A János-hegy 528 méteres tengerszint feletti magsságával Budapest legkiemelkedőbb pontja és egyben legszebb kilátóhelye. Jellegzetes alakjával már messziről látszik, szinte bárhonnan közelítsünk is a főváros felé. Tetején az Erzsébet-kilátóval a fővárosiak és külföldiek kedvelt kirándulóhelye volt a múlt századokban és napjainkban is az.
Nem biztos, hogy könnyű helyzetben vagy, ha egy színvonalas havilapban kapsz egy rovatot, amely egy általad rajongásig szeretett, nagyon érdekesnek talált témáról szól. Ugyanis nagy a kísértés, hogy magad felé hajlítsd „kis kezed”, és a saját felmenőidről (is) írj?
Több mint száz éve komoly műszerekkel figyeljük és mérjük a természet erőit. Naprakészen tudjuk, hol és mikor volt földrengés, számon tartjuk az összes időjárási rekordot.
Talán nem túlzás azt álltani, hogy Budakeszi legszerteágazóbb, legterjedelmesebb és tán legprecízebb családfa albuma az, melyet Dobos Lászlóné (Fischer Katalin) készített, pontosabban: folyamatosan készít, 1949(!) óta, mert egy családfa sosincs kész. A Fischer családról és annak ?felmenői térképéről? van szó, mely a legismertebb budakeszi famíliák egyike, hiszen alkancellárt adott már a német kormánynak.
Budakeszi és a főváros között a 19. század második felétől fellendült a közlekedés. Egyre több nyaraló látogatott Budakeszire, 1899-ben például több mint kétezer nyaraló és több tízezer turista keresi fel a települést, akik, jobb híján, bérkocsikkal és omnibusszal érkeztek. Nem véletlen, hogy a korabeli közlekedést sokan meg kívánták reformálni.
A német betelepülés története 1659-ben kezdődik. Lipót császár birtokot adományoz a Zichyeknek akik 1690?96 között kezdték meg az első telepítéseket. A telepítés menetéről számos történet kering, de a cikk terjedelme miatt erre most sajnos nem térhetek ki.
A 18. században Budakeszit és Budát több út is összekötötte. A mai Budakeszi út mellett több erdei út is használatban volt. Kezdetben a két település közti közlekedés alapvetően egy irányban valósult meg. A helyi svábok számára a 18. században a szomszédos nagyváros a megélhetést biztosította, a budai és a pesti polgárok számára viszont Budakeszi ekkor még érdektelen, így nem is nagyon jönnek ide.
Sokan nem is gondolnák, hogy Budakeszin, a II. világháború előtti időkben, milyen szépszámú vendéglátóhely működött. Riportalanyunk elmondása szerint a ?30-as években 16 olyan vendéglő létezett, melyben minimum egy uzsonnát el lehetett költeni. És mind virágzott, pedig a település lakossága mindössze harmada volt a mostani létszámnak, körülbelül 5000 fő élt akkor a ?faluban?.
2013. január 7-én, e sorok írója egy közösségi oldalon felvetette, hogy vissza kellene hozni Budajenőről Budakeszire Nepomuki Szent János szobrát. Akkor még nem is tudta, hogy ez a vágya már teljesült is. Így ez az írás a szobor visszahozatala és a felállítása érdekében íródott, de időközben megváltoztak a körülmények. (tovább…)
