Hírek

Dobogón az U15

Szombaton a hetek óta nagyszerű formában futballozó csapatunk a Pilisvörösvár csapatát fogadta, akik ellen bőven volt törleszteni valónk.
Sajnos most sem volt teljes a keret, hiszen a teljes baloldali szekciónk kidőlt mivel Duliskovich Dávid ujjtöréséhez, Pócza Marci az orrával csatlakozott a szerdai diadal során (BLA-Kőbánya 2-1), ráadásul reggelre Horváth Laci is belázasodott.
A srácok a jó szériának köszönehtően ismét nagyon motiváltan vetették bele magukat a mérkőzésbe és már a meccs elején több remek helyzetet kialakítottak. Eközben Juniku Máténak csak egyszer kellett érdemben hárítania.
A vezetés megszerzésére mégis fél órát kellett várni, amikor a sérülésből visszatérő Nagy Simi fejezett be egy mintaszerű támadást, amelyhez a második félidőben még egyet hozzárakott így végül magabiztosan – a szezon eddigi legjobb játékával -sikerült itthon tartani a 3 pontot.
A gólkülönbség egyébként lehetett volna jobb is, sok kapufa mellett még egy büntetőt is kihagytunk, de szerencsére ennek nem volt jelentősége.
Ezzel a győzelemmel sikerült fellépnünk a dobogóra és nem titkolt célunk, hogy rajta is maradjunk a végelszámolásig.
Ez a mostani edzésmunkával, csapatszellemmel és akarattal biztosan sikerülni fog.
Budakeszi LA-Pilisvörösvári UFC 2-0
Gól: Nagy Simi 2
Játékával kiemelkedett: mindenki
Gratulálunk Gyerekek!
Hajrá BLA

www.facebook.com/BudakesziLA

Megosztom a cikket

Gyermeknap Budakeszin

Május 27-én, szombaton 10-17 óráig a Fő téri parkban.

Várunk mindenkit izgalmas programokkal! 

A május 27-i Budakeszi Gyermeknap részletes programja:
Színpadi programok:
10.00 Vitamin torna a Pitypang Sport Óvodával
10.30 Vakkantó SE Kutyaiskola bemutatója
11.00 Tompeti és barátai koncertje
12.00 Hip Hop Speed Tánciskola (SZIA)
12.20 Rúzs Tánciskola (SZIA)
13.00 Balett és modern tánc (A HELY)
13.30 TOMBOLA
14.00 Ritmikus sportgimnasztika (SZIA)
14.15 ügyessségi vetélkedők, játékok (KesziKult)
15.00 Mobility és jóga (A HELY)
15.20 Baba-Mama torna (A HELY)
15.45 Bojtár Egyesület tánctanítás
16.00 Keszi Táncház
Színpadi programok mellett játszóházak, a MÁV SE, a Budakeszi Rendőrörs és a Budakeszi Önkéntes Tüzoltó Egyesület bemutatói, vidámpark és gasztro kínálat várja az érdeklődőket!

 

Megosztom a cikket

Görög gasztrosátor is lesz a Sörfesztiválon!

Ouzo, tzatziki és Mythos sör! Görög gasztrosátor is lesz a Sörfesztiválon! Erről állapodtam meg Spyros Bendeguz Agardi -val, Budaörs Görög Nemzetiségi Önkormányzatának elnökével és Sidiropoulos Vasilis elnökhelyettessel, valamint Konstantinos Efstathiouval, az Athén melletti Kallithea Városi Tanácsának elnökével.
Budakeszin több mint ötven görög személyt ápoltak a tüdőszanatóriumban – róluk is sok érdekességet megtudhatunk majd a sátorban!‼️

