos alkat is nyomatékosította. Nyilván egy ilyen határozott fellépésben az is szerepet játszhatott, hogy egykor kidobóként is dolgoztam az éjszakai életben, ahol sok tapasztalatot szereztem.
Olvastam valahol, hogy kyokushinkai harcosos képesek a sípcsontjukkal eltörni ez baseball ütőt. Ez valóban igaz? Hogy bírja ezt el egy sípcsont?
T. Z.: Bemutatókon, aktív versenyzőként ezt jómagam is többször megcsináltam. Persze erre rá kellett edzeni, technikát fejleszteni, akár két éven keresztül is, heti 3-4 alkalommal. Itt a csonthártyát ésszel, a fájdalomküszöb határán addig kell stimulálni sérülés nélkül, hogy ott kialakuljon egy beszarusodott réteg, amely aztán képessé lesz – a megfelelő rúgástechnika mellett – egy baseball ütő eltörésére.
Én ezt a sok mindent hallva azon sem lepődnék meg, ha más ún. adrenalin termelő sportokat is űzött volna életében.
T. Z.: Az elmúlt évtizedekben a snowboard, a motorozás, búvárkodás, ejtőernyős ugrás, lovaglás, lovas pólózás sem maradt ki az életemből.
Önről az a hír járja, hogy nagy kávé gourmand.
T. Z.: Az élet teljeségéhez hozzátartoznak az ízek, a jó ízek. Ez is széles spektruma a tapasztalásnak. Ínyencségem talán annak is köszönhető, hogy túlsúlyos gyerekként nagyon falánk voltam, majd a finom ételek utáni vágy később is elkísért – ez pedig éveken át párosult küzdősportban szokásos fogyasztással a súlycsoport tartása miatt. Lehet, hogy a „tiltott gyümölcs” óhaja, vitt rá arra, hogy ha már nem ehetek eleget, akkor legalább jó ízeket fogyasszak, még ha kisebb mennyiségben is. Ez az attitűd megmaradt a versenyzés után is, talán így jutottam el a kávékészítés rejtelmeinek a megismeréséhez.
Néhány éve elvégeztem egy sommelier (borszakértő) tanfolyamot, melynek része volt a barista (kávéfőző mester) képzés is, bár ezt inkább autodidakta módon fejlesztettem. Ez is hozott nekem olyan kapcsolatokat, amely által egy kávépörköléssel foglalkozó barátom éppen azt az ízprofilt pörköli számomra, színesen, változékonyan, amit én szeretek.
Említette, hogy a terepmotorozás sem maradt ki az életéből – ennek mi a története?
T. Z.: Régebben jártam nagyobb motoros túrákra is. Részese voltam Erdélyben egy Transzfogarasi útnak, de jártam európai túrákon is, illetve a tervek között szerepel egy afrikai motorozás is. És levezetésként ejtenék pár szót a kerékpározásról is. A közeli János-hegyre gyakran szoktam felmenni hegyi kerékpárral a 10%-os emelkedőn, ahonnan aztán továbbmenve, a Normafánál még folytatom az edzést a szabadtéri sporteszközökön. Ez minden alkalommal egy jó kis másfél órás edzés. A visszatérés már könnyű, mindössze 6 perc alatt érek vissza a budakeszi erdő dimbes-dombos lejtőjén. Nemrég pedig körbebicikliztem a Balatont. A 210 km-es utat 9 óra alatt tettem meg.
Horváth Jenő
Budakeszi Hírmondó 2022. november