Sigmond Bertalan

Megosztom a cikket

EZÜSTMINŐSÍTÉST SZEREZTEK TANULÓINK A HÉTLÉPÉS TÁNCEGYÜTTES SZÍNEIBEN SZOLNOKON

Május 5-én Szolnokon megrendezésre kerülő versenyen, a Hétlépés Táncegyüttes Pemete csoportja ‘Zúg a tüske (tyukodi táncok)’ c. koreográfiája EZÜSTMINŐSÍTÉST szerzett.🫶
Gratulálunk a felkészítőknek👏 és tanulóinknak👏, név szerint:
Balog Gábor 3.c, Hamar Júlia 3.c, Braun Brúnó 3.d, Bőjte Johanna 3.d, Gábor Petra 3.d, Kovács Mira Zulejka 3.d, Jóna Rebeka 3.d, Vilcu Vincentius L’Aurelion 3.a, Jóna Róbert 3.b, Imre Yelizaveta 3.d, Deák Panna Boglárka 3.d, Kiss-Mihály Elizabet 3.d, Contreras Eliza 3.e, Dézsi András 3.e, Schrotti Berta 3.e, Somogyi Piroska 3.e, Bereczky Anna 5.c.
Gyönyörű versenyszereplés, büszkék vagyunk Rátok, szép volt!

https://www.facebook.com/SZIA.Budakeszi

Megosztom a cikket

Átmeneti forgalomterelés

A Megyei út 43-47. közötti szakaszon egy vízóra megszüntetési munkálatai miatt átmenetileg zsákutca lett az érintett útszakasz.
A kivitelező tájékoztatása szerint a forgalomterelés várhatóan 14.00-ig tart. A munkálatok idején lesz 30 perc vízelzárás is.
Megosztom a cikket

Május 15. – A család nemzetközi napja

Május minden évben a családok hónapja, mely az év egyik legszebb ünnepével, az Anyák napjával kezdődik, és a Gyermeknappal záródik.
E két jeles, szívünknek kedves ünnep között pedig pontosan félúton kiemelt fontossággal bír a Család Nemzetközi Napja, melyet az ENSZ kezdeményezésére minden évben május 15-én tartunk.
A Fiatal Családosok Klubja számára a gyermekvédelem érdekében tett erőfeszítések élvezik az egyik legfontosabb prioritást a következő egy évben.
Megosztom a cikket

Még lehet jelentkezni a Budakeszi Bölcsődébe

BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁS MÓDJA:
– személyesen
– vagy online az adott intézmény honlapján feltüntetett elérhetőségeken
BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁS HELYE:
Budakeszi Bölcsőde 2092 Budakeszi, Fő utca 133. tel.sz.: 06-23-451-316
Mosolyvár Bölcsőde 2092 Budakeszi, Konth Miklós u. 2. tel.sz.: 06-23-200-125
BEIRATKOZÁSHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK:
• a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
• gyermek TAJ kártyája,
• mindkét szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa,
• kitöltött felvételi nyomtatvány
• a védőnő javaslata
• a gyermekorvos által vezetett oltási könyv
• a szülő munkáltatójának igazolása arról, hogy foglalkoztatni fogja, vagy saját nyilatkozata arról, hogy munkába fog állni,
• házi gyermekorvos igazolása, hogy a gyermek egészségi állapota alapján bölcsődében gondozható,
• ha a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, az arról szóló határozat,
• abban az esetben, ha a gyermeknek ételallergiája vagy ételintoleranciája van: szakorvosi vélemény.
A BÖLCSŐDEI FELVÉTEL:
A 2023/2024. nevelési év 2023. szeptember 1. napjától 2024. augusztus 31. napjáig tart.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 41-42. §-a alapján az intézménybe a gyermek húsz hetes korától harmadik életévének, fogyatékos gyermek ötödik életévének, illetve annak az évnek december 31-ig vehető fel, amelyben harmadik, fogyatékos gyermek ötödik életévét betölti. Ha a gyermek harmadik életévét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre és óvodai jelentkezését a bölcsőde orvosa nem javasolja, bölcsődében gondozható negyedik életévének betöltését követő augusztus 31-ig.
A bölcsődei felvételi kérelmekről átruházott hatáskörben a jegyző dönt. A döntésről az intézmény vezetője írásban értesíti a kérelmező szülőt legkésőbb 2023. június16. napjáig.
A jegyző elutasító döntése ellen annak közlésétől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül fellebbezést lehet benyújtani a fenntartó képviselő-testülethez. A fellebbezés elbírálásával kapcsolatos eljárásra az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az ügyben a fenntartó, azaz a képviselő testület jár el és hoz másodfokú döntést. A szülő a fenntartó döntésének a bírósági felülvizsgálatát kérheti, a közléstől számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással.
Megosztom a cikket